Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

Két Simenon után, amik meg kell hagyni, igen jók voltak, örömmel vettem kézbe ezt a sorban nekem harmadik könyvet, ami az Agave Maigret-sorozatos új kiadásai között kijött, és aminek megkapó a címe, és pajkos táncos-lábas borítója is. 

Fülszöveg: "Picratt's egy kis éjszakai klub Párizsban, ami hajnali négykor zár be. Mindenki hazafelé igyekszik, kivéve Arlette-et, az egyik táncosnőt, aki a körzeti rendőrőrsre indul, hogy bejelentsen egy tervezett gyilkosságot. Állítása szerint két férfi arról beszélgetett a mulatóban, hogy másnap megölnek egy grófnőt. Bár az elmondottak részletei meglehetősen ködösek, reggel a bűnügyi rendőrségen Maigret felügyelő és kollégái kihallgatják a lányt, aki viszont visszavonja a bejelentést arra hivatkozva, hogy előző éjjel részeg mámorában nem is tudta, mit beszél. Maigret-nek azonban bogarat ültet a fülébe a történet, majd délelőtt befut egy telefonhívás; gyilkosság történt, de az áldozat nem az, akire számítottak…

Georges Simenon 1950 decemberében fejezte be a Maigret és az éjszaka örömei című művét, ami az egyik legismertebb Maigret-regénnyé vált: mind a francia, mind az angol televízióban számos feldolgozás készült belőle."

A megszokott poros, kisvárosi francia hangulat, a terjengős pipafüst és a lassú, de cseppet sem unalmas nyomozás ebben a kötetben kiegészül a bárok, lebujok bűnös titkaival, vöröses fényével, bujasággal, kacérsággal, és persze újabb bűntényekkel.

Arlette, a Picratt’s éjszakai klub egyik táncosnője egyik éjszaka kissé ittasan távozik munkahelyéről, majd miután egy másik bárban is felhajt még pár kupicával, elég bátorsága lesz, hogy elmenjen a rendőrségre bejelentést tenni, miszerint lehetséges, hogy egy grófnőt meg fognak ölni. Reggelig benn tartják, akkor azonban visszaszívna mindent amit mondott, és tagadni próbál, részegségére fogva a zagyva beszédet. 

Maigret, Lognon és a többiek nyitva tartják a szemüket, hogy vajon befut-e valami egy grófnő meggyilkolásáról – és nem is kell sokáig várniuk. Csakhogy még előtte valaki másnak a halálhíre is megérkezik: Arlette-é. 

Vajon honnan tudta, amit tudott? Ezért gyilkolták meg? Milyen kapcsolatban volt az ifjú Albert nyomozóval? Mit tudnak a Picratt’s tulajdonosai a dologról? És vajon ki a grófnő, és ki a titokzatos Oscar, akinek neve véletlenül kicsúszott Arlette száján azon a bizonyos éjszakán… ?

A krimiszál megfejthetetlen, de mégsem ezért szerettem legjobban, hanem a szereplőiért, a hangulatáért. A Picratt’s fura tulajdonosaiért, Lognonért, aki elől Maigret minden jó ügyet elhappol, a sötét párizsi éjszakákban való bolyongásokért, futkározásokért. A kihallgatószoba fullasztó melegéért. Azért, hogy Maigret és társai ennyire pofátlanul sokat tudnak inni szolgálatban;  mintha egy-egy kupica pálinka nélkül nem is működnének. :) Azért a jóleső múltba kalandozásért, amit a regény ad.

Az egyik eredeti borító

Az utolsó sorokon hangosan felnevettem. Ezt leszámítva persze nem egy humoros könyv, hanem feszült, de mégis lazítós, könnyed francia krimi, táncosnőkkel és grófnőkkel körítve, ahol talán egy Oscar a hunyó – talán nem. 

Értékelés: 10/8 Nagyon élveztem olvasni. Amikor belefogtam, bevallom azzal a célzattal tettem, hogy gyorsan elálmosodjak, de az lett a vége, hogy 40 oldalt haladtam, és már semmi indíttatásom nem volt rádőlni a kispárnára. :)

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak! 

Beleolvashattok itt!

Előző két Simenon olvasásom:

• Maigret gyanút fog
• A kísértetek

Költözés, érkezés

Isten hozott mindenkit az új blogon!

Ez itt a pupillaolvas.freeblog.hu új verziója. A költözés oka, hogy a freeblog szerver kezd jó ideje megbízhatatlanná válni, a statisztika követhetetlen, és persze hogy a netes molyoló bagázs jó része már itt leledzik blogspoton. A végső lökést a költözésemhez Lobo adta meg, aki miatt annak idején elkezdtem blogolni, amikoris ma bejelentette, hogy bizony ő is vált a megszokott helyről.

Egyenlőre így nézünk ki. Sokak szerint a blogger kezelése könnyebb, mint a freeblogé volt, de ez számomra nem jelent semmit, ugyanis a freeblogon se nyúltam szinte semmihez talán egy óra hozzáadását és a linklista szerkesztését leszámítva, és egy pillangós gyári sablonnal vittem végig több mint 3 évet. (Biztos untátok is néha, bár volt aki azt mondta, az a sablon hozzámnőtt. :)) 

Nem tudom mennyi bejegyzést fogok áthozni, meglátjuk. Ami biztos, hogy ha érdekelnek a régebbi bejegyzéseim, megtaláljátok őket a pupillaolvas.freeblog.hu-n. 

A blog a régi szellemben folytatódik tovább, külsőségekben várhatók csak változások (amennyiben valamit sikerül csinálnom...).

Update: Kísérletezem a sablonokkal és főleg a hátterekkel és színekkel. Minden kritikát szívesen fogadok. :)
A bejegyzések áthozatalát elkezdtem, ezeket visszadátumozva találjátok majd meg ez alatt/előtt a bejegyzés előtt. Az idei könyves posztok mindenképp költöznek. 

Polina Daskova: Magzatvér

A könyvet még cirka másfél éve cseréltem Erika7-tel, de csak most kaptam hozzá kedvet hogy elolvassam. Annak idején már kinéztem magamnak, hogy biztosan egy jóféle orvosi krimi lehet – bár ezeket nem sűrűn szoktam olvasni, de a témája érdekelt.

A történet főszereplője Léna Poljanszkaja, a Smart című lap újságírója, aki két rossz házasság után úgy dönt egyedül vállal gyereket. Huszonöt hetes magzatára azonban szemet vet egy bűnszervezet, akik az anyaméhben elhalt magzatok véréből készített különleges és drága gyógyszerek fejlesztésével, kereskedelmével foglalkoznak. Csakhogy nincs elég olyan magzat, akinek fejlődési rendellenességei az élettel össze nem egyeztethetők, vagy amely magzatok nem mutat szívhangokat és életjeleket… A szervezet a lesznogorszki szülészet egyik orvosával, Amália Petrovna Zotova doktornővel az élen elhiteti bizonyos nőkkel, hogy gyermekük halott, a szülést be kell indítani. Tiltakozásukat pszichés labilitásnak, hisztériának bélyegezve begyógyszerezik őket, és akaratuk ellenére elveszik tőlük gyermekeiket. A mi Lénánk is begyógyszerezve találja magát egy ismeretlen kórházi ágyon, és véletlenül kihallgatja a gyanútlan nővérek beszélgetését, akik igenis hallani vélik a szívhangokat. Léna egy szál kórházi ingben megszökik, és ezzel események lavináját indítja el, hamarosan bérgyilkosok szegődnek a nyomába, a rendőrség bizonyos tagjai is beavatottak, vallomása szinte olvasatlanul kerül a többi közé, látszólag senki nem tud segíteni, és bűnjelre utaló nyomok nincsenek… A bérgyilkosok New Yorkba is követik Lénát, aki tapraesettségének, hidegvérének köszönhetően mindig megússza, még ha csak egy hajszálon múlik is. Nem is tudja, hogy a háttérből is sokan segítik, akiknek érdekük a szervezet lebuktatása, és bizonyos tagjainak kiiktatása. Az már csak bónusz, hogy a kedves és segítőkész Szergej Szergejevics Krotov nyomozó bizony nem kicsit bele is szeret Lénába… és az érzés kölcsönös.

Strandra, nyaralni vittem magammal a könyvet, és bár végül nem ott fejeztem be, tökéletes olvasmány oda. Gyorsan pereg, izgalmas, nagyon gyorsan olvasható. Bár a történetnek vannak hiányosságai, és ahogy Erika is írta, valóban kissé elsőkönyvesnek tűnik az írás, és suták a párbeszédek, ennek ellenére kellemes meglepetés volt, és érdemes volt elolvasni.

Különös, de igazán jól éreztem magam Moszkvában, Lesznogorszkban és a különféle orosz helyszíneken, és amennyire idegesítettek az elején a kacifántos orosz nevek, olyan hamar rájöttem, hogy ez nekem „fekszik”, és akaratom ellenére is megjegyeztem a neveket, és megszerettem a hangzást, és csak daráltam szépen magamban a háromnevű, és még egy-két egyéb becenéven emlegetett oroszokat. Nemrég azt hiszem Zenka kérdezte meg mindenkitől, hogy szoktak-e hallani hangokat olvasás közben, elképzelik-e a narrátor hangját, szereplők hangját azonosítják-e valakiével. Nem hallottam kifejezetten „hangokat”, de jóleső orosz akcentussal olvasta az agyam az egész könyvet. :)

Fordítási hiba és elütés van néhány, illetve nem tetszett, hogy pont egy orosz szerző állítja be ilyen sztereotípen az oroszokat, pl. elég idegesítő volt, hogy bárki bármikor nekiáll rágcsálni egy kis kolbászt. Szerepel benne pár angolul hagyott szó is, pl. baby, okay, killer (!!) amik kifejezetten menőzésnek hatnak. Az elmaradottság is érezhető, mintha 20 évet visszaugrottunk volna az időben, pedig 1998-ban íródott a regény. Flanelotthonkák, moszkvicsslusszkulcs, zsiguli, noteszekbe írt telefonszámok...

Az egyik szemöldökfelrángatós mondatban hőseink lejönnek egy égő bérházból, majd a következő párbeszédben Léna közli, hogy nem ők gyújtották fel, ők ugyanis „leszaladtak a strandra”, és onnan látták meg a füstöt… Télvíz idején, egy halott bérgyilkosokkal teli, felgyújtott lakásból menekülve a többi lehetséges rájuk vadászó egyén elől, ők fogják és leugranak a strandra :D :D Sajnos nem tudom kitalálni mit fordítottak itt félre, de elég nyilvánvaló hibának tűnik. :)

A mellékszereplők nagyon üresek voltak, és Lénával kapcsolatban sem tudtam teljesen zöldágra vergődni, bár az kétségtelen hogy szimpatizáltam vele, és drukkoltam neki végig. De szinte hihetetlen volt, hogy ennyire erős legyen lelkileg, ennyire érzéketlenül tudjon viselkedni bizonyos szituációkban, és hogy ilyen könnyedén tudjon lőni és gyilkolni.

Elég sok vért elfolyattak a könyvben, de ha belegondolunk, így hiteles írni egy ilyen jellegű bűnszervezetről, amibe ha valaki belepiszkál, ott bizony lesznek áldozatok.

Szveta alakját különösen szerettem, na  ő igazi kemény csaj, és róla elhiszem mindazt, amit Lénáról nehezen vett be a gyomrom. Nagyon tetszett amikor Szveta a metrón arra gondol, hogy ha férfit kéne követnie, nem nőt, akkor mennyivel könnyebb dolga lenne, csak a külsőségeket, a nagy képet kellene megváltoztatni magán, míg egy nőnél minden apróságra figyelni kell, mert jó megfigyelők, és valóban, Léna kis híján felismeri a csinos lányt, annak hiába van más haja, más szeme, más stílusa a különböző helyszíneken.

Kedvenc név: Ilja Tyimofejevics Burjak :D, Jelena Nyikolajevna Poljanszkaja (ő lenne Léna :D).

És majdnem kihagytam a legjobbat! Az eredeti cím: Krov'nyerozsgyonnih :D Nah, ezt mondjuk most háromszor egymás után, gyorsan! :)

Értékelés: 10/7, bár a történet és stílus önmagában csak az 5-6 pontot veri. Bele tudok kötni egy pár dologba, de tény, hogy egészében véve élveztem olvasni, és néha jól belezavarodtam ki kivel van és mit fognak csinálni. A karakterábrázolás és a párbeszédek elég kezdetlegesek, de egy könnyedebb, egyszerolvasós orosz kriminek elmegy. Ha valaki a téma miatt félne hozzányúlni, nem kell, nem abba az irányba kanyarodik el, és nincs semmi szívszaggató része magzatokkal, meg terhes nőkkel kapcsolatban (vagy csak én vagyok érzéketlen :D).

Megpróbáltam utánanézni Daskova többi könyvének is, hát nem sok sikerrel jártam, mert kidobott ugyan a gép mindent, de oroszul… Angol fordítást nem találtam. Magyarul megjelent még a szerzőtől A téboly könnyed léptei, amit viszont nem nagyon értek, hogy miért hamarabb jelent meg mint a Magzatvér? A fülszövegükből nekem tisztán úgy tűnik, hogy A téboly könnyed léptei a Magzatvér folytatása… :O Ha valóban az, akkor én beneveznék egy körre, és szívesen elolvasnám azt is.

A padlásszoba kis hercegnője

Frances Hodgson Burnett: A Little Princess

 

A padlásszoba kis hercegnője gyerekkorom egyik első olvasmánya volt, és nagyon-nagyon szerettem az apró, vékonyka, bordó, és kissé kopott kiadásunkat. A filmváltozatról is csupa jó emlékem van, és valahányszor adták a tévében, én mindig ott csüngtem rajta. Angolul még nem volt hozzá szerencsém, de tudtam hogy nem lőhetek mellé ezzel a történettel, legyen bármilyen nyelven és bármilyen formában.

Hangoskönyvként hallgattam meg, a librivox.org egyik önkéntesének előadásában. Itt erről az oldalról letölthetitek ingyenesen, sok más könyvvel egyetemben. Közvetlen link.

A cselekmény nagy vonalakban annyi, hogy Sara Crewe-t apukája Miss Minchin londoni nevelőintézetébe adja egy időre. A kislány rendkívül okos és jólelkű, képzelőereje határtalan. Talán ez az egyetlen ami segíthet neki akkor, amikor az iskola kis hercegnőjéből egyik pillanatról a másikra nincstelen senkivé válik, és egy szál ruhájában a padlásra költöztetik. Vajon innen hogy fordulhat minden jóra? Meddig és hogyan viselhető el az éhség, hideg és szomorú magány egy ilyen életvidám, eleven és értelmes kislány számára? Ki az a különös úriember és indiai szolgája, akik a szomszéd padlástéri lakásba költöznek?

De a lényeget nehéz ebben a pár mondatban leírni, vagy éreztetni. Mert a lényeg a barátság, a szeretet, a kitartás, a fantázia, a jólelkűség, a hit. Nagy dolgok vannak ennek a kislánynak a történetében egyszerű, de gyönyörű szavakkal megfogalmazva, csodásan elegáns, igazi brit angolsággal, némi egzotikummal és Indiával fűszerezve.

Imádtam a mellékszereplőket is, Beckyt, Ermengarde-ot, Ram Dasse-t, és még az undok Laviniát is jóleső mosollyal nyugtázva "láttam" viszont.

Sara már-már hihetetlen mértékben jó és önfeláldozó irodalmi karakter. Aki talán nem is létezhet. Hogy egyszerre legyen okos, bájos, segítőkész, és ne legyen benne sem gőg, sem irigység, sem nyafkaság... Mégis hiteles marad, talán pont azért, mert hinni akarunk benne.

Most felnőtt fejjel is ugyanannyira élveztem, elvarázsolt és meghatott. Most ez az újraolvasás tette kedvenccé is. Élmény volt hallgatni, egy igazi szívmelengetően bájos klasszikus. Bámulatos az is, milyen friss tudott maradni, mennyire nem érezni porosnak és réginek.

Értékelés: 10/10 Kedvenc. Bár lennének Sara Crewe-k még a világon. Bár ilyen határtalan ereje lenne a képzelőerőnek az emberekben.

Meg szeretném újra nézni a filmváltozatot is. Remélem karácsony környékén adni fogják.

Frances Hodgson Burnett művei.
A Bookdepositoryról letölthetők ingyenes e-bookban is!
A filmváltozat. (Nocsak, most tudtam meg, hogy Cuarón rendezte!)
/A színésznőről készült kép forrása: port.hu/

Esetem a Noszty fiúval és Tóth Marival

Kedveseim! Vártam több mint egy hetet, hogy ülepedjen, és hogy tudjak majd disztingválni ha írok róla, de így sem vállalok felelősséget. Rajongóknak két lépés hátra, kis piros x megnyomása, avagy másik oldal böngészése javasolt azonnali hatállyal! PuPilla és Mikszáth ugyanis egyszerűen nem kompatibilis egymással.
 

Megpróbálok rövid lenni, és leírni azt is, ami tetszett benne. Mert alapvetően nem volt rossz az írás stílusa, és voltak helyenként olyan mondatok, bekezdések, szövegrészek, amiket imádtam, úgy el voltak találva. De ezen túl a történet egy nagy semmi, a háttér nekem zavaros, ispánok, szolgabírók, váltók és egy csomó K-betűs szereplő, az élen Kozsehubával, akin legalább lehet nevetni.

Én ezt a könyvet annyira nem tudtam követni - ebben persze lehet szerepe annak, hogy hangosban hallgattam - mint még talán soha semmit, egy-két kötelező olvasmányon kívül, amik lehet hogy éppen Mikszáthok voltak szintén. Mikszáth-tal ugyanis nem vagyok jó barátságban. A Beszterce ostroma és A tót atyafiak, jó palócok szintén nem az én világom.

Szóval a Noszty fiút annyira nem tudtam követni, hogy kellett keresnem egy összefoglalót, amit gondolom diákok böngésznek át, és még az összefoglalón is egyszer majdnem idegrohamot kaptam, mert már azt se értettem meg, amikor elkezdtek Velkovicsékról hadoválni. Magyarán szólva kínlódtam azzal hogy tudjam mi történik, forgattam a szemem, dühöngtem - és ez minden csak nem az olvasás élvezése... Utána meg unatkoztam, annyira nem történt semmi, és ha belegondolok, hogy komolyan ennyi volt az egész sztori... igen-nem-igen-nem-mégis-mégsem. Ehh. Nem is ezzel van a baj, mert elég tud ez lenni egy sztorihoz, csak jól kéne tálalni. És ez nem az a tálalás, amit én szeretek, és nem is tartom időtállónak ezt a könyvet.
Ebből egy mostani tinédzser egy rohadt büdös szót nem ért.

Amik tetszettek benne: a gyöngyök esete és az Izrael Izsákok története. Ezek viszonylag élvezhetően voltak elmesélve.

Nekünk nem volt kötelező. Persze biztos én vagyok tudatlan és műveletlen, hogy nem tetszett, ám legyen, nem is járatom a számat, visszautalva az egyik zseniális idézetre a könyvből. (ez tényleg zseniális, nem ironikusan értettem).

Ha magyar és nem friss, akkor én maradok Szabó Magdánál. Ez egyszerűen nem az én szájízem. Nekem nőiesebb, érthetőbb, időtállóbb próza kell ennél.

Értékelés: 10/3,5

A Félőlény

Békés Pálos olvasásaim záróakkordja volt most A Félőlény, és nem is választhattam volna jobban, hogy visszatérhessek abba a környezetbe, ami legjobban megtetszett az írásaiban. A Félőlénnyel A kétbalkezes varázslóhoz hasonló, kedves mesét kaptam, aminek főszereplői Rakonc, Porhany és Csupánc. És persze a Félőlény, aki egész nap ki sem dugja az orrát kicsiny lakjából, amióta a szörnyek elkezdték elfoglalni a körölöttük lévő világot. Az utolsó szörnymentes terület a Kiserdő, de már itt is kémkednek a kukkoló berregények. A régi szép időkben teadálutánokat tartottak akiserdő közepén, és a Félőlény, aki akkor nem volt még félőlény, történeteket  mesélt, olvasott fel hatalmas könyvtárából. (Minden moly vágya! :)) Ennek azonban már jó ideje vége. Csatang már korábban el is hagyta a Kiserdőt, és barátait, hamarosan azonban újra megjelenik, és tájékoztatja a társaságot, a szörnyek bizony mindenhol ott vannak, és nincs más lehetőség, be kell állni közéjük... 

"Az odú tágas volt. És téres. Meg zegzugos. Lakhelynek a legalkalmasabb. Ahány helyiség, szeglet, sarok, sut, mindmegannyi mennyezetig rakva könyvvel. Csodás regék, románcok, mesék, mondák, legendák, poros, régi fóliánsok és vadonatúj sziporkázó képeskönyvek; avítt bőrkötések és tükörfényes borítókba burkolt remekművek sorjáztak a polcokon és az ágyak alatt, mivelhogy könyvek bújtak meg ott is, meg a konyhaszekrényben, de még az ágyneműtartóban is - könyvek, könyvek mindenütt!"

A történet egyszerű és rövid, vannak benne bőven mesei elemek, például három próba, amit ki kell állni, humoros is, és nem utolsósorban szeretnivalók a szereplői. Tetszett a tanulsága, és örültem, hogy nem szájbarágós.

"Köszönöm a tanácsot. De előbb a bunka, aztán a gyógykezelés. Jöjjön előbb kínhalálod, bajd azután inhalálok."

Értékelés: 10/10 Belopta magát a szívembe.

A könyvecske elérhető a MEK-en.
Itt írtam a többi Békés Pál olvasásomról: A kétbalkezes varázsló, Doktor Minorka Vidor, Lakótelepi mítoszok.

/A kép illusztráció, forrás: tumblr.com/

Sarah Addison Allen: The Sugar Queen

 
"Imagine a world where the color red has startling powers and passion can make eggs fry in their cartons. Welcome to snowy Bald Slope, North Carolina. There's magic behind every closet door..."
 

Sokáig emésztettem ezt a könyvet a befejezés után, amíg eljutottam idáig, hogy írjak is róla. De nem azért, mert nehéz lett volna. Csak élveztem, ahogy az ízei elolvadnak a számban. Imádtam minden sorát.

Bár ezen kívül csak egy másik Sarah Addison Allent olvastam, szinte biztos hogy:

a, az összes többit is fogom
b, ez a legjobb könyve!

A The Sugar Queen főszereplője Josey Cirrini (tessék szépen olaszos angollal ejteni, mert papa grando olasz macsó volt :)), egy huszonhét éves, sötét hajú, fehér bőrű lányka, aki nem szokványos szépség. Édesapja erőteljes mediterrán vonásait örökölte, és semmiben nem hasonlít törékeny, hetven felett is légiesen szép édesanyjához, Margarethez, akivel mellesleg együtt él, és annak minden kívánságát teljesíti, lesi, gyakorlatilag szolgálja őt egész életében. A világ elől nagy beépített szekrényébe menekül el néha, ami kedvenc és titkos kis zuga, telis-teli finom édességekkel, cukorkákkal, csokikkal, nyalánkságokkal, és egy rakás szerelmes regénnyel. Különös érzés keríti hatalmába Joseyt, ha a posta érkezik, de ezt nem a küldemények váltják ki belőle, sokkal inkább Adam, a postásfiú, aki síbalesete óta nem mozdult ki Bald Slope-ból, felhagyott a vad vízi evezéssel és egyéb extrém sportokkal, valamint jogi pályáját is otthagyta, és veszélytelen életet próbál élni egy-egy zsáknyi levelet cipelve a vállán naponta - az már más kérdés, hogy biztos ez a legjobb élet-e számára...

Bald Slope kedvelt nyaralóhely volt mindig is, de igazán népszerűvé Marco Cirrini, Josey apja tette, amikor síparadicsomot is létrehozott, véget vetve a téli pangásnak.

Egy másik fontos szereplőnk Chloe, aki olyan képességgel bír, amit azt hiszem minden könyvszerető ember irigyel: gyermekkora óta "követik" őt a könyvek. Lépten nyomon felbukkan egy-egy könyv az ágyában, a kerítésen a kertben, a lába előtt, a bárpulton, az éjjeliszekrényén, vagy épp a mennyezeten lassan forgó ventillátor egyik széles lapátján - épp az, amire szüksége van. Dobozszám állnak a könyvei, amiket egy életen át "gyűjtött" így össze. Chloe a történet kezdetekor szakít barátjával Jake-kel, és szinte azonnal önsegítő könyvek kezdik ostromolni, amit nem ért, és ami nagyon is idegesíti, lévén, hogy nagyon dühös, és megbocsátásról szó sem lehet. 

"Whether she liked it or not, books always appeared when she needed them..."

A kezdeti bonyodalom a könyvben, hogy Josey egyszercsak Della Lee Bakert találja a szekrényében, és a városbéli hölgy, aki 10-12 évvel idősebb Josey-nál, nem tágít. Nem akar hazamenni, nem akar elmenni, nem jön ki a szekrényből, és folyamatosan tanácsokat osztogat, közbeavatkozik, nyüzsög. Tanácsai, ötletei végső soron nem rosszak. Josey és Chloe nemsokára megismerik egymást néhány grilled tomato and cheese sandwich révén (nyami), Adam is közelebb kerül a postaládánál, és jobban megismerjük Jake-et, aki egyébként Adam legjobb barátja, a szakítás okait, hátterét, egy lófarkas rosszfiút, Juliant és Della Lee-ről és a Pelhamek titkáról is sok mindent megudunk. Josey pedig szép lassan szakítgatni kezdi a béklyóit, és hamarosan kinyílik a világ, ami sokkal nagyobb és szebb, mint a szekrény ajtaja mögött rejtőző kuckó...

"You're going to lose yourself in this, Josey. It's going to happen if you don't change. I know. I lost myself trying to find happiness in things that didn't love me back."

Aki azt hiszi, hogy ezzel a pár bekezdéssel sokat elárultam, téved. És az is téved, aki azt hiszi, ez valami romantikus regény-féle. Igen, van benne két-három szerelmi szál is, mégis olyan csodás összhangban van minden, és olyan varázslatos a hangulatteremtés, hogy egy percig nincs kétsége az embernek, itt sok mást is fog kapni mint szeret-nem szeret játszmákat. Ezek hús-vér karakterek, valódi konfliktushelyzetek. Imádtam a szereplőket. Nem is tudom eldönteni, hogy Chloet vagy Joseyt szerettem-e jobban. Nagyon jól sikerült megalkotni a mellékszerelőket is, Jake-et Jake szüleit, és élveztem a családi problémahelyzeteket is. Nagyon olvastatta magát, jók a szereplők, sokkal súlyosabb dolgok is vannak benne, mint elsőre gondolná az ember, nem egy habcsók könnyedségű írássá kerekedik ki a történet, de így a legjobb. A kapcsolatok szövevényesek, a szerelem édes, de nem fulladunk cukormázba..A párbeszédek pergők, a történet nagyon mozgalmas, és a végén, bár volt amire rájöttem előre, vannak izgalmas fordulatok is. Már-már krimibe fordult az egyik szál. :) 

Az eddig leírtakon kívül van még egy rakás édesség, amiket itt meg is leshettek - minden fejezet címe valamilyen édesség, cukorka fajta volt -, hóemberépítés, titkolt afférok, öreg ladyk teadélutánjai, jó autók, kotnyeles, és némileg babonás házvezetőnő, és szerencsehozó piros kardigán. :)
(És még szerepel benne az egyik kedvenc angol szavam, a serendipity is, jeee! - vakvéletlen, szerencse. :D)

Az angol kötet végén könyvklubos beszélgetőtémák vannak, két "kitörölt jelenet", és egy remek interjú a szerzővel, amiben kiderül a szereplők további sorsa is. Hála az égnek folytatás nincs, így kerek egész.Talán most először nem idegesített fel az efféle adalékanyag a kötetek végén, mert egyébként nem szeretem és el sem szoktam olvasni.

Értékelés: 10/10 Kedvenc lett, újraolvasás várható. Csak ajánlani tudom. :) Tele volt apró, varázsos pillanatokkal, amik Joanne Harrist, Alice Hoffmant idézik. Borsmentaolaj, különös megérzések, titkok, a semmiből előbukkanó könyvek, a piros szín ereje, ígéretek, amiket nem lehet megszegni...

Valahogy jobb bejegyzést terveztem írni róla, de nem tudom olyan jól leírni, amilyen jól a könyv meg van írva. Olvassátok! :)

Hamarosan megjelenik magyarul is, A Cukor Királynő címmel. (Szerintem magyarul ez igazán lükén hangzik, mintha valami kokain bárónőről lenne szó, de már mindegy... Viszont tartok tőle, hogy magyarul suta lesz benne egy csomó minden, ami angolul teljesen emészthető, de ez már lehet hogy csak az én rigolyám...)

Érdekes szavak, kifejezések:
- muumuu - egy Hawaii eredetű ruci - magyarázat itt. És így kell kiejteni! :D
- to nip sg in the bud - csírájában elfojtani valamit (?)
- nonperishables - nem romlandó ételek
- bouffant - feltupírozott haj
- clutter - zűrzavar
- nitpicker - szőrszálhasogató ember

Békés Pál: Lakótelepi mítoszok

"... a legelenyészőbb esély is kikényszeríti a próbát; olykor bele kell pusztulni valakinek, hogy a többiek újra nyugodtan legyinthessenek: úgyis lehetetlen."

 

Nagy reményekkel vágtam bele a Lakótelepi mítoszokba, most hogy úgy alakult, valahogy sorra veszem Békés Pálnak a MEK-en is elérhető írásait, és mivel A kétbalkezes varázsló nagyon tetszett, és Doktor Minorka sem volt rossz, valami hasonlóra számítottam.

Nem azt kaptam, mert ez inkább novellafüzér, nem mese, és voltak benne olyan pontok, ahol nagyon rossznak tartottam az egészet. Egy lakótelepen élő fordító mindennapjaiba pillanthatunk be. Úgy éreztem magam, mintha A kétbalkezes varázsló egyfajta felnőtt verzióját kaptam volna meg, a csövekkel, hangokkal, labirintusokkal, elromlott dolgokkal, szomszédmizériákkal. Csakhogy nekem ezekből jobban tetszett a mesés változat. Lásd: drótok vs. Drótorján család :D Egyértelmű. ;)

Vissza kellett néznem a címeket, hogy eszembe jusson mi is volt ami tetszett (khm. Igen, hát öregszem na. :))

Az elején, a legelső részt nagyon ajánlom, elég aktuális is a Tótisz-féle fordítási felbolydulás (aki nem tudja, legjobb, ha a leiterjakabon keresgél) miatt, merthogy ebben a pár oldalban a fordító fordítóhoz méltóan vért izzad, hogy megpróbáljon egy mondatot tökéletesre magyarítani :)

Tetszett még a Balkáni vacsora a Volt egyszer egy telefon, a Leíró gyakorlatok és a Dzsunga tufák.

A többi, ha jobban belegondolok elég vacak volt, vagy elrugaszkodott, vagy értelmetlen, vagy csak simán lassú és untató, és még csak nem is lyukadt ki sehova. Háyra emlékeztettett itt-ott, ami nálam negatív.

Értékelés: 10/5 Egyszóval: az eddigiek alapján mást vártam, és ez nem igazán kötött le, sőt a történetek nagy részét, a kiemelteken kívül eléggé utáltam. Nem maradandó.

U.i.: A borító borzalmas.

Most látom, van belőle film is.

Békés Pál: Doktor Minorka Vidor nagy napja

Ahogy A kétbalkezes varázsló, úgy más Békés Pál írások pozitív értékelései is szembefutottak velem már néhányszor, és mivel nemrég nagyon tetszett Fitzhuber Dongó története, következhetett Doktor Minorka is. :) 

Bevallom őszintén, nekem ez a cím semmit nem mondott. Nem tudtam ki vagy mi Minorka, és valószínűleg a Doktor Bubó miatt egy bagolyra asszociáltam belőle, de legalábbis valami kedves, kedélyes háziorvos figurájára. Nagy volt így a meglepetés, amikor kiderült, hogy Doktor Minorka nem ember, és nem is az orvostudomány jeles képviselője…

A történet egy kedves mese, egy piacon eltöltött igen szoktalan napról, amelyben szerepet kap egy varázslatos tollseprű, egy fogszabályzós kislány, egy bölcsész tyúk, egy neurotikus jótündér, számtalan kofa és hentes, és persze egy nagy lila kalap és annak tulajdonosa, Teréz néni.

"– Nekem milyen hangom van?
– Neked mindegy, hogy milyen hangod van, mert a Ferihegyen töltötted a gyermekkorodat és süket vagy, mint a fajd, úgyhogy állj félre, édes fiam!"

Kedvenc fejezetek: 3. és 11. Aki olvasta, tudja miért. :)
Kedvenc karakter: az ecset-kefe-pemzli árus, Dorka

Értékelés: 10/7,5 Tetszett, és elszórakoztatott, de A kétbalkezes varázsló nekem egy kicsit többet adott, ez egy egyszerűbb történet, egyszerűbb tanulságokkal. Szerencsére itt sem szájbarágósan, hanem valódi humorral.
Örülök, hogy felidézte a Nyár van nyárt, a kánonozást is. :)

U.i.: A műlovar mind csalárd, ne feledjük!

A könyv megtalálható a MEK-en.
Film is készült belőle 1987-ben.

David Jones: Szerzetesek az űrben

Igen, tudom, összevissza olvasok mindent mostanság, én előre figyelmeztettem mindenkit, hogy rapszodikus időszak van. :)

David Jones könyve, a Szerzetesek az űrben egy ifjúsági regény, amelynek célközönsége szerintem elsősorban a 12-14 körüli fiúk (vannak még köztük, akik leülnek olvasni, vagy lassan már ezek a srácok is lánymódra pózolnak a vécékben, hogy fotózgassák magukat, és egész életüket a facebookon élik? …).

A könyv a jövőben játszódik, a Prominence nevű űrhajón, ami tulajdonképpen egy monostor, teli szerzetesekkel, plusz Gary a kapitány, és Bart, egy 14 éves novícius. A monostorhajó különféle nap körüli pályákon kering, Bart aktívan segédkezik a kapitánynak irányításában, hiszen ő maga is pilótaengedélyt szeretne szereni. A szerzetesek Solt, vagyis a Napot imádják, és az ő tiszteletére letisztult, szép mázas edényeket, kerámiákat készítenek, amiket Sol fényének egy helyre koncentrálásával égetnek ki ünnepi körülmények között. Ezek az edények igen értékesek, így nem csoda, ha más is szemet vet rájuk. Egy elhagyatottnak látszó közeli űrhajóból SOS jelek érkeznek a Prominence felé, és a jólelkű szerzetesek a hajó segítségére sietnek. De vajon kik azok, akiket megmentettek? Bajba jutott „űrtöröttek”, vagy űrkalózok? És vajon mi lesz a renddel, amikor nem sikerül beindítani a motorokat, a megfelelő pályára átállni, és így a hajó egyre közelebb és közelebb kerül a naphoz – és annak hőjéhez…?

A könyv rövidke, de nagyon jól felépített, kapunk mindenből eleget, de szerencsére nem is túl sok a hajó különféle dolgainak részletezése. Persze nyilván a Csillagkaput idéző zsilipkapus, antigravitációs folyosós, radarrefraktoros és egyéb ilyen részek jobban érdeklik a 12 éves srácokat, mint engem :) De én sem untam egyáltalán, és az szerintem valamiféle jó egyensúlyt mutat. Tetszett, hogy fejezetekre van osztva, és nagyon jó címük volt az egyes részeknek. Az eleje kiváltképp jó volt, rögtön lekötött az in medias res kezdéssel, és utána már teljesen otthonosan éreztem magam az űrhajóban. Egyik megoldásra váró helyzet követte a másikat ezután, és tetszett a végkifejlet is, bár azokat az űrben lebegéseket nekem nehezemre esett elképzelni, főleg olyan közel a Naphoz. Hmm.

Jól volt benne adagolva a humor, szerettem hogy a szerzetesek visszafogottsága ellenére voltak kifejezetten vicces megnyilvánulások. :) A nap-szertartásokon a templomban napszemüveget öltő szerzetesek képe mégt most is előttem lebeg :D Nagyon menők. :)

Egy furcsa dolgot találtam, szerepel ugyanis az SOS a könyvben, amikor a Remora nevű hajó vészjelzést küld, és az is szerepel, hogy azt jelenti, Save Our Ship. Én úgy tudtam Save Our Souls…? Nem így van?
Egy másik kritikai pont pedig a borító, ami kicsit kidolgozatlan, a betűtípus meg egyszerűen gagyi, pixel-szerű. Ahogy elnézem, mondjuk az eredeti borító se valami ász. -->

Kedvenc karakterek: Bart, Aelred testvér.
Legviccesebb név: Renault testvér :D

Értékelés: 10/8,5 Nagyszerű nyári olvasmány kis- és közepes fiúknak, de teljesen jó kikapcsolódás felnőttként is. Igényes fordítás, jó karakterek, érdekes problémahelyzetek, űrmonostor a jövőben, és persze szerzetesek a zűrben (!). Nekem bejött.

A könyvet köszönöm a Főnix Könyvműhelynek, és köszönöm Bridge-nek a közreműködést!