Philip Pullman: La Belle Sauvage

Philip Pullman trilógiája, Az Úr sötét anyagai (His Dark Materials) a kedvenc olvasmányaim közé tartozott/tartozik és többször is újraolvastam már - igaz a harmadik kötet most már egy ideje kimaradt a sorból. Sokan kedveltük a fantáziadús, párhuzamos világokat felvonultató sorozatot, amiben az embereknek daimonjuk van egy állat formájában, és ez a daimon a felnőttkor küszöbén ölt állandó alakot. 

Philip Pullman hosszú ideig váratta a rajongókat, hogy valami újjal és nagyszabásúval rukkoljon elő, 17 év telt el ugyanis a trilógia utolsó kötetének megjelenése és az új trilógia első részének premierje közt. A Por könyve (The Book of Dust) első része, a La Belle Sauvage tavaly októberben jött ki, én pedig most végre eljutottam addig, hogy el is olvassam (félretéve az "előbb olvassuk újra az eredeti sorit" terveket). Sajnos azonban a kezdeti lelkesedést követően csalódottan tettem le végül.

Az első pár fejezet elvarázsolt, és örömmel merültem el Pullman Oxfordjában, élvezve a régi dolgok fel-felbukkanását, a hangulatot, és az új szereplők megismerésének izgalmát. Ez a "beszippantós" érzés azonban nem tartott sokáig. A könyv cselekménye kidolgozatlan és annak ellenére unalmas, hogy akciódús. Középszerű lett, és a mostani súlytalan ya-k nyomvonalát követi. Tulajdonképpen sok minden nem történik benne, csak eljutunk arra a pontra, hogy Lyra kisbabaként megérkezzen Oxfordba. A könyv főszereplői, és főgonosza még mellékszereplőknek is haloványak lennének. A gonosz inkább sajnálnivalóan furcsa, semmint ijesztő, és roppantul idegesített ő is, meg a hiéna daimonja is, aki miatt mellesleg mintha Pullman felrúgta volna az ember-daimon kapcsolatok mindenféle eddigi szabályát. De amit nem, azt megszentségtelenítette Malcolm és Asta révén, amikor "eltávolodásukról" ír. (Nekem rémlik egy iszonyatos, szívbemarkoló jelenet Lyrával és Pantalaimonnal, amikor szinte könnyek szöktek a szemembe, ehhez képest ez az egész itt bakfitty volt, kis kellemetlenség... Szégyen-gyalázat.) 

Malcolm és Alice nem sokat változnak, fejlődnek a regényben, csak legfeljebb megtanulnak gondoskodni egy csecsemőről - na de az meg kicsit túl sok, ahányszor leírják, hogy megetetik és tisztába teszik az aprócska Lyrát. A fél könyvet ez teszi ki, meg az evezés. A kisebb-nagyobb szálak kiszámíthatóak, és sajnos a könyv igazán jó részei, amikor érdeklődést is kiváltott belőlem, azok voltak, amikor az eredeti trilógia alakjai, motívumai bukkannak fel. Mennyire érdekes lett volna Lord Asrielről és Mrs. Coulterről többet megtudni ehelyett a kis szürke kisegér Malcolm helyett. :(

A varázslat-boszorkányok-lények-fantázia is mintha sarokba lett volna állítva, pedig ez a sava-borsa a könyveknek... A daimonokat, egy boszorkányt és egy tündért leszámítva teljesen elsorvadt a színes, pullmanni univerzum. 

A Por eredetéről és titkairól is vajmi kevés szó esik. 

Kedvenc részek: az aletiométer olvasás titkai, Hannah és Malcolm szövődő barátsága a könyvkölcsönzésekkel (apropó Hannah is csak úgy eltűnt félúton)

Egyetlen értékelhető poén: a sauvage-sausage átfestés.

Értékelés: 10/5 Áttetsző kis semmi lett az egész, pedig óriási potenciál volt benne. Az eredeti trilógia miatti rajongásom, és a kíváncsiság persze egyértelművé teszi, hogy olvasni fogom a következő részt is, és nagyon reménykedem, hogy mivel az ugrik egyet az időben, és Lyrát már felnőttként látjuk benne, tartogat számunkra valódi meglepetéseket, titkokat és egy igazán erőteljes történetszálat. 

Érdekes szó:
- priory: zárda