2012. március 27., kedd

Mockingjay


Suzanne Collins: Mockingjay

Miért nem írtam valami olvasónaplót, mint Zenka? Miért? Akkor talán valóban visszaadná az olvasás közbeni érzéseimet ez a bejegyzés. Suzanne Collins trilógiájának befejező kötete, a Mockingjay (A kiválasztott) nem hogy nem tetszett, vagy csalódást okozott, hanem egyenesen utálom.
Ezekhez mérten kérem a rajongókat, hogy ne olvassanak tovább! :D

Figyelem! Felpaprikázott, negatív hangvételű poszt! Reklamációt a kommentdoboztól való távozás után nem fogadok el! :)

Mit vártam ettől a könyvtől: előzetes tájékozódás (az egyik legjobb barátom azt mondta hogy ez konkrétan egy kalap kaka) alapján sajnos nem sokat. Azt gondoltam, hogy nagy háború következik, Katniss pedig őrlődik majd a két lehetséges srác között, aztán talán valamelyik meghal és jaj de jó, akkor már tud dönteni… Halovány reményem, hogy az írónő kinyiffantja Peeta-t, már az első kötet végén elillant. Reméltem, hogy olyasmi izgalmak is beköszönnek majd, amik az első kötetet idézik, de ez hiú remény volt.

Mit kaptam ettől a könyvtől? Semmit.

A könyv 70%-áig gyakorlatilag semmi nem történik, olyan az egész, mint egy hatalmas haditanács, ami se nem érdekel, se nem érdekes. Egy készülődés a majdra, a nagyra, a harcra, amiből végül szinte semmi nem lesz. Ami pedig még fájdalmasabb, hogy a főszereplőnek semmi szerepe benne. Ő egy dísz – díszpinty. Díszfecsegőposzáta. Nem tudom a kötetek során hányszor rakták már össze Katnisst újra meg újra ilyen-olyan szuperorvos és szuperstylist csapatok, de az azért szerintem már igencsak pofátlanság, hogy a döntő csatában is Katniss leginkább lábadozik, a Kapitólium megdöntéséhez, Snow elfogásához fikarcnyi köze nincs.

Döntéseiben következetlen, határozatlan, természetében kiállhatatlan és hálátlan dög. Amennyire szerettem, és túlélő típusnak tartottam az első kötet eseményei után, annyira megutáltam a trilógia végére. Katnissben semmi nincs, semmi nem marad, amit csodálni lehet. Mű-eltökéltsége, mű-határozottsága és mű-döntései, amikhez csak legfeljebb pár fejezet erejéig ragaszkodik, szánalomra méltók.

Egy ilyen történet valahol példát kéne hogy mutasson, főleg azért, mert a társadalomkritikát, a disztópia vonalat ilyen komolyra és meglehetősen szörnyűre vette a Kapitólium zsarnoki diktatúrájával. Az üzenete viszont elmarad. Sőt. Nagyon, de nagyon félresiklik. Mégis hogy gondolta Ms. Collins, hogy a kötet végén egyáltalán felveti, hogy az éhezők viadalát folytassák? Majd megszavaztatja! És ezen túl, a megbocsáthatatlan: a főhőssel igent szavaztat… És még egy pofon, a miért: mert különben talán nem is volt értelme az egésznek. Kapjunk az agyunkhoz! Kilyukad oda a híres hősnőjével, hogy az fogja magát, és lesüllyed az ellenség szintjére, és megszavaz egy további éhezők viadalát (lényegtelen, hogy nem következik be), amelyben a kapitólium urainak, gazdagabbjainak gyermekeit versenyeztetné? Nem megy szembe ez minden eddigi gondolatával? Nem ellentmondó ez a viselkedés és döntés bármilyen pozitív hősnek? Nem undorító? Nem felháborító? Szerintem az.

Bár Katniss már korábban elvesztette rokonszenvemet és szeretetemet, ezzel végképp elvesztette minden hitelét is mint főszereplő, mint kiválasztott, és a könyv is elvesztette hitelét mint példamutató történet, vagy mint társadalomkritika.

Álmomban se akartam volna ezt a sorozatot a Harry Potterhez hasonlítani, de pozitív ellenpéldaként annyiszor eszembe jutott (kár, hogy a felét se írtam le), hogy muszáj felhoznom a dolgot. Szégyen a kiválasztott szót használni Katnissre. Harry mint kiválasztott, Valaki volt. Kezdeti frusztráltsága után megingathatatlan eltökéltséggel, jó döntésekkel, kellő emberi félelemmel, emberi faktorral, hihető személyiségjegyekkel és értékekkel, amik mellett mindvégig kitartott. Nem báb volt, vagy díszfigura. Katniss kiválasztottságának tulajdonképpen ehhez képest – de nem ehhez képest is – semmi súlya. Plakát. Reklám. Vegyék-vigyék, itt az instant tüzes fő-forradalmár! Katniss semmire nincs kiválasztva. Kitűz ilyen-olyan célokat, de ezek közül még azokat sem teljesíti be – tökmindegy, hogy milyen ok miatt – amikhez látszólag foggal-körömmel ragaszkodik, pl. Snow-val kapcsolatban. Megint kilyukadunk oda, hogy hiteltelen marad. Nem csak semmire nincs kiválasztva, de semmit be sem teljesít, arrogánsnak mégis arrogáns, de mire föl?

A könyv alapvető hibája, hogy pont a tűz hiányzik belőle, ami pedig olyan enigmatikusan fontos része kellene hogy legyen. Katniss, the girl who was on fire, legfeljebb csak megég néha a tűzben, tüzesség, lázadás, forradalmi hangulat, tettrekészség nyomát sem lehet benne felfedezni. És az egész könyv egy kiolvasztó fokozat sincs a mikrón, nemhogy tűz.

Humortalan és sótlan is, és senki nem mondja hogy a témája miatt, mert a komolyabb, nehezebb művekbe is lehet, és kell is valami könnyedséget vinni... Ja hogy tehetség is kell hozzá? Hm.

Az unalom, tanácskozás, készülődés, tervezés, nyűglődés után  a könyv 75-80%-ánál történik egy durva mészárlás, aminél végre először észrevettem, hogy jé, ja én egy könyv-félét hallgatok, és végre történik valami, hogy aztán szomorúan csóválhassam a fejem, egy nyamvadt vérfürdő kellett, hogy tudjon valami izgalmat írni a könyvbe Collins? Sajnálatos.

Az egyik szereplő halálát sajnos egy netes böngészés közben megtudtam előre, ő nem volt meglepetés, de vártam volna, hogy valamit megmozdít bennem, de semmi. És ez azért van, mert a második kötethez hasonlóan senkinek nincs személyisége, vagy bármi személyiségfejlődése. Ha belegondolunk, a főszereplőkről és a mellékszereplőkről is alig tudunk többet a nevüknél… Jellemezd Boggsot! Jellemezd Finnichet! Jellemezd BeeTee-t! Jellemezd Gale-t?! Jellemezd Katnisst, és hogy mit változott?! No comment.

Akiről még említést kell tennem – már ha valaki eddig elolvassa a posztot – az természetesen nem más, mint Peeta, akinek már a neve említésétől is rosszul vagyok. Nem sokszor éreztem ilyen mértékű, kissé számomra is érthetetlen ellenszenvet egy karakter iránt, főleg nem olyan iránt, aki a jó oldalon áll, és akinek drukkolni kéne (?), szeretni kéne (?)… Peeta egy léggömb. Nagy üres lufi, akiben semmi vonzó, semmi erőteljes, semmi szeretnivaló, semmi csodálnivaló nincs. Kb. maga se tudja miért van még a könyvben.

!!!SPOILER!!!

Hogy hogy lyukadnak ki egymás mellett Katnissel, még mindig nem értem. Ez körülbelül olyan „szerelem” vagy „viszony” vagy „kapcsolat” (minek nevezzem?), hogy hát ez van, jó lesz. Ezen az alapon írni a könyv egyik főbb (pfuj) szálát… nevetséges. Gyerekek? Katniss sose akart, de aztán hát jó, legyen, jó lesz – ebben is más sincs, mint beletörődés. Ezt az üzenetet viszi a könyv a fiatalságnak? Ehh. Érzelemmentes kapcsolat, érzelemmentes családalapítás. Na EZ az epilógus szar, nem az a HP-é…  Ja és hát Gale elment. Hát jó, ez van. :O Hát öregem! Ezt így elvágni… Meg ezen elbuktatni a kapcsolatot, hogy valaki más felhasználta Gale hadászati trükkjét? Büntetni kéne amit ez a nő művelt ebben a könyvben – Katniss is mint szereplő, és a szerző is. De legalább Gale nem hal meg, és jó távol kerül Katnisstől – egy szerencsés ember :D

És még valami, aki abszolút kiverte a biztosítékot: Katniss anyja. Még a lányánál is önzőbb. Meghalt az egyik gyerekem, hát jó, hagyom a másikat is a francba, mert nekem nem jó oda visszamenni, ahol ő van :O Írok neki egy levelet, slussz. :O *hosszú sípszavak!!!*

!!!SPOILER VÉGE!!!

Értékelés10/2 Tiporjanak el a Mockingjay-fanok, szerintem a sorozat ezen kötete az eredeti kezdés és a langyos folytatás után egyenesen szemétrevaló. Kár volt a papírért, meg a szóért. Életemben először erős késztetést érzek nem csak hogy nullát, de negatív számot adni pontként.

Régebbről áthozott bejegyzés. Az eredeti bejegyzésem helye a régi blogon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése