2015. május 11., hétfő

Sorozatozzunk még egy kicsit! - Agatha Raisin, Casual Vacancy, Wayward Pines

Az elmúlt néhány hónapban magamhoz és a korábbiakhoz képest elég sokat filmeztem-tévéztem-sorozatoztam, és ha már a Trónok harcás megaposztot letudtam, hadd számoljak be röviden a többi adaptációról, amiket mostanság megismertem.

Agatha Raisin 

Az előzetesét egy ajánlóposztban már mutattam, és kissé szörnyülködtünk is, hogy hát hogy néz ki ez a szőke Barbie-baba, mint Agatha Rasin? A szereplőválasztás és a stílus, amit ráaggattak Aggie-re eltávolította a könyvbéli énjétől, de szerencsére igazán rosszat nem mondhatok rá, a sorozat első része, ami megfelel a könyvek közti első résznek is - Agatha Raisin és a spenótos halálpite - tökéletesen könyvhű, élvezetes adaptáció lett, hamar feledteti a színészi játék, hogy Agatha nem teljesen ilyen volt korilag és külalakilag. :) Ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó kis angolos hangulatú sorozatokat! :)


A haláli pite

The Casual Vacancy

A minisorozatról külön posztot terveztem, de mivel rögtön nem jutott rá időm, elhalványult szépen a lelkesedésem is. Na meg született két remek írás Ilwerantól és Nimától - olvassátok el, érdemes! -, ami alatt kommentekben is, és privátban is beszélgettünk sokat, és tulajdonképpen egyetértek velük és a kritikai pontjaikkal. Jó a sorozat, de volt pár felesleges változtatás - pl: Barryéknek nem volt gyerekük, Barry és Simon féltestvérek lettek, az üzenőfalon nem úgy történt a manipulálás, ahogy, Parminder titka nem került terítékre... És néhány nagyon fájó pont, pl. Sukwinder szálának hiánya, illetve az az orbitálisan kicsavart vég, amivel tulajdonképpen fogyaszthatóvá, lelkiismeretünknek könnyebbé tették az egész súlyos témát... Szóval az nem kellett volna. Egyébiránt, ha elvonatkoztatok a könyvtől, egy jó sorozat lett, kiváló színészekkel, van üzenete, csak nagyon más lett, sokkal kevésbé húsba vágó, mint eredetileg a könyv szerint... Rowling tökös volt, hogy meglépte, amiket meglépett, a sorozatkészítők kicsit behúzták a farkukat.
Simán lehetett volna 5 részes a három helyett, hogy minden beleférjen, és simán lehetett volna mutatni egy kis fricskát, nem lett volna szabad mindent elsimítani, kivasalni, elvenni az élét...



Jelenetek a sorozatból 

Wayward Pines 

Mindenki a Wayward Pinesról beszélt körülöttem az elmúlt időszakban, ami egy trilógia, Blake Crouch tollából, az Agave Kiadó adta ki nemrég, gyors egymásutánban mindhárom részét. A könyvekből filmsorozat is készült, és ingyenesen megnézhető volt az első része a neten. Le is csaptam rá, hadd látom, miért rajong most mindenki, de kissé csalódtam. M. Night Shyamalan nem a kedvencem, és nem szeretem az általa teremtett jellegzetes hangulatot sem. A misztikus sorozatban egy titkosügynök balesetet szenved társával, és Wayward Pines nevű településen találja magát, Idahóban, ahonnan azonban úgy tűnik nincs menekvés... Wayward Pinest lehetetlen elhagyni. Egy kicsit a Truman-show és A bura keresztezésének éreztem a filmet. Nem volt rossz kezdő rész, de nem biztos, hogy folytatni fogom, illetve olvasni sem szeretnék most ilyen frusztráló olvasmányt.
Matt Dillon a főszereplő.


A sebzett titkosügynök

Egyelőre ennyi a termés. :) Szívesen fogadok persze ajánlatokat, mit nézzek meg filmen-sorozatban, ami könyvből készült? 

Ti miket láttatok mostanában? Hogy tetszett Agatha, Rowling vagy épp a Wayward Pines? 
Forrás


15 megjegyzés:

  1. Ha könyves sorozat, akkor Outlander, bár én még nem olvastam a könyveket, de a sorozatra teljesen ráfüggtem. Meg az iZombie-ra is, de az nem könyvből van, egyszerűen csak vicces szerintem. Ajánlom, hátha neked is tetszeni fog. Jaj a Waynard Pinestől már herótom van, már csak azért sem fogom nézni a sorozatot, mert egyszerűen utálom, ami ennyiszer jön velem szembe. Mindenhol. De mindenhol ezt látom. Taszít ez a nagy kampány, akik látták nekik nem annyira jött át, mert szerintük Twin Peaks koppintás, amiért én nem annyira voltam anno sem oda, úgyhogy nálam is kimarad ez. Visszatértek a kedvenc guilty pleasure sorozataim (Salem, meg a The Penny Dreadful, előbbit Katherine Howe A boszorkányoskönyv írója szakértette, utóbbi meg ugye a Londoni rémtörténetekről szól és eléggé izgalmas). Más nem tudok már nézni, mert így is az alvás rovására megy.

    VálaszTörlés
  2. Én is most csak két sorozatot nézek - az Outlander és az Once upon a time :) Az Outalndertől kezdetben idegenkedtem, de aztán behúzott, még a baromi nagy könyvet is tervbe vettem, hogy elolvasom :D
    Az Agatha Raisin még vár rám, pár hónapja megtaláltam az előzetest és ott elekadtam :)
    A CV-t megnéztem egy hónapja, de annyira nem tetszett, igaz már nem is emlékszem a könyvre, hogy mennyi változott. A végét persze megkönnyeztem.
    A WP-t most olvastam ki múlt héten, de nem az én érzékeny lelkivilágomnak való - a sorozatba belenézek kíváncsiságképp.

    VálaszTörlés
  3. Outlanderre Titti is izzít mindig, de annyira nem birizgálja a csőrömet. Lehet persze, hogy engem is magával rántana. :D

    Zakkant, én a Twin Peakst se ismerem, nem vagyok egy nagy filmes, alapokat se láttam, mint pl. Ponyvaregény. :D Szóval engem kiváltképp idegesít, hogy a WP-t a TP-hez hasonlítgatják, mert halvány lilám sincs róla. :)
    Theodora, a Once Upon a Time-ból mindig csak valami részletet láttam, amikor az m1-en adták régebben, és olyan zagyva volt, de Rumpeltstiltskint megjegyeztem, hogy Zörgőfürge, és ez úgy tetszik ez a név. :)
    Én elég közel néztem az olvasáshoz a CV-t, így könnyebben kritizáltam az apróságokat, mert még emlékeztem rá. Megható volt a vége, de elkanyarodott más irányba... (hős megmentő, wtf?)

    VálaszTörlés
  4. Az Outlandert olvastam könyvben, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a sorozat jobb, mint a könyv, ugyanis az katasztrófa (nekem).
    Az Átmeneti üresedéses könyvélményemet szerintem inkább nem rontom el a sorozattal, viszont a Wayward Pines érdekel, inkább képernyőn. Igaz, még a Twin Peakst sem láttam, meg amúgy is nagyon el vagyunk maradva a sorozatainkkal, előbb a Walking Dead évadot kellene végignézni már... jaj, semmire nincs időőő! :)

    VálaszTörlés
  5. Én amikor épp nem a Trónok harcát újrázzuk ( :D ) akkor mostanság Hajszát nézek, nem adaptáció, de szerintem az egyik legjobb krimisorozat amit az utóbbi években láttam. CV újranézést is tervezek, mert egy mazochista vagyok, meg mert Zoli nem látta velem és nem is olvasta a könyvet, és KELL egy kísérleti alany, hogy tudjam, hogy hat olyanra, aki nem ismeri az alapanyagot :D mert hát nekem az évtized elbaszása az a vég...
    Outlandert én úgy utáltam könyvben, hogy Skócia meg szoknyás pasik ide vagy oda, nem tudom, milyen csoda kéne hogy megnézzem a sorit, pedig sokan mondják, hogy jó...
    És hát mint rajongó, én várom nagyon a Waywardot :) Ja, nem láttam Twin Peakst, de most már csakazértsem nézem meg amíg le nem megy a Wayward, majd utána ;)

    VálaszTörlés
  6. Katacita, én nem olvastam, elriaszt a sok vastag kötete.. :) Trónok harca szindrómás? :D Walking Deadet még nem láttam egyet se. :)

    Ilweran, igeeeen, a CV újrázást Zolival mint tesztalannyal én is promotáltam a bejegyzésednél! Nagyon várom az ő véleményt, változatlanul! És ne befolyásold közben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Outlander inkább gagyi... de ne sértődjön meg senki, aki ezt olvassa most:) nagyon ponyva. :)
      Walking Dead annyira amúgy nem jó szerintem, néha tök nevetséges és közhelyes, de mégse bírok elszakadni tőle.

      Törlés
    2. Hm, mondjuk eddig se nagyon akartam olvasni - max nézni. :)
      A Walking Deadet mindig mindenhol hallom, de még sose láttam belőle semmit. :D csak annyit tudok, hogy zombis.

      Törlés
  7. Én is azt hittem, hogy pocsék lesz az Outlander, erre itt függök rajta, mint állat. Mondjuk a Férfi csak "baszós skótos sorozatnak" hívja, bár ő a Trónok Harcára is azt mondja hogy "baszós kardozós véres" szóval nála ez még jó jelző is lehet :D Én teljesen beleszerelmesedtem a Jamie Frasert alakító színészbe, úgyhogy nézem rendületlenül. A könyv annyira nem vonz, túl vastag, majd ha egyszer sok időm lesz (hahahahah soha!). De mindjárt jön a Hannibál, azt nagyon várom már :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor kellemesen csalódtál. :) Jaj hát a Trónok az a prototípusa a baszós-kardozósnak :D Szerintem nem csak ő emlegeti így :D
      Igen, erről a színészről már hallottam szépeket, sokan belezúgtatok ;)

      Törlés
  8. Matt Dilon <3

    Ennyit tudtam hozzászólni, remélem konstruktív voltam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Matt Dillon, akit én Jim Carey-nek néztem elsőre :D
      Roppant konstruktív voltál! :D de a konstruktivitás nem elvárás a kommentben :D

      Törlés
    2. Nekem amúgy annyira nem ilyen Ethan, de egye fene, elnézegetem Matt Dillon seggét ha nagyon muszáj :D

      Törlés
  9. Az Outlandert és a Trónok harcát nézem, ami könyvből készült, régen még a True Bloodot és a Vámpírnaplókat is néztem, de valahogy mindkettőre ráuntam.
    Jézusom, ez az Agatha Raisin nekem így nem túl szimpatikus... Az Átmeneti üresedésnél előbb el kéne olvasnom a könyvet, a Wayward Pines is inkább regényként érdekel, bár utóbbiból szerintem a sorozatnak is adok majd egy estélyt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, tényleg, a True Bloodot elkezdtem nézni annak idején - meg ugye olvasni is, nagyon tetszett az első része, de végül mégis annyiban maradt, a sorozat is, a könyvek is, pedig itt sorakozik a polcon...
      Agatha pedig nagyon jó lett, hiába mellényúlás a színésznő és a karakter átalakítása, maga a filmecske nagyon is élvezetes. :)

      Törlés