2013. április 24., szerda

Nosztalgia a legrégibb mesekönyvekkel

Ezzel a bejegyzéssel már több mint fél éve tartozom, és csak tologattam, mindig elmaradt, kimaradt a sorból. Annyira talán nem nagy szám, de én szerettem volna valahol megörökíteni. Biztosan vannak mindenkinek régi mesekönyvei. És ha még a 2000-es évek előtti generáció vagytok (már nagyon ellepi az internetet a 2000 utáni születésűek hada, de azért na, mi is itt vagyunk, akiknek még 19-cel kezdődik a száma. :)), szóval ha ti is még a múlt századi szériából valók vagytok, akkor biztos, hogy vannak NAGYON régi mesekönyveitek is otthon.
Tavaly kicsit kutakodtam a régi, poros dobozokban, és előkotortam a minden bizonnyal legrégebbi mesekönyveimet... 

Ezek a mesekönyvek még Anyukámé voltak, kicsit darabjaikra is vannak esve, foszlanak, és bizony az egyiknek az interneten sem találni semmi nyomát (legalábbis fél éve nem volt nyoma, gondolom nem sokat változott a helyzet azóta sem). A Mit tud Kati egyedül? című mesének bizony le is kellett fotóznom a borítóját, hogy felkerülhessen a könyves adatbázisba is, a Molyra. 
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az ilyen nagyon régi könyveknek külön illatuk van, ami nem poros, és nem kellemetlen, sokkal inkább valami egyedi, a gyerekkort megídéző illat, ami mindenkinél más valamennyire, de hogy mindenki rögvest felismeri a sajátjáét, és nosztalgikus révedezésbe merül tőle, az biztos.
A képek kattintásra megnőnek! :)

Panni és babái


Kicsit szétesve...
Babákkal egy ágyban
Hátoldal
Itt-ott felbukkannak barna ragasztóval, esetleg leukoplaszttal foltozott részek, megsárgultak a lapok, esetleg darabokban kell őket lapozni, és mégis, olyan kis drága kincsek ezek, hogy valahogy meg akarod őrizni magadnak és a saját gyerekeidnek is.

Mit tud Kati egyedül

Arról már nem is beszélve, hogy ahogy kinyitottam őket, eszembe jutottak a képek, a részletek,  hogy mennyire önfeledt örömmel és továbbgondolással, tiszta gyermeki fantáziával lehetett belemerülni az illusztrációkba, legyen az babakonyha, vagy egy erdős táj. És aztán beugranak a szövegrészek. Talán még a felolvasások hangjának emlékét is elkezdi játszani az agyunk és a fülünk közös, régi gramofonja... :) 

"Panninak van hat babája, Péter, Palkó, Pistuka..." 


A három legrégibb, és talán legkedvesebb. A fehér csíkok alatt Anyukám gyerekkézzel odafirkált neve van.

Mi lesz ezeknek a könyveknek a sorsa? Az enyészeté lesznek? Kiadják ezeket még újra valaha? Össze tudjuk ragasztózni, rosszabb esetben újraköttethetjük őket, lamináltathatjuk lapjaikat, de ami még fontosabb: találunk-e nekik érdeklődő közönséget még/majd?

A Panni és a bocsok egy oldala.

Fekete lett minden ujjam a sokéves portól ami ezeken a könyvecskéken, lapozgatókon ült, de megérte, mert valahogy úgy tudják megdobogtatni az ember szívét, és kicsit kiragadni a való életből és annak gondjaiból, mint semmi más. Édes, gyerekkorba repítő nosztalgia. 

Elő a régi mesekönyvekkel! Kinek melyik a legrégebbi, legporosabb, legszétesettebb könyve, ami akár még anyáé, nagymamáé volt? Vagy csak a legkedvesebb...

Egy doboz kincsei...
Ha megint rászabadulok a régi könyveket rejtő dobozokra, megint lesz még ilyesféle összeállítás. :) 

4 megjegyzés:

  1. Sajnos nekem csak egy babám van anyukám gyerekkorából, mesekönyvem nincs :((
    De ezek iszonyú aranyosak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A babákat is nagyon szerettem, szeretem, nekünk is van néhány igazi, múzeumba való darab, olyan régiek :)
      Ezeket a könyveket meg nem lehet nem szeretni, tényleg írtó édesek.

      Törlés
  2. de jó! bírom a régi mesekönyveket. majd én is előkotrom őket. körbeposzt leszel.:))

    VálaszTörlés