2022. március 15., kedd

Kristen Kittscher: Paróka az ablakban

Jó régi tartozásom volt már ez a Főnixes kötet: 2014-ben vettem meg, és már a 2017-es várólista csökkentős listát is megjárta, mégsem került le róla, csak idén.

Nem hinném, hogy sokat ártott neki, hogy végül ennyit várattam, mert tulajdonképpen ugyanannyira "kinőttem" már belőle a korosztályos ajánlást tekintve 2014-ben is, mint most. Mégis érdekelt, két okból: sok blogger szerette, és értékelte nagyon jónak, és Hudácskó Brigi fordította, akivel volt szerencsém találkozni is, és aki a Popkult, csajok, satöbbi podcastból lehet ismerős.

A könyv egy üde, szórakoztató és izgalmas tini-krimi, amiben Young és Yang ügynök, azaz a 12 éves Sophie és Grace adó-vevősdi játéka, titkosügynökösködése, szomszédságban való kémkedése egyszercsak komollyá válik, amikor kék szedánnal megjelenik az FBI egy embere is... Céklalé vagy vér? Elcsípett mondatok egy telefonbeszélgetésben..., egy név..., és egy paróka az ablakban. Kiindulásnak vajmi kevésnek tűnhet - és a helyi rendőrség számára kevés is marad, Sophie és Grace mégsem adják fel a nyomozást, amikor a logika azt üzeni, jó nyomon járnak.

Az iskolapszichológus, Dr. Charlotte Agford a gyanús elem az egyenletben, aki történetesen Sophie-ék szomszédja. A lányok titkos kémkedéssel próbálnak megbizonyosodni arról, hogy Agford körül valami nagyon nincs rendjén. Szegény Sophie-nak ráadásul közben még terápiára is kell járni hozzá...

A nagyhangú Trista megjelenésével kap még egy kis plusz lendületet a sztori, nagyon-nagyon szerettem a karaktert, aki megingathatatlan, és leküzdhetetlen, és mindemellett rátermett, okos, és higgadt is. A kikezdhetetlen Trista mindenre tudja a megoldást. Tristát mindenkinek! :D

Ahogy várható, egy ponton a barátság meginog Sophie és Grace között, de szerencsére visszatalálnak egymáshoz, ez talán nem egy nagy spoiler egy ilyen jellegű történetnél. Sophie az elbeszélő, így az ő gondolatait ismerjük meg jobban, részletesebben. 

Elég akciódús a vége, és nekem tetszettek a fordulatok, illetve az, ahogy a lányok próbálták kibogozni a szálakat, és kikövetkeztették a dolgokat. Szerintem jól fel volt építve, volt benne logika, és valljuk be, ahol ők elbizonytalanodtak, ott - legalábbis 12 évesen biztosan - mi is elbizonytalanodtunk volna. Szövevényes volt, és nem volt lebutítva egyáltalán. 

A csavarok csavarjai is kisimulnak aztán az utolsó lapokon, és kiderül az igazság - mindenkiről.

Néhány tinis dolog, meg tiniknek imponáló poén érthető módon kicsit idegesítő benne felnőtt fejjel, de ezeket próbáltam figyelmen kívül hagyni, vagy a helyén kezelni. Mondjuk az Agford melleire irányuló megjegyzéseket és fingós nagyapát tényleg inkább csak ki kellett volna vágnia a szerkesztőnek... Utóbbinak simán lehetett volna csak az a szerepe, hogy a Szun-ce idézeteket behozza a képbe. 
A szerelem épp csak bekacsint, a titkos vágyódás az egyik osztálytárs után nem kap hangsúlyos szerepet, és sokkal inkább fókuszban van a kódfejtés, vagy a bizonyítékok elrejtése.

Sophie és Grace is szimpatikus főhősök voltak, lelkes és belevaló titkosügynök-palánták, jól megalkotott, színes és összetett karakterek. Elnézném animációs filmen is a történetüket szívesen.

A fordítás is szuper.
Viszont borzasztó ez a betűtípus... amikor egy-egy újságcikk került be a könyvbe "normál" betűkkel szedve, akkor ébredtem rá, mennyire zavaró is a default szedés. :(

2 megjegyzés:

  1. Bevallom, nekem a tavalyi újraolvasásnál már nem annyira tetszett. A Murder Most Unladylike is hasonló sorozat, csak nekem ott a kettejük barátsága sokkal kiegyensúlyozottabbnak és egyenrangúbbnak tűnik . Itt nagyon zavart, hogy Grace nagyon uralkodott Sophie-n, és sokszor nevetségessé is tette őt vagy nem érdekelte, hogy Sophie mit szeretne.
    Oh és Agford mellei... ugye? Kicsit a falnak mentem ettől, hogy akárhányszor feltűnik, tuti 3 mondaton belül jön egy bekezdésnyi litánia arról, hogy mekkorák és tuti műmellek. Come on! :D
    de amúgy szerintem is aranyos sztori, de Robin Stevens sorozata nekem továbbra is etalon ebben a műfajban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, olvastam a posztod róla! Sajnos néha másként csapódnak le az újraolvasások, az elsőnél sodor a lendület, meg az újdonság, aztán másodjára észreveszel kisebb furcsaságokat is esetleg.
      Az biztos, hogy nem kiegyensúlyozott a barátság Sophie és Grace között, és néha nekem az is hihetetlen volt hogy milyen belátással beszélnek egymáshoz a viták közben, ez életszerűtlen, pláne 12 évesen. :D Inkább az lett volna életszerű, hogy pukkadj meg, és nem beszélni három hétig ugye. :D Grace valóban eléggé domináns volt, és sajnos eléggé igaznak tűnt az is, hogy mennyire nem is akart Sophie-val barátkozni az elején, ez nem csak olyan "csak úgy mondtam, nem is igaz" dolog volt. De persze nem jelent semmit, nekem is lettek nagy barátságaim, ahol előtte ki nem állhatunk (a.k.a. nem is ismertük) a másikat. :D
      Agford mell-fixáltság: érthető, gyerekek, bármit kigúnyolnának bárkin, de kicsit túlzásba esett a szerző vele.
      Nagyon érdekel miattad a Stevens sorozat, szeretném sorra keríteni. Ez meg jó volt amolyan belépőnek a műfajba. :) A kis hibái azért megbocsáthatóak, összességében nagyon szuperül rakta össze, és tényleg nagy dicséret illeti, hogy nincs lebutítva.

      Törlés