2022. április 10., vasárnap

A fekete zongora

Forrás.
Emlékeztek még a poszt-turkáló rovatra? Azokat a könyves bejegyzéseket mentettem át ebben a rovatban a blogspotra, amiket annak idején a freeblogon lehetett elérni - amíg az be nem mondta az unalmast. 2014 és 2018 közt sok-sok posztot tettem ki a régiek közül erre a felületre is, és úgy gondoltam meg is vagyok, a többi nem annyira érdekes, nem aktuális, nem sikerült jól, vagy csak töltelékposzt volt, a rovatot pedig megszüntettem. 2020 áprilisában tűnt fel egy "hiányzó", a Bogár bárd meséi, amivel mégis kiegészítettem az "előtrúrt" bejegyzések sorát.
Nemrég pedig egy barátnőm próbált keresgélni a blogon, és meglepetten vont kérdőre: A fekete zongoráról nem írtam? És hát dehogynem... Azt hiszem ideje lesz még egyszer, friss szemmel átnézni, nem maradt-e ki valami mégis, aminek itt a helye. ;) A Dávid Veron sorozat főleg ne legyenek hiányos! 2010.08.10.-én írtam A fekete zongoráról:

"Az oroszlánszívű kapitány igyekezett távol tartani minden, az ördögnél csak egy hajszállal vonzóbb férfit az ő nem mindennapi szenvedélyekkel megáldott Jovánkájától. Losonczy pedig amaz ördögnél nem egy hajszállal, hanem legalább egy dús hajzuhataggal volt vonzóbb."


Baráth Katalin, A fekete zongora című könyve először a moly.hu-n tűnt fel, amikor valaki utazó könyvként indította el, kölcsön-olvasásokra. De meg kell hogy mondjam, nem vettem a fáradtságot, hogy elolvassam a fülszöveget, vagy hogy bármi módon tájékozódjak arról, miről is szól ez a könyv. Prózai ok: az első kiadás riasztó (számomra riasztó) borítója a fekete háttérrel, komor összképpel, monarchiás felirattal, valami poros régi könyv túlságos komolyságát hirdette. Később amikor az új kiadás megjelent, és hírek érkeztek arról, hogy belül bizony blogokból és molyos értékelésekből találhatók ajánlások, felfigyeltem ismét a könyvre, ezúttal nem csak a külsejére. De azért mindenképpen szerencsés választásnak tartom az új borító küllemét, színeit. Minden passzol rajta a történethez is, a hangulathoz, a korhoz; nagyon szép. :)

A könyv fülszövege:

"Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak…
Baráth Katalin remekbeszabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt, amely kibővített, végleges változatban és két novella kíséretében kerül végre a széles olvasóközönség elé."

Nem írok új ismertetést, mert a fülszöveg nagyon jól vázolja a sztorit, és nem árul el sokat szerencsére. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit esznek annyian ezen a könyvön? Vajon mitől olyan jó? Megvallom férfiasan az igazat, nekem fenntartásaim vannak az újonnan megjelenő magyar könyvekkel kapcsolatban. Nem is igen fogyasztom őket - és ez valószínűleg azért van, mert kevés köztük az olyan, mint Baráth Katalin könyve. Kevés az olyan, ami mögött nem csak egy megkapó fülszöveg van.

A fekete zongora egy korhű, kellemesen szórakoztató hangvételű,  hagyományos nyomvonalat követő, ám mégis rendhagyó detektívsztori, rengeteg izgalmas, jól megírt karakterrel. Nem gondoltam volna, de öröm volt visszautazni az 1900-as évek elejére, egy kisvárosba, ahol mások az erkölcsök, más az igazságszolgáltatás, egyáltalán más az egész élet, mint most - és mégis, olyan jólesően ismerős.

Mert, ahogy Lobo is írta a posztjában, az egész attól tud jó lenni és szórakoztató, hogy Baráth Katalin nem a külföldi sablont veszi elő. Nem Anne és Michael lép elénk az iPodjukat és hipermodern PDA-kat nyomkodva, és a last-minute nyaralást tervezve amikor, teszem azt, a lakájuk vérben úszó holttestére bukkannak a jakuzziban... (nem mintha ezzel alapvető baj lenne, de nem kell mindent ilyen és ehhez hasonló sablonokra építeni), hanem egy régiesen kellemes magyar környezetbe repít, ahol persze van tyúketetés meg falusi bál is. És ez ugyan miért lenne rossz? Lehetne persze rossz, de ezt teljes mértékben megakadályozza az, hogy olyan jól van megírva! :D

(Szerk: Ezt a részt jól átírtam, és később realizáltam, hogy pont ez a bekezdés szerepel a következő kötet elején, ajánlóként... Így aztán visszamásolom ide az eredetit is: "Mert, ahogy Lobo is írta a posztjában, az egész attól tud jó lenni és szórakoztató, hogy Baráth Katalin hála az égnek nem a külföldi mintát majmolja. Nem Anne és Michael lép elénk az iPodjukat és hipermodern PDA-kat nyomkodva, és a last-minute nyaralást tervezve amikor teszem azt a lakájuk vérben úszó holttestére bukkannak a jakuzziban... (nem mintha ezzel alapvető baj lenne, de nem kell mindent ilyen és ehhez hasonló sablonokra építeni), hanem igenis van Jóska meg Pista, meg még tyúketetés is és falusi búcsú és bál. És ez ugyan miért lenne rossz? Lehetne persze rossz, de ezt teljes mértékben megakadályozza az, hogy olyan jól van megírva! :D")

A stílus végig nagyon tetszett, jólesően bele lehetett merülni, élvezni a szavait, azokat is, amik már ki-kikoptak az mai beszélgetésekből. Nagyon a helyén van a hangulatteremtés, a szereplők ábrázolása. Élvezetes, könnyed, sokszor mosolyra késztető olvasmány, ami mögött mégis jó felfedezni, érezni, hogy nem marketingesek csapata ült össze, és dobott össze egy vázat, hanem ez igazán egy eredeti ötlet, amivel sokat dolgozott a szerző, hogy még jobb legyen.

A mulatságos ballépések, félreértések, nyomozás közé az irodalmi vonalat is ügyesen belecsempészte Katalin, Adyval, a vers, és a költő szerepeltetésével is, ez vitt még egy kis pikantériát a rejtélybe.

Dávid Veronika alakja, személyisége nagyon jól lett összerakva. Emberi volt, átlagtól eltérő, tűzrólpattant, okos, de önfejű is és tapasztalatlan. Egy szóval: szerethető. :)
A többi szereplő is remek volt, a neveiket és őket is imádtam, Dujmovics, Vékonyék, Kökényné, Hevér Márk, Remete Pista, Rosenberg Léna... mindenki olyan élő és eleven volt a könyv lapjain!

(Nincs spoiler továbbra sem, de itt a következő bekezdésben van egy része a bűneseteknek amit nem értettem, ez lehet, hogy másnak elárulhat valamit... aki gondolja, ugorja át inkább.)

Hogy ne csak dicsérjem a könyvet, mert végül mégsem kap max. pontot, egy kicsit zavart a végkifejlet: azzal a plusz egy halálesettel lehetett volna spórolni talán, és bár nekem végülis meglepetés volt a gyilkos személye, és a háttérben rejlő ügyletek, mégis még mindig ott tartok, hogy nem jövök rá, vajon mire is utalt a selyemkendő? És hogy ebből Veronnak mi esett le nagy hirtelen? Nem tartom magam általában figyelmetlen olvasónak, persze lehetséges, hogy most az voltam (és ez esetben elnézést kérek), de őszintén, én nem emlékeztem a kendőre, és jelentőségére a könyvből. (Ha valaki válaszol erre a kérdésre, kérem jelezze a kommentben ha spoilert tartalmaz!)

Szintén lehet hogy figyelmetlenségnek tudható be, nem tudom másokat is zavart-e, de például nekem csak a könyv közepe felé vált nyilvánvalóvá, hogy nem csak egy, hanem két Rosenberg van - Lipót és Simon. Valahogy teljesen egybeolvadtak nekem.

A kötet végén két novella szerepel: a Kétszáz ló ereje, és A belga. Előbbi egy Annuskának írt levél, ami egy autós bűncselekményt ecsetel, utóbbi pedig a híres Poirot Magyarországra történő látogatását festi meg, persze Dávid Veron itt sem maradhat ki a képből.

Nem rosszak, de elég kritikus tudok lenni a novellákkal. Persze, tudom, már olvastam sokszor, nehéz jó novellát írni. A kétszáz ló ereje kicsit untatott, nem érdekelt igazán a parfümherceg és a nagy teljesítményű autók története. A belga sokkal szórakoztatóbb volt, és tetszett amire rávilágított. Jó volt valami üdítően mást olvasni Poirot mesterről, mint Agatha Christie krimijeiben. A lezárását viszont hirtelen jött, lapoztam egyet, hogy mi a következő mondat, erre ott vége volt a könyvnek...
Nem a könyv hendikepje, hanem az enyém, hogy nem szeretem a másfajta írásokat a könyvek végén - akár a szerző egy másik könyvéből való részlet, akár novellák, vagy egyéb ajánlások, értekezések legyenek is azok. Ez nekem valahogy mindig ront az összképen, viszont frusztrál az is ha olvasatlanul hagyom. A könyv saját végével szeretem becsukni a könyvet.

Értékelés: 10/9 Egészében véve, ahogy feljebb is méltattam, A fekete zongora izgalmas, hiteles, élvezetes krimi, csak ajánlani tudom. Köszönöm Baráth Katalinnak az élményt, és persze a dedikálást is, ami Zakkant meglepetésötlete nélkül nem jöhetett volna létre. :)

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!

Valamint köszönöm a Freeblog Könyves Aloldal és Lobo közreműködését is!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Érdekes volt megint egy régebbi írásomat elővenni. Nem tudtam kihagyni néhány stilisztikai javítást belőle, de a lényeg persze ugyanaz maradt. ;) 
Hogy teljes legyen a Dávid Veron sorozatról írt bejegyzések sora, hamarosan hozom az újjáélesztett poszt-turkálóban A türkizkék hegedűt is. Fogalmam sincs, miért nem tartottam ezeket érdemesnek az átmentésre akkor... 

További Baráth Katalin posztok: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése