2020. december 7., hétfő

Mi fér még bele az évbe? - edition 2020

Forrás.
A téli tervezés már egy ideje két részre oszlik, az év lezárása úgyis nagyon kettévágná a dolgot, így maradok most is a külön, decemberi, vagy ha úgy tetszik, csak év végi tervezésnél. A felsoroltak persze sosem kötelező jellegűek, csak egy áttekintés magamnak, mit szeretnék még elolvasni idén, és ha sikerül, sikerül, ha nem, nem. :) 

Az egész év furcsa, más, tervezhetetlen volt, de valahogy mégis jólesik a szokásos kis könyves tervlistákat megtartani, és elszöszölni azzal, hogy leemeljek néhány kötetet a polcról, csinos kupackába rendezve őket, bele-belelapozva néhányba. Nekem valahogy ez is az ünnepi készülődés része, hogy böngészem a polcaimat, és kiválasztom, mi férhet még bele idén, mi legyen a jövő évi vcs-ben, milyen történetek is várnak rám? :) 

A következő könyveket szeretném még, ha beleférnének az évbe:

- Szabó Magda: Pilátus - már belekezdtem, de az első néhány fejezetet újra fogom olvasni, mert sokat állt az éjjeliszekrényen
Kosztolányi Dezső: Csodát nekem - ünnepre hangolódás a karácsonyi kötetekkel
Karinthy Frigyes: Karácsonyi társasjáték - szintén 
- Silvia Avallone: Acél - ez még az idei vcs apasztására irányuló törekvés, illetve elmaradás, már nyár környékén is egyszer bele akartam vágni. Hátha még idén elolvasom... 
Stefan Zweig: Sakknovella - a sakk most aktuális téma a Queen's Gambit mánia miatt, és Apukám is régóta rágja a fülem, hogy ezt olvassam már el. :) 
Saját kép.

Van egy megkezdett hangoskönyvem is, Matt Haigtől a The Midnight Library, (✓ :D) de már vagy 4-szer álltam neki, és nem nagyon tudtam eddig ráhangolódni - igaz, rettentő fáradtan hallgattam, talán csak kipihenten kell egyszer újra elindítanom az elejéről. De ezt most mégsem tettem a listába, mert lehetséges, hogy nem véletlenül nem találunk egymásra, és akkor bizony nem fogom erőltetni. 

Szóval ennyi! Ezt a fenti 5 könyvet fogom csak ide felsorolni - ha kimarad, vagy átcsúszik valami jövőre, az sem baj, de őket még jó lenne elolvasni. :) Nem tervezek túl, persze ha belefér még bármi egyéb, akkor az is jöhet, akár cserének is valamelyik helyett. ;)

Eredmény: 3/5


Nektek mik a terveitek még? Lesznek kifejezetten ünnepi, karácsonyi olvasmányaitok? 



13 megjegyzés:

  1. Klassz kis lista, jó változatos! :) A két Libris kiadványra kíváncsi leszek, elég megosztóak, akárcsak a tavalyiak, de érdeklődve várom a te véleményedet. ;) Zweig Anyukám egyik kedvence, pont a Sakknovellát ajándékozta pár éve nagypapámnak. Állítólag szuper!

    Én szeretném befejezni a Coco Chanelt az elkövetkező napokban (már 65%-nál járok, úgyhogy lassan végzek vele), plusz a hangoskönyvemet is, és akkor jöhetnek a karácsonyi hangolódós olvasmányaim. :) Jenny Colgant és a Dash & Lily folytatását terveztem be, de ott sorakozik még a szokásos Debbie Macomber, Leiner Laura tavalyi karácsonyi kötete, illetve a Bölcsek köve is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, az, de ehhez van még kedvem, ezeket szeretném most leginkább olvasni. Persze a változtatás jogát mindig fenntartom. ;)
      Jaj nagyon jó a Sakknovella, belefogtam, szerintem be is fejezem ma-holnap, nagyon kis rövidke amúgy, nincs 100 oldal, de remek!
      Tavaly a másik kötet Ady volt? Azt nem vettem meg, csak Szabó Magdát.

      Láttam is, hogy a Coco Chanel könyvnek már elhagytad a felét, simán meglesz a napokban! ;)
      Szuperek a karácsonyi hangolódós terveid! :) Remélem sikerül majd sokat olvasni az ünnepek alatt, körül is! ♥

      Törlés
    2. Naná, a változtatás joga mindig fennáll. ;)

      Igen, azt tudtam, hogy rövid, de ahogy láttam, eléggé tetszett is a Sakknovella. :) Bizony, Ady és Szabó Magda volt - én egyiket se olvastam, csak az értékeléseket futottam át. Szerintem ezek a válogatáskötetek amúgy is megosztóak, nehéz igazán belőni őket, meg hát sok múlik a szerkesztőn is, hogy éppen milyen tematika alapján állítja össze a köteteket.

      Már be is fejeztem, nagyon tetszett! :) Eleinte kicsit lassabban haladtam vele, de aztán belerázódtam, és a végét elég gyorsan kipörgettem. :) Köszönöm! ♥ Én is ugyanezt kívánom, remélem, jut időd és energiád az ünnepek alatt és feltöltekezhetsz az új szerzeményekkel! :*

      Törlés
    3. Igen, jó kis olvasmány volt a Sakknovella, írok is róla, amint tudok. ;)
      A Szabó Magdás kötet szerintem jól sikerült összeállítás lett, igaz, nem tetszett minden írás (egy válogatásnál szerintem amúgy is ez mindig így van), de szerettem olvasni, hangolódni vele. :)
      Örülök, hogy befejezted, gyors voltál! :)
      Köszi, neked is hasonlókat kívánok én is! :) ♥

      Törlés
  2. Én még egy ideig elvagyok a Tükörjáró harmadik részével, aztán jövő héten jöhet a tipródás, mi fér még bele az évbe. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az nekem jövőre lesz vcs-s, úgy döntöttem. :)
      Jövé hétről szemlélve már bizony nem sok minden fér bele! :D Mindjárt hónap közepe, jesszus!

      Törlés
  3. Jó volt olvasni a listádat, a Karinthy könyv nálam is várólistás (a Kosztolányist múlt héten fejeztem be, a Sakknovella pedig a jövő évi várólistámon landolt :D
    Én is szeretném idén a Tükörjáró sorozatot folytatni ill. befejezni a 4. rész (ma rendeltem elő).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó szupi, a Sakknovella miattam, vagy már korábbról?
      Huhh, már elő is lehet rendleni a Tükörjáró 4-et? Lemaradtam picit. :)

      Törlés
  4. Az én terveim decemberre:
    - Edith Eva Eger: Az ajándék
    - Christelle Dabos: Visszaverődések viharában
    - Szabó Magda: A Danaida

    Ezek mellett nem tudom, hogy sorra kerül-e más is, de ha igen, akkor valami jó kis fantasyt vagy krimit fogok választani.

    VálaszTörlés
  5. Az előző hozzászólást a decemberi tervekről én írtam, csak véletlenül a párom nevében küldtem el... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elsőre meg is lepődtem, az ismeretlen új kommentelőn! :D
      A Danaida is nagyon jó kötet, szerettem! Valamikor újráznom kéne azt is jövőre, megpróbálom majd beütemezni. :)

      Törlés
  6. Na, én akkor már leírtam. :D
    Az alkimista lányát elkezdtem, A könyvvadászok 2 is otthon van már, és még várom A tükörjáró 4-et, hogy megjelenjen. Ha ezeket sikerül elolvasnom még idén, boldog leszek. :D

    VálaszTörlés