2019. április 28., vasárnap

Könyvfesztivál 2019

Saját képek.
Nem volt kérdés, hogy idén is ellátogatok a Millenárisra, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, azonban az előző évekhez képest most kevesebb időt töltöttem el ott, részben azért, mert így jött ki a lépés, de másfelől azért is, mert annyira most nem csigázott fel a dolog.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem élveztem, csak kevesebb vonzereje volt, úgy éreztem kevesebb könyv jelent meg, pláne olyan, ami engem is érdekelt volna. Nem néztem ki ezúttal programokat, előadásokat vagy dedikálásokat, így csak magára a nézelődésre, kellemes időtöltésre koncentrálva szakítottam időt, és látogattam ki a fesztre két napon.

Az idei év újdonsága az átépült-megszépült Millenáris és egy kis átrendezés voltak. A vadiúj Táncszínház épület adott otthont a Gyerekbirodalomnak, ami régen a D épületben volt. A B épületben több minden került a galériára, és szellősebbek voltak a standok közti folyosók - viszont ennek megfelelően voltak standok, amiknek jócskán csökkent a mérete. Sajnos sok helyen a felhozatal, vagy csak a kivitt könyvek száma és palettája is kevesebb volt. Az alap 20% kedvezmény alatt maradó standokat/kiadókat meg tényleg nem értem... Voltak viszont most is csomagajánlatok, féláras könyvek, turkálós dobozok sok helyen. 


Libri díszlet és a Bookline busz. 

Programokon ugyan nem vettem részt, de rengeteg mindenkivel sikerült beszélgetni, találkozni, igazán jó élményeket gyűjtöttem be. Különösen örültem Ilwerannak és Shizoonak! ♥ 
Az Olvashop standnál mindkét nap nézelődtem, beszélgettünk, szuperjó új cuccok voltak, érdemes a webshopba is benézni, nekem nagyon tetszettek a kölcsönzőjegyek, amiket egymás közt kölcsönadott könyvekhez lehet használni, vagy az ex libris matricák, de voltak képeslap-teák is, fa könyvjelzők, bögrék, könyves témájú poháralátétek és ajakápolók. 

Az Olvashop könyves apróságai. :)
A standok kis merchandise termékei közül végülis a PIM-nél csábultam el egy egérpadra, amit a híres szerzők aláírásai díszítenek. ;) 


Hagyományainkhoz híven nem hagytuk ki a Lövőház utca gasztronómiai csodákat sem, egyik nap a Pocakmaci Tejbárt és a Kaffeine-t a másik napon pedig a Nemó Fish & Chips & Salad Bart látogattuk meg. 


A korábbi évek tapasztalataiból okulva, most már nem csak hogy kevés, de leginkább semmilyen szóróanyagot-újságot-prospektust nem gyűjtöttem be, tudva, hogy úgysem nagyon nézegetem meg őket, csak cipelni kell és a szelektívben végzik majd. 


Az Agathe című kötet majdnem elcsábított. :) A másik képen pedig a 21. Század Kiadó akciós csomagjai láthatóak. Innen végül csak egy szalagom lett, ami nem akármilyen szalag, mert tényleg a saját könyveik kis másai díszítik. :) 

Na de a könyvek, a könyvek! A Typotex Kiadó volt idén nálam a nyerő, két könyvet is vettem ott, Brigitte Kronauertől A nők ruháit, ez egy novellás kötet, és 25% kedvezmény volt rá, illetve Ioana Pârvulescutól Az élet pénteken kezdődik-et, ami pedig 800 Ft-os turkálós dobozkában volt. Ezen kívül Zakkanttal sokat nézelődtünk a gyerekkönyvek között is, és a Csimotánál elcsábultam egy rendhagyó Csipkerózsikára, amiben csak illusztrációk vannak. Klasszikus mesék illusztrálására kértek fel több illusztrátort, és szöveg nélkül jelentették meg aztán ezeket az apró könyvecskéket. Érdekes, hogy mennyire más jellegű mind, mennyire más stílus, megjelenés, hangulat jelenik meg bennük. Én azt választottam, amin szlovénül szerepel a Csipkerózsika cím - de nem jöttem rá, mi az oka a külföldi címezéseknek. 
A Csimotánál egyébként nagyon érdekes papírszínházat is láttunk, ami egy kis fa szerkezet, és laponként készített mesét lehet belerakni, cserélgetve egymás után a lapokat. Elöl a mese, hátul pedig a felolvasandó szöveg hozzá, így lehet elmesélni szépen sorban. :) Nagyon ötletes, Japánból ered ez a típusú mesélés. 

Zsákmányom.
Szóval három beszerzett könyvecském lett végül a Könyvfesztiválon. A teljes mérleget pedig igencsak szépíti, hogy bizony 6 könyvemet el is adtam vasárnap. Nem mondhatjuk, hogy nem csináltam helyet az új beszerzések számára. ;) :P 

Az ezévi sci-fi és fantasy kerekasztal beszélgetés remélem hamarosan felkerül az Ekultura youtube oldalára, és akkor megnézem, illetve belinkelem. Erre mindig kíváncsi vagyok, de utólag szoktam megnézni, nem ülök be rá. :)

UPDATE, felkerült! :D 



Érdekes Könyvfesztivál volt, kevesebb zsizsegéssel, nagy könyvtornyos harácsolás és rohangálás nélkül, kicsit kevesebb vonzerővel, kevesebb könyvvel, de kisebb tömeggel is. De ami a legfőbb, szuper, barátokkal eltöltött idő volt: beszélgetések, találkozások, fényképezés és nevetés. :)

Érdekes módon vasárnap is hétköznapi szellősség volt. 

Jövőre ugyanitt, és persze ne feledjük: lapos cipő, hátizsák, csakis! :D 


5 megjegyzés:

  1. nahát, én azt hittem, hogy megint toronymagas könyvhalom lesz a beszerzéseidből. nagyon visszafogott voltál.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan, kinőttem én is abból (azt hiszem)... :))

      Törlés
    2. De az egész április havi beszerzés azért ennél több lesz/lett. ;) A feszt előtt Galmour kuponnal 25-30%-oztam. ;) Az jobb, mint a feszti 20. :)

      Törlés
  2. Olyan cuki voltál :* jó hogy összefutottunk.
    Én is elcsodálkoztam, hogy valahogy kisebb léptékű volt most minden, kisebb standok, kevesebb könyv, kisebb tömeg (hálistennek...), kevesebb érdekes megjelenés. Vagy csak én öregszem és már nem csigáz fel annyira az egész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon! *-* :))
      Ugye? Tényleg mintha valahogy jellegében is összement volna az esemény. Kevesebben is mentek úgy egyáltalán - nem tudom vajon a vásárlásokon is meglátszott-e ez, érdekes lenne látni a számokat.

      Törlés