2019. március 31., vasárnap

Hónapzárás - március

Forrás.
Reggel esett le a tantusz, hogy megint a hónap utolsó napja van, és lehet összegezni, habár megint ott tartok, hogy jobban járnánk lassan a kéthavi összegzésekkel, mert annyira kevés könyvet veszek, hogy beszerzést igazán alig tudok felmutatni. Persze egyrészt a zárás nem csak erről szól, másrészt pedig eszembe jutott, hogy mégiscsak a könyvfesztivál hónapja közeleg, azt pedig nem illik összevonni mással, lesz elég mondandó és mutogatnivaló is szerintem az esemény apropóján, mert ha egész eddig nem is vettem sok mindent, a feszten lehet, hogy rászabadulok a standokra! :D

A március ismét csak annyira tele volt minden egyébbel, hogy az olvasás háttérbe szorult, de azért ennek ellenére 6 könyvet fejeztem be a hónapban. A két legjobb a Macskakő és a Merre jársz, Bojangles? voltak, míg Liane Moriarty új könyvében és a Grindelwaldos forgatókönyvben kissé csalódtam. A régóta a látóteremben táncoló Sült zöld paradicsom sem lett végül katartikus vagy kiemelkedő élmény, de legalább már ismerem Ruth és Idgie történetét. :)
A Nyakigláb Apót végül nem számoltam ide, mert egy dupla-kötetben van meg a következő résszel. 

Forrás.
Beszerzésem csak egy volt, elcsábultam ugyanis az egyik újabb Poket kötetre, Kira Poutanentől A csodálatos tenger címűre, és ma be is fejeztem, igaz, ez nem szerepelt éppen a tavaszi terveim közt. Apropó tervek, ez utóbbi listából három könyvet pipáltam ki, és márciusban a vcs-listáról is ismét két könyvet olvastam el, így már 5-nél járok. Ritkán volt olyan, hogy ennyire előreszaladtam volna a projekttel már az első negyedévben. :) 

A blogon ezzel együtt 9 poszt született; a könyvértékeléseken kívül témáztunk is az olvasmányok rendszerezéséről, és írtam egy listát a nem kedvelt sorozatzárásokról is. 

Szuper hír még, hogy a hónapban lettek új, ikeás könyvespolcaim, és ezeket élvezettel rendezgettem be. Napokig eltartott a szöszmötölés, és amikor azt hittem már kész vagyok, találtam még egy doboznyi könyvet, ami még nem került fel. :D Most szellősek és szépek a polcok, átlátható szinte az egész. Jó néhányat le is válogattam, amiket nem szeretnék megtartani, és elkezdtem őket eladni/továbbadni. :)

Közben a könyvfeszt közeledtével végre feltünedeztek új megjelenések is a horizonton, szóval nemsokára hozok egy hírposztot az engem is érdeklő könyvekről. :)

Áprilisban is szeretnék két könyvet elolvasni a várólista csökkentősök közül, az egyik Anna Gavalda: Billie-je lesz valószínűleg, és folytatom a Harry Potter újraolvasást is, a hatodik résszel. :)

A többiek márciusa:

Dóri, Nita, Amadea, Nikkincs, Heloise, Sister,

4 megjegyzés:

  1. Juhuuu a vcs-nél én is az ötödiket fejeztem be éppen! Pacsit!

    Ó, azt úgy sajnálom, hogy Moriarty könyve csalódás volt - pedig olyan jól hangzott egyébként a fülszöveg alapján... úgyhogy ha el is olvasom, tuti könyvtárból teszem.

    Jajj, az új könyvespolc az mindig olyan jó móka! Imádom, amikor rendezgetem, és az addig szűkös helyek felszabadulnak kicsit. :) Nekem is kéne már egy újabb lassan...

    Kíváncsi leszek a könyvfesztes beszerzős posztodra :)) Mennyit néztél ki végül magadnak? Vagy inkább spontán vásárlások lesznek?

    És hajrá a vcs-vel, ne torpanjon meg ez a szuper lendület! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pacsi, tök jól indítottunk! :D

      Nagyon jól hangzik tényleg, és elég újszerű a témája az új Moriartynak, de nálam nem tudta megugrani az eddigi színvonalat. Azért kíváncsi leszek, mit szólsz majd hozzá. :)

      Jó móka bizony, sőt, itt kicsit nagyobb átrendezkedés volt, szóval volt ami ment is, meg ami jött is, de a lényeg, hogy most elfér szépen minden, és nem kell minden polcon dupla sorba rakni a könyveket. :)

      Még nem számoltam össze, hogy mennyit néztem ki, de mivel eddig nagyon visszafogott voltam, szerintem 5-6 könyvvásárlás is beleférhet a feszten. :) Az Irha és bőr felkeltette a figyelmemet, meg Stieg Larsson titkos iratai is, nálad is láttam. :) Lehet, hogy lesz egy-egy spontán beszerzés is. ;)

      Törlés
  2. Nekem is az új albiban Ikeás polcaim lesznek, azt már várom, hogy azokat berendezzem. :)
    Az egy beszerzés nagyon kis visszafogott, na de majd a Feszten tombolunk kicsit. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Ikeás bútorok tök jók! :) Nekem Billy polcok lettek, nagyon szeretem őket! :))
      Ó, a feszten fogok kicsit tombolni, így van! :D De egyébként meg tök jó, hogy egy-egy beszerzés esett csak eddig egy hónapra. ;)

      Törlés