2017. február 1., szerda

Januári nulla

Forrás.
Amadea és Heloise is nyomást gyakoroltak rám, hogy betettek már előre a linklistába, pedig én most nem is akartam annyira havi zárást írni. Azon gondolkodtam, hogy átállok negyedéves zárásokra, mert úgyis kevesebb könyvet akarok vásárolni (jóóóóval kevesebbet), és ehhez híven a januárt teljesen jól indítottam: nulla beszerzéssel. :) De a lányok áthúzták a negyedéves tervemet és posztot követeltek! :D Íme hát, ilyen volt a januárom könyves szempontból:

Az olvasással azt hittem kicsit gyorsabban és jobban haladok majd, de az élet néha közbeszól, vagy elgáncsol. Persze azért sikerült olvasni, 5 könyvet fejeztem be januárban, köztük két újraolvasás a Feversong előtt (Tündérkrónikák befejező kötete), három pedig mesekönyv volt. Nem nagyon tudtam haladni a megkezdett könyvekkel, azt hiszem mérsékelt fokú beragaditiszem van... Az Alvó óriásokat, egy Maigret könyvet és a Palackpostát hoztam még tavalyról, és tolom tovább februárra. Az Alvó óriásokat azért tényleg hamarosan befejezem, már nem sok van hátra, és bele is lendültem, meg maga a sztori is belendült. 

A posztokkal is kicsit elmaradtam, van néhány piszkozat, körbeposztos csatlakozás, poszt-turkálós poszt, amiknek nem jutottam el a letisztázásához, de azért nem volt terméketlen a január sem, 9 bejegyzés született. :) Tök jó, hogy felkapottak lettek a körbeposztok ismét. 

A hónap nagy élménye volt a Könyvbáros Az ember, akit Ovénak hívnak menü elfogyasztása. :) 

Februárban be szeretném fejezni a magam előtt tolt könyveket, no more reci egy ideig, elegem van a határidőkből, mivel úgysem tudom betartani őket... És aztán saját örömömre olvasni, és főleg a vcs-listával haladni. :) Plusz, remélem nem lesz már se hó, se jég, se mínusz 17 fok, se latyak! :D 

Forrás.

A többiek januárja: 


12 megjegyzés:

  1. Beragaditisz - még mindig imádom ezeket a könyvmolyos szóképzeményeket :)
    Majd szépen befejezed őket febr.ban, nem kéri senki számon, és a no more reci mellé jön a no more stressz :) Amúgy abszolút ezt támogatom én is, mármint az örömolvasást. Visszatalálni a gyökerekhez. Amúgy meg nagyon jó a vcs-s csapatod, szóval hajrá hozzájuk, PuPi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem ezt a szót, a jelenséget annál kevésbé. De hétvégén feltett szándékom "ledolgozni" a beragaditiszes maradványokat és ragadványokat. :)
      Éljen az örömolvasás! ;) Köszi! Szerintem is jó a vcs-m idén, csak kezdeném már el! :D És már van MRC is, láttad?

      Törlés
  2. Szegény Pilla, elnyomás alatt élsz.:))
    Öt könyv nem kevés olvasás szerény véleményem szerint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most mondd! :D Posztírási kötelezettségem lett! :D
      Hát, nem kevés oké, de kettő csak ilyen "nyaralni mennek a zsírkréták" mesekönyv volt. :) De persze megvan így is több mint 1100 oldal. :)) Az meg tényleg sok! :)

      Törlés
  3. Jaj de jó lenne havi listát írni, de annyira lusta vagyok vezetgetni a könyveimet, a molyra se viszem fel az új szerzeményeket, bár nem mintha vettem volna túlzottan sokat januárban. Azt hiszem talán 2 könyvet, és 2 használtat ilyen könyves FB csoportban. Mondjuk ez pont 4-el több mint nálad.Tök jól visszafogtad magad :) Ügyi! Szerintem ahogy jön a tavasz, jobban beindulsz majd az olvasással is, én ebben a fosadék időben csak aludni akarok és én sem haladtam ezen a héten kb semmit sem az olvasmányaimmal :S Brrrr.... Jöhetne már a jó idő, és a teraszon olvasás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vezetgetem igazán havi szinten a listákat, max megnézem ilyenkor a zárás írásakor, mi is volt és mennyi. :)
      A 4 könyv se sok! :) De én most szolidan akartam indítani. ;)
      Én is várom a jó időt! Ez a latyak kikészít.

      Törlés
  4. Én örülök, hogy írtál végül havi zárást, én nagyon szeretem ezeket a posztokat olvasni. :)
    Beragaditisz, zseniális szó, megjegyzem magamnak! És te is nullás voltál, ügyes vagy. :) Remélem a februári hónapod minden szempontból jobb lesz, és igen, le a mínuszokkal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Én is szeretem ezeket a posztokat, csak most nem volt annyira kedvem hozzá, de a lányok meghozták. :D Némi erőszakkal, de meghozták. :D
      Remélem én is. Nullás már biztosan nem lesz, annyit mondhatok. ;)
      Le a mínuszokkal, de le a latyakkal is! :D

      Törlés
  5. Én is örömolvasást hirdettem az idénre, csak semmi stressz és felesleges megfelelési kényszer. :) Minek? Ha nem örömből olvasok, csak kötelezettségből, pont elveszti a varázsát. És te is nullás hónapot zártál, wow! :) Olyan ügyesek vagytok! Nekem azért beficcent kettő vásárlás, de azért az sem veszélyes mennyiség, azt hiszem. :) A február sem lesz nullás, már most elég szép kis pakk gyűlt össze, de nem bánom. Csupa szuper szerzeményem lett. :)) És az 5 könyv egyáltalán nem kevés! Mindig gondolj arra, hogy a magyarok többsége évente olvas el 1 (egy!!!) könyvet. Mi a statisztikákat is jócskán javítjuk ezzel a számmal. ;) És Nitához hasonlóan minden hónap végén bevackolom magam a gépem elé, és élvezettel olvasom a zárásaitokat. :) Szóval a magam részéről örülök, hogy rászántad magad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éljen az örömolvasás! :)
      A februárom már nem lesz nullás, két könyvet szereztem be eddig, de persze nem bánom egyáltalán én sem. Huhh, évi egy könyv... bele is pusztulnék, ha ennyit olvashatnék csak összesen. :O :)
      Én is szeretek zárásokat olvasni, csak most a sajátomhoz nem volt épp annyi kedvem.

      Törlés
    2. Kíváncsian várom majd a posztod, feltéve, ha megint engedsz a köz nyomásának. :)) Az évi egy könyv rettenetes lehet. :( Tuti belebetegednék én is...
      Óh, pedig milyen jó kis záróposztot hoztál össze ahhoz képest! :)

      Törlés
    3. Ilyen szelíd és kedves nyomásnak bármikor. :D Lesz zárás, elvetettem a negyedéves összegzők gondolatát. :)
      Á, ugyan, semmi extra. :) De most már én is örülök, hogy megírtam.

      Törlés