2015. november 12., csütörtök

Hír-egyveleg

Forrás
Az, hogy teli vagyunk szuper jó új könyvmegjelenésekkel, az egy dolog, de hogy ehhez még néhány remek Rowlingos és filmadaptációs hír is társult megint, már posztért kiált! :) Zongorázzuk hát végig, mikre érdemes figyelni könyv és könyves mozi fronton. :) 

Először is, egy kevésbé elterjedt hírrel kezdem. Friss a bejelentés, múlt héten derült ki ugyanis, hogy Philip Pullman Az úr sötét anyagai (His Dark Materials) című trilógiájából BBC sorozat készül! Az első könyvből csináltak már egy adaptációt korábban, mozifilmet, Nicole Kidmannel, Daniel Craiggel és Dakota Blue Richards-zal a főszerepben, de nem igazán sikerült átadni a könyv hangulatát, nem hozta a várt bevételt sem, úgy tudom, és nem folytatták a projektet (nem is baj). A sorozatosítás, és a tévére adaptálás nekem sokkal szimpatikusabb ennél a történetnél, és nagyon várom az eredményt! A hírt Jen Campbell youtube-csatornáján hallottam, és >itt< olvashattok róla még. :)  

Aki még nem ismeri a trilógiát, de szereti a fantasyt, érdeklik a párhuzamos világok, és egy különleges kislány egy olyan világban, ahol az embernek állat démonjaik vannak, az hezitálás nélkül vágjon bele! Oxfordi, ódon iskolai környezet és fagyos vidék váltakozik, páncélos jegesmedvék harcával... És ennél még jóval mélyebb kérdések és témák is felbukkannak... A kötetek: Az arany iránytű (avagy másik címén Északi fény) (Golden Compass/Northern Lights), A titokzatos kés (The Subtle Knife), A borostyán látcső (The Amber Spyglass). Többször is olvastam a trilógiát, nagyon szerettem a fantáziavilágát. Alig várom a BBC adaptációját belőle.



Másik nagy kedvencem, Rowling sem ül a babérjain, a napokban ugyanis kiderült sok-sok minden, többek között végre láthattunk némi filmes contentet a közelgő Fantastic Beasts and Where to Find Them első részéből. Képek is jöttek és a plotból is kaptunk ízelítőt, juhé! 
Aztán jött a következő nagy bejelentés, Rowling újra gyerekkönyvön dolgozik, én meg tűkön ülök, de addig is Cormoran Strike-ot fogok olvasni, most már tényleg - és milyen jó lesz nekem, mert már a harmadik kötet is itt van, a Career of Evil! :) 





Hogy abszolút tele legyen a kedvencekkel a poszt, Moning felől is jó hírek jönnek, bár én angolul fogom olvasni, de végre megjelenik magyarul A Felföld ködén túl, ami a Felföldi krónikák első része lesz. A CorLeonis feléledt hamvaiból, és már meg lehet csodálni a magyar borítót is: 




Kedvenc pszichiáterem is új könyvvel rukkolt elő, A nő átdolgozott kiadása jött ki, A nő - Csajsziknak, stílszerűen mobil-szelfihez pózoló csajjal az elején. Hát, lenne min gondolkodnia ennek a "rétegnek", biztos van bőven mondanivaló a könyvben. :) Erről már múltkor is vertem a tam-tamot, most azért került említésre újból, mert remek stúdiófotók is készültek Csernusról az új könyv kapcsán, íme: <3

A doki fb-oldaláról.

Olvad a térdkalácsom ettől a képtől :D 
Az Athenaeum pár napja hozta Joe Abercrombie YA-sorozatának A szilánkos tengernek a második részét, Half the World - A harcos címen, és megint nagyon-nagyon szép kiadvány lett, ezúttal piros színnel megbolondítva: 



Az első kötetről: Half a King - Az uralkodó

December elején jön új Tari Annamária könyv is, az #yz Generációk online, a Tericum Kiadótól. Érdekelnek nagyon a szerző gondolatai, főleg az új generációs téma, az online-ság, a z-k, mióta voltam egy előadásán. 



A Cicerónál november 30-án pedig megjelenik a 11. neveletlen hercegnő rész, A neveletlen hercegnő férjhez megy, amit nemrég olvastam én is, eredetiben. Íme a borítója: 


A Twister Media a Jók és rosszak iskolája után újabb jó kis fantasyt hoz, Sara Raaschtól a Hó mint hamut, csodás kinézettel, figyelemfelkeltő fülszöveggel



És még egy igazi csemege a végére, egy tényleg meseszép borító, csak nagy kár, hogy én nem szerettem a sztorit, nekem nagy csalódás volt a Hollófiúk. Mindenesetre a sorozat negyedik kötete , a The Raven King most jön, és nem tagadom, én is beleszerelmesedtem a külsejébe, igazi eye-candy ez a borító:



Ki mit vár legjobban a hír-egyvelegből? :) 

15 megjegyzés:

  1. Hallottam én is a Pullman könyv adaptációjáról, de még nem tudom, akarom-e. Olvastam az első kötetet, de nem igazán jött be, nyomasztónak találtam. Érdekelt volna a folytatás ettől függetlenül, de csak az 1. kötet volt meg a könyvtárban, annyira viszont nem érdekelt, hogy megvegyem. :D
    Rowling gyerekkönyvet ír? :O De jó, nem is hallottam. :) Strike jó, óvassad. ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én néhány éve újraolvastam a Pullmaneket, és nagyon meglepődtem, hogy az első kötet nem volt valami erős... utána sokkal jobb, mindig a második volt a kedvencem közülük. Az első eléggé bevezető jellegű, csak onnan indulnak később a párhuzamos világok, a kés titka, a további lények, kapcsolati háló a karakterek közt, meg persze Will, a másik főszereplő. Szóval ha van kedved, egyszer érdemes folytatni (csak át kell rágni mégegyszer az elsőt :D)
      Igen, voltak róla cikkek mostanság. :) Fogom, fogom, csak belep a többi olvasnivaló! :)

      Törlés
  2. Csernustól kivettem mind a két nemes könyvét, de még egyikbe se mertem belekezdeni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, és miért nem? :D Ütős tud lenni, ha megtalálod a magadra vonatkoztatható részeket. :)

      Törlés
    2. Nézz szembe a félelmeddel! :D :D

      Törlés
  3. De jó hírek! :) Én legjobban a Legendás állatos filmet várom, de kíváncsi vagyok a Pullman sorozatra is (el kéne olvasnom az utolsó részt végre :D), Tari könyve is érdekes - minden netes, generációs tanulmány érdekel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek! :) A Legendás lényeket én is nagyon várom, szerintem tuti jó lesz.
      Pullman nekem nagy imádat volt, újra kéne olvasni majd valamikor a közeljövőben. :)
      Tari: engem nagyon izgat ez az egész online-ság, minden mondanivalója vele kapcsolatban, de előbb még a Ki a fontos én vagy én? című könyvét szeretném elolvasni :)

      Törlés
  4. A kilúgozott abercrombie is fasza, de jöhetne már a két igazi baszós-kardozós!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd azt is fogok olvasni, Nima már rábeszélt. :) Csak adj nekem több időt olvasásra! :D... honnan szedjek?

      Törlés
    2. Pont elég idő van, ott az egész élet. :)

      Törlés
    3. nem több idő kell, hanem más sorrend. :D

      én nagyon agyalok ezen a half-on. mégiscsak crombie...

      Törlés
    4. Na igen... :D
      Én már nem merek neked semmit mondani, mert nem fog tetszeni :D

      Törlés
    5. ezt a crombie-t is meg fogom venni, még ha halba... (ó, majdnem elfelejtettem hol vagyok) :D

      Törlés