Poszt-turkáló: Csipkerózsa

Most, hogy felélesztettem hamvaiból a Poszt-turkálómat, nem hagyom ismét lankadni a lelkesedést, és porosodni a posztokat és hozok is ismét egy 2011-es freeblogos bejegyzést. Jane Yolen Csipkerózsáját (Briar Rose) akkor olvastam; meglepett és magával ragadott az érdekes analógia amit a holokauszt és az ismert tündérmese közt vontak. Azt hiszem már nem is tudok anélkül gondolni a Csipkerózsikára, hogy ne jusson eszembe a szögesdrót is.

Az eredeti poszt 2011. 04.04-én íródott.

Jane Yolen: Briar Rose

"Then she stood and climbed onto her grandmother's lap, put her chubby little arms around her grandmother's neck, and kissed her right on the mouth, strawberry and peanut-butter sandwich and all. Gemma kissed her back as if the taste didn't matter."

Jane Yolen Briar Rose - Csipkerózsa című könyvére Lobo bejegyzése kapcsán figyeltem fel, de amikor szembetaláltam magam vele a könyvesboltban, vékonynak találtam, és nem akaródzott megvenni. Lobo olyan aranyos volt, hogy eljuttatta hozzám az angol másodpéldányát, ami neki már nem kellett. Ezt ezúton is mégegyszer köszönöm! :) :*

Csipkerózsika meséjét valószínűleg mindenki ismeri, ha nem is biztos, hogy pontosan fel tudjuk idézni az egész történetet. Ez bizony ki is derült, amikor rákérdeztem pár embernél, hogy mi a mese vége, hogy emlékeznek, hogy voltak a részletei? Én magam is azzal kezdtem, hogy előkapartam a netről egy diafilmes verziót, és végignéztem, hogy felelevenedjen a történet. :) A másik dolog ami felmerült bennem, és amibe a könyv előszava is belemerül fenékig, hogy vajon mindez miből ered, honnan jön, hányféle verziója van, és ki találta ki a részleteit? Mindig mese volt, vagy csak átírták, és ha igen, vajon ki és miért mesésítette? Valóban a felnőtteknek szóltak ezek a történetek, és csak később lettek a gyermekkori világ klasszikusaivá, kisebb-nagyobb változtatásokkal?

Az, hogy Csipkerózsikát és a holokausztot hogyan lehet összehozni egy helyen, elképzelni sem tudtam.

A történet kezdete nagyon megragadott. Dőlt betűs rövid fejezetekben visszautazunk az időben, amikor is a főszereplő nagymama, Gemma (mint megtudtam, a magyarban Nami) mesél az unokáinak, Shananak, Sylviának és Beccának. Folyton a Csipkerózsikát akarják hallani, majd később Becca kivételével már elegük is lesz belőle, de Gemmának mindvégig ez marad a kedvenc mesélnivalója. Részleteiben kapjuk a kis életképeket nagymamáról és unokákról, miközben a hosszabb fejezetekben elkezdődik a jelenkori nyomozás Gemma identitása, múltja után, és megismerünk egy réges-régi történetet is, ami nem kicsit hasonlít Csipkerózsika meséjére. A legkisebb unoka pontot tesz a családi rejtélyre, és kiderül, Gemma miért is érezte olyannyira magáénak a mesét, amit legszívesebben mondott nekik.

Nem nagyon szeretnék elárulni többet a történetből. Egészében pedig még mindig, ennyi ülepedést hagyva sem találom hogy hova is tegyem ezt a könyvet. A stílus különösképpen nem ragadott magával, és nem ríkatott meg, amire pedig számítottam. A Chelmnoról írtak persze borzalmasak. Ami kezdetben megfogott benne, az utána kicsit eltűnt, és bár nagyon jól belevitte Jane Yolen a finom humort is a könyvbe, még a lengyelországi részekben is (Magda), valahogy nyögvenyelős volt a közepe.

A témák kombinálása viszont bámulatos. Ahogy írtam az elején, nem hinné az ember, hogy a Csipkerózsika meséből és egy elég idilli, amerikai környezetből zökkenőmentesen jutunk el a holokauszt szörnyűségeihez, Lengyelországba, és mindez gyakorlatilag annyira egybemosódik, hogy képes az ember elhinni, nahát, igazából ez lehet(ne) az alapja az alvó szépségről szóló mesének.

Az angol eredeti elején hosszú előszó található a mesék eredetéről, és több ismert mese hátteréről, valódi történetéről, amik elgondolkodtattak, és bizony szívesen megismernék más ilyen, a mesére alapuló, cseppet sem gyermekmesét mondó regényt.

Értékelés: 10/8 Meglepő párosítás, mesésnek vélt környezet, és egy családi rejtély kinyomozása. Érdemes elolvasni, de ajánlom, hogy gyorsan, két-három részben üljön le vele az ember, mert szétszabdalva és sokáig húzva nem olyan jó. Valami hiányérzetet hagyott bennem úgy érzem, és lezáratlan maradt pár dolog, de még így is biztos vagyok benne, hogy a csipkerózsika-holokauszt analógia örökre belém vésődött. A tündérmese és a borzalom néha egy tőről fakad.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Azóta sikerült még meseátiratokba belefutni, bár, ahogy visszagondolok, nem sokba, és azok is idén voltak. Gaiman könyvében előkerült Csipkerózsika alakja is, na persze ott a holokauszt nélkül, máson volt a hangsúly.
Szeretitek a meseátiratokat, mesés/mesei háttéren alapuló történeteket? 

T.S. Thomas: Londinium hercege

Nem tudom, vajon mi üthetett belém, amikor az első hírek és a borító megjelenésekor megtetszett ez a könyv, hiszen világosan leírják, egy olyan disztópiáról van szó, amelyben kannibálok vannak, igen-igen, emberevők, ami bizony nem egy népszerű téma... Sőt, undorító. Mégis hívogatott a kajánul nyelvet öltő Shakespeare képe a borítón, a felvázolt rút világ, és az ízlésesen villára tűzött hússzeletről pedig próbáltam valami állatra asszociálni. Sajnos ez nem mindig sikerült, mert bizony a könyv az, ami, és ezért sokszor valódi undort váltott ki belőlem, gyenge idegzetűeknek és vegetariánusoknak nem ajánlom! :) Viszont elmondom azt is, mi tetszett benne, miért volt jó mégis elolvasni. 

Fülszöveg: "Nagy Britannia kietlen romjain áll Londinium sötét metropolisza, amely az emberi civilizáció utolsó mentsvára. A növények szinte egytől egyig megsemmisültek, állatok sem maradtak a Földön, az éhhalál csupán két módon kerülhető el: farmerként zöldséget termeszteni a radioaktív talajon, vagy nemesként farmerek húsát enni Londinium fényűző éttermeiben. Az örök álmodozó parasztfiú, Demetrius Wannamaker útra kel, hogy szó szerint „eladja a húsát” a közösség polgármesterének, akinek lánya, Abigail éppen házasodni készül. Demetrius jó eséllyel pályázik rá, hogy őt magát szolgálják föl lakodalmi főfogásként, s ezzel megmentené családja tönkrement farmját – elsősorban haldokló édesanyját. Ám a nincstelen vegetáriánusfiú feltétlen önfeláldozása becsvággyá fajul, ahogy beleszeret Abigailbe, miközben a város sötét csatornarendszereiben lázadás készül a kannibál-társadalom szétzúzására…"

Poszt-turkáló: Iselin C. Hermann - Expressz ajánlott!

Gondoltátok volna, hogy januárban volt utoljára poszt-turkáló? :) Szaladnak a hónapok, és lassan az év vége közelít, én meg teljesen megfeledkeztem a régi, freeblogon "elveszett" posztok átmentéséről. A mostani választottam egy levélregény, apropóját pedig az (is) adhatja, hogy a szerzőnek, Iselin C. Hermann-nak nemrég jelent meg egy újabb regénye magyarul, a Dominó - amit hamarosan olvasni fogok. Álljon itt azonban előbb az Expressz ajánlott!-ról írt blogbejegyzésem. 

Az eredeti poszt 2011. 11. 20-án íródott. 

Levelek Delphine-től 

Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott!

Csengánál láttam először ezt a könyvet, és felkeltette a figyelmemet. Jó egy évvel később el is jutottam oda, hogy kivegyem a könyvtárból, és elolvassam.

A levélregény Delphine Hav és Jean-Luc Foreur leveleit tartalmazza. A lány csak próbaképp ír a nála jóval idősebb festőnek, akinek egy képe megbabonázta és szinte a bőre alá férkőzött. A férfi, bár nem szokott válaszolni ilyenfajta levelekre, visszaír, amit Delphine nem tud szó nélkül hagyni... Levelezésüket 1,5 éven keresztül folytatják, hol sűrűbben, hol ritkábban, miközben vajmi keveset tudnak meg egymás valódi kilétéről, és személyiségéről, de annál jobban vágyódnak egymás után. Hogy találkozásra sor kerül-e és hogy hogyan végződik a regény azt nem árulom el.

"(…) nem szeretem ha fényképeznek, mert a fotó mindig azt az erőfeszítést rögzíti, hogy olyan szépnek látszódjam, amilyennek néha érzem magam. A fénykép inkább rögzít, mint megmutat. A fényképeken általában úgy nézek ki, mint aki éppen egy oxigénszegény helyiségben tartózkodik. Közöttem és a megfigyelő között mindig van egy láthatatlan hártya."

A vágyódásról írtak elgondolkodtatóak, és ez az egész kapcsolat valahogy furcsa és felkavaró. A szexualitás hol gyengéden, burkoltan, hol olyan erőteljesen és egyértelműen jelent meg, hogy takargattam kicsit a buszon, nehogy valaki meglásson egy árulkodó mondatot. Megfűszerezte a leveleket, de nem volt központi; nem erotikus levelekre kell elsősorban számítani.

"Pedig az ember nem lehet ugyanaz: megváltozunk minden álomtól, minden csóktól és minden vereségtől. Mások leszünk minden szerelemtől és minden utazástól: lassan és észrevétlenül minden azzá válik bennünk, amit tapasztalatnak nevezünk. Az ember megváltozik minden új barátságtól – vajon mi másért futnának zátonyra gyerekkori barátságok, ha nem azért, mert már nem azok vagyunk, akik egykor voltunk?"

Szellősen van írva, nagybetűs, sok a kihagyás, mégsem hagyta magát gyorsan elolvasni, csak apránként.

Egy nem mindennapi kapcsolat és levélfolyam.
Nyugtalanul hagyott.

"Ne hidd, Delphine, hogy a vágyad megszűnik, ha levelet kapsz tőlem, melyet mohón végigolvasol, akárcsak én a tiédet. Hiszen alighogy az ember elolvassa a levélzáró búcsúszavakat, a nyugtalanság újra jelentkezik, az ördögi kör újra indul. E legelragadóbb és legélettelibb tudatállapotunk az, amikor belenyugszunk vágyakozásunkba."

Fülszöveg: Tüneményes levélregény a vágyról, az erotikus képzeletről és a szerepjáték végzetes következményeiről. Egy fiatal dán lány Párizsban meglátja egy francia festő képét. A festmény olyan elementáris hatást gyakorol rá, hogy köszönetképpen küld egy képeslapot a festőnek. Ez a kezdete az egyre érzékibbé váló levelezésnek, mely egyben kifinomult játék is két szenvedélyes ember között. A játék a tűzzel kezd egyre veszélyesebbé válni, s egy napon már nincs visszaút: megbeszélik, hogy találkoznak.

Értékelés: 10/7 Nem tüneményes levélregénynek írnám le, az biztos, de van benne valami báj is, a túlsúlyba kerülő titokzatosság, "súlyosság", vágyódás mellett. Engem nem vágott a falhoz, mint ahogy sok más értékelésben olvastam, csak meglepett, de örülök, hogy megismertem, tetszettek a sorok közt megbújó gondolatai.

"Az elvárás mindent tönkretesz. Mindennél veszélyesebb, ha adottnak hiszünk valamit; meg kell tanulnod, hogy ne várj el semmit, csak várj."

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A regény végére még most is emlékszem, és a hangulata is bennem él, kicsit furcsállom is a hét pontomat, nagyon szigorú lehettem, szerintem bőven egy jó erős nyolcas is lehet. Majd egyszer alkalomadtán újraolvasom. :) 

Jodi Picoult regények új ruhában

Picoult regényei magyarul az Athenaeum Kiadó gondozásában jelennek meg, és most az új megjelenésen kívül a régiek közül néhányat is új köntösbe öltöztettek, íme:

Szerintem szépségesek az új borítók, az előző design-nál jobban tetszenek, letisztultak és egyszerűek. A nővérem húga a favorit! Könyvben is, és ezek közül a borítók közül is. :)  

Forrás: az Athenaeum facebook oldala.

A Csodalány - Keeping Faith - augusztus 27-én érkezik, az is nagyon szép lesz külsőre. Kíváncsi vagyok rá én is, bár én angolul fogom olvasni. :) Előrendelhető >itt<. 

 A blogon találtok posztot jó néhány Jodi Picoult regényről:

- A nővérem húga / My Sister's Keeper

- Egyszerű igazság / Plain Truth

- Tizenkilenc perc / Nineteen Minutes

- Vezeklés / The Storyteller

- Where There's Smoke - előzménynovella a Találj rám! / Leaving Time-hoz

- Szelíd vadak / Larger Than Life - előzmény kisregény a Találj rám! / Leaving Time-hoz

- Házirend / House Rules

A Szívtől szíviget - Change of Heart - pedig éppen most olvasom. :)

Az eredeti borítók is nagyon szépek szerintem, bár nem mindegyik egyforma nekem sem, ezeket a kiadásokat (Hodder) szeretem legjobban a What would you do? kérdéssorral az elején. :)

Jodi Picoult: House Rules

Rég olvastam már Picoult-könyvet, most a House Rules - Házirend - került sorra, úgy látszik kicsit belebonyolódtam az Aspergeres regényekbe (már külön címkét is csináltam hozzájuk), ez idén már a harmadik olyan, amiben a főszereplő ebben a szindrómában, az autizmus egyik enyhébb formájában szenved. Jacob nehezen kommunikál, nem néz az emberek szemébe, kényszeresen szabálykövető, szereti a rendet és a szín szerinti rendezést. Szekrényében egy szivárvány rajzolódik ki a színek szerint rakott ruhákból, a hét napjain pedig be van osztva, milyen színű ételeket lehet enni. Jacob szó szerint vesz mindent, nem érti amikor valami elvont kifejezést használnak, nem tudja az arckifejezéseket megkülönböztetni egymástól, nem tud hangsúlyozni, unott és lapos a beszéde. Szorongásos rohamai vannak, amikor csak nagy, nehéz takarókkal bugyolálva, vagy kedvenc Bob Marley számát énekelve lehet megnyugtatni. Nem bírja az erős ingereket, legyen az fény, vagy hang. Még egy papírt is tilos összegyűrni, csak hajtogatni szabad. Abszolút az ő igényeihez kell alkalmazkodni... Rémesen fárasztó lehet ez. 

"Jacob's room is the place entropy goes to die."

Jacob érdeklődik a kriminalisztika iránt, állandó nézője az ilyen jellegű sorozatoknak, füzetnyi jegyzeteket készít róluk, megfejti a bűntényt. Sőt, otthon is berendez néha különféle tetthelyeket, és az anyukájának kell kitalálnia, mi történhetett és ki a tettes. Cluedo 3D. Ez még csak hagyján, de megjelenik néha valódi tetthelyeken is, és bizony volt már, hogy ő "súgta meg" a megoldást a rend őreinek... 

Jacob apja kilépett a családból (hát meg tudom érteni), de van egy testvére, Theo, aki néhány évvel fiatalabb nála. Mégis Theonak kell leggyakrabban a nagy testvér szerepét alakítani.. 

A kockás plédes borítók a kedvenceim. 

Jacobnak van egy tanára is, aki a különféle emberi interakciókkal kapcsolatosan oktatja, szociális készségeit fejleszti, ő Jess. Amikor Jesst holtan találják, CD-it pedig ábécébe rendezve, nos, nem kérdés, ki lesz az első számú gyanúsított. Jacob érzelemmentes, tekintetet kerülő kifejezésmódja pedig csak rátesz mindenre egy lapáttal. 

A regény izgalmas, olvasmányos volt, élveztem olvasni és nem jöttem rá, hogy mi a megoldás. Megfordult a fejemben ugyan ez a szcenárió is, de aztán elvetettem, mást vártam volna még. Ez a csavar nem volt az az igazi picoult-csavar. Mintha inkább a betegség elmagyarázásába fektetett volna több energiát, és ez nem baj, mert így is egy jó történet lett, ami ötvözte a krimi, a családi dráma, és a szokásos jogi ügy elemeit. Sok jelenet zajlik most is tárgyalóteremben, és az elbeszélés több szemszögű, közülük egyik az ügyvédé.

Tetszett, és lekötött, de van néhány kritikai pontom, amik tulajdonképpen ha nagyon ráfeküdnék, hát elég erőteljesen megkérdőjelezik az egész regényt, meg, hogy mi értelme is volt. Kisebb SPOILEREK lehetnek, de nem árulom el a megoldást, csak kifogásolom benne a levezetést: 

Most komolyan, KOMOLYAN nem akarja tudni a védőügyvéd, hogy mi történt? Nem kérdezi meg? Merthogy ha mégis ez vagy az, akkor utána nem hazudhat a bíróságon? :D Hát kacag a májam. Az a dolga, hogy védje, nem tudom miért csinál úgy Picoult, mintha mindenki erkölcscsősz lenne, és az a bizonyos eskü amit ott tesznek tényleg arról szólna, hogy csak igazat mondanak, ne röhögtessen már. Oliverre, az ügyvédre emiatt végig ferde szemmel néztem. Tulajdonképpen így kvázi azt sem tudja mit beszél, és szép-szép, hogy fél napon át az Aspergert magyarázzák a bíróságon, meg hogy mennyire csak igazat tud mondani Jacob, de könyörgöm, akkor kérdezzétek meg, mi volt, hogy történt! Nem piszmogás kellett volna, meg a kifogások, hogy Jacob miért ne szólaljon fel. Csakhogy akkor nem lenne regény ugye... Szóval ebből a szempontból egy kicsit sok és erőltetett volt az információ visszatartása és ésszerűtlen a viselkedés. Még Jacob anyja, Emma sem kérdezi meg normálisan szemtől szembe a fiától, mondd meg, mi történt, fiam? ... Ennek értelmében a borítón lévő kérdés, What would you do?, amin egyébként mindig lehet dilemmázni, ebben a Picoult regényben válaszolható meg legkönnyebben. Kisebb SPOILEREK VÉGE.

A másik, ami nagyon feldühített, hogy Picoult arra apellál, legalábbis Emma szájába adja a szavakat - amik akár kihagyhatók lettek volna a regényből -, hogy Jacob autizmusát az oltások okozták... Higany-tartalom, és a gyógyszeripar mint ádáz ellenség. Persze-persze, ne oltassák a gyereket, hadd haljunk meg újra diftériában és jöjjön a gyermekbénulás, hurrá! :D Ez a fajta agyatlanság abszolút felbőszít, és ahogy olvastam külföldi blogokon is megütköztek rajta. 

Utánakerestem, és ebben a cikkben nyilatkozik a vakcinákról Picoult, nos, kicsit enyhébben, de még mindig utalgat rá, és ez nem tetszik, mert szerintem a baj az, hogy egyre nagyobb háborút kell vívni az ostoba anti-vaccer bandával, nem kéne hogy egy népszerű szerző is propagálja az oltásellenességet... A nyájimmunitás nem mítosz. 

Értékelés: 10/7 Ismét egy nem szokványos, nem könnyű, nem rózsaszín téma a szerzőtől, ezúttal is jogi köntössel. Az oltásmizéria és a non-kommunikáció a nem aspergeresek részéről nem tetszett, de érdemes volt elolvasni, a szokásos jó stílus és vonalvezetés jellemző rá. Egy kicsit talán túlírt abból a szempontból, hogy kevesebbszer is elég lett volna elmondani, elmagyarázni az Asperger jellemzőit (persze 2010-ben, az eredeti megjelenés évében még lehet, hogy nem volt ennyire ismert?). 

Magyarul Házirend címen jelent meg, kiadja az Athenaeum. 

Elkaszált sorozatok - majdnem témáztunk

A Témázás első "kifutója" lett az Elkaszált sorozatok - és a vad indulatok, amiket kiváltanak belőlünk nevezetű téma, ami már régóta forgott, és mégsem került sorra. Szabad prédává válása után Nima írt róla először, és most én is követem a sorban, bár rendhagyó leszek. 

Az, hogy a kiadók folytatnak-e egy sorozatot ugyanis... nem sokszor érdekel. Mert fogom és megveszem az eredetit/angolt/. Vagy eleve azt olvasom, vagy úgy folytatom. Édes megelégedettséggel tölt el ilyenkor, hogy magamévá tettem az angol nyelvet, a kis szerelmemet, olyan szinten, hogy elolvashassam, megérthessem és élvezhessem a könyveket angolul. 

A kiadók sorozatelkaszálós döntései mögött bizonyára vannak számok, oszlopok és excel táblázatok, a rajongók azonban csak annyit látnak belőle, hogy a fene, nem tudom meg soha a végét, ott árválkodik majd az az egy-két-három könyv a többi folytatás nélkül...
Nem kétlem, hogy nehéz profitot termelni, sőt veszteséges is lehet kiadni egy harmadik részt, ha nem fogytak az előző kötetek sem, de néha biztos be kell vállalni ilyen döntéseket, és a többi könyv kipótolhatja a réseket a büdzsén. Amik miatt leginkább együtt érzek a magyar olvasótáborral, az a Tündérkrónikák, aminek jelenleg nincs ugye kiadója (Burned!!)...  De sajnálom azt is, hogy Alma Katsu trilógiájának utolsó darabja nem jelenik meg, nagyon szép könyvek, és kis híján megvettem őket akciósan a Könyvhéten, de ugye a harmadikkal mi lesz, és megint oda lyukadtam ki, hogy jó lesz ez nekem angolul, ha mégis el akarnám olvasni.
Jó kezdeményezésnek tartom az Athenaeumtól, hogy Darynda Jones Sírhant sorozatának harmadik részét az előjegyzésektől tették függővé, és ha összejön az elegendő mennyiség, kiadják. :) Ilyenekkel lehetne kísérletezni néha másoknak is. Hogy van benne kockázat? Nos, igen, mindenben van, amit úgy hívnak: üzlet.

A végigvitt sorozatok tök jók, és örülök a kezdeményezésnek, hogy sokszor elég szép tempóban érkeznek, ld. Déli Végek trilógia, Wayward Pines (bár utóbbiból én a filmsorozat nézésénél döntöttem :)), de erről már írtam a Kiadói ösvények témázós körben. A túl lassan csepegtetett sorozatokkal is be lehet fürödni, mert a szemfülesebbje akkor is az angol után fog nyúlni, ha túl soká kell várni. 

Na de nézzük más szemszögből is kicsit ezt az "elkaszált sorozatok" címet, címkét. Hogy például miket kaszáltam el én, olvasás szempontjából. ;) Merthogy ma már szinte mindenből sorozat van, minimum trilógia, de nem ritkák a 7-8-15-23 kötetből álló sorozatok sem, persze van amelyik epizodikus inkább. 

Az elmúlt években sok sorozatba kezdtem bele, de egy rakás van, amit nem folytattam, és amit nem is akarok. 

Ransom Riggs sorozata: Miss Peregrine's Home for Peculiar Children. Nemsokára jön a harmadik kötet - Library of Souls -, de a második csalódás volt, hogy már nem akarok belevágni abba is, hiába ilyen csábító a borítója...

Nem nyert meg magának Jeaniene Frost sem, szóval nálam a Cat and Bones is nyissz lett, pedig Fever-pótlékként gondoltam befutónak.

Elkaszáltam továbbá a Fairy Oakot, Poison Diariest, Eoin Colfer Artemis Fowlját, Amber Argyle Witch Song sorozatát, Marie Lu: Legenda-sorozatát, Rupáner-Gallé Margót, Lawrence Block Scudder nyomozóját. 

És vannak, amik csak hangulatra várnak, például a True Blood, Charlaine Harris tollából, aminek az első kötetét nagyon szerettem, mégsem jutottam tovább... még. :) 


És a végére: nem kiadók kaszálták el az egyik kedvelt sorozatomat, hanem maga a kaszás, elvitte ugyanis magával Stieg Larssont, mielőtt megírhatta volna a Millenium további köteteit. :( Stieg Larsson már nem jön vissza, de a sorozatot David Lagercrantz folytatta, a következő rész most augusztus végén jelenik meg, Ami nem öl meg címen. Lisbeth Salander visszatér! :)

Egy korábbi sorozatos összegző posztom >itt< található, kicsit puskáznom kellett belőle ehhez a poszthoz is. Mostanában inkább az egyedülálló regények felé fordultam, és az epizodikus sorozatokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy a sorozatok ellen lennék. :) A lényeg, hogy érdekeljen a sztori, akkor akár 20 részt is végigolvasok. :)

Ti mit gondoltok az elkaszált sorozatokról, és mik azok, amiket inkább ti kaszáltatok el? 

A képek illusztrációk. Forrás: google, pinterest.

John Connolly: The Book of Lost Things

Erről a könyvről először Jen Campbell egyik videójában hallottam, nem biztos, hogy abban, amit belinkeltem most, mert többször megemlítette már, mindenesetre rögtön megtetszett. Emellett pedig Lobo-nak köszönöm, mert Jen Campbell youtube-jára meg őmiatta találtam rá, érdemes nézegetni, jó kis válogatásokat, tageket, book haulokat csinál és mutat be. :)

A The Book of Lost Things főszereplője David, egy kisfiú, akinek meghal az anyukája, apukája pedig hamarosan újranősül. David kap egy mostohát, és hamarosan egy féltestvért - Georgie-t - is. A második világháború idején játszódik a regény, de vajmi kevés köze lesz az érához, mert David hamarosan átsodródik egy másik, misztikus és mitikus világba, méghozzá a kertben lévő egyik nagy fa törzsén keresztül... Ez a világ pedig egy kifordított mesei környezet, ahol sokan vadásznak rá, és kemény próbatételeket kell kiállnia... Farkasfalka, trollok, sűrű, sötét erdő, titokzatos király, eltűnt gyerekek... A mesés világban sok ismerős visszaköszön: Piroska és a Farkas, Jancsi és Juliska, Hófehérke és a hét törpe története is megelevenedik, de mind valami gonosz, más, beteges fénybe kerül.

Ifjúsági regénynek hittem, azonban ahogy előrehaladt a történet, meg kellett állapítsam, hogy sokkal inkább egy félelmetes horrorsztori, amiben ugyan kisfiú a főszereplő, és némileg a felnőtté válásról (is) szól, nem annyira gyerekek kezébe való. 

A meseátiratok mindig izgalmas terep, és itt is érdekes volt megfigyelni milyen kicsavart történetek lesznek a jól ismert mesékből, hogy alakul át valami szörnyűvé és amorffá egy régi kedvenc.

"We all have our routines,’ he said softly. ‘But they must have a purpose and provide an outcome that we can see and take some comfort from, or else they have no use at all. Without that, they are like the endless pacings of a caged animal. If they are not madness itself, then they are a prelude to it."

Amikor végleg bebizonyosodott számomra, hogy nem egy könnyed ya-ról van szó, az az volt, amikor az állatokat és gyermekeket keresztező lény képbe került. Tulajdonképpen nem sok igazán "beteg" és undorító jelenetet olvastam könyvben, de ez az egész elképzelés, és a megoldás ami született rá, nos... gruesome! ... SPOILER! ! ! Gyerekfejeket átoperál állati testekre, aztán levadássza őket.... Davidet például egy rókával akarja keresztezni...  Vérszemet kap persze, amikor David a kentaurokról mesél neki, és saját magát akarja lóval keresztezni... a többit már nem árulom el, brrr. SPOILER VÉGE. 

Bár nem vagyok rendszeres nézője a Once upon a time című sorozatnak, néhány részt azért láttam, és annak a hangulatára emlékeztetett az egész könyv, sőt a Crooked Man alakjáról a könyvben is megírták, hogy tulajdonképpen Rumpelstiltskin (a filmsorozatban Zörgőfürge).

Zörgőfürge

Illetve még egy régi klasszikus is eszembe jutott, A végtelen történet (amit meg nem olvastam, áh, tudom, ne hasonlítgassak már így kényemre-kedvemre... :)), amiben egyrészt szintén egy kisfiú kalandozik egy fantáziavilágban, másrészt, ami miatt még felmerült, az a "névmágia", ha lehet így mondani. Ha láttátok a filmet, akkor bizonyára megvan a végéről a jelenet, amikor elkiált egy nevet a könyvet olvasó kisfiú. Connolly könyvében is van egyfajta ereje annak, ha kimondanak egy nevet, valamilyen módon bántani/birtokolni tudna valakit a Crooked Man is, ha kimondják a nevet. Ez nagyon tetszett, hozott magával egy kis belső rettegést, és eszembe juttatta, mennyire féltünk a Semmitől A végtelen történetben is, és hogy féltettük Atreju(uuuuu)t. :) :)

A szerző, John Connolly.

Sok a véres, veszélyes jelenet, elég akciódús végig a könyv, amitől nekem kissé túl "fiús" volt, nem mindig tetszett. A kevesebb néha több lett volna. Mindazonáltal a mesélő megtalálta a hangot hozzám is, abszolút kompenzált a nem annyira tetsző részekért a vége, amit bizony megkönnyeztem, és többször is elolvastam. Megérintett, emberi lett, szép. 

Értékelés: 10/8 A vége húzza felfelé, egyébként inkább 7-es lenne. Rémtörténet, meseátirat, kalandregény egyben. Igazi dark fantasy sok vérrel és lényekkel, gyilkosságokkal lépten-nyomon. Gyászról, felnőtté válásról, titkos rémálmaink megelevenedéséről is szól egyszerre ez a furcsa hangulatú könyv. 

Dimitri Verhulst: Problemszki szálloda

Már jó néhány nap eltelt a könyv befejezése óta, annyira feltorlódtak az írnivalóim, de még mindig kicsit bajban vagyok, hogyan is írjak erről a morbid humorú regényről... 

Egy menekülttábor története, illetve történetfüzér annak lakóiról és a képtelen sorsokról, amik hol szívszaggatóak, hogy buják, hol keservesek, hol meg egyszerűen megmosolyognivalóak. Sokféle kultúra és vallás keveredik túl kevés négyzetméteren.

Nem tudtam a kötet aktualitásáról, és nem is a menekültkérdés miatt olvastam el most. Ebben a kérdésben nem is szeretnék állást foglalni, csak mint irodalmi művel foglalkoztam a könyvvel, ami egyébként régóta ül már a polcomon: két éve nyáron zsákmányoltam nevetséges 180 Ft-ért az Alexandra akcióban, és idén betettem a várólista csökkentésbe. 

A könyv fülszövege: "Bipul Masli, az Afrikából érkezett fényképész egy belgiumi menekültszálláson tengeti életét, s miközben a reménykedve, mégis rettegve várt ajánlott leveleket lesi, a brüsszeli bürokraták első, második, majd harmadik döntését sorsáról, menekülttársai legtöbbször már komikumba hajló nyomorával igyekszik szórakoztatni magát. Ott van például szobatársa, Igor, az izomagyú ukrán, aki napi három órát magolja a francia igeragozást, hogy felvegyék az idegenlégióba... Maqsood, akinek arcát ugyan puskatusnyomok barázdálják, mégis biztos benne, hogy egy csinos flamand menyecske egy csapásra elintézi majd állampolgárságát... Ifeanyi, aki afrikai szamaragolási technikájával igyekszik boldogulni a belga biciklis létben... Mi történik a konténerekben, kamionokban vagy kisbuszrakterekben egy vámvizsgálat alkalmával megtalált reszkető menekültekkel? Hogyan élnek a szögesdrót mögött ezek a hazájukat lehetetlen körülmények között elhagyó emberek? Mi sül ki abból, ha néhány négyzetméteren megannyi kultúra és kulturálatlanság, vallás és vallástalanság kerül össze? Dimitri Verhulst az arendonki menekültközpont lakóiról írta meg dokumentumregényét, amelyben a feketénél is feketébb humorral ábrázolja ezeknek a szerencsétlen, két haza között rekedt embereknek a sorsát."

Szóval menekülttábor, várakozás a levélre a döntésről, fogvacogtató hideg, amikor a konténerekbe bújva a biztos fagyhalál várja az embert... És közben mindenféle más, ami kitölti a hétköznapokat: megnyiratkozás a borbélynál, egy nem kívánt gyermek kérdése, verekedések, ünnepek, kártyázás, italozás és "feleségvadászat"... 

A szereplőket Verhulst néhány egyszerű mondattal élővé varázsolja, és bár nem kifejezetten szimpatikusak, mind érdekes arcok. Igor kiváltképp, neki több fejezetet is szenteltek. 

A 14. elolvasott vcs könyv!

"Amikor Igor kezet fog velem, nem árt, ha van a közelben orvos. Az utóbbi időben már olyannyira kitapintható a feszültség, hogy el sem merek aludni, míg meg nem bizonyosodtam, hogy Igor már az álmok birodalmában barangol. Bár nem hiszem, hogy ez megmenthetne a gyors, ámbár rendkívül fájdalmas haláltól, evőeszközeimet mégis bekészítettem a párnám alá. Sose tudhatod. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a villám kétrét hajolna a mellkasán. Szerintem a golyók is lepattannak ennek a kolosszusnak a testéről."

Hangulata, szaga, fülledtsége van ennek a könyvnek. Érdemes volt megvenni és elolvasni. 

A pláne, hogy valóban megtörtént eseményeken, impulzusokon alapul, amiket Verhulst az arendoki menekültközpontban tett látogatásakor szerzett. 

A másik pláne, hogy ismét a szépirodalom tocsog annyira a testnedvekben, hogy a fene sem gondolná, hogy kandírozott pinától kezdve, a néger farkak fehértől való méretbeli eltéréséig mindenféle van benne, amit nem sejtet a szolid borító. :) ... Egy kis álszent kardigánosság. ;)

Értékelés: 10/8,5 Fekete humor, élet-halál kérdések és némi erotikus frusztráltság. Olvastatja magát ez a sokféle problemszkivel terhelt szálloda. 

Egy újabb lista - Mid-Year Book Freak Out Tag

Rövid időn belül a második book tag az udvarlós után és erre is Abstractelf hívott meg, köszönöm neki! :) 

Nagyon izgalmas tag, mert végig kell zongorázni hozzá az idei olvasmányokat, és persze lehet tervezni, szemezgetni a listákról, hogy mit is várunk még, mit is szeretnénk még elolvasni 2015-ben. Tervezni meg listázni azt meg naná, hogy szeretünk! :D

A nevével nem vagyok kibékülve: Mid-Year Book Freak Out Tag (innen való), de ám legyen a tartalma lesz a lényeg, katt! :) 

Dr. Csernus Imre: A kiút

Apukám nemrég megkérdezte, nem értékelem-e kicsit túl ezt a Csernust? Nem volt nagy él a kérdésben, csak egy kicsi. Épp akkor kezdtem olvasni A kiút című könyvét, és eltöprengtem lehet-e ebben valami igazság, de ebben a könyvében is volt amivel megtalált. Ha pedig mindig van, amivel megtalál, akkor úgy érzem nem túlértékelés szeretni amit ír, amit mond. :)

A kiút, adja magát a kérdés, jó, de miből? És az univerzális válasz: mindenből, bármiből, totálisan lerombolhatja az imidzsét a könyvnek, bár igaz rá, de inkább azt írom: kiút abból, amibe belemásztál, és ki szeretnél mászni.

Barátság, hazugság, bocsánatkérés, felelősségvállalás, Y-generáció, Facebook, közösségi élet, társfüggőség, érzelmi zsarolások, racionális és érzelmi érettség, belső béke.. Rengeteg fontos témán vezet keresztül, miközben az egészet Dante pokla köré építi, és a különféle körök bűnösein keresztül magyarázza el a gondokat és a kiutakat.
Mivel annyira kompaktan és jól meg vannak fogalmazva a legjobban tetsző részek, ez leginkább egy idézetekkel telihalmozott poszt lesz. :) 

Tetszett, amiket a barátságról írt, hogy néha mennyire felszínesek az igaznak hitt barátságok is, mert nem mondjuk ki azokat a dolgokat, amik a másiknak fájhatnak, egyszerűen nem vagyunk őszinték, hogy ne rondítsunk a másik lelkivilágába.

" (...) azonban a barátság a szereteten alapul. Szeretni valakit pedig szubjektivitást jelent. Nagyon kevés az olyan barátság, amelyben az emberek húsba vágó dolgokat is el mernek mondani egymásnak. A legtöbben a kényes témákat kerülgetik, mint macska a forró kását, nehogy a másik megbántódjon."

Aztán előjöttek később azok a "barátnők" is, akikben semmi empátia nincs, csak a nagy kéretlen tanácsosztogatás közben a saját hangukat és saját gondolataikat szeretik hallani, miközben lerántanak a saját poklukba, mert ránk húzzák azt, ami éppenséggel őrájuk volt igaz egy-egy rossz kapcsolatban.
Ez az idézet meg kifejezetten tetszik, és nagyon igaz:

"A nők (...) körmönfontan beszélgetnek, nem mondják ki azt, amit éreznek, és így csak egymás vérét szívják több órán keresztül. Ez olyan, mint a majmoknál a tetvészkedés." :D

Sandro Botticelli képe. Forrás

Szó esik aztán sikerekről és a járt és járatlan utak más megvilágításba kerülhetnek. A járt út biztonságos, de abból kisebb sikerélmény adódhat, ha az ember  nem lép ki a korlátai mögül. Ezeknek a gondolatmeneteknek azért örültem nagyon, mert én jó régóta tudatosan lépkedtem az életemben olyan irányba, ami kihívást jelentett, ami nem feltétlenül a könnyebb út volt valamiben, amiben nem voltam olyan jó, de fejlesztettem magam. Lehetnek ezek nagyon apró dolgok is, hobbik akár, de sokkal fontosabb döntések is.

"A kis sikerélmény pedig kis önbizalmat ad. A járatlan út ezzel szemben hatalmas megmérettetés. És sok félelemmel jár megoldani ezen az úton bármit. Megoldani pedig csak rengeteg energiával és hittel lehet. Ezért ez ennek megfelelő sikerélményt, önbizalmat és kisugárzást is adhat." 

"Vagyis, tudatosan ugrok olyan racionális és érzelmi megmérettetésekbe, ami új, ami ismeretlen, amitől félek (...)"

Aztán előkerült itt a mocsaras terep - mocsaras, mert engem is lehúz bizony -, a Facebook és az Y-generáció ehhez való viszonya, a netes jelenlét kérdései, és a remek megfogalmazás: a megosztások és like-olások csak "firkálás", az Y generáció mást sem csinál, mint firkál.

"Hány ember élete lenne üres, ha a Facebook váratlanul megszűnne? Vajon a közösségi média valójában csak sok, önmagában nem bízó ember Egy Gyűrűje?"
"Szóval nem lenne Facebook. Akkor mi lenne?! Erre a gondolatra, hogy megszűnik a net, nincs Facebook, az Y-ok szörnyethalnak egy időre (...)" 

Az Y-ok emellett rühellik a rutint, nincs monotonitástűrésük - márpedig az élet monoton sokszor!... - és ha nem tudnak feltöltődni, elég hamar kiégnek. A fb-on lógás márpedig nem feltöltődés - vagy csak ritkán, a jó közegben. Torkoskodva habzsolják az üres élményeket, amik csak "ingerek" inkább. Erre hozott Csernus egy remek hasonlatot, egy csővel:

Forrás. 

" A rohanó habzsolókról nekem egy cső jut eszembe. A cső akkor érzi jól magát, amikor állandóan átfolyik rajta valami. A cső látszólag mindig tele van, de a cső valójában üres. Akkor érzem jól magam, ha maximális intenzitással száguld minden. Száguldanak az infók. De ahogy az információ intenzitásának a hatása csökken, jön a gáz, hogy már nem vagyok fontos. A posztolásokra, lájkolásokra mennyi ideig emlékeznek az emberek?"

"A torkoskodás és habzsolás mellett belső üresség van." Csak az a fontos, hogy az ember állandóan szórakoztatva legyen. A földi mennyországban érezze magát. Vannak, akik egész életükben erre rendezkednek be."

De a konkrét habzsolóknak is van üzenet, mégpedig találóan az, hogy "az ember a fogaival ássa meg a saját sírját"....

A kapcsolatok és a társfüggőség kapcsán előkerült két típus, az A és a H típusú kapcsolatok. Hirtelen nem rémlik, hogy korábban is írt volna róluk így, de nagyon tetszett. Egyértelmű, hogy az A-típusú kapcsolat amikor a két fél, mint az A betű két szára egymásra dől, támaszkodik, míg a H az, ahol egymás mellett, kiegyensúlyozottan léteznek. Az előbbire még azt is írja Csernus, nevezhetjük akár vak vezet világtalant kapcsolatnak is... 

Sok kisebb fontos gondolat is volt benne amiket nem fejtek ki hosszabban, de egy rövid felsorolást azért megérdemelnek:
- a nem tudom mindig a nem meremmel vagy nem akarommal egyenlő... (régi gondolat, még mindig igaz)

- önmagam kizsákmányolása ha nem megyek el pihenni, mert jaj mi lesz ha nem dolgozom... Ezt fel kell írnom a falra, vagy a hűtőre...
- a traumák elől elmenekülünk, mindenféle figyelemeltereléssel, és Barátok közt bámulás közben azt hisszük minden rendben.
- a halál előbb vagy utóbb bekövetkezik, párkapcsolatnál is, szülőnél is...
- a szülői jogosítvány elméleti kérdése... jaj mennyire jó is lenne, ha nem vállalhatna fű-fa-virág gyereket... "Nem lenne jó ötlet egy szülői jogosítványt bevezetni? Ha ilyen nem lesz, akkor egyre több lesz a bamba, szeretetéhes gyerekfelnőtt."
- "A világ nagy sorskérdései apróságokon múlnak" - ezt a doki A Gyűrűk Urából idézi :)) És így is van.

Az önismerettel, pszichológiával foglalkozó könyvekről írtakban is megbújt néhány bölcs gondolat.

"Én, amikor a kezembe veszek önismerettel foglalkozó könyveket, teljesen másképp szoktam olvasni őket, mint ha például egy regényt olvasnék. Ha olvasás közben odaérek egy számomra fontos mondathoz, akkor sokszor újra elolvasom, aláhúzom, esetleg a könyvbe is beleírok pár szót, ami arról eszembe jut, majd leteszem a könyvet. És akár hónapokig a kezembe sem veszem. Azonban amikor ránézek, mindig eszembe jut az a mondat, és hagyom, hogy dolgozzon bennem. Időt adok arra, hogy megérjen bennem. Minek sietni? Az "élést" nem lehet gyorsítani."

Bár én viszonylag hamar elolvastam A kiutat, volt, hogy én is meg-megálltam és emésztettem egy-egy szekciót benne, aláhúztam, szamárfüleztem, becsuktam, és gondolkodtam rajta. Az egyik ilyen megállós gondolat ez volt benne:

"(...) amíg valaki él, lélegzik, megvan a két keze és a lába, és ép a tudata, bármin változtathat. Bármin. A durva kríziseink alapjában változtathatják meg az életünket. Ha nem kezdünk el siránkozni. Ha nem kezdünk el jajveszékelni."

Értékelés: 10/10 Túlértékelem? Olvastad az én szememen át? :)
Remek könyv, remek gondolatokkal. Ha úgy lesz, ahogy mondja, és valóban nem ír több könyvet, akkor zárásnak is tökéletes, összegez nagyon sok témát és fontos útravalót benne, de nem erőlteti rád. Mazsolázd ki a kiutad. 

2013. novemberében ott voltam a könyv bemutatóján, erről >itt< olvashattok. Bár már akkor belefogtam a könyvbe nagy lelkesedésemben, az elolvasásig végül is csak most jutottam el. :)