The Lost Symbol

Mire megjelent az Inferno, végre eljutottam odáig, hogy elolvassam az előző Dan Brown kötetet, a The Lost Symbolt (Az elveszett jelkép). Nagyon nagyon rég olvastam már a szerzőtől, így teljesen el is felejtettem, mire számítsak. 

Egy kis plusz előtörténet, hogy én igazából kedvelem Brownt. Egyetemi éveim alatt olvastam el az addig megjelent könyveit angolul, és szinte mindet nagyon élveztem. A jelképrendszer és rejtélyek a Da Vinci kódból maradtak meg leginkább (persze a film is közrejátszott, láttam párszor), a kedvencem az Angyalok és démonok maradt, a római körutazás és az izgalmak miatt, de nagyon szerettem a Deception Pointot is (A megtévesztés foka). A leggyengébb a Digital Fortress volt az összes közül. 

Hogy hova helyezném ezen a csúszkán a The Lost Symbolt. Nem tudom... A Digitalnél jobb volt, az biztos, de nem teljesen tudott meggyőzni.

A történet ezúttal Washington DC-ben játszódik, természetesen most is nagyon feszített tempóban, néhány óra leforgása alatt történik meg minden, jutunk el a-ból y-ba, miközben a szabadkőművesség összes helyi titkára, szimbólumára és évszázados, évezredes rejtélyeire fény derül. Langdon prof. van a főszerepben és barátja Peter Solomon, akit túszul ejt egy őrült, aki Langdont egyidejűleg Washingtonba csalja. Fontos szerephez jut még Catherine Solomon, Peter huga, aki a noetikát kutatja (őszintén, még ezt az életben nem hallottam ezelőtt, de nem is nagyon hiszem, hogy beleásnám magam), kiterjedt kísérletei egy rejtélyes laboratíóriumban kapnak helyet, a CIA és annak furcsa vezetője, Sato, valamint a Capitolium építésze, Warren Bellamy is. A múltba tekintések révén megismerjük a Solomon család történetét is, anyjuk halálának körülményeit, és megtudunk mindent a főgonoszról is, aki egy görög félisten testalkatával rendelkezik, és szabad felület csak a feje búbján van, mindenhol máshol jelképek tetoválásai borítják. Évek óta készül tettére, és keresi az utolsó szót és a titkos szabadkőműves piramist, ami állítólag Washingtonban van elrejtve valahol, és megmutatja az utat a tikok lejáróhoz, az ősi rejtélyekhez... Szóval kissé ködös ugyebár, de azért tisztul a kép. Sok mindent ki lehet találni előre is, és vannak benne olyan dolgok, amiket nagyon nagy valamiként tálalanak, pedig hát... (pl.: gondolok itt arra, hogy próbálják megmérni az emberi lélek súlyát), de van azért néhány "nahát!" élmény benne. :) 

A szerző a kötettel. 

Alapvetően izgalmas, olvasmányos, vannak "ijesztő" részek is, mint például levágott kezek, fojtásos gyilkosság, sötétben tapogatózás, feszült menekülés... De. ... Valahogy mintha nem stimmelne minden, és nem tudom úgy elhinni ezt az egészet, mint annak idején a Szent Grált, az utolsó vacsora másik magyarázatát, vagy akár a római csalinkázást, az Angyalvárat stb. Jó jó, de néhol sántítanak a magyarázatok, kicsit erőltetni kellett mindent, hogy beleférjen, hogy stimmeljen. És ahogy más is írta nemrégiben a circumpunctnál is hibáznak, a kör a körben (koncentrikus körök) nem ugyanaz, mint a circumpunct. 

Lehet persze nagy sóhajokkal nyugtázni a Laus Deo-val a könyvet, bennem mégis hiányérzet maradt, és ezért nem igazán tudom emlékezetesnek mondani ezt a könyvet. Persze lehet, hogy ha újraolvasnám a régebbieket, már nem nyújtanának ugyanolyan élményt, mint akkor. 

Azért azt mindenképp szeretném elmondani, hogy szeretem megvédeni Dan Brownt az őket támadóktól, akik hatásvadásznak, sablonosnak mondják, mert ő legalább valóban sokat dolgozik azon, hogy ezeket a dolgokat kitalálja és összerakjon valami szórakoztatót belőle. Van benne kutatómunka, háttérinformáció, van mögötte valami. 

Értékelés: 10/6,5 A kódfejtés, rejtélyek összerakása mindig izgalmas, de alapvetően kicsit sántikáló, kicsit felejthető olvasmány marad. Egészében nem kap jó pontot, de a közepe tája tényleg nagyon izgalmas volt, ott megért egy 9-est is. :) 

Egyik kedvenc részem a sincerely latin magyarázata, a sine cera-ból. 

U.i.: Miért van kulcs az egyik féle borítókon? Nem is volt benne kulcs... (?)