Poszt-turkáló: Börleszk

Forrás.

Rég hoztam már régebbi posztot a freeblogon elveszettek közül, de most pótlom a lemaradásaimat, és kicsit rendszeresebbé teszem újra a Poszt-turkáló rovatot. A mai poszt Kurt Vonnegut Börleszkje, amit még 2009-ben olvastam, méghozzá egy kis baki és véletlen folytán, amit rögtön a poszt elején le is írtam. Vonnegut életművét azóta sem folytattam, de várom a javaslatokat, ez alapján mi tetszene még tőle vajon? Az eredeti poszt 2009.09.17-én íródott:

Kurt Vonnegut: Börleszk

Mostanában hajlamos vagyok olyan könyvekkel kapcsolatba kerülni, amikről elég nehéz véleményt írnom... Hogy is került hozzám Vonnegut? Érdekes és véletlen módon. Megvettem ugyanis ajándékba egy barátnak. Aztán kiderült, hogy melléfogtam, megvan neki. Vettem neki egy másik Vonnegutot, és azt mondtam, hogy megvolt a blokk és becseréltem. :) Persze a blokk már ki tudja hol volt... :) Nem akartam hogy ezen idegeskedjen, és megtartottam magamnak a Börleszket (kíváncsi vagyok tényleg olvas-e, hogy majd reagál-e erre a kis megjegyzésre :)) - (update: sosem reagált rá  :))

Szóval gondoltam majdcsak eljön a pillanat, amikor ráhangolódva érzem magam. És alig telt el röpke 3 év azóta, máris sorra került... :) A Börleszk jegyében most ideírhatnám hogy: "Hehe."

A könyv abszurd, futurisztikus megfoghatatlan történet, sok mondanivalóval. A főszereplő Wilbur Nárcisz-11 Swain, az USA kétméteres, rút elnöke, aki a "Nincs többé magány!" kampánymondattal nyeri meg a választást, és sorsolással kialakított középső nevekkel mesterséges nagycsaládokat alkot az államokban, hogy így senki soha ne legyen rokonok híján, és boldogtalanul. Eközben a kínaiak gazdasági okokból apróra zsugorítják magukat, uralják a tudományt, a Marsot, a gravitációt (amit nehézkedésnek emleget Vonnegut legtöbbször). Az Egyesült Államok pedig hanyatlik, pusztít a zöld halál, albán influenza, minden mi szem-szájnak ingere, és harcok folynak.

Meg kell hogy mondjam, az előszó után azt gondoltam atyám, ez nagyon jó lesz. Első felét imádtam. Wilbur és ikernővére Eliza nevelkedéséről szól. Tetszettek a leírások, a gyermekek bizarr külseje, titkolt géniuszuk, az ódon kastély képe ahol nevelkednek és járják a mindenki más számára titkos járatokat. Valahogy eddig értettem teljességgel. A mesterségek családok kialakításánál húztam a számat kicsit, hogy micsoda képtelen ötlet. Nekem aztán nem kéne egy rakat idegen mesterséges rokonnak, valódi kötelezettségekkel... Szóval itt kicsit megrendültem abban, hogy ez olyan jó könyv-e, de lekötött. Aztán a vége felé elvesztettem a fonalat, ahogy a jelenbe kanyarodott, és kicsit jellegtelenül és idegesítően ért véget szerintem.

Persze értem én - ha nem is nagyon tudom hűen visszaadni - hogy mennyire nagy abban a vonatkozásban, hogy ilyen stílusban és ilyen kis terjedelemben annyi de annyi mindent kritizál a modernizációban, a társadalomban, az emberekben, a tudományban. Pont emiatt a belátás miatt érzem úgy, hogy annyira nincs is jogom kritikával illetni, de mégis úgy érzem ha ilyen nagyon jó gondolatokat belebugyolál abszurd köntösbe, akkor ne tegye összecsapottá a végét, és ne maszatolja össze a lezárást... A nehézkedésről és annak enyhüléséről hírt adó mondatok egy idő után különösen feleslegessé váltak, és csak felvontam a szemöldököm...

Igazán az Eliza-Wilbur vonalat élveztem és abban a részében éreztem jól magam a Vonnegut fantáziavilágának. Illetve ami még nagyon megfogott, az az előbeszéd, amiben sok apró és nagy dolgot tudunk meg Vonnegut családjáról, és annyira "folytatni akarom" hangulatot teremt, hogy le a kalappal. 

Sajnos a befejezés számomra depresszív volt, és nem annyira szeretem a depresszív dolgokat (van már épp elég bajunk jelszóval :)).

Bookmarked gondolatok:

"A gyerekek fejében levő múzeum alighanem automatikusan kiürül a parttalan borzalom óráiban - hogy megóvja őket az örök fájdalomtól."

"Az élet szerintem eszményi formájában olyan kell legyen, mint a menüett vagy a virginiai kopogós vagy a ragtime; olyasmi, amit az ember könnyen elsajátít a tánciskolában."

"Magként kezdtem, 

hússá lettem,

rossz, ha fájok, 

jó, ha ettem.

Aludnom kell, 

álmot látnom,

röhögnöm és

ordibálnom.

De ha végem

már mint húsnak,

ültessetek

el nárcisznak."

"Ami a nővéremet meg engem illet: mi azzal az elhatározással születtünk, hogy mindig a lehető legboldogabbak leszünk. Talán ebben a tekintetben is torzszülöttek voltunk. Hehe."

"...az értelem és érzékenység ily szörnyeteg testben, mint az Elizáé meg az enyém, csak még visszataszítóbbá tesz bennünket."

"A mesterséges nagycsaládok elmélete Amerikában nem újdonság. Az orvosok rokonuknak érzik az összes orvost, az ügyvédek az ügyvédeket, írók az írókat, sportolók a sportolókat, politikusok a politikusokat, és így tovább." 

"A történelem nem egyéb, mint meglepetések sorozata – mondottam. – Semmi másra nem készíthet fel bennünket, mint újabb meglepetésekre. Kérem jegyezzék."

Eredeti cím: Slapstick - or Lonesome No More! Talán angolul jobb lett volna.

Értékelés: 10/7 Érdemes volt elolvasni, de Vonnegut nem az én nagy szerelmem.

Itt a Legendás állatok és megfigyelésük trailere!

A decemberben látott teaser trailer után végre itt a Legendás állatok és megfigyelésük film - Harry Pottr spin-off - első hosszabb trailere. 

Örvendezzünk! :) Szerintem szuper! Nagyon tetszenek a szereplők, a kisfilmben látott jelenetek, a várható bonyodalmak, Eddie Redmayne szépséges beszéde, a Potterekre hajazó motívumok, zenerészletkék, kapcsolódások. Imádom az elhelyezést is, és egyáltalán, hogy korábban zajlik a Harry Pottereknél, azt mutatva, mindig is voltak izgalmas dolgok a varázsvilágban, nem csak Voldemort rémuralma és legyőzése az, amiről regélni lehet. Egyszóval meg kell állapítanom: én már most rajongok ezért a filmért! :) 

Novemberben érkezik a mozikba. :) 

Nektek hogy tetszik a trailer? 

A költészet napjára

Tőlem szokatlan ugyan a versek olvasása-méltatása, de ma, a költészet napján kicsit én is hangulatba kerültem mások verses posztjait látva. Álljon most itt az én egyik kedvenc versem: 

Forrás.

Juhász Gyula: Szerelem? 

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

A személyes motívum, ami miatt kedvenc lett ez a vers, azon túl, hogy nagyon szép, lírai, érzelmes, pedig az, hogy amikor már felnőtt fejjel estem a szerelem sötét vermébe, és azt elmeséltem a nagymamámnak, ő ezt a szépséget küldte el nekem levélben. Postán. Tudjátok, rendes bélyeggel, borítékban. Írógépen legépelve. 

Szeretettel gondolok vissza arra a régmúlt szerelemre, a nagymamámra és a sorokra, amiket azóta is kívülről tudok. 

Videó Vikitől egy remek feldolgozásról, vigyázat, libabőrös lesz az ember! Köszönöm, Viki! :)

David Sedaris: Let's Explore Diabetes with Owls

Nemrég olvastam David Sedaristól a Let's Explore Diabetes with Owls című könyvet, ami esszék, novellák gyűjteménye. Az úr egy amerikai komikus, a szórakozás garantált volt, de arra tényleg nem számítottam, hogy hangos nevetésben fogok helyenként kitörni a gyakran stand-up comedy-szerű jeleneteken. Vannak érzelgősebb és komolyabb novellák is persze, és valahogy a humorosak is kissé becsapósak, mert bár könnyeden ragadják meg a témát első ránézésre, kicsit oldalról pislantva rájuk, és belegondolva, már mindenhol ott van a társadalomkritika is. Sokszor elgondolkodtató. 

Kedvenc novelláim voltak: Easy, Tiger, Dentists Without Borders, Standing By, The Happy Place, Dog Days. 

Szimpatikus komikus ez a fickó. :) 

Ez a könyv egyébként tipikusan az, amiről nehéz írni, szóval inkább olvassátok el ti is, íme egy kis kedvcsináló ízelítő:

"Thanks to Japanese I and II, I'm able to buy train tickets, count to nine hundred and ninety-nine thousand, and say, whenever someone is giving me change, „Now you are giving me change.” I can manage in a restaurant, take a cab, and even make small talk with the driver. „Do you have children?” I ask. „Will you take a vacation this year?” "Where to?" When he turns it around, as Japanese cabdrivers are inclined to do, I tell him that I have three children, a big boy and two little girls. If Pimsleur* included „I am a middle-aged homosexual and thus make do with a niece I never see and a very small grandson,” I'd say that. In the meantime, I work with what I have."

"I should be used to the way Americans dress when traveling, yet it sill manages to amaze me. It's as if the person next to you had been washing shoe polish off a pig, then suddenly threw down his sponge saying, „Fuck this. I'm going to Los Angeles!”

“... even if I were informed, what's the likelihood of changing anyone's opinion, especially a couple of strangers'? If my own little mind is nailed shut, why wouldn't theirs be?”

“For an American, though, Australia seems pretty familiar: same wide streets, same office towers. It’s Canada in a thong, or that’s the initial impression.” 

“In my house, our parents put us to bed with two simple words: “Shut up.” That was always the last thing we heard before our lights were turned off. Our artwork did not hang on the refrigerator or anywhere near it, because our parents recognized it for what it was: crap. They did not live in a child’s house, we lived in theirs.”

*A Pimsleur egy nyelvtanuló oldal és program. 

Két 'Potteres' hír

Két Harry Potteres hírbe futottam bele az elmúlt időszakban, és gondoltam megosztom veletek, mert a Potter-rajongók nem szűntek meg ugye Potter-rajongók lenni a hetedik kötet és a nyolcadik film megjelenése, és így a széria lezárulása után sem. Főleg, hogy mindig megörvendeztetnek minket valamivel: a Legendás lények filmekkel, a Harry Potter and the Cursed Child színdarabbal, és az illusztrált kötetekkel is, amelyekből máris érkezik a második! 

A Jim Kay által illusztrált első kötet szinte egyhangúlag elnyerte a rajongótábor tetszését. Most bele lehet pillantani a másodikba is már, és várhatóan 2016. október 4-től már a kezünkben is tarthatjuk a következő szépséges darabot az illusztrált kiadványok közül. 115 új illusztrációt fog tartalmazni, és több, mint 21 nyelven jelenik meg ilyen formában is a kötet. Nem tudom biztosan, de úgy sejtem, az Animus ezt is hozni fogja nekünk. Számomra meglepő, hogy már októberben jön, de örülök neki. A magyar kiadás így várhatóan valószínűleg megint az ünnepek előtti csúcsra esik, ami szerencsés megoldás, hiszen tavaly is karácsonyra ajándékoztuk meg magunkat az exkluzív első példánnyal.

Íme néhány oldal a Harry Potter és a titkok kamrája illusztrált változatából:

Illustration by Jim Kay © Bloomsbury Publishing Plc 2015, taken from Harry Potter and the Chamber of Secrets - Illustrated Edition

Illustration by Jim Kay © Bloomsbury Publishing Plc 2015, taken from Harry Potter and the Chamber of Secrets - Illustrated Edition

Illustration by Jim Kay © Bloomsbury Publishing Plc 2015, taken from Harry Potter and the Chamber of Secrets - Illustrated Edition

A képek kattintásra megnőnek! :)

A másik hír csak szőrmentén Potter, de szorosan kapcsolódik egy másik kedvenc sorozatomhoz, Az Úr sötét anyagai trilógiához, Philip Pullman tollából, amelyből BBC-tévésorozat készül. Most kiderült, hogy az a Jack Thorne írja a forgatókönyvet, aki a Harry Potter and the Cursed Child színdarabot is írta. :)
Ezt a hírt Deszynél olvastam először, de >itt< találtok róla még infót.

És ti? Meg fogjátok venni a következő illusztrált Harryt is? :) Várjátok a BBC-sorozatot a Pullman-könyvekből?

Tavaszra

Azt mondtam nem gyártok listát, de csak nem bírtam ki, és hozok egy kis kupacnyi könyvet, amiket lehetőség szerint sorra szeretnék keríteni még tavasszal. :)

Egyébként teljesen megzavarodtam, óraállítás, és a jó idő beköszönte számomra azt jelentette: tavasz, és hirtelen meggyőződésem volt, hogy most indul a három hónapnyi tavasz... Pedig már egy hónap elment, szóval gyorsan átírtam a posztot is, mert tavaszi tervekként kissé megcsúsztam vele. :) 

Ez végülis egy elég random válogatás, és nem is kötelező jellegű. Majd a végén meglátjuk, mennyire jön össze a dolog.

Íme a 6 könyv, amit beterveztem:

- Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban - vcs. és a tavalyi nagy kedvenchez, a Mr. Gwynhez is kapcsolódik
- Sofi Oksanen: Baby Jane - vcs. és kölcsönkönyv
- Brynjulf Jung Tjønn: A világ legszebb mosolya - kölcsönkönyv ✓

- Stephen Hawking: Az én rövid történetem - imádtam A mindenség elmélete című filmet, és kell valami non-fiction is. :) ✓

- Grady Hendrix: Horrorstör - borzongásra vágyom! ✓

- Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling - vcs. is, meg amúgy is, régi tartozásom már. :D 

Három vcs-s könyvet is ideválogattam... hátha belendülök! :D
(Update május végefelé: eddig mindent elolvastam ezek közül, csak a vcs-ket nem! :D )

Phyllis T. Smith: Én, Livia

"Történet egy lányról, aki később Augustus császár felesége lett.Majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya.
Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének egyik parancsnokával. Anyjától azt tanulja, egy nő is lehet hatással a közügyekre, és folyamatosan próbálja észben tartani, hogy bár kiváló érzékkel látja át a római szenátus intrikáit, mindig türelmesnek és gyakorlatiasnak kell maradnia. De a türelemről és a ravaszságról azonnal megfeledkezik, amikor találkozik Caesar fogadott fiával és örökösével, Octavianusszal. A mindössze tizennyolc éves férfi nagy hatalma ellenére szerénynek mutatkozik, és megigézi Liviát, az újdonsült feleséget. Octavianus vagyona és befolyása egyre nő, így Livia családjának szörnyű veszéllyel kell szembenéznie. A lány éles eszét és szívét követve súlyos választásra kényszerül, melynek eredményeként nagyobb befolyása lesz Rómára, mint azt valaha is gondolta volna."

Hirtelen indíttatásból döntöttem úgy, ez a könyv kell nekem. A borító nemes egyszerűsége vonzott magához, és már vágytam valami igazi "regényes regényre", aminek a meséjébe bele lehet feledkezni. Mi is lehetne jobb választás egy történelmi romantikusnál, az ókori Rómából. 

Julius Caesar meggyilkolásának idején kezdődik a történet, amit a fiatal lány, Livia Drusilla mesél el. Livia egy azok közül az asszonyok közül, akik nem csak dísznek voltak ott a férjük mellett, akik egy kicsit a koruk előtt jártak, és intelligenciájukat nem tudták és nem akarták csupán a háztartás és gyermekek körüli teendőkre szorítva kamatoztatni - Liviát már gyerekkorától érdekli a politika, a hatalmi játszmák, Róma sorsa, a szenátus, a hadiállapotok, és úgy érzi, nem arra teremtetett, hogy apja egyik barátjához férjhez adják. Mégis így történik, de már a Tiberius Neroval való első házasságánál sem tud a hagyományos szerepbe belehelyezkedni, befolyással van és akar is lenni férje ügyeire, és nem egyszer okos tanácsaival az életüket menti meg. Érdekes volt figyelni a sorsuk alakulását, és hogy a politika viszonyok hogy szóltak közbe. Nehéz lehetett okosan előre gondolkodni, hisz a szövetségek és a szimpátia gyakran változott, a népharag, a polgárháborúk lehetősége és valósága mindennapos volt, és nem mindig volt garancia a biztonságra a nagyhatalmúak és tehetősök oldalára állni.

Livia ügyesen lavírozott a férfiak világában, és azt hiszem, bármilyen volt is a valóságban - rosszindulatú történetírók szerint méregkeverő volt, és még a saját unokáit is eltette láb alól -, azt meg kell hagyni, hogy a női manipulációs képességeket tökélyre vitte. Óvatos és ügyes lépései, megfontolt szavai voltak mindig, a megfelelő helyen elültetve, és nem csak szavakkal, de tettekkel is segítette, előrevitte a történelem alakulását. Beleszólása volt a pénzügyekbe, kommunikációba, diplomáciai ügyek bonyolításába: Caesar Octavianus - a későbbi Augustus császár - jobbkeze lett második házasságában. El tudtam hinni a regényből, hogy tényleg nagy befolyással bírt az egész Római Birodalom sorsának alakulására.
Ugyanakkor, ha a másik oldalról is szemügyre vesszük, ő is egy anya volt, aki védte és szerette fiait, még ha néha el is szakította őket egymástól a sors, és feleség volt, aki féltette a férjét a háborútól, a békét pártolta inkább, és nő, akinek szembe kellett néznie más nők lenézésével, intrikájával, rosszindulatú pletykákkal, meg persze a zöld szemű szörnnyel is. Rivalizálás, féltékenykedések, egymásnak odaszúrós párbeszédek éppúgy voltak a könyvben, mint igaz barátságok, a hűség szép ábrázolása Rubrián, a szoptatós dajkán keresztül...

Augustus (Caesar Octavianus) és Livia Drusilla. Forrás.

" - Magyarázd már meg nekem, miért kell a nőknek problémát csinálniuk a semmiből?

- Azért, mert a nők bölcsek, és a férfiakkal ellentétben előre látják a jövőt.

- Ó. Én meg már azt hittem, azért, mert örömüket lelik a tépelődésben."

Olyan szeretettel gondolok vissza a regény történéseire még most is, napokkal azután, hogy befejeztem! Remek stílusban íródott, nagyon olvasmányos. Nem kell hozzá történelmi tudás,  bárki bátran belevághat, még ha csak annyit tud is, hogy Julius Caesart március idusán gyilkolták meg az összeesküvők... Kérlelhetetlenül besodor magával a történet az ókori Rómába, elvisz Spártáig, Szicíliáig, sőt még Kleopátra ölébe is, miközben emberközelien mutatja meg ezeket a történelmi alakokat, akikről keveset tudhatunk, de most mégis elevenen kilépnek a történetírók által ránk maradt papír-képből.

Liviát, bár nem mindig értettem vele egyet, különösen szerettem. Bátor és ambiciózus nő volt, még ha néha kissé erőszakos is, egyes ügyek érdekében. A megrajzolt karakter összetett volt, szenvedélyes, okos. Rendkívül élveztem figyelni alakulását kislánykorától, és szinte könnyes szemmel vettem tőle búcsút a végén. :') Azok az érzések, amiket a szerelme, vagy épp a gyerekei, hű szolgái iránt táplált, szépen voltak ábrázolva. Szinte biztos vagyok benne, ha férfinak születik, ilyen személyiséggel, még nagyobbá vált volna, mint Augustus.

" - Meglehet, hogy mostanában nem figyeltem kellőképp arra, mit gondolnak az emberek, vagy hogy hogyan tudnám magamhoz édesgetni a nemességet. Ostobaság ilyen hanyagnak lenni, de a galliai háború, meg ez a pokolfajzat Sextus... nos, nem tudok mindenre figyelni. Csak egy fejem van.
- Korábban csak egy fejed volt.
Tavius arckifejezése kissé hitetlenkedőnek tűnt, de nem mondott nekem ellent."

Az eredeti borító. 

Kleopátra és Marcus Antonius sorsába sajnos csak a száraz információk alapján pillantunk be, mert távol vannak Liviától. Az egzotikum azonban így is érdekessé tette ezt a szálat. Kedvem támadt tőle újra megnézni a Kleopátra című nagyfilmet, rettentő rég láttam utoljára.

Egy pillanatig sem érezni rajta, hogy a szerző első regénye. Remélem Phyllis T. Smith még sok könyvvel örvendeztet meg minket, akár egy egész sorozatnyit elolvasnék ilyen nőalakokról a történelemben. És meg kell vallani, azt hiszem elég méltatlanul mellőztem már jó ideje a történelmi romantikusokat, vagy csak történelmi regényeket - pedig úgy tűnik, nagyon is nekem való ez. :)

A külseje, a borítókép, és maga a kötés is nagyon tetszett, nem törik meg a gerinc. A levelek kiemelkednek a fedlapon. :) A cím pedig Robert Graves, Én, Claudiusára hajaz, nagyon eltalált. Nem olvastam azt a könyvet, de régóta érdekel, ajánlották már korábban is.

Értékelés: 10/10 Mi más is lehetne! Az egyik legjobb regény eddig idén, amit olvastam. Szórakoztató, mégis okos, komoly, de helyet kap benne a humor is, és nagyon lekötött.

A könyvet kiadja az Agave.
Rendeljétek meg >ITT<.

Idén februárban jelent meg a szerző második könyve: The Daughters of Palatine Hill. :) Én biztosan olvasni fogom.

Számok márciusban

Forrás.

Nem akarok most sokat szövegelni, úgyhogy be kell érnetek egy gyors, pontokba szedett, számos összegzéssel! :) 

Márciusban: 

... 7 könyvet fejeztem be, amik közül Az elvarázsoltak igazán kiemelkedő volt. 

... 2 könyvvel gazdagodtam, mindkettő reci, így nagyon gazdaságos voltam! :) A két könyvecske: Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa és Phyllis T. Smith: Én, Livia. Előbbit épp most olvasom, utóbbiról pedig már gyártom a posztot, nagyon szerettem!

... 3 könyv robog felém a Bookdepóról, jujj, kemény lesz az áprilisi zárás a könyvfeszttel együtt... De azért igyekszem majd mértéktartó lenni. ;) 

...13 posztot írtam márciusban (ezzel együtt), ezzel egyelőre vezet idén ez a hónap. ;) 

...1: még mindig ennyin áll az elolvasott vcs-könyvek száma, ez van.  :/ 

A többiek márciusa: Dóri, Amadea, Nima (negyedéves összegzés),  Nita, Katacita, Nikkincs, Zakkant, Szilvamag.

Húsvét

Kellemes húsvétot kívánok minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak! :) 

Forrás.

Manners and Mutiny

Gail Carriger: Manners and Mutiny (Finishing School 4.) 

“A ball, at last!” Dimity Plumleigh-Teignmott sank back into her chair in delight.”

Gyorsan sorra vettem a Finishing School befejező, negyedik kötetét is, amíg lendületben voltam. Ebben a részben lezárulnak Sophronia kalandjai és pont kerül a Picklemen és flywaymen és hát minden egyéb men végére is. :)

Ez a kötet, az előzővel ellentétben most nagyon pörgősen és eseménydúsan indult, több minden történt az első pár fejezetben, mint az egész előző részben. Szinte rögtön előkerülnek a nyílpuskák, amit a borítón lévő hölgy kezében is láthatunk, ennek kapcsán Sophronia igen meleg helyzetbe is kerül Braithwope professzorral, hőseink báloznak egyet, ahol a feladatuk egymás megszemélyesítése, aztán Londonba utaznak, Sophronia nővérével, Petuniával vásárolgatnak, mitadisten, Soap is előkerül, és máris újabb bálon tehetjük tiszteletünket, ezúttal Lord Akeldamánál! :)
Az ígéretes kezdetek után aztán belefolytunk az akcióba... és innen megint unalmas lett az egész... Ms. Carriger, hogy a bánatba tud ennyire pokolian unalmas akciózást és kémkedést írni?! Vontatott volt, és semmi nem történt sokáig. Időről-időre aztán felkaptam a fejem egy-két dologra, az egyik barátnő, és az egyik felnőtt szereplő is tartogatott némi meglepetést, előkerül Monique és Felix is, és kiderül a Picklemen furfangos terve is, amit Sophronia némi segítséggel, és kis híján az élete árán megakadályoz. Tetszett, hogy itt mert merész lenni Carriger, igazi veszélyhelyzet volt, és nem csak karcolások érik a főhőst.

A végén több szereplő sorsát összegzik röviden (Bumbersnootnak különösen örültem!) de furcsa volt számomra, hogy ebből méltatlanul kimaradt Dimity, Agatha és Felix is. Mondjuk remélem ez nem azért van, mert valami Dimity spin-off készül. Sidhaeg-t nem látjuk viszont sajnos, és kicsit hiányzott az iskolai hangulat, kurtán-furcsán kiszakadtunk onnan. Az viszont jó volt, hogy voltak összefonódások a Parasol Protectorate néhány szereplőjével. Petunia egy Mr. Hisselpennyhez megy férjhez, hmm, elég alapos a gyanúm, az ő gyermekük lesz majd Ivy. :) (időben stimmelne azt hiszem, ez a regényfolyam az 1850-es években játszódik)
A szerelmi szálról: eldől a háromszög kérdése, de őszintén szólva engem eléggé hidegen hagyott. A választás: nem éreztem benne elég szikrát. De tulajdonképpen a dilemmát se értettem, nem a két fiú közöttit, hanem hogy SPOILER Soappal miért ne lehetnének egymáséi, ha aztán mégis egész könnyedén egymáséi lettek... SPOILER VÉGE

"As much as she was enjoying it, Dimity would always rather talk about reading than actually read. In fact, Sophronia suspected she only read enough to have something to discuss." 

Értékelés: 10/6 Felemás rész volt megint, kicsit örülök is, hogy már vége. Az egész sorozat nem olyan jó, mint a Parasol, felejthetőbb, de azért érdemes volt elolvasni. Bolondos és bohókás, ugyanakkor mégis kinevel benne Carriger egy bátor és önfeláldozó hősnőt egy cserfes és rosszalkodó kislányból.


Az előző kötetekről:

Etiquette&Espionage 

Curtsies&Conspiracies

Waistcoats&Weaponry

/A képek illusztrációk. Forrás./