Novemberi szerzemények. Saját kép. |
A november már annyira messzinek tűnik, hogy tán igaz sem volt. 5 új könyvem lett, ezek közül hármat ajándékkártyával vettem, másik kettőt pedig ajándékba kaptam. ♥
Az új bagázs:
- Nádasdy Ádám: Milyen nyelv az angol?
- Bartha Dorka: Balaton Offseason
- Brittany Rubiano: Micimackó - Bölcsességek a Százholdas Pagonyból
- Alba Donati: Könyvesbolt Toszkánában
- Kari Nadeau – Sloan Barnett: Az ételallergia legyőzhető
Olvasni nem sikerült annyira sokat, bár 8 befejezett könyv esett a hónapra, ebből 5 mesekönyv volt, és a másik 3 közül is az egyik képeskönyv/gyűjtemény inkább, mint könyv-könyv.
A legjobb kétségkívül A hygge otthon volt, ő az év egyik legjobbja is, de sajnos még mindig nem sikerült róla külön posztban áradoznom. Nagyon igyekszem, hogy legyen róla egy ajánló. Ezt ráadásul szintén a várólista csökkentős könyveim közül olvastam el.
Novemberben 4 bejegyzés született, ebből kettő volt könyvajánló, amik szintén az év kiemelkedő könyveiről íródtak. ♥
Ebbe a szösszenetbe kerül most bele a "mi fér még bele az évbe?" szekció is, de ez inkább csak egy rövid kis vágylista. Nagyon örülnék, ha annyi kis szabadidőm jutna, hogy a következők teljesüljenek:
Forrás. |
- posztot írni az imádatos Hygge otthon könyvről ♥
- posztolni a többi, azóta elolvasott könyvről, akár csak röviden is: Bölcsességek a Százholdas Pagonyból, Holly Bourne: Girl Friends, Fehér Klára: Négy nap a paradicsomban, Kate Quinn: The Briar Club
- nyugisan átgondolni a jövő évi várólista csökkentős könyvek listáját. Van már lista, régóta, de még mindig pofozgatom, cserélgetek rajta...
- szépen összerendezni a vcs könyveket és lefotózni őket
- ...valamint persze posztolni is róluk!
- írni egy kis decemberi zárást is :)
Nem is álmodok róla, hogy az összegzést magát elkészítsem dec. 31-re, szóval a szokásos január eleji-közepi várható majd. ;)
A többiek novembere:
Dóri,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése