2018. november 10., szombat

Könyvbár - Harry Potter és a Tűz Serlege menü

Freudi, de a menü szó az első változatban, ahogy begépeltem, bizony 'menő' lett. ;) Ezzel az elírással is remekül jellemezhettem volna összefoglalóan a negyedik Harry Potter kötetből összeállított szuper menüsort, amit ismételten Zakkant bloggerina-kolleginával fogyasztottunk el a Könyvbár & Restaurantban. A november már negyedik éve Potteres hónap az étteremben, és természetesen tervezik végigvinni az egész sorozatot így, évente mindig egy kötetet bemutatva a történetre épülő ínycsiklandó fogásokkal. Aztán majd lehet folytatni a Legendás állatokkal is. ;)

A Harry Potter és a Tűz serlegéhez a következő pazar menüsort állították össze: 
  • Sötét jegy (merluzzo, lecsó, chorizo, kapor) 
  • Százfűlé-főzet (zöldfűszer-krémleves, gombák, kecskesajt) 
  • Sárkánytojás (kacsacomb-filé, céklás rizottó, fürjtojás) 
  • Labirintus (szarvashátszín, sütőtök-variációk)
  • A Tűz Serlege (kókuszos panna cotta, meggy, füge)

Alátét a könyvből való idézetekkel, mintákkal.
Rögtön az elején feltűnt, hogy kicsit változtattak (végre!) a dekoráción, és nem csak Aragog díszítette a könyvespolcot, hanem számos más díszlet is helyet kapott az adott kötetből. Ilyenek voltak a seprűk, egy felirattal is ellátott Tűz Serlege, és egy Kviddicses óriásplakát a mosdóajtón, de több kis halloween tök, és több pók és pókháló is volt, mint eddig. :) Nagyon-nagyon örülök, hogy picit más volt most a dekor, és próbálták ezt is igazítani az adott kötethez. 

Az étlap Harry Potteres része.
A menü és a könyv.
A degusztációs menü mellett döntöttünk - borválogatás nélkül - mert ezt a sok-sok finomságot bizony kisebb adagokban ugyan, de végig szerettük volna kóstolni. Bor helyett limonádéval frissültünk, amit nagy örömömre lehetett a felesleges cukorszirup nélkül is kérni. Később a ház ajándékaként kaptunk még egy másik ízű, igazán különleges, borral turbózott, mentaleveles limonádét is. 

A mosdóajtón Kviddics szabályok. ;)

A serleg, és a seprűk egyike.
A fogások előtt következett a már jól ismert elő-előétel, azaz egy csepp levendulás fűszervaj, amit házi kenyérrel fogyaszthattunk. 
A nulladik fogás.
Az előétel nem viselte csak úgy érdemtelenül a "Sötét jegy" nevet, a tányéron tényleg megérkezett Voldemort nagyúr jelképe, ami a Halálfalók alkarján is ott virít, és ami feltűnt a Kviddics Világkupadöntő után, igen nagy felfordulást keltve... A jelet tintahal tintájával készítették. Az előételben egy darabka merluzzo, azaz egyfajta tőkehal volt, chorizo-morzsákkal és kaporszórattal meghintve, körítésnek pedig néhány falat lecsó, ami lehet, hogy furcsán hangzik, de ennek ellenére tökéletesen belesimult az étel ízvilágába. 

A Sötét jegy ott virított a tányérunkon!
Sokszor használják a tintahal tintáját a Könyvbárban a fogások "színesítésére", szerintem szuper összetevő, rengeteg mindenre jó, lehet vele kreatívkodni. 

Százfűlé-főzet
A Százfűlé-főzetnél attól tartottam, hogy tulajdonképpen ugyanazt fogjuk kapni, ami a Titkok kamrája menüsorban is a leves volt, csak akkor kupában szervírozták, de szerencsére nem ismétlődnek a fogások, ez egy teljesen új kreáció volt. A levesbetét egy kis roppanós kenyérke (sajnos a pontos nevét elfelejtettem), amin gombák, kecskesajt falatkák és ehető virágok csücsültek. Ezt öntötték fel a meglepően méregzöld-színű zöldfűszer-krémlevessel. Stílszerűen flaskából került a tányérba a leves, ahogy Rémszem Mordon is itta. ;) 

A Könyvbár facebook oldaláról.
A Százfűlé-főzetbe nem került a séf hajszálából, így szerencsére mi nem váltottunk alakot. ;) A leves elfogyasztása után áttértünk a főételekre. A sárkánytojás elnevezésű fogás látványos étel volt, tényleg meg volt építve egy kis fészek a parányi fürjtojásnak, ami a sárkánytojást szimbolizálta. Céklás rizottóágyon konfitált kacsacomb-filé, annak a tetején egy kis ropogós levelestészta-diszkosz, póréhagyma-szálakkal és magával a tojással. Ízorgia volt így együtt.

A Magyar Mennydörgő tojása volna?
Az első főfogás megízlelése után egy meglepetés következett "pihenésképp". :D Ez a fényképen ugyan nem túl gusztusosnak tűnő falatka a Könyvbár eddigi legnagyobb dobása szerintem. Leírhatatlanul finom, jéghideg forraltbor zselé mandulamorzsával, egy kis mentával és egy darabka lépesmézzel. Szavak nincsenek rá, hogy mennyire isteni volt! ♥

A meglepetés, ami mindent vitt nálam.
A második főétel a Labirintus nevet viselte, és valóban el is készítettek a tányérra egy kis labirintust, zöldborsópüréből. E mellett szarvas hátszín volt (medium rare), sütőtök-kockák és egy canelloni túrós-sütőtökös töltelékkel. Ez utóbbi volt a tányér legkülönlegesebb része szerintem - na nem mintha a szarvas nem lett volna príma. Természetesen ezúttal is a legjobb az volt, ha minden részből sikerült egy picit tenni a villára minden egyes falathoz. Remek kompozíció. 

Sütőtök és szarvas, zöldborsó-labirintussal.

A végén következett maga a Tűz serlege, amit természetesen meg is gyújtottak, és egy pár pillanatig kéken lángolt nekünk. A kehelyben kókuszos panna cotta volt, habcsók-darabkákkal, egy pillecukorral, és ha jól éreztem, alkoholba áztatott fügével. Anett lemondott az ő fügéjéről, így én azt duplán élvezhettem. :D
Örülök, hogy negyedjére már nem valami "mindenízű" desszert került terítékre (eddig voltak mindenízű palacsinták, muffinok és trüffelek), hanem váltottak ebben is.

Anettnál még ég a Serleg tüze.
A záróakkordként megszokott bonbonok ezúttal elmaradtak (na nem mintha a forraltborzselé nem kárpótolt volna ♥), de a számlát most is egy könyvbe téve kaptunk meg, ami apróság ugyan, de én nagyon kedvelem ezt a részletet is. 
Összességében egy kifogástalan, pazar, már-már ünnepi menüt kóstolhattunk végig, ami azt hiszem simán versenyre kelhetett volna a Roxfort nagytermében zajló lakomákkal is. Semmilyen kritikát nem tudok megfogalmazni, de nem is akarok. A kiszolgálás kedves és figyelmes volt, az ételek változatosak és a könyvhöz illően kigondoltak és tálaltak, és még a dekoráció is megújult. A Harry Potter és a Tűz Serlege menü tehát tényleg menŐ. ;) 
Alig várom a következő epizódot, de más könyvekre is el fogok látogatni még addig, az biztos. 

A blogon a Könyvbár címke alatt találjátok az eddigi evészeteimről írt élményeimet - amikből egyre több és több van! ;)
Figyeljétek a Könyvbár facebook oldalát, hogy mit lesz a következő "megfőzött" könyv. Ó és persze menjetek megenni ezt a mennyei HP menüt, amíg tart! ;) 

Nézzétek meg Anett beszámolóját is a Harry Potter és a Tűz Serlege menüről! :) 



Budapest, VII. kerület, 
Dob utca 45.


(A képek saját fényképeim, kivéve ahol jeleztem, hogy a Könyvbár facebookjáról származik.)

6 megjegyzés:

  1. Óh igen, jól megfogalmaztad, hogy ez a menü simán versenyre kelhetett volna a Roxfort nagytermében zajló lakomákkal. Mondjuk úgy is érzem még most is magam, mint egy kiadós lakoma után, pedig már próbáltam leedzeni, de azt hiszem még mennem kell pár kört :D De minden egyes falat megérte!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig is nagyon tetszettek a Roxforti nagy evészetek, és ahogy leírta őket Rowling. :) Érdekes, hogy mennyire jól is laktunk tőle! Pedig gyakran szokás azt hinni, hogy a gourmet fogások csak mutatóba valók... - hát nem. ;)

      Törlés
  2. Én még a megnyitás után nem sokkal voltam a Könyvbárban, akkor még eléggé kezdetleges volt minden náluk. Viszont ebből a beszámolóból látszik, hogy rengeteget fejlődtek, iszonyú igényes ez a menü. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi volt akkor a könyv? :) Én kicsit később kezdtem járni, az első Potter menün például még nem voltam.
      Igen, valóban egy szuper menü volt. :)

      Törlés
    2. Hú, őszinte leszek, annyira régen volt, hogy már nem is emlékszem.. :D Meg akkor szerintem még csak egy-egy külön fogás volt, nem volt ilyen komplett menüsor.

      Törlés
    3. Akkor tényleg sokat fejlődtek! :)

      Törlés