2017. július 11., kedd

BooBooktag

Forrás.
Nemrég töltögettük a féléves összegzés taget, de én ismét egy ilyen poszttal jelentkezem most. Bubumaczkó ugyanis készített egy saját kérdéssort, igaz nem most, hanem még februárban, én pedig el akartam lopkodni, és csak most jutott eszembe visszatérni rá.
Lobo és Ilweran is írta az előző tag kapcsán, hogy jobban szeretik irányított kérdéssornak hívni, csak hát ez olyan hivatalosan hangzik.. Örülnék ha lenne valami frappáns magyar szó erre, ami a taghez hasonlóan kifejezi, mire gondolunk. :) 

De lássuk a kérdéseket! 


Mi volt a fő motivációd a blogolásra?

Mindig is szerettem az adott olvasmányaimon elgondolkodni az olvasás után, sőt, gyerekkoromban örültem volna, ha van valami kis teszt a könyvek végén (stréberek ismérve, hogy szívesen írnak dolgozatot arról, amit jól tudnak :D ), sőt, volt olyan, hogy kis kockás füzetbe írtam egy rövid véleményt a könyvről. Ehhez akkor még nem volt ilyen jó platform, mint a blogok, pláne nem voltam még ismerős az interneten. Később, amikor lett számítógépen, valahogy Lobo Olvasónaplójára tévedve megtetszett a dolog, és úgy gondoltam én is szívesen írnék minden könyvről egy kis rövid véleményt, akár csak a magam számára is, hogy később vissza tudjam olvasni. Ebből azért végül több lett, mint a "fióknak írás", de egyáltalán nem bánom, mert a kedvenc hobbim kinőtte magát egy nagyobb és kellemesebb tevékenységgé, összekötve az írással, blogolással. :)

Milyen tanácsot adnál a kezdő blogger énednek?

Nehéz kérdés. Szerintem kezdetben túl vehemensen támadtam vagy védtem ezt-azt, ennek nincs sok értelme. 

Az életben mennyire vagy kritikus és elemző alkat?

Roppantul. 

Van kialakult szertartásod olvasáshoz, blogíráshoz?

Nincs kialakult szertartás, az olvasás is, a blogolás is talált már fura helyeken, és bármikor képes vagyok ezeket a kedvenc tevékenységeimet űzni. Persze legtöbbször itthon a gépemnél firkálok, és mindig túl hamar találom hozzá üresnek a kávébögrém (hova lett a kávé?!). :)

Hogy állsz a recenziókkal?

Most igen mértékletesen. Kissé megcsömörlöttem, és nem azért, mert annyira nagyon sokat vagy engem nem érdeklő könyveket kértem volna. Egyszerűen csak jó, hogy ha bármikor lekaphatok egy sajátot a polcról, amihez éppen most támad kedvem, és nem sorakozik feladatként más előttem. 

Mi volt ez első könyv, amit elolvastál?

A régi olvasmányjegyzékem szerint A padlásszoba kis hercegnője. De olvastam előtte mesekönyveket is egyedül, az biztos, nem tudnám megmondani melyik lehetett ezek közül az első. 

Ha választanod kéne, melyik mai könyvet tennéd egy időkapszulába? Melyik könyv lehet releváns a későbbi korok embereinek is?

Forrás.
Az 1984-et érdemes lenne. A Harry Pottereket is szívesen eltenném így, annyira értékes a szívemnek, és a története is szerintem sokat ad, nem csak szimplán mese. 

Van olyan könyv, ami megváltoztatta valamilyen módon a gondolkodásod, ezáltal az életed?

A Beszélnünk kell Kevinről eléggé megrengetett, azt hiszem ezen a könyvön gondolkodtam a legtöbbet (vagy talán még mindig gondolkodom...) az olvasás után. De a Pi élete is eléggé felforgató olvasmány volt. A Bőröm alá mászó könyvekről írtam egy külön, témázós posztban is.
Hogy megváltoztatták-e az életemet? Azt hiszem minden olvasmány egy kicsit változtat rajtunk, nem az életünkön, de a személyiségünkön. Tudnak adni bizonyos löketeket.
Az olvasmányok személyiségformáló hatásáról is témáztunk egyszer, ajánlom azt a posztot ehhez a kérdéshez, mint bővebb választ. :)

Melyik könyvbéli szereplővel tudsz leginkább azonosulni?


Hű ez nem egy könnyű kérdés. Melyik szereplővel az összes olvasott könyvemből... nem tudom. Vannak kedvenceim, és vannak, akiknek tetszett a gondolkodásmódja, vagy az, ahogy cselekedtek. Azonosulni is tudtam sokukkal, de nem tudnék most így hirtelen a nagy tömegből egyet kiválasztani. 

Ha az életedről könyv készülne, szerinted ki írná?

Volt egy ilyen teszt egyszer a facebookon, és az jött ki, hogy J.K. Rowling írná. Nos, ez ellen nem tiltakoznék. ;) 

Melyik a legfurcsább könyv, amit valaha olvastál?

A The Teratologist. Elég beteg volt. 
Melyik kötethez kötődik egy számodra kedves emlék?

Számtalanhoz! :) Szívdobogtatóan izgalmas volt a HP utolsó részének végét, az utolsó fejezeteket lapozgatni például. De ugyanúgy szerettem belemerülni egy-egy Balaton parti nyaralásnál az aktuális Sarah Addison Allen könyvembe, vagy a soron következő Baráth Katalinba (ők mindig jöttem velem nyaralni). Egy csomó könyvről berögzült, hogy hol olvastam, milyen idő volt akkor, mi zajlott akkor az életemben. A Pi életének olvasása is emlékezetes, várakoznom kellett fél napot, és akkor daráltam be a nagy részét, egy bevásárlóközpontban (!)... :))) 

A múltból vagy jelenből vagy akár egy könyvből kit látnál legszívesebben a könyvklubodban?

Liesel Memingert A könyvtolvajból. 

Ha választhatnál, milyen varázserőd lenne?

Teleportálás. 

Mi lenne a patrónusod?

Nem csináltam soha ezzel kapcsolatos tesztet, de most valami azt súgja, hogy egy hiúz lenne az.

Akinek van kedve, vigye a taget, kommenteljétek be a linket, ha kitöltöttétek. Credits go to Bubumaczkó. :)

Dóri és Sister is kitöltötte. :) 

4 megjegyzés:

  1. Tényleg ha lenne egy frappáns magyar kifejezés rá, akkor használnám azt :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy kitöltötted, tetszenek a válaszaid!
    Már én is gondolkoztam, nem-e lenne jobb interjúnak vagy tesztnek vagy bárminek hívni a book tag-eket, de sosem jutott eszembe semmi frappáns...
    Idén hora mész nyaralni és mit viszel magaddal?
    Ez a The Teratologisttényleg betegnek tűnik...
    El is felejtettem, hogy több témázás is egybevág a kérdésekkel, de jó volt látni, mi változott azóta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, ha tetszettek! :)
      Már olvastam a Balatonparton idén is, méghozzá a Borne-t. :) A többit még nem tudom, most egyelőre csapongóan olvasok kissé. :)
      Hát a Teratologistot nem is ajánlom, kb. senkinek. Nem is tudom már hogy került a látóterembe.
      Igen, voltak hasonló témázások is. :) Jók voltak a kérdések! :)

      Törlés