Sophie Kinsella: The Undomestic Goddess

Visszakerestem, hogy mikor is olvastam utoljára Kinsellát, és megdöbbentem: 2017-ben, egy akkori, friss megjelenést olvastam tőle, és visszaolvasgatva, volt azért pár csalódás. Viszont most egy régebbi darabot vettem elő tőle, és úgy tűnik a korábbi írásai jobban bejönnek nekem (pl. a Can You Keep a Secret?-et és a Remember Me?-t is nagyon kedveltem, és ezek is a 2000-es évek elején íródtak még, ahogy a The Undomestic Goddess. 

Botrányosan csúf borítóval 2007-ben megjelent a Kelly Kiadónál magyarul is ez a kötet, Kétbalkezes istennő címen (ld. lejjebb).

Ez a regény is csekélyke 15 évet várt, amióta megvettem magamnak, de most végre beválogattam a vcs-be, és megismerkedtem vele. Nagyon örülök, hogy nem szabadultam meg ettől a régebbi zsákmánytól a korábbi kisebb-nagyobb csalódások okán, és újra bizalmat szavaztam Kinsellának, ugyanis egy roppant szórakoztató chick-litet olvashattam.

A sztoriban Samantha Sweeting sikeres és elfoglalt ügyvédnő (bár sokkal inkább űzött vad), épp az előléptetése küszöbén áll, sőt meg is kapja azt, amikor is kiderül, óriásit hibázott, ami egy nagy ügyfélnek most sokmillióba fáj. Samantha zavarában egyszerűen buszra száll és kiköt a semmi közepén, becsenget egy házba, a Geiger házaspárhoz, akik pedig azt hiszik, az új házvezetőnő jelentkezik náluk munkára. Micsoda szituáció! A félreértésből persze bonyodalom lesz, ahogy Samantha tényleg beleáll a szerepbe. A londoni sztárügyvéd kötényt köt, wc-t pucol, és ezüstöt fényesít... Ha értene is bármi ilyesmihez, az sokat segítene, de még egy tojást sem tud megfőzni, a mosógép beindításáról ne is beszéljünk! Így aztán először csak botladozásain nevethetünk, és szurkolhatunk, hogy megússzon egy-egy nehezebb próbatételt valahogy. A szerencse eleinte mellette áll, azonban a kertész, Nathaniel előtt hamar lebukik, hogy mégsem egy világhíres séf tanítványa, és fikarcnyit sem ért még a vasaláshoz sem... De ez talán nem is olyan nagy baj, Nathanielben ugyanis szövetségesre lel.

Hamarosan vendég is érkezik Geigerékhez, Melissa, az unokahúg, aki ráadásul épp ügyvédnek tanul, és a Carter Spinkhez szeretne majd menni dolgozni, pont ahonnan Samanthát kirúgták... Különféle kacagtató, keserédes, vagy épp kemény helyzet után Samanthát hamarosan utoléri, ami elől elmenekült, de talán valahogy ki tudja gabalyítani az életét. Vagy átfordítani? ;)

A magyar verzió...

Ah, tényleg roppant szórakoztató volt, nagyon élveztem olvasni a kis kalamajkákat a háztartással, az érdekes megoldásokat, amihez Samantha folyamodott (ételrendelés, bérvasaltatás :D), és már kezdettől tetszett a kapcsolatuk a kertésszel, éreztem a kémiát. A szerelmi szál nem volt túl nyálas, és talán egyedül a kis huzavona nem tetszett annyira a könyv vége felé, inkább jobb lett volna talán egy megingást csinálni csak, nem kettőt. Valószínűleg nem volt könnyű Kinsellának jól elvarrni a végét, és talán úgy gondolta kell egy plusz csavar?

Nyilván volt néhány kissé hihetetlen rész, pl. ha hétvégente tanulgatott főzni, és háztartást vezetni, akkor hogy prezentált egy-egy étel megtanulása után egy-egy egész heti menüt? Közben pedig még az összes egyéb háztartási munkával is tudott zsonglőrködni hirtelen? Illetve a londoni út során is voltak olyan apróságok, amiknek valószínűleg máshogy kellett volna történni, de annyira nem volt azért zavaró. 

“There’s no such thing as ruining your life. Life’s a pretty resilient thing, it turns out.”

Az üzenete jó volt a könyvnek, a lassításról, lelassulásról, hogy biztosan a karrier-e minden, és mi értelme a rohanásnak, állandó rendelkezésre állásnak, és a másoknak való megfelelésnek? Egyik kedvenc részem volt, amikor Samantha szembesül azzal, hogy milyen is az, amikor van szabadideje, és azt sem tudja mit kezdjen vele. A vánszorgó percek, a céltalan lazítás, az előtte elnyúló munkamentes hétvége - teljesen ismeretlen dolgok számára. A csodás vidék már csak bónusz az egészben, és tényleg én is úgy éreztem, ellazulok a történések közepette. 

Micsoda önámítás volt, amikor Samantha elhitte, vagy elhitette magával egy pillanatra is, hogy egyensúlyban tudná tartani a régi és az új életét... A corporate elvárások bizony fojtogatóak, a nap percre pontosan beosztva, a túlóra állandó, és egyáltalán nem biztos, hogy megéri feladni ezért mindent... Annak azért örültem, hogy Kettermanban volt némi hajlandóság meghallgatni Samanthát, és megmutatta az emberibb oldalát is, egy villanásra. 

Guy nekem borzasztóan ellenszenves volt már kezdettől, reméltem, hogy a szerző sem teszi majd esetleg vonzóbbá valamivel, nehogy Sam elkezdjen vágyakozni rá, és egy bolond szerelmi háromszög alakuljon ki. 

Összességében humoros és üdítő nyári olvasmány volt, könnyed, de nem butyuta, igazi agykikapcs. Ajánlom!