2020. október 1., csütörtök

Satnya kis szeptember

Saját képek.
Nem tudok nagy eredményekről beszámolni szeptemberben, és sok minden más előbbre való volt most a könyveknél, így tényleg kissé satnya lett szegény hónap, könyves szempontból. 

Mindössze három könyvet fejeztem be, gyanús is volt, hogy nem fog ez most olyan lendülettel menni, amikor az első befejezett olvasás is már hó közepére esett. Az olvasások közül egy reci volt (az idei első és egyetlen?): kenyai történet, magyar szerző tollából, aztán volt egy mesekönyv, és egy régóta húzódó olvasás az őszi tervekből, A sziget. Ezek közül még csak az Örökségről írtam, de a másik két olvasmányomról is szeretnék majd posztolni nemsoká. ;) 

A bejegyzések száma a fent említett kevéske olvasás és elmaradozó könyvismertetések miatt csekélyke 6 lett, idén eddig a legkevesebb. 

Új zsákmányom három kötet: 

- Papp-Szabó Vanília: Örökség - a már említett Twisteres reci
- Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete - mert az új Ferrante KELL! 
- Elena Ferrante: Amikor elhagytak - mert a régi is kell, és ez még hiányzott. Éljen, éljen, teljes a Ferrante-gyűjteményem! ;) Ezeket egyébként Book24-ről rendeltem meg, 30% kedvezménnyel. 

Sajnos a halasztgatott Könyvhét elmaradt ismét, így nagyobb könyves esemény nélkül fogjuk zárni az évet.
De jó hír, hogy a Két Szerecsen mellett megnyílt nemrég az Agave könyvek és kávézó, ahol állandó kedvezménnyel kaphatók a kiadó könyvei, és lehet egyet sütizni is. ;) 

Szeptemberben megnéztem a Lethal White-ból készült adaptációt, az erről szóló beszámolóval is adós vagyok még, de fogok róla írni, és addig is, ti is nézzétek, ha van kedvetek, mert igazán jól sikerült, és a szereplők mostanra egybeforrtak az alakított karakterekkel. :) 
És ha már Strike: megjelent hó közepén az ötödik rész, a Troubled Blood. Egyelőre nincs még meg könyvben - de ami késik, nem múlik! -, hanem hangoskönyvben hallgatom. :) Lassan a felénél járok, és nagyon tetszik az eset, illetve a magán-szálak bonyolítgatása is. 

Hogy mi várható októberben? Sárga levelek, gesztenyék, eső? :D A szeptemberi satnyuláshoz képest pedig szinte szárnyalni fogok - úgy hiszem most -; megírom az elmaradt posztokat, és több könyvet is be fogok fejezni. Talán épp Strike lesz az első közülük. ;) 

A többiek szeptembere: 

Nita, Dóri, Sister, Amadea

 

4 megjegyzés:

  1. Azért ne keseredj el, mindig akadnak kevésbé eredményes hónapok. :) Az átlaghoz képest viszonyítva tök sokat olvastál, A szigetes posztodra pl. nagyon kíváncsi vagyok! :)

    Legyen szép, színekben és szárnyalásban gazdag októbered! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, áá, nem vagyok azért elkenődve. ;) Persze, olvastam azért sokat, és a Strike-nak is csaknem a feléig jutottam még szeptemberben (két normál könyv :D )
      Igyekszem A szigetes poszttal is. :)

      Ó, köszönöm, neked is hasonló szépségeket októberre! :*

      Törlés
  2. Néha van ilyen, amikor más dolgok kerülnek előtérbe. Bízzunk benne, hogy tényleg az október lesz a szárnyalásé. ;)

    VálaszTörlés