2016. október 4., kedd

Török bonbon

Ez a három török könyvecske a Napkút Kiadó standjánál rabolta el a szívem, rögtön ahogy elkezdtem nézelődni az idei Könyvhéten. Mivel menten beléjük szerettem, én is elraboltam őket magamnak, otthonra. Sokáig nem halogattam az ismerkedést, mindet beterveztem most őszre, és gyorsan el is olvastam őket. 



Aytül Akal: Léggömbök a magasban

Aytül Akal nagyon érti és érzi a gyerekek világát. Remélem több művét is megismerhetjük majd magyarul. A történetek kedvesek, szívhez szólóak, néhol tanulságosak is, de nem erőltetetten.
Barátság, testvéri szeretet, szülőkkel való konfliktusok és megoldásuk, nagyszülők és a fejlődő technológia egyaránt előkerülnek témaként ezekben a rövidke kis fejezetekben.
Az illusztrációk zseniálisan jók, illenek a kötet hangulatához. Még az oldalszámok is apró lufikban csücsülnek. :)
Kedves, hangulatos kötet.

10/10




Solmaz Kâmuran: A szerelem fogságában

Ez a könyvecske teljesen más jellegű volt, komolyabb és komorabb is. Szürreális képzelgések szürreális képekre festve. Érdekes élmény volt, de sokszor abszurd, elvont. Reménytelen, beteljesületlen szerelmek sora ez a könyv. Három történet van benne, az elsőben egy narancs és egy férfi, a másodikban egy légy és egy nő, a harmadikban pedig egy férfi és egy nő szerelme kerül a középpontba, vagy sokkal inkább talán az egymás iránti vágyódásuk, aminek foglyai.
Nem annyira nyerte el a tetszésemet, mint vártam, komorsága rám telepedett, egy picit mást vártam tőle. Illusztrációit nagyon szeretem, Nevin Hirik munkáját dicsérik.

10/7,5

Gülsevin Kiral: Ellopják Isztambult!

Ez volt az első könyvecske, amin megakadt a szemem a standnál, mégis végül ez lett a legnagyobb csalódás. 8-10 éves fiúcskáknak ajánlom esetleg. Elég kidolgozatlan, felületes, hiteltelen történet. Ellopnak benne egy kupolát, egy hidat, egy tornyot és még csak meg se tudjuk, hogy ez a képtelenség mégis hogy történt, vagy hogy a visszaszerzésük hogy zajlik. Erőltetetten próbálja tanítani a világ földrajzát, de nevetségessé válik vele. Szánkba rág néhány rettenetesen alapvető információt egy-egy országról vagy városról, és akkor ott áll a felnőtt nyomozó is az állát vakargatva, hogy hmmm, vajon mi lehet ez a hely, ahol gondolával közlekednek... -.-' Fel akarja hívni a történelem szeretetére, a város ismeretére, műemlékvédelemre a figyelmet, de kissé didaktikusan teszi ezt.

A nyomozás maga nevetséges, a vége pedig végképp összecsapott.
A design viszont remek, imádom a borítóját, és a fejezetcímeknél vannak itt is apró illusztrációk. :)

10/4



5 megjegyzés:

  1. Jujjj ezeket én is szerettem, nyári olvasási válságra tökéletesek voltak, de még nem tudtam rávenni magam hogy összedobjak valami rövidkét róluk :)

    VálaszTörlés
  2. Az Ellopják Isztambult!-tal én is szemeztem, de többen is mondták, hogy felnőtteknek nem ajánlják. Maradok a léggömböknél :)

    VálaszTörlés
  3. Ilweran, néha poszt nélkül marad ez-az, nem tragédia, a lényeg, hogy jó kikapcsolódás volt, és kirántottak kicsit az olvasási válságból. :)

    Bubu: Azt tényleg nem ajánlom én sem, nagyon gyerekes, és még gyerekszemmel nézve is szerintem összecsapott, bár nem tudok erről hitelesen nyilatkozni, meg kéne kérdezni egy 8-10 évest. :) A léggömbök viszont nagyon jóóó volt, örülök, hogy szerinted is. :)

    VálaszTörlés
  4. ÓóÓóÓóÓóóóóóó, az első kettőért szeretnék bejelentkezni, ha lehet!!! :) A második olyan Szabó T. Annás... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze hogy lehet! :) Kérem a kis olvasójegyedet!
      Azért csalóka ám a második. Én is Szabó T. Annásat vártam, de elég más, főleg hangulatilag. Anna szerintem jobb, nagyobb élmény volt.

      Törlés