2018. március 11., vasárnap

Megkésett februári összegzés

Forrás.
Jelentem megvagyok még! ;) Sajnos, vagy szerencsére az élet néha annyira zajlik, hogy tényleg nagyon háttérbe tudnak szorulni más dolgok. Amikor az irl élmények sokasága nem hogy percnyi szabadidőt nem hagy, mert a pillanatot éljük, de a ténylegesen megmaradó szabadidőt sem tudjuk ilyenkor a szokásos tevékenységekre fordítani, mert hirtelen nem esik jól a megszokott kellemes hobbi sem, nincs türelmed hozzá, annyira másban élsz. :) 
Nos, azt hiszem egyértelműen látszik, hogy remek dolgok történtek velem februárban, és fel vagyok dobódva. :) Az élmények közt akad azért könyves is, amiről természetesen kis csúszással fog születni bejegyzés is majd. :) Ahogy minden másról is, amivel lemaradtam magamhoz képest, de ez most igazán nem számít, sőt, in the long run, egyáltalán nem. :) Eltűnni nem fogok. ;)

A februárom könyves szempontból a fent említettek miatt mondhatni kicsit "gyér" volt, de ez nem azt jelenti, hogy azért nem olvastam jókat, és nem töltődtem fel a posztírások közben. Sem olvasott könyvből, sem posztból nem sok jutott erre a rövidke hónapra, előbbiből 3 volt, utóbbiból 5, igaz az egyik egy elég nagylélegzetű a Fever sorozat egyik felének újraolvasásáról. Jutott azért mindenféléből a bejegyzésekbe: témáztunk is, hírposzt is született, és könyvajánló is, szóval tömörítve, de megvolt a keresztmetszet mindenből. 

A februári szerzemények.
Ami a beszerzéseket illeti, két nagyon különböző kötet került a karmaim közé ebben a hónapban, az egyik Robert I. Suttontól a Kis seggfejkalauz (reci) a másik pedig egy kis francia szépirodalom, Olivier Bourdeaut-tól a Merre jársz, Bojangles? (vásárlás egy molytól). Erről a kisregényről hallottam hideget és meleget is, meg szeretném nézni magamnak is. 

A március igazából nekem most lendül be, és remélem jó dolgokat tartogat számomra. Hamarosan jövök néhány megkésett poszttal is, és az olvasásba is némileg visszalendülök, folytatom a Fevereket és más megkezdett könyveimet is. Stay tuned! 

A többiek februárja: 


15 megjegyzés:

  1. Jó volt olvasni a bevezetőd, PuPi! ;) A jó dolgok még jobbá válását és még több szuper irl programot kívánok neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm drága Nikkincs! :) :* Neked is legyen nagyon jó ez a tavasz! Irl progi lesz közös is, juhé!

      Törlés
  2. Úgy megörültem a posztodnak, aggódtam hogy mi van veled. (De megnyugodtam most hogy csak jó dolgok :) )
    Nagyon örülök, hogy ilyen sok szuper dolog történt veled, tisztára felderültem a bejegyzésedtől. Nikkincshez csatlakozva én is még több ilyen szuper hónapot kívánok neked!
    A kis seggfejkalauzból egy jó adagot eladtunk a múlt héten, eddig nagy sikere van :D
    A Bojanglesre meg én is kívàncsi vagyok :)
    Élményekkel teli tavaszt neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww de édes vagy Heloise, köszi! :) Igen, kissé el voltam tűnve és még az olvasásokat sem igazán update-eltem, de nincsen semmi baj! Utazni voltam, és sok-sok más jó dolog is történik most körülöttem, amik elveszik az időmet az olvasástól, viszont ezt most nagyon nem bánom! :)
      Köszönöm, neked is legyen szuper ez a tavasz!
      Haha, vonzza az embereket a seggfejkalauz, mert annyi seggfejet ismerünk azt hiszem. :D Egyébként amennyit eddig olvastam belőle, elég jó, humorosan fogja meg a dolgokat, ugyanakkor jó infótár is, pszichológiai szempontból. Az ideiglenes meg az okleveles seggfej kifejezéseken azóta is röhögök, és alig várom hogy majd írjak is róla. :)
      A Bojangles nagyon birizgál, de mire eljutok majd odáig.. :)

      Törlés
    2. Nagyon szuper ezt olvasni, annyira örülök neked :) :-* Így a jó, ha ennyi szuper dolog történik az emberrel - a könyvek úgyis megvárnak :)
      Juj, akkor nagyon várom a kis seggfejkalauzos beszámolódat! Még a végén én is felveszem a listámra, felcsigáztál :D

      Törlés
    3. Pontosan, a könyvek megvárnak! :) De azért már hiányoznak kicsikét. :) A hosszú hétvégén visszatérek hozzájuk.
      Érkezni fog az is, türelem. ;)

      Törlés
  3. Akkor szép az élet, ha zajlik. ;) Nagyon örülök neked, nagyon megérdemelted ezt! :*
    Nagyon szép tavaszt és sok jó irl és könyves programot neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Nitám! :) :* Neked is csak csupa jót! :)

      Törlés
  4. Szuper volt arról olvasni, hogy ilyen jól alakulnak most a dolgaid, és kívánom, hogy a továbbiakban is legyen így! :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, aranyos vagy! Neked is minden szépet, és utólag boldog szülinapot is! :) :*

      Törlés
    2. Köszönöm szépen! :)) :*

      Törlés
  5. Örülök, hogy jól alakulnak a dolgaid és a Pilla-vidámság a régi.:) Jaj, a Bojangles-t olvasd hamar, kíváncsi vagyok.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :* Igyekszem, én is kíváncsi vagyok rá, láttam a te értékelésed is, de nem akartam nagyon belemélyedni, hadd alakuljon a saját szájízem szerint. :)

      Törlés
  6. Jeee :) Örültem ennek a vidám zárásnak, és várom a posztokat (a Kiss seggfejkalauzra vagyok a legjobban kíváncsi) :)

    VálaszTörlés