2020. november 1., vasárnap

Fredrik Backman: Anxious People

Az utolsó két Backman-élményem sajnos csalódás volt... Nyúlfarknyi, ám annál hosszabb című kisregénye nem jött be, a Mi vagyunk a medvéket pedig egyenesen félbehagytam. 
Egy kis kihagyás után most mégis újra próbálkoztam a szerző új regényével, az Anxious People-lel, ami magyarul Hétköznapi szorongások címen jelent meg. Hogy tetszett-e? Röviden szólva nem. De annyira legalább nem rossz, mint a fent említett két írás... Fog valaha Backman még olyan jót írni, mint amilyen Az ember, akit Ovénak hívnak volt? (Azt gyanítom nem...)

A sztori tulajdonképpen egy rakás idiótáról szól (ezt a szerző is kijelenti! :)), akiket összehoz egy felettébb kínos szituáció. Egy lakásnézés során az érdeklődő vevőket túszul ejti egy sikertelen bankrablásból menekülő bankrabló. Mindez szilveszter előtti nap történik. A heterogén társaságból valakivel biztos mindenki tud azonosulni egy kicsit, annyiféle problémát prezentálnak, ahogy a cseppet sem szokványos túszdráma során jobban megismerik egymást. De kicsit sok volt a sokszínűségük is, mindenből muszáj volt bezsúfolni valamit... 

A helyzetkomikum adja a történet humorát, de valahogy inkább erőltetettnek találtam, mint ténylegesen viccesnek. Az ötlet, a szituáció maga és az egész karakterhalmaz is jó lehetne pedig, de valahogy mégsem elég jó semmi, és emiatt nem lesz maradandó élmény a regény. 

A rendőri bénázgatás, és az apa-fia rendőr szál sem volt igazán erős, úgy érzem. A kihallgatások kezdetén még úgy gondoltam izgalmas a rejtély kibogozása, de aztán mégsem tudott igazán nagy meglepetéseket okozni, és valahol félúton elvesztettem az érdeklődésemet is, sőt sokszor idegesített is... Emlékszem, hogy a híddal, az öngyilkos ugrókkal kapcsolatban is voltak összefonódó elemek, és hogy ott le is esett valami, hogy ki kivel hogy van kapcsolatban, de képzeljétek, a regény végére elfelejtettem, ez hogy is volt, és sajnos úgy voltam vele, nem is nagyon érdekel... Ez pedig csak egyet jelent: nem mozgatott meg, nem fogott meg igazán. A hétköznapi drámái az abszurd, szélsőséges helyzet ellenére hétköznapiak maradtak, és nem pendítette meg eléggé az érzelmi húrokat sem - legalábbis bennem nem. Olyan érzésem volt, hogy félkész viccekből és különféle előre megírt panelekből lett valahogy összeollózva az egész. A zárás szép volt, bár kissé rózsaszín, de a kötet nagyon középszerű. 

A rosszak után a közepes élmény haladás lenne ugyan, mégis úgy érzem számomra Backman olyan szerző marad, akinek egy igazán jó könyve van - Ove -, és kicsit elment a kedvem attól, hogy további, ezt a mércét meg sem közelítő könyveket olvassak tőle. 

8 megjegyzés:

  1. Úgy érzem, jobb, hogy az Ovénál abba is hagytam Backmant. :D

    VálaszTörlés
  2. Szia, jujj, pedig reméltem, hogy ez is lesz olyan jó mint a kedvenceim :/ Amúgy A nagymamám azt üzeni, bocs címűt nem is olvastad? Nekem az még az Ove-nél is jobban tetszett :) Csak ajánlani tudom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem jött be, de ez még nem jelent semmit. De, olvastam A nagymamámat is, de nem tudott annyira elvarázsolni, mint másokat. Britt-Marie egy fokkal nekem jobban bejött. :)

      Törlés
  3. Megjöttem az ellenvéleménnyel. Nekem a Hétköznapi szorongások is tetszett (idei egyik legjobb olvasmányom volt), és a Nagymamám azt üzeni, bocs is kedves könyvem. Ez utóbbi volt az első olvasmányom Backmantól. Idén nyáron pedig a teljes életművét beszereztem, igaz, még több műve olvasatlan. Sajnálom, hogy neked nem lett kedvenced. Én Carlos Ruiz Zafónnal vagyok így, és a legnagyobb csalódásom a Merre játsz, Bojangles.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha neked tetszett :) Ez tipikusan az ízlések és pofonok esete akkor, mert nekem pl. az említett Merre jársz, Bojangles? óriási kedvenc. Zafónt még nem olvasta, vele nem tudom hányadán állok.
      Backman nekem az egymás utáni több olyan élmény után, ami nem hozza az Ovéval bizonyított szintet kissé rizikóssá vált, de Gaimannel is így vagyok, van amit imádok tőle, és egy csomó mindennél meg a nagy kérdőjelek a fejem előtt, hogy ez mi? :))

      Törlés
  4. Valahogy éreztem, hogy ez sem lesz az igazi... Én, azt hiszem, feladtam, és próbálok csak az Ove-ra koncentrálni, mert azt viszont eléggé odatette. Kár, hogy azóta kvázi csak abból él, és képtelen megújulni. Úgy érzem, még mindig az Ove hullámain lovagol, és valahogy minden regényében ugyanazokat a fordulatokat és kliséket durrogtatja el, csak épp más csomagolásban... C'est la vie. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ezt érzem, hogy az volt a csúcs neki. Sebaj, majd újrázzuk Ovét. :) ;)

      Törlés