2016. november 1., kedd

Októberi zárás

Forrás.
Gesztenye Guszti helyett most némi Tök Tóni kontent dukálna, de sajnos idén (sem) faragtunk tököt, csak a szomszédék töklámpását nézegethettem október utolsó napján. A hónap könyves szempontból viszont most rendkívül eseménydús volt. Sok könyvet zsákmányoltam, de sokat is olvastam el. Voltam Infernót nézni a moziban és eljutottam egy szuper könyvbemutatóra is. :) Lássuk hát milyen volt az októberem: 

Beszereztem 
7 könyvet zsákmányoltam a hónapban (plusz még e-ket is), ami bevallom őszintén engem is meglepett, mert csak 2-3-mal számoltam gondolatban... A könyvek közül 4 reci, és ezek majdhogynem egyszerre érkeztek, ezért a tumultus. :) Jó hír, hogy az összes ehavi beszerzésből már négyet olvastam, igaz, egyet korábban. A csoportképről lemaradt a HP és az elátkozott gyermek, mert kölcsönadtam. Tulajdonképpen ő sem ismeretlen már, hiszen  angolul már augusztusban olvastam a szövegkönyvet, de igaz rajongóként meg kellett vennem a magyar változatot is. 

Kupacban...
...és kiterítve.
 A két Maigret könyvről (1., 2.) és Rowling avatási beszédének kis könyvecskéjéről olvashattok már posztot is a blogon, Vesaliust pedig most olvasom. A Rosie project egy nem várt beszerzés volt, ráadásul teljes áron... történt ugyanis, hogy:...

Események
Részt vettem a magyarországi Graeme Simsion könyvbemutatón, és dedikáláson, és bizony, nekem nem volt eddig saját példányom... A szerző viszont olyan közvetlen és kedves volt, hogy nem bírtam elviselni a gondolatot, megdicsérem a könyveit, majd pedig be sem állok a sorba dedikáltatni?! Szóval most jól járt velem a Libri, másként nem lettem volna hajlandó 3350 Ft-ért megvenni izibe a Rosie-t... (Bookdepóról, külföldről szállítva 2300 Ft, szóval elmehetnek ám...) Mindenesetre ennyit megért az élmény, és most végre van saját kis papír-Rosie-m is. :)) A Simsion-eseményről külön posztban fogok még beszámolni...
... ahogy az Inferno mozizásról is! Nagyon vártam már az egyik kedvenc Dan Brownomból készült új filmet, és nemrég meg is néztük. Akciódús Langdon-történet lett belőle, és szerintem jól adaptálták a filmvászonra. De erről is, ahogy mondtam lesz még egy külön bejegyzés, amiben áradozhatok a magyarországi forgatási helyszínekről, és arról is, hogy Tom Hanks nem öregszik! :D

Olvasások
Forrás.
Már szeptemberben is éreztem, hogy visszatért az olvasási kedvem, októberben ha lehet, ez csak fokozódott, és 9 könyvet fejeztem be. Igaz, voltak rövidebbek is, de azért tényleg sikerült elég sokat olvasni. Ebből a 9-ből 2 vcs-s könyv volt, de egyéb régi tartozást is sikerült lehúzni a mindenféle listáimról, pl. Harold Fry történetét. Folytattam a Backmanozást is, és megismertem végre Britt-Marie történetét. Róla is hamarosan írok. (Kicsit elmaradtam a posztjaimmal a hosszú hétvégén, pedig azt hittem lesz időm írni - erre kedvem nem volt! :D)

Blog
Az ehavi 13 posztot elnézve nem látszik, hogy lemaradtam volna a bejegyzésekkel, szóval nem is szabadkozom. :) 

Tervek
Az őszi tervekkel egészen jól állok, a tervezett 8-ból, már 4-et olvastam és kettőt mindenképp szeretnék sorra keríteni még belőlük. A többit lehet, hogy arrébb tolom majd. 
A vcs-s közvéleménykutatásban a legtöbben a Kulcsra és A Mester és Margaritára szavaztatok, hogy őket kerítsem még sorra idén. ;) Igyekszem! :) A teljesítéshez még három könyv kell egyébként, szóval szemezgethetek a listáról

A többiek októbere (vagy épp Booktóbere :D)



25 megjegyzés:

  1. PuPi, nem semmi hónapod volt, jó sokat olvastál, és örülök, hogy végre Vesalius is célba ért :)
    Szerinted Maigret bejönne nekem? Mindig elgondolkozom rajta, amikor nálad feltűnik. Egyet sem olvastam még, talán bele kellene kóstolnom.
    Neked is mennyi jó élményed lett, legközelebb már én is elmegyek egy ilyen könyvbemutatóra-dedikálásra, eddig csak Emylia Hallt hallottam így élőben és szuper élmény volt.
    13 poszttal eszedbe se jusson szabadkozni! Szerintem te vagy az, aki mindig hozza ezt a számot :)
    A Mester és Margarita nálam is évek óta tervben van, kicsit tartok tőle.
    Éljen a Tök Tóni, nagyon cuki :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öö, Niki, nekem van két Maigret-m, szívesen neked adom őket.;)

      Törlés
    2. Niki, célba ért szegény Vesalius, csak megakadtam vele, a többi miatt. :) De eddig nagyon bejön! :) Imádom a hangulatát.
      Maigret-t lehet, hogy te is szeretnéd, régi vágású krimik, és hát a legjobb, hogy igazából a legtöbb ilyen 150 oldal csak, szóval nem kell nagy erőbefektetés hozzá, ha csak kipróbálnád. ;) Szívesen adok kölcsön!

      És te mikor tervezed az M&M-et?

      Törlés
    3. Amadea, Pupi: öööö ... oké, majd Maigret ügyben egyeztetünk akkor :)

      Pupi: szerintem Vesalius végig hozza a hangulatot, szóval ha az eleje bejön, a többi is tetszeni fog.

      Jövőre jó lenne M&M-et olvasni, de parázok, hogy én ehhez még kis csitri vagyok és nem fogom érteni a mondandóját :P

      Törlés
    4. Úgy érzem túl erőteljesen propagáltuk Simenont. :D

      Amúgy nem tudom miért jönnek ezek a félelmek az M&M-mel kapcsolatban, valaki belénk ültette?

      Törlés
  2. Hajrá, Pilla, menni fog a M&M!:)
    Én nem bírom se Dan Brownt, se a Rosie-projektet (bocsi), de a lelkendezésed jólesik elolvasni. A Vesalius egyre jobban érdekel, pedig a megjelenésekor csak fintorogtam, nem igazán az én szájízemnek való az újdonat Agave-vonal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, köszi! Ilyenkor mindig látlak magam előtt egy baromi nagy transzparenssel, ahogy biztatsz! :D

      Hmm, hát azért az "új Agave vonal" nem olyna könnyen definiálható szerintem, van egy csomó féle cucc, pl. a Lily és a polip is nagyon rendhagyó, és a Vesalius meg a hagyományos vonalakat követi, talán az Én, Liviához hasonló, csak ugye plusz thriller-krimi szállal. :)

      Törlés
  3. A Vesaliusra én is kíváncsi vagyok, mióta Nikkincs írt róla - várom, hogy a könyvtárunkban meg lesz-e (max kezdeményezem :D).

    Graeme Simsion nagyon cuki ember! Megnéztem egyik nap az Ekult vele készült interjúját és kedvem támadt mégis olvasni a Rosie update-et, na meg a beharangozott új regénye is érdekelni kezdett.

    A vcs-vel nagyon jól haladsz te is! :)

    Az alvó óriások is nagyon érdekel, mióta Ilweran írt róla, szóval várom a megerősítő véleményt tőled - na de semmi kényszer :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezdeményezd! :) Szerintem is jó kis könyv, még így is, hogy még alig mélyedtem bele.

      Én is meg akarom nézni azt az ekultos videót vele, még nem láttam. És hát igen, egy bűbáj az az ember, és csupa kedvesség, pozitivitás, mosoly. :) Annyira csak külföldiekkel tapasztal meg ilyet az ember...
      Az új regénye is érdekel engem is, bookdepóról rendelhető már, és most meg a feleségével írnak közösen egy könyvet, a férfi és a női főszereplő szemszögéből, azt is nagyon várom. A munkacíme Left, Right.

      Törlés
  4. Ó, ez nálam mindig így szokott lenni, hogy amikor csak 2-3 könyvvel számolok megvétel tekintetében, lesz belőle 5-8 :D :D
    A Britt-Maries bejegyzésedet várom nagyon, novemberben szerintem nálam is sorra kerül, kár tovább halogatnom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez tényleg mindig így van! :D
      Ó, igyekszem majd vele! :) Nem volt rossz, de Ovét nem tudta überelni.

      Törlés
  5. Látom neked is tetszett a booktóber szó, és neked is booktóbered volt ám, ahogy látom! :)
    Tök jó, hogy akkora élmény volt a dedikálás, hogy végül megvetted a könyvet. :)
    Az Inferno nekem is tetszett, a könyvet is szerettem annak idején, kíváncsi leszek a jövő évben megjelenő új Dan Brownra is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, jó kis szóalkotás lett! :)
      Én is már alig várom az új Dan Brownt! :)

      Törlés
  6. Én még mindig nem néztem meg az Infernot, mert eddig mindenki lebeszélt róla, hogy nem is annyira jó, én meg sajnálom rá a pénzt, és hiszek a károgóknak :((( Mondjuk a könyv is jó volt, szóval sztem a film sem lehet ettől messszebb, Tom Hanks meg <3 Húh mennyi beszerzés, és milyen szépek! A teljes áron vett könyveknél felszisszentem, fúúúhhh mekkora margin van a magyar kiadásokon. (Ok, tudom fordítás, új borító, tördelés, stb..stb..) de nah... Én már nem is írok a beszerzéseimről, mert nem is vettem mostanság könyvet (az új HP-ktől eltekintve, de azt hiszem ezt nem is bánom, a pénztárcám meg főleg örül.) Versalius nekem is kell viszont :D :D Ha szépen nézek majd kölcsönadod ha egyszer lesz időm rá?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Délután kimegy a posztom az Inferno filmről. :) Szerintem nem volt rosszabb a többinél, csak más volt, de ez a történet jellegéből és a konfliktusok és bonyodalmak forrásából is adódik. Hát legrosszabb esetben majd megnézed később, nem a moziban. :) Imádom Hankset én is! <3
      Az angol Rosie-t vettem meg, a magyar nem tudom mennyi, szerintem 3990 lehet teljes áron, nem néztem meg, de azok keménytáblásak, ez meg csak a puha... Na mindegy, mondom, végülis az élményért megérte beáldozni ennyit. :)
      Persze, szívesen odaadom majd! :)

      Törlés
  7. Az Alvó óriásokat én is néztem, aztán elkezdtek szállingózni a nem annyira pozitív vélemények, most nem tudom... Pedig a fülszöveg alapján izgi!
    Imádom a könyvesboltok külföldi szekciójának árazási módszereit... Na nembaj, van egy aláírt példányod a Rosie-ból! :)

    A Mester és Margarita, hajrá! (És ne félj tőle!) Mondjuk én nyilván A Kulcsra szavaztam, mindig annyira hiányzik az a sorozat, állandóan visszavágyom abba a hangulatba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilweran elég pozitívan írt róla most. :) Tényleg izgi a fülszövege! Legkésőbb a jövő héten elkezdem olvasni, és majd beszámolok!
      Hát az idegennyelvű szekciók elég drágák a sima könyvesboltokban. Régebben néha megejtettem impulzusvásárlásokat ott, de ááá, hát látom hogy mennyi, és tudom, hogy depóról minimum egy ezressel olcsóbb, akkor miről beszélünk?

      Nem félek, csak kicsit. Már ide van készítve. :) Ó, a Kulcsot is akarom még idén! :)

      Törlés
  8. Kíváncsi vagyok a véleményedre Britt-Marie-ról, és a leírásra a dedikálásról. Én nem tudtam elmenni, de nyertem egy bögrét Embernek "Nem romantikára vagyok drótozva" felirattal. Angolul olvastad amúgy a Rosie könyveket? De nem volt semmi a booktóbered :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarosan megírom őket! :) Britt-Marie-ról elöljáróban: itt díszeleg a bevásárlólistám tetején kérlek, hogy: szódabikarbóna! :D (tollal írtam!)
      Angolul olvastam a Rosie-kat, igen. :) Ó, jópofa lehet ez a bögre! :)

      Törlés
    2. Szönyű, hogy nincs otthon szódabikarbónád! Gondolom, az evőeszköz is rossz sorrendben van, és nem söpörsz elég láthatatlan morzsát a szoknyádról ;)
      Ha megérkezett, teszek ki róla képet! Izgulok, mert sose nyertem ilyen játékban :)

      Törlés
    3. Ó, nem, nem, szó sincs róla! Volt! Csak elfogyott! :D Ahh, az evőeszközös fiók bizony "rosszul" van, de én nem tudnám máshogy megszokni, csak kanál-villa-késnek. :)
      Oké, legyen kép! Tök jó nyerni valami ilyen kis apróságot! :)

      Törlés
    4. Én nem bírtam ki, egyik este lefekvés előtt átrendeztem a fiókot, nehogy már ne jól legyen. Még mindig nem szoktam meg :)

      Törlés
    5. De tényleg az lenne a "helyes" sorrend? :) én olvastam valahol, hogy a kanál-villa-kés a jó, de már nem tudom hol. :)

      Törlés
    6. Miért, hogy "jó" az evőeszközök sorrendje? Nálunk kés-villa-kanál, mert a szüleimnél is úgy volt, és egyszerűen el se tudtam képzelni más sorrendet, annyira megszoktam. :D

      Törlés
    7. Húúú, Britt-Marie elborzadna! :D Szerinte úgy jó, hogy villa-kés-kanál, ez megfelel ugye annak, ahogy terítünk. De nálam (meg még sok más embernél is) kanál-villa-kés, és valahol azt olvastam ez a jó... ? :D Rejtély!

      Törlés