2015. június 3., szerda

Nyári tervek, amiket majd felrúgok!

Forrás
Eszembe jutott, hogy tavaly is volt egy nyári terves posztom - amiből nem sok mindent "teljesítettem", de azért szórakoztató volt összerakni és kilistázni, mit szeretnék olvasni. Úgy döntöttem most is lesz egy hasonlóan lehetetlen poszt, hátha pár könyvvel többet olvasok el idén a betervezettekből. :) 

A válogatásba belevettem 6 db várólista csökkentős könyvet, mivel havi kettővel szándékozom haladni idén, hogy a 24-es listát kipipálhassam, néhány krimit, rövidebbet és hosszabbat is, Sarah Addison Allent, mert szinte minden évben őt olvasom a Balaton-parton, miért is ne legyen hagyomány..., még néhány angol nyelvűt, ami régóta figyel a polcomon, két komolyabb könyvet, és ezúttal két újraolvasandót is. Az egyik a Nyakigláb Apó, ami nekem tulajdonképpen dupla kötetes, egyben a Kedves ellenségemmel. Annak idején imádtam ezt a könyvet, és valahogy illik a nyári meleghez és pihenéshez ez a könnyed, levélregényes olvasmány. A másik pedig a kezdődő svéd-mániám margójára svéd gyermekversek: Ami a szívedet nyomja. Biztos ismerős sok mindenki számára, például a híres bélyeggyűjtős vers miatt: 
"Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget." 
:)) 

Íme a lista, és a képek: 

- Alan Bradley: De mi került a pitébe? 
- William Nicholson: Rokon lelkek társasága
- Michael Ende: The Neverending Story
- Rachel Johnson: Nothing Hell
- Dimitri Verhulst: Problemszki szálloda 
- Csernus-Funk-Pál-Váradi: Vágyaink: Szárnyak vagy börtönfalak? 

Az angol olvasások számát tovább gyarapítók:

- Sarah Addison Allen: The Peach Keeper
- Sophie Hannah: Little Face

A komolykodók:

- Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó
- Szabó Magda: A szemlélők

A legkevésbé sem komolyak, és köztük az újraolvasandók:

- Vanna Cercená: Tükörnapló
- Jean Webster: Nyakigláb Apó /Kedves Ellenségem
- Ami a szívedet nyomja - svéd gyermekversek 

A krimik (?):

- Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling
- Pacskovszky József és Zsolt: Nő kutyával és holddal 
- Georges Simenon: Maigret és a furcsa idegen
- Georges Simenon: Maigret nyaralni megy 


Kattintásra megnő.
Plusz az aktuális olvasmányaim befejezése:

- Elizabeth Goudge: The Little White Horse (vcs) 
- Daniel Keyes: Virágot Algernonnak 
- Ashley Mackler-Paternostro: The Milestone Tapes 
- Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált 

Ti mit terveztek be a nyárra feltétlenül? Szerintetek én jókat választottam? :) 

Update szeptemberben: 6/17 lett a végeredmény. :D 

13 megjegyzés:

  1. Szerintem jókat választottál. :) Gondolok itt a Galbraith-könyvre, amit szerettem; a többi könyv nagy része még olvasásra vár: J. Webster, a felolvasós könyv, a milestone tapes (ez kifejezetten érdekel a téma miatt), a pités könyv és a Nő kutyával és holddal.
    Lehet, hogy én is írok egy listát. :)

    VálaszTörlés
  2. Kimaradt, hogy tök jó ez a your plan - reality kép. :D

    VálaszTörlés
  3. Ó a Galbraith-re már nagyon kíváncsi vagyok, csak nem éreztem még a hangulatot hozzá. Majd most! :)
    Örülök, ha a Milestone Tapes felkeltette a figyelmedet. Sajnos kicsit elakadtam vele, még az elején vagyok, de majd igyekszem haladni azzal is, a többi mellett. :)
    Írjál, listázni jó! :)
    Nekem is tetszik a plan-reality... és valahogy mindig így van, még a fránya hobbinkkal is. :)

    VálaszTörlés
  4. Bizony jókat!
    SAA-t én is szeretnék majd angolul olvasni, ki is egészítem én is a listámat :)
    Sok sikert a teljesítésükhöz!! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Na meg ha mégse sikerül, hát nem történik semmi :) Remélem jó lesz ez a SAA, a legutóbbi nagyon tetszett, a Sugar Queen. :)

      Törlés
  5. Jupíí, lista, majd remélem én is összehozom a posztot, a lista már megvan. :)
    Jó sok mindent összeválogattál, ezekből lehet majd szemezgetni :) Csak kettőt olvastam, a pitést meg a kakukkost, de mindegyik szeretős (öö mármint én szeretem, nincs benne szerető :D, hű de vicces vagyok így kora reggel, jézusom).
    Ja de olvastam az Ami a szívedet nyomjá-t is, és nagyon kis cuki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kora reggel? :D Cuki vagy, amikor így bezsongsz :D Egy jó részéhez azért tényleg szeretném magam tartani, már csak a vcs-projekt miatt is. :)

      Törlés
  6. nem semmi mennyiség ez nyárra. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most miért, ez csak 21, a megkezdettekkel együtt. :) Mellesleg meg van benne három-négy totál rövid is :P Ha szabin vagyok és süttethetem a hasam, akkor sokat olvasok. :)

      Törlés
  7. Szép kis lista, tök jó, hogy ennyire változatos! :) És akkor most gyorsan összerakok én is valami listát, mert kedvem lett hozzá. :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy könyvhedonista vagyok :D Máris nézem, miket listáztál! :)

      Törlés
  8. Nagyon jókat választottál, és jó sokat! :D
    Én is elkezdtem egy ilyen listát, de én nagyon kegyes leszek magammal, és csak 10et rakok rá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg elég sok, teljesítéshez, majd meglátjuk mi sül ki belőle. :) De azért remélem összességében el fogok olvasni ennyi könyvet, még ha nem is egész pontosan ezeket, amiket összeválogattam :D
      Megnézem a te listádat is :)

      Törlés