2014. január 20., hétfő

Bomlás akció, szavazás és kérdezz-felelek

Aktus borító, áprilisban jön!
Lakatos Levente Bomlása sokkal jobban tetszett, mint vártam, és meg kell hogy mondjam, nagyon várom az új részt, az Aktust. Ezzel kapcsolatban a szemfüles rajongók sok mindent találhatnak a neten, Levente ugyanis folyamatosan tudósít az írásról és sok minden másról is a lakatos levente live-on, ahol már két Anna+Anton előzménynovellát is találhattok. Az első a Boldog karácsonyt, Bimbi!, a második pedig a Találkozzunk soha többé! címet viseli. :) Vigyázat, különböző időpontokba ugrunk az Aktust megelőző évekbe. 

Az új regény írása kapcsán Levente felkért három bloggert, Nimát, Angelikát és engem is, hogy tegyünk fel neki hétről hétre kérdéseket, a készülő Aktussal kapcsolatban. Ezen a héten én is sorra kerültem, de nézzétek meg a többi kérdés-választ is, érdekesek. :) 


Visszatérve a Bomlásra, a Magyar Könyvek Viadala kezdeményezésen most szavazhattok rá, a 2013-as év szórakoztató regénye cím elnyeréséért. ITT lehet szavazni. :)
És még egy rendkívüli apróság: a Bomlást most óriási kedvezménnyel vehetitek meg, 399 Ft-ért, ebookban, például a BookandWalkon, és más e-book árusító könyves oldalakon. Itt találtok egy jó cikket még az akcióval kapcsolatban. :)  

Aktus előjegyzés

3 megjegyzés:

  1. De jó, köszi, hogy írtál róla, meg is vettem délelőtt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óó, ennek igazán örülök! :) Remélem szeretni fogod!

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés