A türkizkék hegedűről 2011.07.07-én írtam a freeblogon:
Amikor Veron első kalandjait befejeztem, már előre vártam, hogy legyenek még róla történetek, kíváncsi voltam, milyen rejtélyek fűszerezik még Ókanizsa életét.
Amikor felröppentek a hírek a türkizkékről, nagyon örültem, és a borító megjelenésekor is elégedett voltam, folytatódott a tapétás vonal, a finom minta, a tusbetűk. :)
Amikor megtudtam, hogy a történet nem Ókanizsán játszódik, csalódott voltam. Bizony. Pedig nem kellett volna.
Amikor ugyanis elindult az újabb, velejéig magyar, századelős krimi, és Mara és Dede képbe kerültek, rögtön tudtam, hogy bízhatok Baráth Katában, és mindegy hova vezérli Veront kitartó makacssága és igazságkereső természete, érdekes karakterekben és izgalmakban nem lesz hiány.
Amikor viszont egy hónap után is még csak a könyv felénél slattyogtam, megijedtem, hogy talán mégsem tetszik ez nekem annyira. Gondoltam, hogy csak éppen valami másra vágynék szívem szerint, de ettől függetlenül a sztoriba és a szereplőkbe belehabarodtam. Ami nekem most megfeküdte a gyomrom, az a rettentő sok jelzős szerkezet, zárójelezés és cirádás mondat volt. Úgy sóvárogtam a pergőbb párbeszédek és rövidebb lélegzetű mondatok után... Más rosszat szerintem nem tudok a könyvre mondani, ezen a "töménységén" kívül, amire nagyon ráfért volna a lazítgatás, mert így fullasztó.
A történetről röviden annyit, hogy Veront Budapesten látjuk viszont, ahol A Nő szerkesztőségében dolgozik, és barátosnéjánál, Argyelán Maránál lakik, annak villájában. A bosszantó kolléganőkről és bonbonokról írandó cikkekről, vagyis a hétköznapi dolgokról nagyon hamar átnyergelünk a nagybetűs kalandba, egy elveszett kisfiú utáni nyomozásba, aminek szálai hamarosan a csodás, századelős, kalapos, napernyős, magyarosan úrias Balatonfüredre kalauzolnak minket, majd egészen a tengerig meg sem állunk egy gonosztevő, Szászi Barabás nyomában. Hamarosan több is veszélybe kerül, mint egy szerencsétlen sorsú gyermek, és Veron belecsöppen a politikába, a Monarchia ügyeibe.
El kell hogy mondjam, nekem a már halványodó tavaly augusztusi emlékeim szerint a zongorában nem folyt ennyi vér, de lehet hogy rosszul emlékszem. Nem mintha baj lenne, örültem a késeléseknek, támadásoknak, felbukkanó hulláknak és félhulláknak. Jöttek sorra a fordulatok. Amit egy kicsit sajnálok, hogy nagy része a sztorinak elég könnyedén oldódott meg, és egy központinak hitt szál meg főleg hamar el lett vágva.
A fordulatos részek mellett a könyv elején, az első néhány fejezetben olyan üdítően lehetett elmerülni, hogy lépten-nyomon azt éreztem, azt gondoltam, ezeket nekünk, molyoknak írta Kata. Könyvesboltok, könyvkölcsönző, régi könyvek, könyvillat, sőt a könyv mint fegyver is előkerült, és de jó is volt ezekben a jelenetekben időzni a képzeletben vetített filmkockákon. :)
Veron személyisége kicsit még jobban kibontakozik, és megadja ugyanazt a gerincet a könyvnek, ami a véres események és világpolitikai gondok mellett legyintve figyelmezteti az olvasót, ez azért nem lesz tragédia, és csak tessék nyugodtan olvasni, a könyv címlapján az ajánló nem hazudik: "Egy kis krimi, egy kis süti, egy kis századelő." :)
A nevek... Lehet hogy nem sokat számít másnak, de engem megint megbabonáztak a régies, úrias, jobbnál jobb kitalált nevek, amik kifejezetten hangulatosak: Riegler Manó, Szászi Barabás, Fürstenberg Eugén... :)
 |
| Balatonfüred 1917,Forrás, Képszám: 132263 |
Örülnék, ha lenne még folytatása a Veron-könyveknek, mert egy igazán bájos, egyedi magyar női nyomozóalak született meg a kisasszony személyében, akiről érdemes még kanyarintani néhány kötetet. A gyerekkel, férjjel kapcsolatos ábrándozásos utalásoknak különösen örültem, mert jó lenne ha azért emancipáció ide vagy oda, a mi Veronunk végül csak-csak arra vetemedne, hogy makacsságával sokáig boldogít egy szerencsétlen ifiurat. :)
Olyan jó lenne ha egyszer megfilmesítenék! (HAHÓ, filmesek!!!) :) Nem tudom ki lenne a legjobb Veron, valakinek van rá ötlete?
Értékelés: 10/8 - Az említett nyelvi elnehezedés nekem levont belőle. Eleinte a hegedű, később a zongora felé billent a mérlegem, végül egyértelműen a zongora mellett teszem le a voksom. Sajnálom azt is, hogy a címadásnak ezúttal nem volt olyan sok jelentősége, mint az első könyvnél.
Kedvenc jelzős szerkezet a sok nem kedvenc között: jajvörös kalap :D Kedvenc, eleddig ismeretlen szó: kóconfitty. :)
A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak, és köszönöm Lobonak a közreműködést!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A történnetből sajnos nem sokra emlékszem, de most, újraolvasva az akkori posztot, megcsapott egy kicsit a balatonfüredi hangulat újra. Az egyik kedvenc balatoni városom. ♥
Szeretném egyszer majd újrázni a Veron könyveket is.
További Baráth Katalin posztok:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése