2015. június 9., kedd

Könyvheti élménybeszámoló - 2015

Forrás
A Könyvhéten valami átok ült eddig az én szempontomból nézve, ugyanis két éve éppen hogy egy órácskára tudtam csak beugrani a térre, tavaly pedig, amikor ráértem volna, mandulagyulladással nyomtam az ágyat, lázasan, pontosan az alatt az 5 nap alatt, amíg tartott az esemény... :( :) Idén elhatároztam, ha törik, ha szakad, ott leszek, és ez a számításomat végül csak egy rokonozással húzták keresztbe - én meg keresztbe tudtam volna lenyelni mindenkit, aki kimondta, hogy akkor 6-án! -, de úgy gondoltam mindegy, csak már más egyéb ne jöjjön közbe. A szombat kiesett, de csütörtökön és vasárnap is garázdálkodtam egyet, és remekül éreztem magam! Első nap egyedül vágtam neki a standoknak, és eldöntöttem, ezentúl mindig lesz ilyen, mert így tudom magam igazán kiélni a nézelődésben. Második alkalommal pedig egy barátnőmmel randalíroztunk, és bár annyira már nem akartam vásárolni, mégis becsusszant néhány újabb könyv a táskámba, egymást csábítottuk kölcsönösen vásárlásokra ugyanis... 

Limpár Ildikó dedikálása, és Lukács-Kalocsai Eszter sárkányrajza :)))
Plusz ajándék sárkányos könyvjelző.
(Hogy tudnám ezt a képet kevésbé vakítóvá tenni?)
Remek idő volt, a Gerbeaud-nak pedig isteni a fagyija, és sok-sok ismerős arcot is láttam. Szilágyi Tibor színészre ráköszöntem, amikor mellettem fizetett, láttam Háy Jánost dedikálni, Kleinheincz Csillát mosolyogni, találkoztam Blankával az Athenaeum tündérkéjével, kétszer is :)),  Laura Arkaniannel is váltottam pár szót, dedikáltattam Limpár Ildikóval csodálatos mesekönyvét, amibe személyre szóló szöveget kaptam, és Lukács-Kalocsai Esztertől egy pillanatok alatt felskiccelt illusztrációt is! Végre sikerült három másodpercnél többet időznöm és beszélgetnem Velkei Zolival, az Agavétól, aki sok-sok érdekes "kulisszatitkot" is megosztott velem, hallgattam pódiumbeszélgetéseket, láttam Holló-Vaskó Pétert, Nagy-Bandó Andrást, és még több kötőjeles szerzőt is biztosan, de hirtelen ennyi jutott eszembe. ;) 
A könyvjelző hátát is
aláírták. 

A legtöbb helyen a szokásos 20% volt a kedvezmény, de itt-ott lehetett találni több könyv vásárlása esetén 30-40-50%-okat is, persze abban biztos nincs benne amit akarsz, vagy már megvan :D Rengeteg gyönyörű mesekönyv volt a gyerekkönyves standoknál, öröm volt legeltetni a szemem rajtuk, és sok volt az akciós dobozka is, Park Kiadós Maigret-ket 399 Ft-ért vesztegettek, és máshol is lehetett turkálózni, pl. régebbi Agave kiadványokat 500 Ft-ért. A Maximnak pedig nagyon csábító 1+1-es akciója volt, amiről ugyan már értesültem a netről, de azért élőben... megremegett kicsit a lábam. A barátnőm rögtön két könyvet bezsákolt, egy sorozat folytatásait, és ugye ezekhez járt +2 ajándékkönyv is (adott kupacból lehetett választani)... és ahogy ezt megláttam, bizony úgy döntöttem, nekem kell egy saját Hová tűntél, Bernadette? végre... ;)

A szerzemények tehát:

 Az Athenaeumtól megkaptam a Let's kifli és A tudós és a zöldhajú lány papírpéldányait, amikről már olvashattatok nálam. A kiadónak szuper 999 Ft-os akciói voltak, innen származik: Audrey Niffenegger: Hollókisasszony (régi vágy), Salla Simukka: Vérvörös (vörösek a lapszélek!), Andy Mulligan: Trash (birizgálta a fantáziámat).

Kupacka

A Maxim 1+1-ben lett az enyém Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma, ehhez járt ajándékba a Hová tűntél, Bernadette? 
A Maigret és a vizsgálóbíró a fent említett "kávéáron" lett az enyém. A normál 20%-os kedvezménnyel vásárolt kötetek: Moskát Anita: Horgonyhely, hát ebbe nem lehetett nem beleszeretni, Edward Dolnick: A képhamisító, amiről eddig még nem is hallottam, de a Vermeer-nácik-festményhamisítás kombóval abszolút felkeltette a figyelmemet. Régen, a Leány gyöngy fülbevalóval idejében nagyon érdeklődtem a holland festészet és így persze Vermeer iránt is. :) 
Az Emberkísérletek a náci haláltáborokban nem tervezett vásárlás volt (és csak -20%), de legutóbbi olvasmányommal, A lehetetlen valóra vált című könyvvel belemerültem megint a haláltáborok világába, és úgy éreztem erről is olvasni szeretnék. Könnyű, nyári olvasmány! :D :D 


Ebből fogok kávét kortyolni, könyvvel a fülemben! :)

Ezt a Jane Austenes bögrét az Alinea Kiadó standjánál zsákmányoltam, négyféle különböző Büszkeség és balítélet idézettel volt kapható, és voltak még apró fityegőkkel ellátott szalagos könyvjelzők is, de azt nem vettem, mert teli vagyok könyvjelzőkkel... :D (A linken is megvásárolhatóak.)

A könyvecske fülbevaló egyszerűen gyönyörű, és tényleg egy mini könyv, mini papírlapokkal, igazi könyvkötő készíti őket. Sajnos már nem emlékszem melyik standnál találtuk, de rögtön beleszerettem, és be is aggattam a fülembe. :)

Kiterítve a szépségek. 
Ebben az alsó kupacban még ott van Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól című könyve, amit nem a Könyvhéten szereztem ugyan be, de annak ideje alatt érkezett meg az előrendelésem, így minden joga megvan itt "pózolni" a szépséges könyvkupacban. :)
Külön szeretném még megemlíteni az Athenaeum Kiadó akciós matricáit a könyveken: lejönnek! Gond és nyom nélkül, hurrá! :D

Hm-hm, remélem ez a 12 könyv lesz végül az egész ehavi teljes beszerzésem is. :P ... (?)

Forrás

13 megjegyzés:

  1. Hűűű mennyi szépség :))) Van több közös beszerzés, a Képhamisítókat én a megjelenéskor nézegettem, remélem lesz a könyvtárban :D A Hollókisasszonyt Nita ajánlotta, amikor összefutottunk, de olyan béna voltam hogy nem találtam meg, vagy már el is fogyott du-ra. Na majd legközelebb :(
    Nagyon jó ez a bögre, meg a fülbevaló is!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :) Öröm rájuk nézni! Ó, a Hollókisasszonyt lehet, hogy elkapkodták, már csütörtökön én is rögtön kettőt vittem el... Biztos nagyon kapós volt.

      Törlés
  2. Tök jókat sikerült találnod! Engem is sajna mindig elkerül a könyvhét. Ausztriában lakom, plusz ilyenkor sosincs pénzem se hazamenni, se vásárolni. De ha egyszer eljutok... reszkessenek a kiadók :)
    Ha a záridőt csökkented, illetve a fehéregyensúlyt kicsit lejjebb veszed, nem lesz ilyen fényes a fénykép...
    Az a bögre, muszáj olyat szereznem, meg kinéztem a macskás könyvjelzőt is :) Köszi a tippet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szép a bögre, és a könyvjelzők közt is akadtak csábítóak. :)
      Ó, köszi, hát, igazából fogalmam sincs miket mondtál, de biztos jobban sikerült volna a kép :D egy egyszerű kis régebbi Lumix fényképezőm van, nem értek a dologhoz és sajnos semmilyen képszerkesztőm sincs, paint-tel nyomulok... Szóval gáááz :D

      Törlés
    2. Okostelefonod van? Ha arra feltöltöd, mindenféle program van, amivel fel lehet javítani...

      Törlés
    3. Nincsen sajnos :D múlt századi vagyok ;)

      Törlés
  3. Ahhh, az a fülbevaló :D ilyet akarok... most először sajnálom hogy lustaság + emberundor miatt nem néztem végig a standokat csak a bejáratott helyekre mentem csacsogni :P
    Klassz a könyvtermés is, én nem merem kitenni sehova mennyi mindent zsákmányoltunk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, látod, én most ezért mentem inkább körbe huszonhatszor, mert rájöttem, hogy csak rohangálok fejvesztve, és nem nézek körül normálisan. :) Ha kellett, hár odamentem később, ahol könyökölnivaló tömeg volt. De speciel ezeket a szépséges fülbevalókat a barátnőm vette észre, és menten rábeszélt egyre. :)
      A Könyvfeszten megint elrontottam, és én is csak a bejáratott helyekre mentem főleg, és emiatt idén jöttem rá, hogy három éve már nem jutok fel az emeletre, pedig tudom, hogy VAN emelet. :D

      Törlés
  4. A bögre de jóó! És nagyon sok szépséget szereztél! A Maxim akcióján gondolkoztam, hogy "itthonról" kihasználom, de végül aztán megfeledkeztem róla, nem baj végül is:)

    A szerzemények közül a Feljövök érted a város alól, a Gyönyörű titkok múzeuma meg a Horgonyhely érdekel nagyon, a Bernadette meg nagyon jó szerintem, a Vérvörös viszont kicsit csalódás volt, de az tény, hogy nagyon cuki könyv és tök jól néz ki. :)

    És ugyan, még a június felénél sem tartunk, csak nem állsz meg 12-nél :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Én itthonról nem nézegettem meg annyira a Maximos akciót, valahogy nem jött szembe annyiszor, ott élőben viszont... Igen-igen, a Bernadette remek könyv, már olvastam két éve, csak nem volt saját példányom, pedig bizony valamikor szeretném újrázni. :)
      A Vérvörös ennyiét nagyon olcsó volt, ha csalódás lesz, legfeljebb megy tovább. :)
      Jaj, ne is mondd, borzasztó, hogy még csak hó eleje van, vagyis volt, amikor megejtettem ezt a 12-es beszerzést, és hol van még a vége... de mondjuk tényleg nem tervezek semmit... aztán, hogy ebből mi lesz... :D

      Törlés
  5. Azta, 12, szép termés! :) Mondjuk nálam meg 11 lett, és még megyek két Agavés előrendelésért, szóval én se vagyok kispályás. :D
    Sajnálom, hogy végül nem sikerült találkozni, én pénteken és szombaton voltam csak kint. Nekem szerencsére sikerült megvennem a Hollókisasszonyt. A Gyönyörű titkok múzeuma velem is hazajött, a Bernadette-t meg nagyon jól tetted, hogy megvetted. :)
    Az a fülbevaló pedig nagyoooon szép!! :)

    VálaszTörlés
  6. Ó, az a fülbevaló csodás! :) És tök jókat vettél, Pék Zoltán könyvére vagyok a legkíváncsibb, valahogy vonz annak ellenére, hogy magyar, lehet, hogy azért mert ő frodítja Gaimant :)

    VálaszTörlés
  7. Nita, köszi! Na, akkor azért te sem panaszkodhatsz! :) Én is sajnálom, nekem pont az a két nap nem volt jó, amikor te kinn voltál. Majd legközelebb! :)

    Catriana, köszi! Látom a füli osztatlan sikert arat! :D Engem is vonzott a Pék Zoltán könyve, pedig nem szoktam így ugrani a magyar újdonságokra (sőt). :) Most mégis több ilyet is zsákmányoltam (Horgonyhely is, Let's kifli is friss magyar).

    VálaszTörlés