2020. július 3., péntek

Blogszülinap - 11 éves lett a blog!

Kis híján elfeledkeztem róla, hogy milyen jeles évforduló is van ma: örömmel jelenthetem be, hogy TIZENEGY ÉVES lett a PUPILLA OLVAS! :) *fanfárok* 2009. július 3-án pötyögtem be az első kis kezdetleges bejegyzésemet, akkor még a freeblog felületén, és szent meggyőződésem volt, hogy a blogot gyakorlatilag csak magamnak írom majd, mert ugyan ki is találhatna rá, és pláne ki lenne kíváncsi arra, amit írok?! Most már tudom, hogy nem is mindig úgy van, ahogy azt az ember elképzeli... Rengeteg online és irl kapcsolatot, barátságot köszönhetek a blognak, amiért nem lehetek elég hálás.  

Forrás.

A hagyományokhoz híven jöjjön egy kis statisztika rögzítés, mert ez máshol nem marad meg: ezzel a poszttal együtt számolva 1091 bejegyzés közt lehet böngészni, és 121 feliratkozott olvasó van. A látogatottsági számláló 482050-en áll most.


Köszönöm, hogy benéztek hozzám, szemezgettek az ajánlókból, kommenteltek, vagy épp nevettek egy jót, amikor felpaprikázom magam! ;) Várok mindenkit továbbra is, sok szeretettel, ebben a kis könyves zugban - olvassatok, ajánljatok, böngésszetek! Én töretlen lelkesedéssel fogok írni ezentúl is.

Boldog 11. szülinapot, blog! :) 

Forrás.

21 megjegyzés:

  1. Éljen még soká' a blog, és persze Te is leld benne továbbra is ilyen nagy örömödet! ♡ Én mindenesetre továbbra is hű olvasód maradok. :*

    [konfetti-eső]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm drága Sister! ♥ :') Szórjuk a konfettit!

      Törlés
  2. Nagyon boldog blogszülinapot - vasárnap követlek :D Nagyon örülök, hogy a blogoknak köszönhetően megismerhettelek személyesen is <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Óóó, igen, ez volt az a nyár, amikor a "nagy csapat"-ból többen is elkezdtünk blogot írni! ;D
      Én is nagyon örülök! ♥

      Törlés
  3. Éljen soká! Éljen soká! :) Húha, de repülnek az évek, mintha most lett volna, hogy olvasni kezdtelek. :) Remélem, még jó sok bejegyzéssel örvendeztetsz meg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Bea! :D :) Ne is mondd... Szaladnak az évek! Amúgy nem is tudom mikortól is olvassuk mi egymást?! Te is freeblogon voltál a blogspot előtt?

      Törlés
    2. Én se tudom. :D

      Nem, ott nem, volt egy előző blogom blog.hu-n, de azt töröltem. 2013 óta van meg ez a mostani.

      Törlés
    3. Azt még nem ismertem, a blog.hu-sat. :)

      Törlés
    4. Nem vesztettél vele semmit, elég gyenge volt. Szívfájdalom nélkül töröltem. :D

      Törlés
  4. Boldog Blogszülinapot idén is! Jövőre jöhet az első tucat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Nélküled nem indult volna útjára! :)

      Törlés
  5. Gratulálok!
    Katherine Grey (Katherine's Bookstore)

    VálaszTörlés
  6. Boldog blogszülinapot kívánok! :) És még sok-sok blogolással teli évet. :*

    VálaszTörlés
  7. Juhúúúúúú! Boldog blogszülinapot! A barátságunkat a blognak is köszönhetjük, úgyhogy nagyon jó hogy 11 éve elindítottad :) Az enyém is 10 éves lett, csak én elfeledkeztem róla januárban jól. Upsz :D Majd a 11-et jól megünneplem! Az úgyis szebb szám, mint a 10! Jesszus, mikor telt egy évtizednyi blogolási idő? Hogy? Tök fiatalok vagyunk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Anett! :D Igen, bizooony, és mennyire jó, hogy megismertük egymást, mennyi közös élményünk lett, közös kis hagyományaink, együtt járunk a könyves eseményekre, könyvbárba, és hajtjuk egymást a vcs-teljesítés felé! ♥
      Hoppá, akkor pont a jubileumit felejtette el?! :D Sebaj, majd jövőre. ;) Nem tudom amúgy tényleg hogy ment el ez az évtized, amióta blogolunk! Hihetetlen! :D

      Törlés
  8. Juhuuu gratulálok neked is és a blognak is! :) Még vagy ötször ennyit kívánok, és hogy maradjon meg mindig ez a lelkesedésed, amit annyira szeretek. :)
    Huh amúgy Anetthez csatlakozva én is mindig elszörnyedek hogy múlik az idő. Mintha csak tavaly történt volna, hogy belekezdtünk.
    Én majd hó végén csatlakozom a 11 éves blogok táborához :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :D :))
      Tényleg hihetetlen az idő múlása!
      Wow, akkor nemsokára te is ünnepelsz! ♥ Milyen sokan kezdtük tényleg csak néhány hét, hónap különbséggel... :) valami volt a levegőben. :D

      Törlés
  9. Boldog blogszülinapot :) Hogy telik az idő, mi? :D

    VálaszTörlés