2015. augusztus 9., vasárnap

Elkaszált sorozatok - majdnem témáztunk

A Témázás első "kifutója" lett az Elkaszált sorozatok - és a vad indulatok, amiket kiváltanak belőlünk nevezetű téma, ami már régóta forgott, és mégsem került sorra. Szabad prédává válása után Nima írt róla először, és most én is követem a sorban, bár rendhagyó leszek. 

Az, hogy a kiadók folytatnak-e egy sorozatot ugyanis... nem sokszor érdekel. Mert fogom és megveszem az eredetit/angolt/. Vagy eleve azt olvasom, vagy úgy folytatom. Édes megelégedettséggel tölt el ilyenkor, hogy magamévá tettem az angol nyelvet, a kis szerelmemet, olyan szinten, hogy elolvashassam, megérthessem és élvezhessem a könyveket angolul. 

A kiadók sorozatelkaszálós döntései mögött bizonyára vannak számok, oszlopok és excel táblázatok, a rajongók azonban csak annyit látnak belőle, hogy a fene, nem tudom meg soha a végét, ott árválkodik majd az az egy-két-három könyv a többi folytatás nélkül...
Nem kétlem, hogy nehéz profitot termelni, sőt veszteséges is lehet kiadni egy harmadik részt, ha nem fogytak az előző kötetek sem, de néha biztos be kell vállalni ilyen döntéseket, és a többi könyv kipótolhatja a réseket a büdzsén. Amik miatt leginkább együtt érzek a magyar olvasótáborral, az a Tündérkrónikák, aminek jelenleg nincs ugye kiadója (Burned!!)...  De sajnálom azt is, hogy Alma Katsu trilógiájának utolsó darabja nem jelenik meg, nagyon szép könyvek, és kis híján megvettem őket akciósan a Könyvhéten, de ugye a harmadikkal mi lesz, és megint oda lyukadtam ki, hogy jó lesz ez nekem angolul, ha mégis el akarnám olvasni.
Jó kezdeményezésnek tartom az Athenaeumtól, hogy Darynda Jones Sírhant sorozatának harmadik részét az előjegyzésektől tették függővé, és ha összejön az elegendő mennyiség, kiadják. :) Ilyenekkel lehetne kísérletezni néha másoknak is. Hogy van benne kockázat? Nos, igen, mindenben van, amit úgy hívnak: üzlet.

A végigvitt sorozatok tök jók, és örülök a kezdeményezésnek, hogy sokszor elég szép tempóban érkeznek, ld. Déli Végek trilógia, Wayward Pines (bár utóbbiból én a filmsorozat nézésénél döntöttem :)), de erről már írtam a Kiadói ösvények témázós körben. A túl lassan csepegtetett sorozatokkal is be lehet fürödni, mert a szemfülesebbje akkor is az angol után fog nyúlni, ha túl soká kell várni. 


Na de nézzük más szemszögből is kicsit ezt az "elkaszált sorozatok" címet, címkét. Hogy például miket kaszáltam el én, olvasás szempontjából. ;) Merthogy ma már szinte mindenből sorozat van, minimum trilógia, de nem ritkák a 7-8-15-23 kötetből álló sorozatok sem, persze van amelyik epizodikus inkább. 

Az elmúlt években sok sorozatba kezdtem bele, de egy rakás van, amit nem folytattam, és amit nem is akarok. 

Ransom Riggs sorozata: Miss Peregrine's Home for Peculiar Children. Nemsokára jön a harmadik kötet - Library of Souls -, de a második csalódás volt, hogy már nem akarok belevágni abba is, hiába ilyen csábító a borítója...

Nem nyert meg magának Jeaniene Frost sem, szóval nálam a Cat and Bones is nyissz lett, pedig Fever-pótlékként gondoltam befutónak.

Elkaszáltam továbbá a Fairy Oakot, Poison Diariest, Eoin Colfer Artemis Fowlját, Amber Argyle Witch Song sorozatátMarie Lu: Legenda-sorozatát, Rupáner-Gallé Margót, Lawrence Block Scudder nyomozóját. 

És vannak, amik csak hangulatra várnak, például a True Blood, Charlaine Harris tollából, aminek az első kötetét nagyon szerettem, mégsem jutottam tovább... még. :) 


És a végére: nem kiadók kaszálták el az egyik kedvelt sorozatomat, hanem maga a kaszás, elvitte ugyanis magával Stieg Larssont, mielőtt megírhatta volna a Millenium további köteteit. :( Stieg Larsson már nem jön vissza, de a sorozatot David Lagercrantz folytatta, a következő rész most augusztus végén jelenik meg, Ami nem öl meg címen. Lisbeth Salander visszatér! :)

Egy korábbi sorozatos összegző posztom >itt< található, kicsit puskáznom kellett belőle ehhez a poszthoz is. Mostanában inkább az egyedülálló regények felé fordultam, és az epizodikus sorozatokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy a sorozatok ellen lennék. :) A lényeg, hogy érdekeljen a sztori, akkor akár 20 részt is végigolvasok. :)

Ti mit gondoltok az elkaszált sorozatokról, és mik azok, amiket inkább ti kaszáltatok el? 

A képek illusztrációk. Forrás: google, pinterest.

13 megjegyzés:

  1. Az Artemis Fowlt a fiamnak vittem haza, de annyira tudálékos, tudományoskodó és unalmas volt, hogy pár oldal után kaszáltuk. Hasonlóan járt a Leviatán Scott Westerfeldtől, és bár a Ruminit végigolvastuk, de a folytatást kösz, nem kérjük. :)
    A True Blood sorozatból hátravan még az utolsó kettő (vagy három? :D) meg pár novella, de nem tudom, valaha befejezem-e, egyre csökkent a színvonaluk - számomra legalábbis.
    Valóban, az angolul folytatás egy jó alternatíva lehet annak, aki érti a nyelvet, így nekem is, de én szívesebben olvasok magyarul. Ámbár a Thursday Next sorozatot, ahogy elnézem, muszáj lesz angolul folytatnom, ahogy az Outlandert is (bár ott a kiadó - most éppen - karácsonyra ígéri a 3. kötetet, - volt már idén tavasz is -, de majd hiszem, ha látom. :D). A Skrupulus Fondor 1. kötetét megvettem antikváriumban, de nem kötött le annyira, hogy áttérjek az angol változatra. Kövezzetek meg, de a Vasdruida-sorozatot is untam, nem tehetek róla. Vannak jó pillanatai, de nem kötött le.
    Biztos van még egy halom sorozat, amiket kaszáltam, de most ennyi jutott hirtelen eszembe. :)
    Én csak úgy adnék el egy sorozatot, ha író volnék, ha a kiadó kötelezi magát, hogy végigviszi az összes részt, de ez nem tudom, a gyakorlatban mennyire lenne megvalósítható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Artemist nagyon régen olvastam, még én is gyerekkoromban, a tudálékosság nem rémlik, csak hogy egyszerűen nem akartam már folytatni. Óó, Leviatánom nekem is van, de még nem olvastam. :)
      Az ilyen tizensokrészes sorozatoknál sokszor van színvonalcsökkenés, mondjuk nem csodálom, lehet hogy tényleg már csak kényszerből írják, mert alá kellett írniuk x részre szerződést... A True Blood 1. tök jó volt, valameddig még biztos folytatom majd, csak újra kell hozzá olvasni a kezdőrészt, mert már nagyon elhalványult.
      Jó hogy mondod, Skrupulus Fondor 1-em nekem is van! :D Reea szereti nagyon, kíváncsi vagyok rá, csak annyi a könyvem, sose kerül sorra... :D
      Thursday Nextből valóban az angol tűnik csak opciónak, a CorLeonis nem hinném, hogy újra fog könyvekkel foglalkozni. ( :( ) Nekem is megvan viszont az első része magyarul, na puff. Ilyenkor jön képbe az e inkább, hogy ne többféle kötet legyen a polcon.
      Vasdruida, szintén várólistás, ki tudja mikorra, lassan már nyugdíjas korom is betáblázódik! :D

      Törlés
  2. ajjjjj, Frost nagyon jó, vicces, és szórakoztató, remek fever-pótlék. :D
    én a true bloodnál vacilláltam, hogy sorozat vagy könyv, de könyvből cska az elsőt olvastam, mert akkor még csak annyi volt, aztán nem folytattam, emrt jöttek helyette mások, a film viszont nem jött be. (lehet, emiatt is hanyagoltam az olvasás folytatását.)

    Bea, az írók lehet, hogy odakinn kikötik, bár sztem kevés név van, aki feltételeket szabhat, általában a kiadók rendelik be a könyveket. de ez azon nem segít, aki magyarul akarná olvasni, ettől a magyar kiadók még simán nem veszik meg, csak részenként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem jött be :( Egyelőre nem is érzek ingerenciát, hogy újra próbálkozzak vele... Akkor inkább újraolvasom a Fevert. Háromszor. :D
      Tényleg, True Blood sori! Csak pár részt láttam annak idején.

      Hm, hát erre a kikötésre szerintem nem nagyon lenne lehetőség.

      Törlés
    2. Hát igen, biztos nehéz lenne megvalósítani, meg aztán kétélű fegyver lenne, akkor is folytatni kéne, ha már sz...r. Az az előjegyzős dolog nem rossz ötlet, bár annak is megvannak a veszélyei.
      Sokszor az x. rész már tényleg csak a róka meg a bőr esete, értelme semmi. Ritka az a sorozat, amelyik a 3. rész után sem romlik.

      Törlés
    3. Egyetértek - mindennel, amit írtál :)

      Törlés
  3. Ötletesen ragadtad meg a témát, igazán! :)
    Huh, én nagyon sok sorozatot elkaszáltam... és nem feltétlenül csak azért, mert nem tetszett, hanem mert mondjuk egy első rész után nem érzem indokoltnak a folytatást. Ilyen nálam a Shiver vagy a Vándorsólyom kisasszony. De ilyen nálam a Rosie projekt is, hiába tetszett az első rész, a másodikra egyáltalán nem vagyok kíváncsi.

    Aztán egy csomó sorozat folytatását nyitva hagytam, "majd egyszer jó" lesz jeligére (pl. Budapest Noir, Az Archívum, egy rakat krimisorozat), ezekhez akár most is lenne kedvem, de a végtelen várólistámnak valahol a vége felé csücsülnek.

    Illetve vannak azok a sorozatok, amiket ugyan elkezdtem, de azóta is csak azt kérdezem magamtól, hogy mégis mire gondoltam, amikor úgy döntöttem, hogy én ezt elolvasom? :D Mindenféle KMK-s szerelmes YA-k meg űrhajós YA sci-fik, az Elakadó lélegzet, Outlander, most hirtelen ezek jutnak eszembe.
    De szerintem az első kategória nálam a legnagyobb gombóc. :)

    Annak meg örülök, hogy Stieg Larsson munkásságát továbbviszik, bár természetesen kicsit szkeptikusan állok a kérdéshez, meg nyilván nem lesz ugyanolyan, és biztosan mindenki sokkal kritikusabban szemléli majd a történetet, de örülök, hogy nem kell megválnom ezektől a kedves szereplőktől. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      Szerintem természetes, hogy vannak ilyen sorozatok, kipróbálod, belekóstolsz, még az is lehet, hogy tetszik, de valahogy mégsem elég a folytatáshoz.
      Az Archívum folytatását azért nagyon ajánlom! :)))) Valamikor... tudom, nekem is kilométeres a listám :D
      A Millenium folytatásáal kapcsolatban én is szkeptikus vagyok, főleg, amióta láttam, hogy ez a Lagercrantz focistáról írt könyvet, jesszus, ez nálam ilyen abszolút menekülő iramba kapcsolás lenne, na de Lisbeth... mégiscsak kelleni fog ez nekem. :))

      Törlés
  4. Esküszöm, kíváncsi vagyok a Tetkós Lány folytatására, annyira rossz írónak tartottam Larssont :D

    VálaszTörlés
  5. Annyira jó lett ez a poszt, hogy nem nagyon maradt további témázni való ebben a kérdésben, mert mindent elmondtál :)

    VálaszTörlés
  6. Szee: :D :D valami hasonlóra számítottam ;)
    Bubu: Ó, köszi! Annyira azért nem alapos, de örülök, ha tetszett. :)

    VálaszTörlés
  7. Tök jó, hogy nem csak egy szempontból írtál a témáról. :)
    Nekem azért fáj, ha valami szeretett sorozatnak vége, de tény, hogy az angolul olvasással csak nyerhet az ember. A Burnedöt tuti angolul fogom olvasni, és szerintem az Alma Katsu sorozat harmadik részét is meg fogom rendelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ezek ötlöttek eszembe a címéről. :)
      Szerintem is, csak jó ha angolul olvasol valamit, még ha esetleg nem is tetszik annyira, a nyelvet akkor is gyakoroltad vele. :) A Burned viszont mellesleg nem is rossz ;) Katsuval szemezek, ajánlgatták már nekem többen, csak annyi a könyv... :)

      Törlés