2014. március 7., péntek

Sorozatok folytatásai

Olyan helyzet állt elő, hogy amellett, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt (élni is kell ugye, nem csak bloggerkedni) nem volt annyi időm olvasni, sajnos valahogy épp nem is nagyon kötnek le azok a könyvek, amikre kivetettem a hálómat (kivéve A könyvtolvajt, de neki szeretném megadni a módját, és úgy belemerülni). 

Ezért kapva kapok az alkalmon és megmutatok nektek egy borítót, amiről fellebbent a függöny :) 
Gail Carrigerrel kapcsolatban már korábban írtam, hogy a The Parasol Protectorate sorozatot két másik kötettel folytatja, a The Parasol Protectorate Abroad The Custard Protocol sorozat keretein belül (időközben átneveződött a sorozat, úgy látom :)). A két újabb kötet a Prudence és Imprudence címet fogja viselni, akik már elolvastak legalább négy részt, azok tudják miért ;) 

Prudence 2015. 03. 17-én jelenik meg, ebben a köntösben: 


Követi az eddigiek nyomvonalát, csak kicsit színesebb. :) Néhány évtizeddel az Alexia könyvek után játszódik, de szintúgy steampunkos lesz. 

És ha már sorozatok, nem hagyhatom ki Karen Marie Moningot és az ő háza tájáról érkező híreket sem. A Burned csúszik, több okból is, de szerintem a legfőbb ok az, hogy Moning átdolgozza a Dani-trilógia második kötetét, mert úgy döntött, hogy a korábban beharangozott, a Fevert követő két Mac-Barrons kötetet beintegrálja a spin-offba, így tulajdonképpen az 5 Fever és a 3 Dani könyv lesz minden, nem következik ezután folytatás. Ez részben jó, mert lehet hogy nem kéne nyújtani a rétestésztát Barronsékkel, benne van a pakliban ugyanis, hogy elrontja (bár én bíznék benne, hisz olyan tehetséges), ugyanakkor kár, hogy ez így volt beharangozva, ahogy mert elkezdtük ugye várni azokat a könyveket is, mint a róka a kis herceget. 

"Originally I was going to write three books in this trilogy followed by two more Mac & Barrons books, but after deliberation, I decided to combine all five into this trilogy. So, two more FEVER books right now: BURNED and FLAYED, merging the original five-book story-arc."

Részleteket olvashattok még Moning facebook oldalán
A Burned 2015 januárjában jelenik meg.  



És ha már sorozatok folytatásai lett a poszt címe, és a kezemben benne van a boogie, csak épp más írnivalóm nincs, lássuk, hogy milyen sorozatok folytatását vagy esetleg elkezdését tervezem 2014-re. Aztán Pilla tervez, Isten végez lesz belőle, avagy olvasással kapcsolatban sokszor inkább a spontaneitás jellemez... :) 

- Maggie Stiefvater: Forever - a Wolves of Mercy Falls harmadik kötete 
- Carolyn MacCullough: Always a Witch - a Once a Witch második kötete
- Karen Marie Moning Highlander sorozatának elkezdése (Beyond the Highland Mist)
- On Sai: Calderon 2. :) Az első nagyon bejött, alig várom, hogy többet tudjak meg. 
- Lian Hearn: Otoriak története c. sorozat elkezdése (A fülemülepadló)
- Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 1. 
- Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája (Borbíró Bori 1.)
- Harry Potter újraolvasás :)
- Rowling writing as Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling (Cormoran Strike 1.)
- M. C. Beaton Agatha Raisinjének folytatása, Hamish Macbethjének elkezdése :) 
- Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet (Reason to Breathe - Breathing 1.)

Korábban >itt< írtam elkezdett és befejezett sorozatokról.

Ki mit tervez sorozat-fronton idén? :) 




12 megjegyzés:

  1. Én nem is tudok választani annyi sok sorozatom van, amit be kéne fejezni, tovább kéne olvasni, bele kéne kezdeni :) Amibe tuti, hogy bele kell kezdjem az az On Sai-ba, mert mindenki imádja (+ Moning Tündérkrónikák-jába, mert megvan az első rész, de még nem olvastam) és alig várom már az Elit 3. részét, és hát igen, az új JKR-t is szeretném elolvasni, mert állítólag krimit jobban ír, mint amennyire nem tetszett nekem az Átmeneti üresedés :) Meg még ezer másik ami most nem jut eszembe így fáradtam... :)

    VálaszTörlés
  2. Uhh az új Gail C. sorozatba bele kell majd kezdenem, egyelőre várom a 4. részt magyarul :)
    Szerencsére 'leszoktam' sok sorozatról (pl.: True Blood, YA-sorozatok), Agatha Raisin az egyik amit folytatni fogok, illetve a Leviatán sorozatot is szeretném folytatni, és az On Sai-hoz is megjött a kedvem, csak még be kell szerezni :)

    VálaszTörlés
  3. Zakkant, a Tündérkrónikákat csak ajánlani tudom, kezdj bele minél hamarabb, szerintem téged is be fog szippantani, és hamarosan a Burned-re ácsingózok közt találod magad :D
    Én totál elfogult vagyok JKR-rel (de Moninggal is némelyest) érzem, hogy nekem az Átmeneti is tetszeni fog, de a Cormoran Strike is szerintem nagyon jól sikerülhetett, nemrég érkezett meg a bookdepotól, és olyan szééép is :)

    Theodora, mikor jön a 4. Carriger magyarul? Tudtok már valamit?
    Na, a True Bloodot jó hogy említetted, valamikor azt is folytatni kéne, vagy újrakezdeni, az első részt olvastam csak, tetszett, de itt félbemaradt a dolog, pedig csomó része megvan. :)
    Leviatán, tényleg! Nitától kaptam karácsonyra. :) :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szeretném végre befejezni a Vámpírakadémia sorozatot :D

    VálaszTörlés
  5. Én várom a Leviatán trilógia 3. részét. Aztán várólistás On Sai, Karen Marie Moning, Raana Raas és az Időcsodák, Kemese Fannie Pippája, Veronica Roth és Daniel Pennac-tól a Malaussene sorozat 3. kötete, de azt nagyon húzom, mert ez az utolsó magyarul megjelent rész:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, Pennac, de jó hogy felemlegetted, az is várólistás nekem is :) (még az elejétől).

      Törlés
    2. Pennac nagyon jó, csak kár, hogy nem igazán akarják lefordítani a többi részét:(

      Törlés
  6. Otoriakkal és Borbíróval szemezek egy ideje, Tövisek császárát el kellene csípni könyvtárban, egyelőre Behemótot és Trónok harcát hoztam ki helyette. Jean le Flambeur harmadik részét várom nagyon, Scart is kezdem nemsoká. Most viszont épp a Börtönkönyvet olvasok, fontolgatom, hogy agyonütök egy biztonsági őrt vagy effélét, aztán mennyi időm lesz olvasni :D

    VálaszTörlés
  7. de ezzel a borítóval nem szerettem volna bele Carrigerbe =)

    VálaszTörlés
  8. "aztán mennyi időm lesz olvasni" háhá :D de a börtönkönyvtár nem olyan jó, nem? :D
    Nana, jó ez a borító, jó ez, szerintem a Blameless és a Timeless ennél sokkal trashybbek. :)

    VálaszTörlés
  9. hát, a Timeless valóban, Blameless farkasos, nem bántjuk =)
    erre a börtönkönyvtár témára teljesen rákattantam amúgy, meg fogok interjúvolni pár könyvtárost sztem (nem kéne ilyen könyveket olvasnom :D)

    VálaszTörlés
  10. Jójó, akkor csak a Timeless ;)
    Kíváncsi lennék, blogolj is róla ha lesz valami! :)

    VálaszTörlés