Robbantásügyi szakértőnek lenni kifizetődő

 Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

Motoszkált bennem, hogy el kell olvasnom A százéves ember…-t, de olyan nagyon mégsem vonzott. Nem tartom jó ómennek, ha „viccesnek”, mi több, az év legviccesebb könyvének kiáltanak ki egy könyvet. Az elején is úgy voltam vele, hát ebből ugyan mi fog kisülni, humorosnak sem éreztem, sőt, jött az a sok-sok politikai és történelmi utalás, ami riasztónak tűnt. Később rájöttem, jól bizonygatták sokan, hogy ez egy amolyan Forrest Gump történet. És vicces is, de úgy egészében lehet átlátni a humorát, szarkazmusát, iróniáját… egy egész élet, egy évszázadnyi élmény tükrében, ami nem más, mint Allan Karlsson, a százéves ember élettörténete.

Sosem hittem volna, hogy nevetni fogok egy könyvön, amiben atombomba van, és Sztálin…

Allannel a 100. születésnapjának délutánján találkozunk, akkor, amikoris úgy dönt, ő bizony nem akar részt venni az otthonban saját születésnapi ünnepségén, ezért aztán különösebb cél nélkül fogja magát, és kimászik szobája ablakán (nyugalom, földszint!), átgyalogol a virágágyáson, és aztán újabb apró döntések sorozataként odajut, hogy megkaparint egy pénzzel teli bőröndöt, hidegre tesz néhány maffiózót, barátságot köt egy Szonja nevű elefánttal, és bizony sorozatgyilkosság körözött bűnözőjévé válik – legalábbis a rendőrség és a sajtó szerint.

"- Miért jártok kamionnal? 
– Van nálunk egy elefánt is. 
– Elefánt? 
– Szonja a neve. 
– Elefánt? 
– Ázsiai. 
– Elefánt? 
– Elefánt. 
Bosse egy ideig némán töprengett. Azután azt mondta: 
– Az elefántot is loptátok? 
– Nem, azt azért nem mondanám. 
Bosse újra elhallgatott. Azután azt mondta: 
– Grillcsirke sült krumplival a vacsora. Megfelel?"

De ez tulajdonképpen mind semmi, Allan élettörténetéhez képest, amit a jelenkori, 2005-ös szállal párhuzamosan ismerhetünk meg, és ami átível a 20. századon, születésétől, egész addig, amíg a két szál össze nem fut a jelenben. És hát mit Karlsson úrnak némi félreértésből elrabolt pénz?… Korábban szinte egész Európa, Amerika és Ázsia történelmét ő irányította apró, finom szálak mozgatásával. Alig végzett iskolákat, mégis robbantásügyi szakértő lett, tudta hogy kell atombombát gyártani, tudta hogy kell egyszer erre, másszor arra tendálni kicsit a politikában – ami mellesleg cseppet sem érdekelte soha –, ismerte az összes fontos történelmi személyiséget a században, és nem is akárhogy: Truman, Churchill, Sztálin, Kim Ir Szen, Mao Ce-tung vagy Nixon csak néhány azok közül, akiknek ha azt mondták Allan Karlsson keresi őket, azt felelték: "áh, szervusz Allan, hogysmint?", és már hívták is ebédelni, kávézni, vagy épp hozzávágtak néhány százezret a megfelelő pénznemből... Allannel rengeteg dolog esik meg véletlenül, jókor van jó helyen, vagy épp rosszkor rossz helyen, és ebből adódóan váratlan és lehetetlen helyzetekbe bonyolódik. 

„A politikával az a helyzet, hogy nem csak szinte teljesen felesleges, hanem feleslegesen bonyolult is.”

Imádtam Allan viszonyulását a politikához, és azt, ahogy egyszerűen csak a maga érdekeit tartotta szem előtt, de mindezt olyan sztoikus nyugalommal tette, és olyan egyszerű alapelvek vezérelték, amiken nem lehet mást tenni, mint derülni egy kicsit.
Ez a rész volt az, ahol először azt mondtam magamban, Allan tényleg kicsit Forrest Gump:

"Ha nem hiányzott volna a pálinka. Allan pontosan öt évig, és három hétig bírta. Akkor azt mondta:
- Most már szeretnék inni valamit. De itt nincs semmi. Ideje odébbállni."

Mindezt persze hol? A Gulagon, Vlagyivosztokban, öt év után... :D Mint amikor Forrest Gump bejelenti, hogy egy kicsit elfáradt a futásban, és hazamegy. :)
Jajj, és még Herbert Einstein is... egy kicsit mint BB :))

„ – Így jár, aki nem vigyáz – mondta Allan a lába előtt heverő, öntudatlan kínai katonának. – Jobb ha nem próbálsz versenyt inni egy svéddel, hacsak nem vagy finn, vagy legalább orosz.”


Allan elképesztő egy figura, de a többiek se semmik - a pitiáner tyúktolvajtól kezdve az évtizedeken át egyetemeket végző utcai büfésen át, a szabadszájú vörös bigéig -,  akiket a kaland során a véletlen folytán összehoz a sors. Szép kis csapat verbuválódik belőlük, és a képtelen történetből csavarodik egy még képtelenebb is a végére.

Senki ne ijedjen meg a történelmi, politikai részétől, nem volt száraz, és észre se vettem, már sodortak az események tovább. Nem mondom, hogy hangosan röhögtem, ez a könyv nem úgy vicces, ahogy a reklámja sugallja, hanem tényleg, egészében, ahogy összefutnak a szálak, ahogy meglátod, hogy Jonasson, a szerző mekkora háttértudással rendelkezhet, hogy ezt így összerakta, hiba nélkül, években, elnökökben, politikai irányzatokban, atombombában stimmelve... Elképesztő. Abszurd helyzetekkel és helyzetkomikummal van tele, és nem idegesítően és erőltetetten próbál megnevettetni. :) Pedig, amilyen ronda a borítója, nem hittem volna, hogy ilyen okos történetet rejt magában.
A Forrest Gumpon kívül emlékeztetett még Az ember, aki túl keveset tudott című filmre is, ami szerintem szintén szenzációs, persze kicsit másként. :)

Értékelés: 10/10 Megfakult már a kezdeti értetlenség és a posztópapucs emléke, megérdemli a max pontot, annyira jót szórakoztam ezen a lüke Karlssonon. :) Imádtam!
A könyvet melegen ajánlom Apukámnak, még jobban fogja imádni, mint én. :)

A végére pedig néhány szép, száz év feletti ember képe az alábbi linken: >100+ emberkék<