Könyves hírek - Gertruda, Poirot, Rosie!

Néhány apróság, van amiről már volt szó, és van olyan is ami új, szemezgessetek! 

Szeptember 1-én jelenik meg az Atlantic Press Kiadónál Ram Oren: Gertruda esküje című könyve. Nézzetek körül a könyv Goodreads oldalán is, rengeteg értékelés van! :) 

Fülszöveg: "Ebben a könyvben a híres Exodus hajó egyetlen katolikus utasának történetével ismerkedhet meg az olvasó. Gertruda Bablinska többször is saját élete kockáztatásával mentette ki egy lengyel zsidó házaspár egyetlen gyermekét előbb a német, majd a lengyel és a litván fasiszták karmaiból. 

Ram Oren ma valószínűleg a legnépszerűbb izraeli író, akinek könyveiből csak Izraelben egymillió példány fogyott eddig. Tizenhat kalandregénye után a legnagyobb sikerét otthon és külföldön mégis a Gertruda esküje című tényregényével aratta, mely egyszerre „folytatása” Leon Uris híres regényének (Exodus) és Anna Frank nem kevésbé híres naplójának. 

A Gertruda esküje szemléletében is különleges írás, amennyiben a rémkorszak legismertebb vallomáskönyvétől (Anna Frank naplója) eltérően nem a nácizmus üldözötteinek szenvedésére, hanem a zsidó nép megmenekülésére irányítja a figyelmet, bemutatván, hogyan juttatott a sors főszerepet a ma is Amerikában élő Michael Stolowitzky túlélésében egy katolikus nevelőnőnek és egy Karl Rink nevű SS-tisztnek."

Korábban már írtam róla itt a blogon, hogy Sophie Hannah feltámasztja Hercule Poirot karakterét, és jó hír, hogy - bár én angolul szeretném majd elfogyasztani - az Európa Kiadónál meg is jelenik a kötet magyarul, szeptember 9-én az eredeti megjelenéssel egy napon (mióta lett ez divat - ééés miért nem a Harry Pottereknél?! :D) A monogramos gyilkosságok (The Monogram Murders) címen keressétek. 

Ebben a cikkben van még némi érdekesség Christie-rajongóknak, mely szerint Agatha Christie soha ki nem adott 1955-ös kisregényét, a The Greenshore Follyt is hamarosan megismerheti a világ. 

Minden nap megnéztem, és végre végre most már tényleg megvan a Rosie-projekt magyar változatának megjelenési dátuma és borítója, íme: 2014. 08.08. Libri

Jelen állás szerint biztos helye van a könyvnek az év végi posztom év könyvei közt ;)

A Harold Fry szerzőjének, Rachel Joyce-nak a Maximnál jelenik meg új könyve: Ellopott pillanat címen (Perfect), szeptember 30-án. 

A százéves ember, aki kilépett a mozivászonra

Tavaly tavasszal olvastam a százéves embert, és imádtam. Amikor megtudtam, hogy film készül ebből is, egy kicsit megijedtem, vajon hogy fog menni a megvalósítás, mennyire lesz gördülékeny, mennyire fér bele kvázi a 20. század történelme másfél-két órába, úgy, hogy még röhöghessünk is párat. 

A svédekre úgy fest, rá lehet ezt bízni. Amióta a Millenium-trilógiát (Stieg Larsson) láttam filmen, azóta birizgálja a csőröm, hogy néha jobb, ha valami nem amerikai - stílusában és kivitelezésében sem. Mindenesetre megnézném az amerikai változatot is a százévesből - ha lenne -, mert annyira szeretem a sztorit. 

A film castingja ki-vá-ló. Imádtam a szereplőket - szinte mindenki hasonló volt a könyvben bemutatott karakterhez -, és a magyar szinkront is (Rudolf Péter, Liptai Claudia, Szabó Győző) Sztálin elvtárs is nagyon jól lett kiválasztva, és úgy egészében, a megvalósítás remek. Külön köszönet, hogy senki sem "mázas", senki sem tökéletes és nem szépségideál! A színészek Svédországban *dobpergés* emberek (!), és nem viaszbábuk, akiken nincs egy ránc, egy deka háj hastájékon, vagy egy félreálló hajszál. Az amerikaiak elleshetnének néha ezt-azt...

A két szál, a múltbéli és a jelenlegi kalandok zökkenőmentesen kapcsolódtak egymásba, és minden lényeges pont belefért - még Szonja az elefánt is! :D Egészében elég könyvhű volt. :) 

Jókat röhögtem, imádtam a gyorsított magyarázós, poénos részeket, ahogy a hullák sorsára fény derült például. Külön öröm volt felismerni Budapestet az itt forgatott jelenetek láttán.

Hiányoltam viszont Kim Ir Szen és Mao Ce-tung felbukkanását, azért egy jó nagy szelet kikanyarítását jelentették a filmből. Keveset szerepel Herbert Eistein is sajnos, de a mosodás kalamajka kifejezetten jól lett megoldva, és emlékeztetett Forrest Gump és BB közös jelenetére. :)

Ami még nem tetszett hogy talán túlzásba vitték, Allan mennyiszer és mennyire van bepiálva. Persze eláztak rendesen a regény lapjain is, de azért mégis, egy rövidített verzióban azt is jobban kellett volna érzékeltetni, hogy valamivel néha azért le is nyűgözte őket, és nem volt tökfej sem, sőt, okos, értelmes a maga módján és józan paraszti eszével. Kevéssé lehetett kivenni miért is volt különleges szellem.
Na de ezeket leszámítva, még a petúniaágyás is stimmelt, hogy oda lép ki az ablakból... :D

Ahogy az lenni szokott, azért úgy vagyok vele, hogy a könyv sokkal többet adott, és sokkal jobban is tetszett, de a film is megért nálam egy 10/8,5 pontot, és érdemes volt beülni rá.

Ja, és még annyit, olvastam valahol, hogy kifogásolták, az Allan Karlssont játszó színész, Robert Gustafsson maszkírozását és játékát. Szerintem sokkal jobb volt így, hogy ugyanaz az ember játszotta a fiatalkorától kezdve végig, és úgysem lehetett volna igazán idős - hihetően ennyi idős - emberrel eljátszatni a szerepet. A maszk és az alakítás is teljesen jól hozta Allant, és meggyőzően adta el Gustafsson az öreges allűröket, mozdulatokat, a lassúságot, mindent.

Ez egy ilyen kicsit szétszórt poszt, mert valahogy ezt egyrészt ismerni, másrészt látni kell, és egyszerűen: szórakozni rajta, akármelyik formájára is "fizet be" az ember. :)

Trailer:

A képek jelenetek a filmből, forrás: google.com

Carola Dunn: Daisy és a jégbe fagyott Don Juan

Cseles az Ulpius, nagyon cseles... Megvettem a Daisyt... mert 999 Ft csak, a "hónap könyve" akcióban (még mindig tart, akit érdekel!). Meg mert olyan aranyosak és segítőkészek az ulpis boltban, de tényleg, és még jó nagy is a bolt, meg a választék, nem csak az ő könyveikből... szóval megvettem, és sikerült jó hamar el is olvasnom, mert pont a vásárlást követően egy autószervizben dekkoltunk egy rövidebb időt, ami nem volt ugye bekalkulálva, és elfogyott az utolsó 20-30 oldalam a nálam levő aktuális olvasmányomból... így hát Daisyvel rögtön ismeretséget kötöttünk.

Az 1920-as években járunk, télvíz idején. Daisy Dalrymple egy belevaló újságíró palánta, aki a nagy és neves Wentwater kastélyba érkezik, mert szeretne cikket írni a kastélyról, és képeket is készíteni róla kívül-belül. Jó családból származik, így könnyedén bejut az úri családhoz, akik szívesen fogadják, és szállásolják el. Egy régi barátja is épp a kastélyban tartózkodik, Philip, aki hugát Fenellát kíséri, a Wentwater ház urának leendő menyét. A grófnak fiatal felesége van, aki valamiért mindig szomorúnak tűnik... és ráadásul zaklatja a ház egyik vendége is, bizonyos Lord Astwick, aki csak úgy meghívatta magát, és folyton a szelíd Annabelle nyomában koslat.

Astwicket azonban hamarosan holtan találják a tónál, vízbe fúlva egy léknél... A rendőrség fiatal főfelügyelője Alec Fletcher érkezik a helyszínre és Daisy persze azonnal közel kerül hozzá, mi több, szinte a segédje lesz a nyomozásban, hogy kiderítsék, ki és milyen indítékkal tette el láb alól Astwicket, akinek amúgy is sok vaj volt a füle mögött, és hamarosan az lesz a kérdés ki nem akarta eltenni láb alól... a másik lista sokkal hosszabb. :) 

Elcsábultam... szép kis kedves rajzos borító - amin amúgy halálfej alakú hópihék hullanak, nézzétek meg közelebbről :) -, aztán kis a jó kis kastélyos krimi ígérete, 20-as évek ruhái és kalapjai, és persze fotómasinái... Szóval behálózott. 

Nem fogok róla sokat írni, strandkönyvnek, nyári olvasmánynak, valami kis könnyű kikapcsolódásnak pont jó, de semmi egyéb. Nagyon egyszerű, nagyon tinglitangli, és olyan rettentően nem vágyok folytatni sem, de azért a borító, és Daisy személye miatt vonz a második kötet is...: Daisy és a télikert rejtélye. Már megjelent, de hülye leszek 3500-ért megvenni, majdcsak beteszik ezt is hónap könyvének, és akkor... talántalán... elcsábulok megint, ha épp úgy alakul... :D (csak autószervizbe ne kelljen mellette menni!) 

Értékelés: 10/6 Egynek jó, élveztem olvasni, de azért kissé együgyű. Gyorsan haladós viszont, és előnyére szól, hogy nem lehet kitalálni a gyilkost - viszont a végén eléggé könnyen kiderül, elrendeződik és kisimul minden, szóval a kiszámíthatósági faktora mégis magas.

A fülszöveg nagyon Agatha Raisinhez akarja hasonlítani - abból is csak a sorozatkezdő kötetet olvastam, de azért elmondanám, hogy a nyomozók nemén kívül nem hasonlít rá semmiben. :) (Raisin persze sokkal jobb is).

Határok feszegetése - kilépés a komfortzónából

Forrás

Az igazi olvasó ember, az avid reader szerintem kizárt, hogy csak egy-két műfajt szeressen. Amikor könyves bloggereket, sokat olvasó embereket faggatnak, rendszeresen nehéz is válaszolni és mi a kedvenc könyved/műfajod/kiadód, ki a kedvenc szerződ, mert hirtelen annyi minden tobzódik a fejünkben, és csak tolakodnak előre, és ezt nem azért mondom, mert ettől olyan hű de műveltek vagyunk, félreértés ne essék, de szerintem tényleg nehéz kiválasztani hogy akkor ő és ő és ez és ez, akkor is, ha a dédelgetett kedvenceink egyértelműek.

Ami engem illet, az elmúlt években igen sokszor feszegettem a határaimat, mert a bőség zavara volt, ahogy belecsöppentem a könyves világba, és főleg az elején nehéz volt kipécézni, na, mi az, ami nekem jó lesz, csak mert valaki épp nagyon ajánlgatja, vagy csak nagy a hype, és mi az, amit messze kerüljek el, mert már tényleg nem csak a komfortzónámon esik kívül, de minden zónám tiltakozik ellene. 

Hogy jó volt-e egy-egy ilyen komfortzónából való kilépés, változó. Az én kalandozásaimat leginkább a műfajok szerint lehet kategorizálni.

Képregény, manga - ami tőlem elég stílusidegen.
Egy kis kitérő volt a képregény, nem lett szerelem belőle, de találtam néhány kedvemre való darabot, például a Soulless manga-sorozatát, amit persze lehet, hogy az eredeti Gail Carriger kötetek miatt kedvelek annyira.

Forrás

Még mindig nem az én műfajom, és nem nyúlkálok felé, egyedül talán Gaiman Sandman sorozata piszkálja a csőröm, mint lehetséges határfeszegetés.
Meglepően kellemes csalódás volt a macskakedvelő lelkemnek a Simon's Cat legsajátabb könyve, amit a boltban lapoztam át, és imádtam a tipikus macskás viselkedésformákat viszontlátni benne.
Negatív élményt Lakatos István Lencsilánya, és a 90 klasszikus könyv türelmetlen olvasóknak hozott. Ez utóbbi teljességgel feldühített, hiszen olyan remekműveket spoilerez el négy képkockában, mint a Tíz kicsi néger Agatha Christie-től. :( Megtudtam tehát, hogy nem vagyok türelmetlen olvasó, ezt a könyvet félre is dobtam.

A szépirodalom pellengérre állítása
Többször megkaptam már, hogy a klasszikus és kortárs szépirodalmat is előszeretettel húzom le, és talán némi igazság van is benne... a határaimat feszegettem már Mikszáth-tal, akivel nem vagyunk jó komák, de azért csak próbálkoztam, illetve ment a levesbe Herta Müller, Murakami Haruki, és Háy János is. A szépirodalom felé tett határfeszegetéseim azonban többször is nagyon jó élményt hoztak: Szabó Magda, George Orwell, Jane Austen ...

Sci-fi - ismeretlen vidékek

Forrás

Inkább fantasy-olvasó vagyok a kettő közül, bár már annyi műfaj van, hogy nehezen igazodom néha ki. A sci-fivel való ismerkedés azt hiszem először a blogger-korszak előtt történt a Galaxis útikalauz stopposoknak című kötettel, aminek meglepő módon imádtam a dinka humorát - pedig úgy gondoltam nem vagyok vevő ilyesmire.
Később viszont kicsit mellényúltam, Iain M. Banks és a Félemmetes géjpezet bevitt az igazi bonyolult és túlbonyolított sci-fi világba, amitől kissé megszédültem, de nem mondtam le a további kísérletezésről, és Jeff VanderMeer Déli Végek trilógiájával elkezdődött egy új korszak, amikor már nem félek a sci-fihez nyúlni (tudom, tudom, Dűnét kell olvasnom! :))

Romantikus vattacukor - fátyolfelhők és madárcsicsergés
Régen úgy gondoltam, én szeretem a romantikus regényeket. Aztán hamar rájöttem, nem szeretem, ha arról szól csak egy könyv, hogy fiú-lány, happy end. Ekkor jött az a korszak, hogy nem szeretem a romantikusat... most valahogy úgy állunk, hogy ez tulajdonképpen elég tág kategória, valahogy alá vonható a tényleg silány Románáktól kedzve a jó minőségű chick-litekig minden, mert egen, van benne szerelem, és az a lényeges szál... Néha rámjön a kísérletezés, és ennek voltak már nagyon pozitív eredményei: Az időutazó felesége, Pride and Prejudice, The Fault in Our Stars, The Rosie Project és voltak katasztrofálisak: Rupáner-Gallé Margó, Gyönyörű sorscsapás. Romantikus rózsaszín felhős határaim feszegetése közben rájöttem, csak az igényes romantikusra, szórakoztató chick-litre vagyok vevő.

Vers - rémes rímes
Na, a vers kérem szépen, kerek-perec, nem az én műfajom. Nem köt le. Sosem fogok leülni Ady összessel a fotelba. De nem azt jelenti, hogy nem értékelem, csak nagggyon határterület. Mégis néha belém bújik a kisördög a bal vállamról, és elolvasok valami verseset. Az eredmény általában langymeleg reakció, vagy tömény utálat, és néhány évig nem nézek újra a versek felé. :)
Kivétel erősíti a ...

Erotikus irodalom - pihék és bilincsek
Erre csak röviden szeretnék kitérni. Az Emmanuelle gyerekek, az az erotikus irodalom igazi zászlóvivője. Nemet kapnak nálam a mamipornók, élen a szürkével, és az újkeletű ulpiusos csini lány-csini fiú soft pornó rémségekkel, viszont nem bánom, ha cselekményelemként is megállja a helyét valami szexuális perverzió, és nem öncélúak a szexjelenetek a könyvben: a legjobb példa a Bomlás, amit hatalmas előítélettel vettem kézbe, de azon nyomban le is rombolta mindet. :)

Forrás

Zombik? - meg én? Are you kidding me?
Bár a "zombiirodalom" kétségtelenül nem külön műfaj, azért említem meg mégis magában, mert ez tényleg talán a legmeglepőbb határfeszegetés részemről. Kerek perec, nem szeretem a zombisat. Nőiesen szólva pfujj. A gondolkodó zombik meg nevetségesek. Ezért is lett olyan nagyon jó élmény a nagyon okos, és cseppet sem a zombikra kihegyeződő World War Z - Zombiháború, és most nemrég a The Girl With All the Gifts is, ahol meg is jegyeztem, hogy lehetséges, hogy lassan a kukába dobhatom az elképzeléseimet arról, hogy mit is szeretek. ;) :D

Mi várhat még rám? 
A téma kapcsán elgondolkodtam arról is, mik azok a határterületek, amik felé még nem nyitottam, de érdekelne.
- japán, kínai, távol-keleti irodalom akár a szerzőt, akár a helyszínt tekintve - nem szimpatikus, zárt, viszolygok kicsit tőle mindig, de pl. az Egy gésa emlékiratait és az Otoriak történetét nem szeretném kihagyni. :)
- horror - belenyaltam már ilyen-olyan határterületi horrorba, de az is inkább talán krimi-thriller-pszichothriller vonalon mozgott, keményvonalast annyira nem olvasok, de pl. érdekel Stephen King és fia, Joe Hill több könyve is, és meg fogok próbálkozni velük. :)
- orvosi krimi - Anyukám nagy kedvence, de én még nemigen adtam neki esélyt. Robin Cook viszont jó választásnak tűnik.
- szakácskönyvek - hát ezt nem részletezném, de mondjuk úgy, hogy rám férne, egy mélyebb megismerkedés eme határterületemmel :D
- fantasy - de ez inkább elmélyedés, nem komfortzónából kilépés, mert sok fantasyt olvastam már, és nagyon is kedvelem őket (Fever, Harry Potter, Pullman, Gyűrűk Ura, Gail Carriger), de több fantasy olvasása, meg high fantasyk jöhetnek még. :)

Jól érzem magam a komfortzónámban, ahogy mindenki a sajátjában; vannak kabátkönyveim (copyright by Amadea), de nem félek néha fejest ugrani valami nagyon újba sem, mert bizony voltak már meglepően jó élményeim az ilyen kirándulások során, sőt talán összességében is több volt a pozitív, mint a negatív felismerés ezáltal.

Nima azt mondta, nekem egy nagy kirándulás az egész olvasás. :) és ez így is van, nagyon egyetértek. Így kell szépen mondani, hogy milyen lelkesen olvasok össze-vissza mindent... :D 

Amikor pedig nincs kísérletezős kedvem, maradnak a jó öreg krimik, meseregény, fantasy, kaland, ifjúsági, érthető szépirodalom, levélregény, igényes szerelmes némi extrával, chick-lit, vagy ha szerzőkben akarunk beszélni, akkor Karen Marie Moning, Georges Simenon, Jodi Picoult, Joanne Harris, J.K. Rowling, Gerald Durrell, Dan Brown, Szabó Magda, Schäffer Erzsébet és Alice Hoffman. Hogy mégis kategorizáljam valamelyest a komfortzónám határőreit. ;)

A Témázunk további posztjai ebben a témában:
Szee, F-Andi, Miamona, Nima, Zenka, FFG, Ilweran, Loki, tigi, Anaria, Reea.

U.i.: A Témázunk ihlette poszt a témában még Katacitától, Beától, Theodorától, Catrianától, Nikkincstől, Síontantól, Horsegirltől, On Saitól és Nitától.

Forrás

Nyári akciók, várható megjelenések

Az Agave megint bedobott valami olyat, aminek nem fogok tudni - és nem is akarok - ellenállni... Georges Simenon (repkednek a szívecskék a neve körül :D). Két kötet is hamarosan - augusztusban - megjelenik a szerzőtől, egy Maigret és egy roman dur, íme, a szépséges kék borítóterveik: 

Maigret és a furcsa idegen és A gyilkos

Mellesleg még tart 27-éig, vagy a készlet erejéig az Agave 500Ft-os akciója, >itt< lehet körülnézni. 

További nyári Agave megjelenésekről pedig >itt< van egy szép képes összeállítás. :) 

Amit pedig már picit korábban írtam, és már szeptemberben jön, az nem más, mint a Fantomfény, Jeff VanderMeertől, a Déli Végek trilógia befejező kötete:

Nemrég olvastam a The Rosie Projectet Graeme Simsion tollából, és ahogy rögtön utána Nikkincs jelezte is, hogy 07.15-re UPDATE! 08.08.-ra várható a magyar megjelenés, Ésszerű szerelem címmel. Sajnos a nap eljött, de még nincs infó, és csak várható illetve előjegyezhető feliratokat látni a könyvnél a Libri és a Bookline oldalain. Azért mindenképp nézegessétek, biztosan belátható időn belül megjelenik, és nagyon-nagyon jó kis okos, humoros szerelmes sztori! :)

UPDATE! van már borító:

Novembereben érkezik a Finishing School harmadik része Waistcoats and Weaponry címmel, már van borító:

Csak az első részt olvastam (Etiquette and Espionage), ami nem különösebben fogott meg, de még adok neki esélyt, ugyanis a második (Curtsies and Conspiracies) is itt csücsül a polcomon. :) 

Még egy kis Gail Carriger csemege a The Curious Case, ami egy Alessandro Tarabotti rövid történet, a fantasticfiction-ön akadtam rá, elméletileg kindle-re elérhető.

Aztán, aki még némi pénztárcaapasztásra vágyik, fut az Alexandra nyári akciója már 50-80%-os kedvezményekkel. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy a készlet szinte évről évre ugyanaz (frissítést, frissítést!!!) :( A Pioneeros könyvek mindenesetre csábítóak, nézzetek körül!

A Librinél pedig 499-es (meg 999-es és felfelé még) akciók vannak nyárra, szintén érdemes megnézni, én nagyon sok Maigret kötetet találtam, de a Csodák kora, a Minou szigete, a Krumplihéjpite Irodalmi társaság is jó áron van ezresért. :) Ha már oda, akkor ide is egy kritika.. mi az hogy ha a boltba kérem átvételre a megrendelt könyveket, akkor 3-5 munkanappal nő a "szállítási" idő? Szombaton tudom átvenni egy boltjukban a csomagot, és tegnap rendeltem meg, még az kéne, hogy addig ne rakjanak össze kvázi olyan könyveket, amik ott állnak halomban, hol ebben a logika, ha amúgy 1-3 munkanap alatt kiszállítanák házhoz??? Grrr. Megjöttek mégis időben hurrá :D

M.R. Carey: The Girl With All the Gifts

Szögezzünk le néhány dolgot. Nem szeretem a zombis könyveket. És nem szeretem az olyan zombis könyveket, amikben a zombi valamilyen módon képes a gondolkodásra - hiszen helló, agyhalott, és rohadó hús, nem ember már. :) 

Paradoxon az első állításra: az egyik kedvenc könyvem lett a World War Z, igen, jól gondolja, aki nem tudja biztosan: Z stands for Zombie. 

Paradoxon a második állításra: ebben a regényben vannak gondolkodó zombik... mégis tetszett. 

Egyszóval lassan kivághatom a kukába néhány elképzelésemet arról, hogy mit is szeretek olvasni. :)  (ami nem baj persze)

A The Girl With All the Gifts egy poszt-apokaliptikus regény, ahol 20 évvel azután csöppenünk a Földre, hogy az, és az emberiség mint olyan lement a süllyesztőn. Egy laboratóriumként is funkcionáló katonai bázison vagyunk, túlélőkkel, orvosokkal, tanárokkal és... gyerekekkel. Gyerekekkel, akiket minden nap leszíjaznak, tolókocsiba tesznek és betolják őket az osztályterembe, hogy aztán zenghessék: Jó reggelt, Miss Justineau! A legeslegelső jelenet ez, és kissé meg is döbben az ember, nem tudtam hirtelen hová tegyem ezt az egészet, aztán persze szépen kibontakozik. 

A zombik ebben a könyvben hungries, azak éhesekként vannak aposztrofálva, a zombi szó egyszer sem szerepel, ami azért tetszett, mert én is máshogy tudtam rájuk gondolni - első csapás a második alaptételemre, lásd fenn. :) De ami igazán megeteti velem (haha!) ezt a hungries-koncepciót, az természetesen nem lehet más, mint egy plausible tudományos magyarázat. 

KIS SPOILER!!! Egy olyan létező gombafajta, amiről akár már hallhattunk is természetfilmekből... Ophiocordyceps unilateralis névre hallgat a drága, és az amazóniai esőerdők hangyáit támadja meg, behálózza őket, beszövi, belülről felfalja, majd szépen kitör és kivirágzik a fejük búbján keresztül, hogy szétszórja spóráit. Most kicsit mindenki meglepődött ugye, hogy na ne, ilyen csak Z-kategóriás horrorfilmekben jön elő, hát nem drágáim, ilyen van, de oltári szerencsénk, hogy homo sapiens vagyunk és nem hangya, szóval nem támad meg minket, gazdatestet keresve. De mi van, ha ugrik egyet a gomba fejlődése, mutálódik, változik, fejlődik... és más fajra van gusztusa? Na, ez már nem kicsit borzongató, mert tudományos alapot ad egy idézőjeles zombi-apokalipszishez, ami ha nem is változtatna minket húsevő szörnyekké, hát hogy egész picinykét kipusztítaná az emberiséget, miközben szürke gombafonál szőné be mindenki agyát és aztán csendben kivirágozna a fejünkből, az biztos... - hát ez nem egy olyan gyümölcsöskert képe, amit látni szeretnék. :) SPOILER VÉGE. 

A könyvet  a karakterek viszik a hátukon, a sok tudományos dolog, a menekülések, pörgő cselekmény ellenére van idő bemutatni, felépíteni őket, és senki sem papírmasé. Melanie és Miss Justineau kapcsolata a leglényegesebb pont a történetben, Melanie ugyanis odáig van tanítónőjéért, már a kezdetektől. Később, amikor megismeri saját valós természetét, akkor is egyre azon van, nehogy Miss Justineau-t bajba keverje - vagy ha nem akarok eufemizálni, nehogy megegye már, úgy szeretlek majdmegeszlek! :) 

Melanie és a gyerekek akik a bázison tanulnak, valamiért mások, mint a többi éhes. Tudnak gondolkodni, képesek érzelmeket kifejezni, értelmezni, fejlődni, tanulni. Agyukat valami különös módon nem úgy érinti a fertőzés, mint másokét. Épp ezt kutatja a bázis orvosa, Dr. Caldwell. Elszánt, mindenen átgázoló, az etikára is fittyet hányó módszerekkel, de elismerésre méltó kitartással és teljes önfeladással dolgozik, hogy megoldja az "egyenletet", hogy meghozza az áttörést. Valahol szerettem emiatt, de egyébiránt egy elég ellenszenves nő. 

Melanie maga a különleges gyermekek közt is kiemelkedik, ahogy azt a cím is sugallja. Egy kis zseni. Mindent gyorsan megtanul és felfog, logikai következtetései hibátlanok, jól meglátja az összefüggéseket, egyszóval sokkal intelligensebb egy átlagos tízévesnél. Nagyon szerethető figura. 

Érdekes, hogy a könyv első fele mesélős, lassabb hangulatú, főleg Miss Justineau-val és Melanie-val foglalkozik, míg a második része egy zombi-filmes menekülésbe csap át. Lobonak mondtam, amikor kérdezte, hogy hogy tetszik a könyv, hogy jó-jó, de ez a második fele nekem kicsit unalmasabb volt - annak ellenére, hogy eseménydúsabb és pörgősebb, kicsit átlagosabb is, és hogy ha csak kicsit is visszaköszön majd az elejének a stílusa, akkor megnyugszom. Jelentem megnyugodtam. :) A könyv egészében tetszett, és ha visszatekintek a menekülésre, az is szépen van felépítve, és jó kis filmbe illő, izgalmas jelenetekkel tarkítva - remélem lesz film valamikor. :) 

Ami miatt még nem volt maradéktalanul jó, hogy tudományos alap ide, vagy oda, következetlennek éreztem pár alkalommal. Néhol nagyon nem értettem, miért nem eszik meg őket a hungryk, most épp miért keltenek zajt egy pisztolylövéssel, ha nem lenne muszáj, és ha tudják hogy a zajra odacsődülhet a többi? Hogyhogy nem falnak fel mindenkit a szagsemlegesítő zseléjük nélkül? Illetve a világról is szerettem volna még hallani, nem csak a bázis és a még elméletileg fennálló város, Beacon érdekelt volna, hanem hogy mi volt a többi földrészen, hol vannak még túlélők és mennyi. Vészharangocska a fejben persze mondta, hogy dehát ők is honnan tudhatnák, ha a világ mint olyan megszűnt létezni, de ez a kíváncsiságomat nem fojtotta el. 

Forrás: Wikipédia

Értékelés: 10/8 Nem lett a kedvencem és volt, ahol nem annyira kötött le, de mindenezek ellenére egy különleges könyv, zombikkal, akiket nem hívnak zombiknak, elgondolkodtató tudományos alappal, remek karakterekkel, jó befejezéssel. 

Csak akkor olvasd, ha kész vagy feltárni Pandora szelencéjét... :) 

"What she thinks is: this could have been me. Why not? A real girl, in a real house, with a mother and a father and a brother and a sister and an aunt and an uncle and a nephew and a niece and a cousin and all those other words for the map of people who love each other and stay together. The map called family. Growing up and growing old. Playing. Exploring. Like Pooh and Piglet. And then like the Famous Five. And then like Heidi and Anne of Green Gables. And then like Pandora, opening the great big box of the world and not being afraid, not even caring whether what’s inside is good or bad. Because it’s both. Everything is always both. But you have to open it to find that out."

Urak és játékosok

Joanne Harris: Gentlemen and Players

Már a harmadik bevezető bekezdést törlöm ki, szóval inkább belevágok, ahogy esik úgy puffan, és elmondom, hogy nagyon élveztem ezt a könyvet. De melyik Joanne Harrist nem lehet élvezni? :) Szinte hihetetlen, de 2009-ben olvastam a szerzőtől utoljára, és rá kellett jönnöm, már nagyon hiányzott. 

A Gentlemen and Players a St. Oswald's fiúiskolában játszódik. Új tanév, új kollégák, órarendi változások, papírmunka, tantestületi gyűlés, értekezletek, kisstílű áskálódás. És Roy Straitley, aki közeledik a nyugdíjhoz, aki még mindig talárban tanít, és a krétát preferálja a digitális világ vívmányaival szemben. Roy Straitley, aki született elhivatott pedagógus, és aki imádja a tárgyát, a latint, és imádja a fiait is. 

Van egy múltbéli szál is, a régi-régi gondnokkal, John Snyde-dal, és egy szerencsétlen balesettel kapcsolatban, amikor a patinás iskola veszélybe került... De korántsem olyan veszélybe, mint amilyenbe a jelenben bonyolódik. Intrika, cselszövés, belülről bomlasztás, ami alapjaiban rengeti meg, többszörösen, az elit intézményt. Összeomlik-e teljesen?

A Gentlemen and Players, zseniális. 

Hangulatos, intelligens, cseles, és olvasmányos. Elit krimi és lélektani dráma egyben. Szocipatával, gyilkossággal, gyermekkori frusztrációk feldolgozatlanságával... Remek karakterek, tűpontos és hamisítatlan, zárt, iskolai atmoszféra, harapható feszültségek, csontig hatoló emberismeret és okos cselekménybonyolítás. 

"Emphatic denial is by far the best tactic when seeking to incriminate an enemy."

Az más kérdés, hogy sajnos kitaláltam a csavart - ennek lehet hogy az az oka, hogy egyáltalán tudtam róla, hogy lesz egy nagy csavar... nem szabad túlgondolkodni a könyveket. Valahogy már a közepe táján motoszkált bennem. Aztán csak úgy előjött, kicsivel azelőtt, hogy kiderült, és az olyankor épp elég, hogy egy kicsit csalódást keltsen az emberben, hogy na, és tényleg. :D

Harris tehetségét dicséri, hogy a taszító és machiavelli módszerekkel dolgozó negatív karakter iránt is lehet egy picinyke szimpátiát érezni, és tudva hogy ez most csak egy kitalált történet, mosollyal csukni be a könyvet.

A felosztás, a sakkfigurás párhuzamok és a figurákkal jelzett narráció is nagyon ott van. 

"Short sentences, eye contact and an air of conviction. Teachers use this method; so do doctors, priests and other illusionists."

A kiadás (Black Swan) kivételesen nem nagyon bírta a forgatást, pedig a külföldi paperbackekkel még nem nagyon volt bajom ilyen tekintetben, ennek viszont jónéhány lapja kiesett. :( Egyébként gyönyörű a borítófotó és a türkizzöldes színek, imádom a külsejét is. (legfelső borító, bár az enyémen a szerző neve is zölddel van rajta)

Értékelés: 10/9,5 De lehet hogy igazságtalan vagyok a levonással, hiszen attól még hogy sikerült valami véletlen agytekervényem mocorgása folytán meglátnom a tükröt a trükk mögött, attól még mondhatni kifogástalan, és továbbgondolható, tetszik a nyitva hagyott része is. 

Ez volt a nyolcadik könyvem J.H.-től, és nemsokára tervezem olvasni az eddig kimaradtakat is: Coastliners (Partvidékiek), Runemarks (Rúnajelek), Blueeyedboy (Kékszeműfiú), Peaches for Monsieur Le Curé (Csokoládés barack), Sleep Pale Sister (Aludj, kislány).

Note to Self: valamikor újraolvasandó. 

Óvakodj a légióstól!

Két Rejtőt is elfogyasztottam az elmúlt hetekben, de gondoltam inkább együtt írok róluk, bár érdekes, hogy az életműnek sikerült a két nagyon különböző végét elkapnom. 

A Járőr a Szaharában / A halál fia a viccesebb kategóriába tartozik, humoros idegenlégiós sztorik. Előbbiben Puskin Mária Gottfried Iván (igen, ez egy név, méghozzá férfié) belép a légióba, hogy megszerezze a becsületrendet, aminek segítségével hozzájuthat egy feltételezett hatalmas örökséghez. Társaival részvénytársaságot alapítanak, melynek alaptőkéje maga Puskin, és hajszolni kezdik ama bizonyos becsületrendet. 

Egy kicsit rendőrakadémia érzésem volt tőle. :)

Utóbbiban Johnson urat ismerjük meg, aki, mivel tévesen (és direkt) halálos szívbetegnek diagnosztizálják, beáll a légióba, hogy hamarabb utolérje a végzet. Azonban arra ő sem számít, hogy éppen vakmerősége miatt él túl mindent, emiatt különös tisztelet övezi, és cseppet sem gyenge szíve még meg is erősödik a kaland során. :) 

A Csontbrigád egyáltalán nem hasonlít Rejtő "rejtős" műveire, azokra, amik a védjegyévé váltak. Sötét, komor, drámai... a haláltáborokat idéző történet. Félelmetes, borzongató és nehéz regény - mégis sajnos több helyen untatott. Csak valahol a közepe táján kaptam fel a fejem, és ott volt azért jónéhány jó pillanat, még egy kis humor is bekúszott a sok szörnyűségbe. :) 

Értékelem, és elismerem, de nem az én könyvem. 

"A bajt, amitől ez a két színarany kedély oxidálódott, Európában is jól ismerik váratlan bonyodalmakkal kapcsolatban. A neve mindenhol más, a neme mindenhol nő."

"Embernek lenni nagy betegség, és gyógyíthatatlan."

Egészében véve egyik se maradandó, csak úgy átsiklottam rajtuk, vagy ők rajtam. 

A Reviczky-féle felolvasás sokkal jobban tetszett, de szerintem Rudolf Péter az igazi Rejtőhöz. :) 

5 évesek lettünk!

ÖT ÉVES lett a PUPILLA OLVAS!

Csak úgy repülnek az évek... már ötödik éve annak, hogy egy júliusi délelőttön nekiültem posztokat gyártani, és szinte hihetetlen, de a lelkesedésem a mai napig ugyanolyan töretlen. :) 

A PuPilla Olvas a freeblogon indult, ami azóta sajnos teljesen eltűnt a süllyesztőben, és nemsokára két éve lesz, hogy átköltöztünk a blogspotra. A régi freeblogos posztok is természetesen megvannak, bár még nem az összes lett ide is áthozva, aktualitástól, és a saját szabadidőmtől függően jövök egy-egy adaggal majd. 

A tavalyi szülinapi bejegyzés statisztikájából tájékozódva meglepődtem, mert az akkori kevesebb mint 20000-es látogatottság mára meghaladja a 60000-et is: 60278. :) Jelenleg 284 bejegyzés és 1461 komment található a blogon. Köszönöm mindenkinek aki benéz ide néha-néha! 

Jelen mutatók szerint a legnézettebb posztok a következők: 

1. Freeblog-halál (mindenki nagyon érdeklődött a lehetséges mentés iránt), 2. Bomlok - Lakatos Levente Bomlás című könyvéről írt ajánlóm, 3. Legjobb nevek az irodalomban

A könyves posztok közül a magasan vezető Bomlás után a következő könyves írások állnak a dobogón: 

Vivien Holloway: Pokoli szolgálat, Mats Strandberg-Sara B. Elfgren: A tűz, Gail Carriger: Blameless

Az alábbi képen pedig egy kis összeállítás, avagy a következő "ötéves terv" egy pirinyó része. :) 

Kattintásra megnő

Köszönöm ezt az öt évet nektek, veletek! 

Boldog 5. szülinapot, blog! :) 

Képek: www.weheartit.com

Levelek Skye szigetéről

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem a levélregényeket, és a hagyományos levelezésnek is nagy szerelmese vagyok, illetve voltam. Nagymamámmal és régi, levelezőtárs-kereső hirdetések útján talált barátnőkkel hosszú évek során több doboznyi levelet váltottam. Töltőtoll, golyóstoll, postai bélyeg, levélpapírok, posta... és most is ott pihennek a madzaggal átkötött borítékcsomagocskák. A kézzel írt levél kikopott a mai világból - sajnos. De annál jobb visszarepülni egy olyan korba, amikor még komolyan támaszkodtak erre, és várták a híreket, a kedves levelét.  

Ebben a régimódi, levelek útján szövődő szerelmi történetben összefonódik az első és második világháború nehéz időszaka, de rendhagyó szemszögből, egy Sky szigetén elvonultan élő fiatal költőnő, és messzire vetődött kötetének amerikai egyetemista rajongója között követhetjük nyomon a leveleket... De nem csak Elspeth Dunn és Davey Graham leveleit ismerjük meg, hanem Elspeth lányának Margaretnek anyjával és szerelmével, Paullal váltott leveleit is, a másik szálon. 

"Az én szigetem Skócia északnyugati partjai mentén van. Vad, pogány, nagyon zöld; olyan gyönyörű, hogy nem tudnám elképzelni az életet máshol." 

Skye szigete

Romantikus, szenvedélyes, és mégis, cseppet sem csöpögős, de könnyekre késztető történetet mesél Jessica Brockmole, amire nem lehet nem odafigyelni, nem elvarázsolódni kicsit szép szavaitól éppúgy, mint a sok váratlan fordulattól, ami életük során a főhősöket éri. Fordulatok, és csavarok egy levélregényben? Egyáltalán nem lehetetlen, bizony nagyokat dobbant itt-ott a szívem, teljesen "beleestem" ebbe a könyvbe. 

"Máthair kihozott nekem egy termosz teát, mielőtt lefeküdt. Egész éjjel odakint maradtam. Forró tea volt nálam és a jegyzetfüzetem. Kell ennél több? Az éjszaka olyan dús volt, olyan friss, olyan balzsamos, olyan skót, amitől az ember megérti, miért van az, hogy bizonyos népek még mindig hisznek a szellemekben és az apró, tündéri lényekben."

Rövid könyv, mégis annyi, de annyi minden fért bele: apró szimbólumok, mesék, rengeteg megtett kilométer és papírra vetett titok... Sellők faragványai egy kandallón, egy agyonolvasott Huckleberry Finn kötet, egy pár zokni zálogul, egy kockás zakós ifjú fényképe, egy préselt pipacsvirág... Élénken élnek bennem. 

Annyira szerettem azt is, hogy nem csak a papír szolgált az érzelmek átadására, hanem volt bátorsága ennek a két szerelmes léleknek az óceánt átívelő távolságot is legyőzni, és találkozni, többször is. Hogy minden - de nemcsak ettől - olyan valós volt. 

Értékelés: 10/10 és kedvenc. Teljesen belém égett a történet, a sorsok alakulása. Imádtam a helyeket, a levélformát, azt, ahogy kibontakozott szép lassan minden múltbéli titok, és vártam a végét, mégis valahogy sosem akartam, hogy véget érjen. Keserédes, melankolikus, szívszorítóan magával ragadó. 

Köszönöm a szerzőnek ezt az élményt, és köszönöm Pöfinek a kölcsönzést. :) 

Valamikor szeretném újraolvasni, angolul. :) De meg kell jegyeznem, gyönyörű a magyar kiadás is, a borító teljes szerelem, nagyon illik a könyvhöz. Az egyetlen szívfájdalmam a kiadásban, hogy rosszul ragoznak Edinburgh-hoz... mindenhol [edinbörg] kiejtéshez van igazítva a rag, pedig [edinboró] vagy [edinburra] ugyebár...