Georges Simenon: Maigret emlékiratai

A borító most is nagyon szép. 

Amikor megtudtam, hogy érkezik ez az új kötet az Agave Maigret sorozatában, nagyon izgatott lettem, mert tényleg egy rendhagyó dolgot kísérelt meg benne Simenon. Megmutatni a regényalakot, a főhőst, a nyomozót úgy, ahogy eddig soha. Nekem is eszembe jutott már, milyen is lenne, ha megszólalna a karakter, hé, hát ez nem is teljesen így volt ám, ahogy azt az író elregélte nekünk... Persze nyilván minden az író fantáziájának terméke, így a karakter esetleges zsémbelődése is, mégis egy nagyon érdekes perspektíva ez, és nem is tudom volt-e már, aki ezt használta az irodalomban (segítsetek, ha ti tudtok ilyet!), pláne kriminél, és egy igencsak közismert szereplővel.

A könyvet tehát maga Maigret felügyelő írja, és elmeséli benne a saját adalékait a Simenon-regényekhez, kijavítgat ezt-azt, hozzászól, hozzáfűz, morgolódik, de talán azért mégiscsak: megbékél (?). 

Maigret elmeséli Simenonnal, az íróval való találkozását, a róla szóló könyvek fogadtatását, azt is, milyen volt, amikor az emberek a regények szereplőjeként néztek rá. Taglalja a különbségeket a regényekben bemutatott Maigret és a valódi önmaga közt. Apróságok néha, jelentéktelennek tűnő részletek, mégis érdekesek, főleg egy igazi rajongónak, aki szeretné elhinni, nahát, ez tényleg a hús-vér felügyelő helyreigazítása. Bár felró hibákat, ezt mégis kedvesen teszi, és érezni, jóban volt azért ezzel a fura Simenonnal, aki egyszercsak megjelent a kapitányságon, hogy ő írni akar róluk... 

Különösen jó volt az is, amikor Maigret elmondta, hogy, s mint kezdett el hasonlítani ő is észrevétlenül a megírt alakra. :) 

A legeslegjobbak azonban a Madame Maigret-s részek voltak számomra. Hangulatos és részletes képet kapunk Maigret és Madame Maigret megismerkedéséről, az udvarlásról, ismerkedésről, és egy elég furcsa lánykérésről. ;) A cédulkák a végén pedig kifejezetten aranyosak voltak. Szeretem őket együtt; Madame Maigret akármilyen keveset is szerepel, mindig érezni a férje iránti odaadását, odafigyelését. Most érezhettük Maigret felügyelő odaadását is, érzelmeit, amikről annyi szó nem esik, vagy annyira nem központiak a nyomozások során. 

Maigret próbálja a szakma, a mundér becsületét is védeni, és részletes képet fest korai éveiről, bakancskoptató, hosszú sétáiról az utcákon, a bűnözőkkel és utcalányokkal való macska-egér játékokról. Egy szinte tapintható képet tár elénk arról, miért és hogyan is lehetett az utcai rendőrködésnek családias hangulata. Mitől lesz ez hivatás, mire lehet büszke a közrendőr.  

Feltűnnek a másik felügyelők, a munkatársak is a végén, de csupán egy-egy villanásra, mert ez a kötet most tényleg csak Maigret-re fókuszál. 

Forrás.

Értékelés: 10/9 Maigret mesél Simenonról. Simenon mesél Maigret-ről. Hogy is van ez? A kis játékuk olyan jól sikerül, hogy valóban elgondolkodhatunk, Maigret önálló(vá vált) személyisége szólt-e most hozzánk.
Rajongóknak kihagyhatatlan, de bárkinek ajánlom, aki 1-2 Maigret történeten már túl van és érdekli a felügyelő karaktere, háttere, emlékei is. :) 

Kiadja az Agave Könyvek. Rendeld meg >ITT<!

Fülszöveg: "Hogyan ismerkedett meg Madame Maigret az éhkoppot nyelő Maigret közrendőrrel? Kik voltak a „szöges zoknisok”? Mit keresett Maigret az erkölcsrendészeten? Hogyan adta kölcsön Simenon a lakását a regényhősének? 

Ezekre és még sok tucat más kérdésre kaphatnak választ a megrögzött Maigret-rajongók éppen úgy, mint azok, akiknek ez a rendhagyó könyv lesz az első kalauzuk a pipázó párizsi főfelügyelő világában. 

Rendhagyó, mert ezúttal nem Simenon beszéli el hőse újabb kalandját, hanem Maigret ragadja magához a szót, s ha már így esett, nem restelli retusálni, kiegészíteni, alkalmasint kétségbe vonni Simenon róla alkotott képét. 

Maigret emlékiratainak olvastán fel kell tennünk a kérdést: Simenon találta ki Maigret főfelügyelőt, vagy Maigret Simenont?"