Emmi és Leo

Szóba került néhány könyv Nima, Anaria, Miamona és köztem a mai napon, és legfőképp néhány olyan olvasmány, amikről letiltottuk Nimát, merthogy nem neki való. :) Az egyik közülük Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre című könyve, amit én 2011 decemberében olvastam, és most a felemlegetés örömére áthozom ide is az akkor írott posztom (a freeblog elnyelte, de megvan, nyugi! :)) - és némileg update-elem is. 

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Nemrégiben igen felkapott lett Glattauer két levélregénye, a Gyógyír északi szélre, és folytatása, a Hetedik hullám. Nagyon jó értékeléseket olvastam, és lévén hogy én is szeretem a levélformában íródott könyveket, belevágtam.

  

 A Gyógyír északi szélre Emmi és Leo email levelezése, akik egy véletlen folytán kezdenek írogatni egymásnak, Emmi ugyanis egy magazint szeretne lemondani, de az üzenet máshoz jut el egy betűtévesztés miatt... Ezután a pár gyakorlatilag napi kapcsolatban marad, és szép lassan kissé belefolynak egymás életébe. Hova vezet, és mire jó ez vajon?

 Olyan pro-kontra poszt írós érzetem támadt, amikor át akartam gondolni, mit írjak erről a regényról, úgyhogy lássuk:

  

 Pro

•  hogy levélregény, emailek, amit imádok alapvetően,
•  hogy szerelmes, érzelmes, amihez most valahogy kedvem volt,
•  hogy rövidke részekből áll, gyorsan olvasható, és egyébként olvastatja is magát, mert könnyed a stílusa ugyanakkor jó olvasni, szépek a szavai,
•  hogy elgondolkodtat, milyen kis krumplik vagyunk, apró kis dolgokból mik lehetnek, és ugyanakkor el is borzaszthat, hogy milyen függőségeket tudunk kreálni és megszenvedni...

 Kontra ugyanakkor,

•  hogy tulajdonképpen rémes ezt az agonizálást és semmittevést látni, olvasni,
•  hogy ez itt két felnőtt ember, akiknek a gyerekeskedései és szenvelgései idegesítőek,
•  hogy a tetejébe nem igazán beszélgetnek semmiről, de azt igen jól csűrik-csavarják,
•  hogy a festői címhez igen prózai magyarázat tartozik
•  hogy Emmi akármilyen szépirodalmi alakká akar kiteljesedni, az én szememben eléggé a rinya-gép és a tudálékos csitri határán mozgó, amolyan felnőni nem képes, kiforratlan nőalak marad, akinél bevett dolog, hogy könyörög valamiért, majd amikor a másik beadná a derekát, akkor ő maga gördít akadályokat...Nem szeretem amikor a nők gonoszkodnak a pasikkal olyankor, amikor nem érdemlik meg.

Gyógyír északi szélre: Pulcsi! :D
Forrás

 És pro megint,

•  hogy mindezek ellenére nem adok olyan rossz pontszámot, az csak mutat valamit.

 További adalékok északi szél ellen:

•  sosem hittem volna hogy email-szerelmes téma, azt hittem cím és kinézet alapján, hogy ez egy verses vagy novellás kötet
•  nekem Cecelia Ahern: Where Rainbows End ( Ahol a szivárvány véget ér ) című könyve sokkal jobban feküdt, legyen bár szirupos kicsit. Ott volt egy alap kapcsolat, nem lógott semmi a levegőben, és sokkal gördülékenyebb volt és szórakoztatóbb.

Értékelés: 10/7 Egyszer el lehet olvasni, de nem ejtett rabul. És aludjunk lábbal az ablak felé ugyebár.

 A következő idézet a könyv 163. oldaláról pedig tulajdonképpen summázza az egész könyvet (az email-forma elhagyásával idézve):

 "- Azért az szomorú, Emmi, hogy már nincs mit mondanunk egymásnak.
- Lehet, hogy soha nem is volt.
- Ahhoz képest egész jól elbeszélgettünk egymással.
- Némán beszélgettünk. Csak üres szavakat váltottunk.
- Ha maga mondja, akkor biztos úgy is van."

Íródott: 2011. 12. 23-án. 

Hozzá szeretném tenni, hogy az élmény emléke annyiban változott az évek során, hogy érdekes módon nem a "szépre emlékezem" lett belőle, hanem sokkal negatívabban adtam elő Nimának is a történetet, mondván, hogy ebben két idióta szenveleg és szenved szerelmesen, és hogy a nőt folyamatosan meg akartam pofozni. :) Az idő nem mindig szépíti meg a dolgokat, inkább élesebb lett a véleményem róla. A folytatását már nem olvastam el, de kivettem a könyvtárból és belelapoztam, a végét megnéztem, és nem bántam, hogy nem folytattam a kálváriát Emmivel és Leoval... 

Nima tiltólista, ne vedd kézbe! :) :)