Khaled Hosseini: A Thousand Splendid Suns

Khaled Hosseinitől év elején olvastam a Papírsárkányokat (The Kite Runner), aminek középpontjában afgán kisfiúk és férfiak álltak. Most sorra kerítettem a "női párját" a történetnek, az Ezeregy tündöklő napot - A Thousand Splendid Suns - ami több mint három évtizednyi történelmet ölel fel a 80-as évektől a World Trade Center összeomlásáig és még azután, és közben női sorsokról mesél. Nehéz női sorsokról. Összefonódó női sorsokról. Hosseini remekül hozza a szemszöget, hitelesen mutatja be Afganisztánt a történelmi változások tükrében is, és emellett nagyon olvasmányos. Egy rendhagyó  és rendkívüli családregény.

"One could not count the moons that shimmer on her roofs,

Or the thousand splendid suns that hide behind her walls.” 

A történet Mariammal indul, akit hamarosan férjhez adnak egy nála jóval idősebb férfihoz, Rasheedhoz. Nem meglepő ez, hiszen a "szokásrendszerhez" tartozik. Ki tudja, talán szerencsés is lehet vele... 

Később egy másik szemszög következik, Laila, aki okos kislány, szeret tanulni, és sok időt tölt a barátjával, Tariq-kal, aki mellesleg fiú. Nem kell hozzá sok, és persze elkezdenek vonzódni egymáshoz. A bimbódzó szerelembe, és sok más egyéb tervbe a család életében azonban közbeszól a háború és a tálibok. Bombázások, halálesetek, káosz... 

Ezen a ponton fonódik majd össze Mariam és Laila sorsa, akik bár kezdetben ellenségesen viszonyulnak egymáshoz, a regény végére szinte családdá kovácsolódnak össze, mintha valóban anya és lánya lennének. 

A mikéntet nem árulom el, és a sok szenvedésre sem térek ki, fedezzétek fel magatoknak, érdemes. A néhány évtizedbe, amit felölel a regény, sok tragédia belezsúfolódik, világméretű (WTC) és személyes is - családon belüli erőszak, nem jól felszerelt kórházak, veszteségek, hazugságok, csalódások... 

Bármennyire is lassú folyású, és a családregényekre jellemzően "mesélő" stílusú volt a könyv, mégis az jut róla eszembe, hogy sodró. Nem a lendület sodor benne, hanem ezek a szépen kanyarított női sorsok. Szépen? Csúnyán...? Nagyon megragadta a figyelmem az elején, amikor Mariam édesanyja azt tanítja a lányának, a nők dolga az életben: hogy tűrjenek. De mit? Gondolja a kislány akkor még. ... Mit nem, és mi mindent... Nos, valahol, valamennyire erről szólt a regény is. Hogy hogy tűrtek. Mit tűrtek. És mégis, van benne remény, van benne néhány csésze jó tea és beszélgetés, gyerekkacaj és vidámság. A sok szörnyűség mellett, vagy ellenére is. 

Értékelés: 10/8,5 Egy hangyányit jobban tudtam azonosulni a Hosseini által megírt nőkkel, mint a férfiakkal, de ez valahol természetes is talán, és emiatt egy picit úgy érzem jobban tetszett a nő-regénye a Papírsárkányokhoz képest.

Mellesleg pedig eszembe juttatta, hogy régen sok ilyesmit olvastam, és érdeklődtem a téma iránt: Waris Dirie, Jean Sasson. 

Biztos vagyok benne, hogy Hosseini többi regényét is olvasni fogom.

Nana said, „Learn this now and learn it well, my daughter: Like a compass needle that points north, a man's accusing finger always finds a woman. Always. You remember that, Mariam.”

A magyar változatot nemrég kiadták új borítóval is, de a cím ezeregyről egyezerre változott... Szerintem hiba volt, sokkal meseszerűbb az ezeregyéjszakameséi, az  egyezer az olyan csekkre írós...
Megöli a hangulatot.
Egyébként az angol címbe totálisan szerelmes vagyok, A Thousand Splendid Suns, végtelenítve is elhallgatnám, olyan csodásszép csengésű. A splendid egyébként is az egyik kedvenc angol szavam. :) (nyelvperverzkedés vége!)