2016. február 27., szombat

Liebstert kaptam!

Liebster díjat kaptam nemrég Bubutól - aki a Bubumaczkó Kuckója blogot írja -, és az igazat megvallva azt hiszem még három másikat is az elmúlt 1,5 évben, amikre nem válaszoltam, ezért utólag is elnézést, általában nem szoktam, mert az árulj el magadról x érdekes dolgot nem vonz. túlságosan. Bubu kérdései azonban tetszettek, így megadom magam ezúttal, és köszönöm a díjat és a felkérést! 

A szabályok szerint köszönet jár a díjazónknak, aztán 11 kérdésének megválaszolása, 11 érdekesség megosztása magamról, 11 blogger díjazása/kihívása és 11 kérdés kiötlése számukra. Noos, ebből az utolsó kettőt most ki fogom hagyni, de továbbra is "díjazok" a figyelmemmel rengeteg blogot, bloggert, akiket rendszeresen olvasok. :) 

Íme, Bubu 11 kérdése, és a válaszaim: 

1. Mi volt a fő motivációd a blogolásra?

Lobo-logo. :) 
A fő motiválóm-inspirálóm egy másik blog volt, méghozzá Lobo Olvasónaplója, amire teljesen véletlenül akadtam a neten böngészéskor. Akkor elsőre megtetszett, és csemegéztem az írásokból, de végül csak hónapokkal később tértem vissza, és döntöttem el, hogy én is szeretnék könyvekről fecsegni az éterbe. Lobonak még emailt is írtam, mit javasol, hogy kezdjek hozzá. :) A belső motiváció az, hogy imádok olvasni, és könyvekről beszélgetni, és sokkal jobb platform ez az önkifejezésre is, mint egy kockás füzet; itt élem ki magam a hobbimban. :) 

2. Van kialakult szertartásod egy blogbejegyzés írásakor?

Gyorsan le akartam írni, hogy nincs, de bizonyos szempontból mégis van egy séma... Piszkozatot gyakran csinálok előre: jegyzeteknek már az olvasás közben. Ennek általában munkacíme van. A szöveg megírása után következik mindig a formázás, képkeresés és beillesztések, címkézés, és esetenként a munkacím átírása valami frappánsabbra, vagy csak másra. :) 
Nem mindig írom meg egyben a bejegyzést, van, hogy részletekben. 
Közzététel előtt mindig jópárszor átolvasom, hibák után kutatva, és ilyenkor átírom a túl kacifántos mondatokat is, kitörlök redundáns részeket, szóismétléseket. 

3. Melyik saját bejegyzésed a kedvenced? Miért?

Hű, ez nehéz kérdés... Most olvastam újra Gail Carriger Napernyő Protektorátus sorozatáról írt bejegyzéseimet (mert folytatom a spin-off-fal), és elég jól szórakoztam, szóval legyen most ez a válaszom. Szeretem, amikor átveszem kicsit az adott könyv stílusát, belemászik a bejegyzésbe is, és ezeknél a posztoknál érződik ez a hatás. :) 
A sorozat első részéről írt poszt: Soulless - Lélektelen.

4. Ha a múltból vagy jelenből beszélgethetnél bárkivel, ki lenne az?

Bármelyik kedves barátnőmmel szívesen csacsognék egyet könyvekről egy finom kávé mellett. :) (bár épp most ittam meg ma a másodikat! :D )

5. Melyik a kedvenc könyved és miért?

Általánosan utált kérdés a könyvmolyok közt! :D Mert annyiféle, és annyi van! :) Egyet nem tudok mondani, de sok kedvencem ismeretes a blog olvasói számára: Rowling: Harry Potterek, Joanne Harris: The Lollipop Shoes, Kathryn Stockett: The Help, Yann Martel: Pi élete, Jodi Picoult: My Sister's Keeper, Szabó Magda: Abigél, Lugosi Viktória: Ajvé, Markus Zusak: The Book Thief, Orwell: 1984, Karen Marie Moning: Fever-sorozat...



6. Ha választhatnál, milyen varázserőd lenne?

Superspeed! :) Milyen jó lenne pillanatok alatt ki-és eltakarítani mindent a segítségével! Illetve a teleportálás képessége is nagyon tetszetős, pillanatok alatt ott lenni, ahol szeretnék. 

7. Mi a kedvenc emléktárgyad?

Nincsenek nagy becsben tartott emléktárgyaim azt hiszem, vagy csak akkor jönnék rá mik azok, ha hirtelen valaki ki akarná dobni őket az orrom előtt. :) Régi fényképeket szeretek nézegetni, albumokat nem dobnék ki soha. 

8. Milyen műfajt olvasol/nézel szívesen?

Olvasni: minden, ami jól van megírva. Verset ritkán. Kedvelt műfajaim közé tartozik a krimi, fantasy, ifjúsági... meg nem tudom mik, pl. Joanne Harris mit ír? A regények. :D 
Nézni: suspense-filmek, amiken van min izgulni-összerakni, megható, mély romantikusok, nem a tingli-tanglik - jó példa A mindenség elmélete, összetett, drámai filmek, amik életeket ölelnek fel. 
Nagy kedvencem a Forrest Gump, vagy A számkivetett. Imádom Tom Hanks és Leonardo DiCaprio filmjeit. 

9. Ha bármilyen hivatást választhatnál a világon, mi lenne az?

Hivatásos olvasó! ;) 

10. Mi az a találmány, amit nagyon hiányolsz a mai életből?
USB-port a fejünkön, agyi interface. De úgyis lesz, előbb-utóbb. 

11. Van háziállatod? Ha igen, milyen? Ha nem, milyet képzelnél magad mellé?

Igen, két cicám van, és egy papagájom. :) 
Egyszer szeretnék majd kutyát is, kölyökkorától felnevelni. :) 

11 "érdekesség" rólam:

Hú, annyi mindent elmondtam az előzőekben, nem volt elég?! :D

1. Szeretek egyedül lenni, van, hogy sok az emberekből, és csend kell, meg "én-idő". 
2. A kilences számhoz ha hozzá kell adnom bármely más számot, akkor azon őrülten kell gondolkodnom... Örök rejtély, hogy miért, egyébként nem volt gondom sosem a matekkal, de nem vagyok egy reál-zseni. Hibás ez az agyi "cellám". :) 
3. Sosem ágyazok be - mert minek?! - kivéve, ha vendég jön, de ennek a szabálynak alcikkelye is van: ha olyan vendég jön, aki elképzelhető, hogy benéz a hálóba. Egyébként meg ajtó csuk. :) 
4. A nagymamám szerint nem veszik el feleségül azt, aki nem ágyaz be - eddig igaza van! :D
5. Sportban a kardiómozgást szeretem legjobban, imádok ugrálni. :) 
6. Már gyerekkoromban szerettem olvasni, és élénken élnek az emlékezetemben az akkori élmények ajándékba kapott könyvekről, felolvasásokról. :) 
7. Csodaszép orchideáim vannak, amiket imádok, és ők sok-sok virággal hálálják ezt meg.
8. Nem hordok karórát.
9. Az emberi ostobaság és a következetlenség kikészít. 
10. Mindig van nálam könyv. Mindig. 
11. Annyira szeretem a könyves-netes-blogos világot, hogy azt hiszem sosem fogok elszakadni innen. :) 


Köszönöm a díjat mégegyszer! :) 


/A képek illusztrációk. Forrás./

10 megjegyzés:

  1. Szia Pupi!
    Köszönöm, hogy elfogadtad! Nagyon tetszik a bejegyzés!
    Te vagy az első, aki nem időgépet hiányol. Az agyi usb jó ötlet, remélem, rengeteg könyvet tölthetek majd fel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) A tér-idő kontinuumot nem szeretném megbolygatni! :D

      Törlés
  2. Ahh köszönöm az említést, és szerintem most már kevesen vannak akik hordanak karórát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig nagy szeretettel emlegetlek. :) Nélküled nem lenne ez a blog, ez szent meggyőződésem.
      Igen, kiment a divatból. Majd az okosóra, meg a karperec-telefon... :D

      Törlés
  3. Én sem ágyazok be soha, nincs is mivel :D mármint gondolom kéne egy fedőtakaró vagy mi, de az sincs. Bár igazából örülnék, ha ez lenne a legnagyobb "házi vétség", amit elkövetek.:D
    Teleport-képességet akarok énis, úristen, mennyire tökéletes lenne az életem! :)
    Az agyi interface remek ötlet, én már attól boldog lennék, ha a fejemben születő listákat, gondolatokat egyből papírra/felhőre lehetne vetni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem van mivel, de azt csak alkalmanként veszem elő :D És akkor finnyogás van Zember részéről, hogy nem lehet az ágyon lenni, mert csinos az ágy... :D

      Törlés
  4. Én is szupergyors szeretnék lenni! Főleg amikor a buszhoz kell futnom (ami túl gyakran történik meg). Amióta többször belefutottam abba a fejtegetésbe, hogy teleportáláskor meghalsz(megszűnsz létezni) az egyik helyen és újra teremtődsz a másikon, még elméletben sem szeretném ezt a képességet :)

    És én is csatlakozom a be nem ágyazók klubjához :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mint Dani! :D A buszhoz, vonathoz futás különösen idegesítő, mintha mocsárban nyomulnál előre néha, lelassul minden, pedig futsz...

      Ez kicsit ijesztően hangzik így valóban, de gondoljunk valami biztonságosabb, képzeletbeli módjára a teleportálásnak. :D

      Jeee, van egyáltalán, aki beágyaz?

      Törlés
    2. Régen olyan képességet akartam, mint a Hihetetlen családban a kislányé. Láthatatlan tud lenni, és erőpajzs van, ami megvédi. Én is mindig elbújnék, és a védőpajzs is jó. De a teleportálás is jó védekezésre, eltűnésre. És bármikor hazamehetnék, mikor honvágyam van... Ez a meghalós dolog nem hangzik jól. De ha már választhatnék, semmi halál nem lenne benne!
      Én vagyok, aki beágyaz :)

      Törlés
    3. ... hmm, és van férjed is... A nagyinak mindig igaza van! :D

      Törlés