2021. október 2., szombat

Szeptember - 2021

Saját kép.
Elkezdtem olvasni a többiek havi zárását, és jé, volt Könyvhét... Nekem ez most teljesen kimaradt, már egyszer rácsodálkoztam, amikor mondták páran, hogy mennek, és most újra, mert nekem bizony vásárlási láz nélkül telt el a visszatérő Könyvhét hónapja.

Milyen volt a szeptember? Könyves program nélkül is elég sűrű, vegyes, és nem éreztem, hogy gyorsan reppent volna el. A megjelenéseket figyelgetem ugyan - és készül majd egy poszt is valamikor róluk -, de annyira nem kapkodtam semmi után. A mindenkinél befigyelő Addie LaRue kötetet pedig már múlt hónapban próbálgattam - és kaszáltam is igen hamar. :) Így végül most is csak két könyvvel gazdagodtam - mindkettő ajándék volt.

- Vekerdy Tamás: Belső szabadság
- Popper Péter: Ne menj a romok közé!

A blogon nem volt sok élet, szeptemberben mindössze 4 bejegyzés született: őszi olvasási terv, újabb témázás, iskolai környezetben játszódó könyvekről,  és zanzaposztok az olvasott könyvekről. 
Szeptemberben 6 könyvet fejeztem be, és mindenből sikerült csipegetni, elég változatos összeállítás sikeredett. Két mesekönyv és két poket is helyet kapott, utóbbiak közül az egyik egy régi kötelező, az Édes Anna újrázása volt, ami nekem most valahogy nagyon illett a szeptemberhez. Ezeken kívül pedig olvastam még egy Maigret-t, és egy könnyed, könyves chick-litet is. 
Az októbert pszichológiával kezdtem, egy Popper kötettel, és aztán krimikkel szeretném folytatni a sort. Az iskolás posztok miatt nagyon megjött a kedvem előrevenni A titkos történetet is, Tartt-tól. Remélem hó végén valami hasonlóan eklektikus kavalkád jön majd össze, mint a szeptemberi "társulat". :) 

Egyébként olvashattam volna éppenséggel többet is, de újra ráfüggtem picit a sorozatokra a Netflixen, és ledaráltam a New Amsterdamot, a Sex Education új évadát, és most pedig a Downton Abbey van (végre) soron... Nagyon élvezem most ezt a fajta kikapcsolódást, de azért kicsit már hiányoztak a könyvek, és hó végén visszatértem inkább hozzájuk. 

Októberben a sorozatozás is folytatódik  persze, de szeretnék majd haladni az olvasási terveimmel is. Mondjuk audiobookból beválasztottam egy jó hosszút, Obama Promised Landjét, és nem is voltam még nagyon ráhangolódva, hogy belemerüljek rendesen - ki fog tartani egy darabig a 29 órányi felolvasás, talán egész év végéig?... :) 

A többiek szeptembere: 



6 megjegyzés:

  1. Húúú A titkos történet tökéletes őszi könyv, nagyon ajánlom! ;)
    A Downton Abbey eddig kimaradt? Nagyon szerettem, és az új SE évadot én is darálom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nem mondom, hogy biztos sorra kerül, de nagyon szeretném már olvasni! :)
      Downton bizony kimaradt. :) A SE túl rövid volt... Nekem megvolt két nap alatt, és csak 5 perccel a vége előtt realizáltam, hogy nincs több rész. :O

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Láttad végig? Netflixen csak az első két évad van fenn egyelőre, én azokat néztem meg.

      Törlés
  3. Úgy látom, a Downton Abbey most nagyon hódít, mióta felkerült a Netflixre. :) Nálam instant kedvenc lett, annyira imádtam! <3

    Kíváncsi leszek, hogy az Obama könyv megüti-e majd a felesége szintjét, mert hát Michelle igen magasra tette a lécet. :) Az Addie La Rue-t miért kaszáltad? :O Elég megosztó, de annyian hype-olják, hogy az ember már csak a sok reklám miatt is felfigyel rá. Engem mondjuk hidegen hagy, nem az én zsánerem, viszont a borítója nagyon figyelemfelkeltő. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajaj, tényleg hódít! :)
      Egyelőre nehezebben haladok vele, Michelle szerintem jobb mesélő, de meglátjuk, van még sok sok óra. :D
      Addie LaRue: valahogy olyan érdektelen volt nekem, nem tudtam ráhangolódni, és sokszor újrakezdtem ugyan, mégse ment...

      Törlés