2018. május 31., csütörtök

Poszt-turkáló: A férfiagy rejtelmei

Forrás.
A freeblogról áthozott bejegyzések közül nem maradhat ki erről a rendhagyó és provokatív könyvről írt posztom. Chad Kultgen The Average American Male című könyve ráadásul azt hiszem az első volt, amit utazókönyvként olvastam és adtam tovább (akkor még nem volt horror ára  a postázásnak, és sima levélként is feladhattuk az ilyen kis vékony paperbackeket, hahh, régi szép idők... :"))

Akkor frissen meg is vettem a szerző két másik kötetét is, de azóta sem olvastam el őket... talán épp itt az ideje. ;)

Addig is frissítésnek következzen egy csobbanás a férfiagy sötét és titkos (?) bugyraiba. ;)


Az eredeti bejegyzést 2010.09.14-én született.

Chad Kultgen: The Average American Male

Kis átmeneti hallgatás után egy igazán botrányos könyvről írt bejegyzéssel térek vissza. Chad Kultgen könyve érdekes módon jutott el hozzám, és csak kölcsönbe. Utazókönyv @metahari jóvoltából, akinek ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy beszállhattam az olvasásába. 

Gyakorlatilag semmit sem tudtam az irományról amikor jelentkeztem rá, és még akkor is igen keveset, amikor valóban a kezembe vehettem. 

A könyv egy átlag amerikai pasi (25-30 közöttinek tippelem) életéből mutat be néhány hónapot részletesen, aztán még az elkövetkező egy évébe is betekinthetünk. Naplószerűen, rövid, gyorsan olvasható részletekben mutatja be mindazt ami körülötte és benne zajlik: videójátékok, pornó, barátnők, fantáziálások, kaja, klubok, önjelölt anyósok, nők, nők, nők, és rengeteg szex. A férfi - akinek neve nem derül ki - folyamatos gondolatmeneteibe csöppenünk, a történetet előrevivő, és csak közbeiktatott, epizódszerű részekben, amelyek a számmal jelölt fejezetek közt a "some chapter" címet kapták.*

El tudom képzelni micsoda port vert szerencsétlen könyvecske, pedig ártatlan, ahogy az így gondolkodó férfiak is - szerintem. Az álszentségtől való mentesség engem nem taszít, és a tartalommal is valahogy mindig úgy voltam, a felét amúgy is kihallom a fejedből édesem, a másik felét megtarthatod magadnak..., a felét nem mondom ki annak amit nem akarsz hallani, a másik felét meg nem is akartam soha.** Ha emellett az átlagpasi mellett ábrázolt öhh pipik, tyúkok, vinnyogó egyéb baromfik lennének az átlagnők, akkor abszolút meg tudom érteni a szereplő férfiban megfogalmazódó érzéseket. :) Bennem felháborodás nuku, nyilván egy pötty túlzás/kiélezés van a dologban, bár gyanítom nem is olyan sok :D. Élveztem a bepillantást a férfiagyba, jó volt látni a baromfiudvart innen, ebből a szemszögből, még ha annyira sok újat nem is nyújtott abban a tekintetben, hogy valahol az ember tudja hogy igen, így pörögnek azok a kerekek. 

Az a vicces gondolatom támadt, hogy ha ezt átlag (amerikai vagy nem amerikai) női szemszögből írták volna meg, cseppet sem lenne szórakoztató, csak nyavalygós maszlag :D ...

Jó stílus, gördülékeny, könnyed sztori sok szexjelenettel tarkítva, megmosolyogtató titkos gondolatmenetekkel. Végig tartja a színvonalat is, nem laposodik el, és bár csap egy kicsit a végén, ezért én nem tudok haragudni, mert enélkül meg hiteltelen lenne. 

Az f-, b-, c-, d- szavak nélkül nehéz lenne idézni is belőle, de a káromkodások és szemtelen szóhasználat teljesen a helyükön vannak. Mivel csúnyán beszélni a legkönnyebb megtanulni idegen nyelven, ajánlom a nyelvtanulóknak, szerintem nem nehéz a nyelvezet, és rögtön szert tehetnek egy középszintű szleng-repertoárra, miközben ráadásul jól szórakoznak :) 

Félreértés ne essék, ez nem egy erotikus vagy pornóregény, nagyon is sok mondanivalója van, csak igen szórakoztató, bár meg kell hagyni valóban vulgáris köntösben, és érdekes szemszögből, eredeti prezentálásban tárogatja a párkapcsolatok, férfi-nő különbségek, házasság, gyermekvállalás, szexualitás témakörök kapuit. Mindkét nemnek odatartja a görbe tükröt, bár aki ezt észreveszi, annak nincs szüksége arra, hogy ebben a tükörben méregesse magát. 

Értékelés: 10/8,5-9 Bepillantás a férfiagy mocskos bugyraiba. Kicsit tanakodtam, de azt hiszem nem adok többet, mert bár rendhagyóságában kiemelkedő és utánozhatatlan, maradt valami kis hiányérzet bennem - de lehet hogy csak a könyv rövidsége miatt... :) 

Chad Kultgen a Wikipédián, és beleolvasó.
Entropic bejegyzése

BTW: Kultgen vajon felvett név? én valami chatnevet sejtenék mögötte első körben: k(c)ulture genius... cult genius... ?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

* Ezt a mondatot ennyi idő távlatából nem sikerült értelmesre bogoznom.
**Hű, micsoda határtalan önbizalmam volt huszonévesen a párkapcsolatokkal kapcsolatban. :D

Kíváncsi vagyok, Kultgen többi könyve hogy fog tetszeni, most, majd' 10 évvel később. Jelenleg eléggé a feminista irodalom áramlik mindenhonnan, nem tudom vajon megférne-e a piacon az átlag amerikai pasi sok kifogásolható gondolata... de azt tudom, hogy engem akkor elszórakoztatott ez a könyv. Ti olvastatok már Chad Kultgent?

5 megjegyzés:

  1. Gondolod, hogy tényleg ennyire egyszerű lenne a férfiak gondolkodása? Szex, pia, kaja. Akkor vajon a sok férfi filozófus, gondolkodó, feltaláló, művész, stb. hogyan lett? :D Vagy csak, mi, nők szeretnénk azt hinni, hogy mégsem ennyire faék egyszerűek, hanem van bennük mélység?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, természetesen nem gondolom ezt. :) Nem is írtam ilyesmit, úgy érzem ezt már te sarkítottad nagyon. Persze hogy vannak nagy koponyák, érzékeny lelkek, és mindnekinek mély és szép gondolatai is, csak nem abból születik meg egy ilyen, valóban a sztereotípiákra építkező, mindazonáltal nagyon is szórakoztató, néhol görbe tükröt mutató könyv.
      De egyébként a nőkön mint "baromfiudvaron" is élcelődtem. ;)

      Törlés
    2. Nem úgy értettem, hogy te írtad ezt, hanem, hogy a szerző. De persze, sarkítottam valóban, ahogy talán ő is. :)

      Törlés
    3. Hát csak mert tőlem kérdezted, hogy gondolom-e hogy tényleg... És én nem gondolom. ;) A szerző is szerintem azért támaszkodik a sztereotípiákra, mert így szórakoztatóbb. :)

      Törlés
    4. Hát csak részben, hogy egyetértesz-e vele, részben meg költői kérdés volt. :) Nem fogalmaztam világosan, bocsánat. :)

      Törlés