2014. augusztus 14., csütörtök

Julie és Julia - gasztrobloggerkedés vs. konyhaművészet


Imádom Meryl Streep filmjeit, de úgy esett, hogy a Julie és Julia teljesen kimaradt az életemből eddig, sőt, még azt sem tudtam, hogy könyv alapján készült. Meg kell hogy mondjam a könyvről írt véleményeket olvasva, azt hiszem maradok a filmnél, ami nagyon kellemes, könnyed kikapcsolódás egy esős délutánra, és egy olyan film, amitől az embernek egy kicsit kedve támad élni. És főzni vagy sütni is. Még én is összerittyentettem a hatására egy könnyű túrós sütit. :) 

A Julie és Juliában két szálon ismerjük meg a főszereplőket, két igaz történet kapcsolódik össze: a múltbéliben Julia Childdal találkozunk, és megtudjuk hogy valósította meg önmagát, és alkotta meg szakácskönyvét a francia konyháról, amerikai szakácsoknak. A jelenben pedig Julie Powell életébe csöppenünk, aki kitűzi a célt: megcsinálja az összes receptet Julia Child könyvéből, és erről blogot is vezet. A blog pedig nem várt népszerűségre tesz szert. 

Nem egy világmegváltó film, de épp elég, hogy jókedvre derít, hogy vannak benne finom ételek-italok, guszta gasztonómiai élmények, bloggerkedés, és persze az imádott Meryl Streep és Stanley Tucci! Meryl Streep fantasztikusan alakítja a langaléta, tagbaszakadt Julia Childot, aki mindenhonnan kilóg, de legfőképp az elegánsan apró francia asszonyok közül. Szimpatikus, hogy mennyire nem zavartatta magát soha emiatt, és szimpatikus az életigenlése is, a lelkesedése, a pozitív hozzáállása, amit nem von be cukormázzal, és ami olyan természetességgel árad belőle, hogy nem lehet mást tenni, csak csodálni. 
Julie karaktere szerintem felszínes és kicsit "sok", meg idegesítő volt néha, valahogy meg tudtam érteni hogy az idős Julia Child nem igazán szeretné őt. 


Ettől a hangulattól nekem is jó kedvem lett, és olyan örömmel kavirnyáltam össze a sütitésztámat, mint még soha. És bár nem adnám igazán gasztrobloggerkedésre a fejem, azért egy kis löketet adott, hogy kipróbáljak ezt-azt. A kacsa kicsontozását viszont inkább kihagyom! :D 


Pöfivonat jutott még eszembe a film közben, aki nemrég kezdett el posztolni különféle ízletes ételekről egy A La Mere de Famille című szakácskönyvből. Remélem még sok finomságot fog belőle elkészíteni!


Ami engem és a Julie és Juliát illeti, úgy döntöttem, nem akarom elolvasni könyvben, a filmet viszont lehet hogy újranézem majd még párszor. :) 

8 megjegyzés:

  1. Óh, erről a filmajánlóról most eszembe jutott, hogy meg kell nézzem a moziban Az Élet ízei című filmet, igaz ott Helen Mirren a főszereplő, de állítólag az is nagyon jó. És abból is van könyv mintha...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az is könyvből készült: Richard C. Morais: Madame Mallory és a kis indiai konyhafőnöke. Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, pont a napokban fedeztem fel a film trailerét,és nagyon tetszik! Helen Mirren is jó nagyon. :) Hamarosan írok róla (már legalábbis arról hogy jön, hogy a filmet mikor sikerül megnézni, nem tudom) :)

      Törlés
  2. Felírom magamnak, jó filmnek tűnik. Pont egy ilyen könnyed filmre vágyom. :)

    VálaszTörlés
  3. És akkor itt is! EZ A KEDVENC FILMEM. :D Imádom, imádom és imádom. :D Meryl Streep pedig nagyon jól játszik benne. :)

    VálaszTörlés
  4. Meryl Streep az egyik nagy-nagy kedvencem, imádom, hogy természetesen "öregszik" a filmipar fellegvárában, és még így is kenterbeveri a sok agyonbotoxozott fiatalt a szépségével. A tehetsége pedig nem kérdéses! Ezt a filmet még nem láttam tőle, de azt hiszem muszáj lesz pótolnom, köszi az ajánlót! :)

    VálaszTörlés
  5. Azt sem tudtam, hogy van ebből könyv magyar nyelven! :) A Julia Child önéletrajzot olvastad? Abban nagyon megszerettem a nőt, bár a francia konyha még mindig távol áll tőlem a felesleges bonyolultságával meg a hülye mártásaikkal :)

    VálaszTörlés
  6. Pöfi, igen, nagyon jól játszik, bár miben nem? :) Őstehetség a nő :)

    Katacita, nem, nem olvastam, nem nagyon szeretem az önéletrajzokat. Érdekes személyiség. A francia konyha jó, de nem sok mindent tudok róla úgy igazán behatóan, a mártásaikat viszont én szeretem :)

    Nikkincs, Horsegirl, nézzétek meg ti is! :)

    VálaszTörlés
  7. Uh, a filmről a legmaradandóbb élményem hogy mennyire idegesített Meryl Streep rikácsoló hangja (egyébként jó kis film) aztán megnéztem az igazi Julia Childot (keressetek rá youtube-on, érdemes :D ) és átértékeltem a rikácsolásra vonatkozó elképzeléseim :))) Amúgy hihetetlen, mennyire jól sikerült Merylnek életre kelteni a nőt...

    VálaszTörlés