Sophie Kinsella: My Not So Perfect Life

Kinsellás kikapcsolódásba vetettem bele magam, mert kicsit nehezebben csúsztak az aktuálisan olvasott könyveim, sőt, kettőbe bele is tört a bicskám és inkább félbehagytam őket. Nos, legközelebb majd figyelmeztetem magam, hogy Kinsellát is inkább hanyagoljuk, hacsak nem hoz valamit, ami a Finding Audrey-hoz hasonló.
Kifulladt úgy érzem, vagy csak én nőttem ki belőle. Nem nagyon tud újat mutatni. Ugyanúgy túlírt, hiányzik az eredetiség, és meg kéne húzni a szerkesztőnek vagy 100 oldallal rövidebbre.

Katie Brenner csak sikeres és menő életet akar Londonban, ez az álma, és bár úgy tűnik meg is valósult minden, azért igazából eléggé pokollá teszi a mindennapjait a szörnyű és szétszórt főnöke, az alacsony fizetése, és a munkába való tömegközlekedés napi kínjai... Arról már ne is beszéljünk, hogy görcsösen próbálja prezentálni a remek londoni életét az instagram profilján is, és egy hazugság az egész... Amikor aztán váratlanul kiteszik az állásából, visszamegy vidékre a szülőkhöz, akik épp egy kempingezős vállalkozásba akarnak fogni. Katie, mivel ért is valamicskét a dologhoz segít belendíteni a vállalkozást. Na de mi van akkor, amikor megjelenik a szörnyella de frász főnök a birtokon mint vendég, családostul?!

Pedig meg kell hagyni, van ebben most azért bőven pozitívum is: 

- Katie Brenner, a főszereplő csajszi végre egy elfogadhatóan intelligens csaj, nem a szokásos szerencsétlenkedő, butuska fruska. Katie-nek van azért sütnivalója, feltalálja magát, okos, értelmes, ez abszolút örvendetes volt, mert néha elég hajtépősek a Kinsella-lányok. :) 

- Somerset mint helyszín, a londoni, nagyvárosi nyüzsgés után, és úgy egyáltalán az egész somerseti, vidéki etap nagyon jó volt. Tetszett a vállalkozás felépítése, a jópofa programok és a még jópofább ál-programok a szívatáshoz. :) 

- laza, nem kell rajta gondolkodni, totál agykikapcs

Ugyanakkor jöttek a negatívumok is, a már fent említett túlírtságon kívül (már azt hittem sosem fejeződik be valahogy), a gonosz főnöknő eléggé koppincs, és sajnos hiteltelen is, gyenge másolata egy Miranda Priestly-nek, sőt, valahogy fel sem tudtam fogni, hogy lehet egy ilyen gyenge kisugárzású nő, akinek semmi karizmája nincs, magas beosztású, és gyűlölt-félt személy. Nem klappolt. Kis magyarázatot persze aztán kapunk rá, de nekem még ez sem volt elég. Demeter (igen, tényleg így hívták és nő) egy gyenge lábakon álló karakter szerintem, ehhez képest elég sok minden épült rá. 

Kevés volt a humor is, sokkal több kacagtató jelenetet elbírt volna a könyv. A reggeli zsúfolt tömegközlekedéses jelenet számomra egyébként teljesen semmilyen volt, pedig többen írták, hogy mennyire vinnyogósan jó az az epizód. Egyfelől tehát elég sótlan maradt a sztori,  a szerelmi szál viszont gejl és hihetetlen. 

Szódával elmegy azért, éljen Somerset! :) 

Szó-tár (ezúttal rövid):

glamping - kempingezés 

Könyvhírek

A könyvfesztivál után mindig elkezdődik a könyvheti megjelenések bejelentése, és persze a szekér nem áll meg, folyamatosan kapkodhatjuk a fejünket az újabb és újabb megjelenések után, legyen szó akár könyvhétről, akár az utána következő időszakról. ;)  Hoztam most egy csokornyi újdonságot, amik felkeltették a figyelmemet. 

Először is, itt vannak az Agave újdonságai, egy csokorban:

Ezek közül három négy is érdekel rögtön. A Gaiman-Reaves kötet a tavalyi Köztesvilág folytatása lesz, ami jó szórakozást nyújtott. A Veres Attila kötet borítója elképesztően jó lett szerintem, maga a sztori pedig azóta érdekel, amióta hallottam róla Velkei Zolit beszélni a könyvfesztiváli sci-fi és fantasy beszélgetésen. :)

És hát a Kirajzás! Arachnofóboknak nem ajánlott a borító, ami tényleg igen ijesztő lett. Ezt egyébként lehet, hogy angolul olvasnám inkább.
Negyedikként pedig befigyel még Wesley Chu is, az időutazós történetével... Hm-hm, lesz min gondolkodni.

A Fumaxtól érkezik Josh Malerman regénye: A végzet tébolyult kereke, ahol Malerman ismét a hallásunkra támaszkodva fog ijesztgetni, bár most másként, mint a Madarak a dobozban című könyvében. Hamarosan pedig Andy Weirnek is új könyve jelenik meg: az Artemis novemberre várható angolul, és a kiadó minél előbb szeretné hozni magyarul is. Mondanom sem kell, mindkettő felcsigázott.

A Twisternél megjelenik a Jók és rosszak iskolájának befejező kötete, a Jótett helyébe címűt, ami azonban mégsem teljesen a vége az egész mesének. Soman Chainani ugyanis The Camelot Years címen folytatja a Jók és rosszak univerzumában játszódó történetfolyamát. A "negyedik" epizód, vagy ha úgy tekintjük az új sorozat első része a Quests for Glory címet viseli és angolul idén szeptember 19-én jelenik meg.

Szintén új Twisteres megjelenés még S.J. Kincaidtől A kárhozott (The Diabolic az eredeti cím). Június 13. a megjelenés várható időpontja.

Nem "új" ugyan, de jó hír, hogy kijön új köntösben Joanne Harristől a Csokoládé, ami egyben azt is jelenti, hogy a Libri úgy tűnik átveszi végre Joanne Harrist az Ulpius "örökségéből". Remélem hamarosan jönnek még kiadatlan kötetek is tőle, nem csak a régiek.

Az Animus épp néhány napja jelentette be, hogy kiadják magyarul Fredrik Backman kisregényét, az And Every Morning, the Way Home Gets Longer and Longert A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb… címen. A Könyvhétre érkezik! :) UPDATE: megvan a magyar borító is, íme:

 

A külföldi megjelenések közt vettem észre az új Tracy Chevalier könyvet is, a New Boyt, ami egy modern Othello átdolgozás, és a Hogarth Shakespeare sorozat része, amelyben kortárs szerzők dolgoznak fel híres shakespeare-i műveket.

Az I.P.C. könyveknél találtam még egy érdekes megjelenést, méghozzá Augusta Trobaugh könyvét, a Sophie és a felkelő napot. Május 23-án jelenik meg, második világháborús, romantikus regény, ami egy álmos, georgiai kisvárosban indul. Kell ennél több? :) Elsőre megtetszett, de lehet, hogy kissé túl romantikus nekem.

Nektek mi tetszik legjobban ezek közül? Mit terveztek beszerezni a Könyvhéten? 

Elhasalt a Fellside

M. R. Carey rendhagyóan elgondolkodtató zombis regénye, a The Girl With All the Gifts (Kiéhezettek) méltán lett sikeres, és azóta filmet is készítettek belőle. Utóbbit még nem láttam, a szereposztás furcsaságai eltántorítottak, a könyvet azonban nagyon szerettem. Gondoltam megpróbálkozom Carey egy másik történetével is, a Fellside-dal. Ahogy a bejegyzés címéből is látszik, nem aratott nagy sikert nálam a könyv. 

A Fellside egy szigorított női börtön neve, ahova a történet főszereplője Jess Moulson kerül. Nem emlékszik pontosan a történtekre, amikor is felgyújtotta a házat, és ezzel megölt egy kisfiút, de bűntudata akkora, hogy nem sokat küzd az ítélet ellen, és nem kíván fellebbezni sem, elhajtja ügyvédjét. Kétségbeesésében az egyetlen olyan módszerhez folyamodik, amivel mindenféle eszköz nélkül megölheti magát: éhségsztrájkol. A börtönben meglátogatja egy szellem, és erőt ad neki a folytatáshoz, értelmet a küzdéshez. 

A harmadánál hagytam félbe, amikor is ráébredtem arra, hogy ez engem mennyire nem köt le, nem érdekel. Mintha nem is ugyanaz a személy írta volt, mint a Kiéhezetteket. A történetbe túl sok mindent akar belezsúfolni: egyszerre legyen szenvedéstörténet, bírósági ügy, börtönregény, és még kísértethistória is?! A kísértetesdi nálam egyébként is eléggé a vékony jégen táncolás kategóriája, nem szeretem igazán az ilyen sztorikat, nem elég ijesztőek, hihetetlenek maradnak, és nem kötnek le - a nagy kivétel A Highgate temető ikrei, ami csúcs a műfajban.
Jess mint elbeszélő nem volt szimpatikus: drogos, lecsúszott nőci, furcsa attitűddel. Több másik szemszöget is kapunk, amik akár érdekesek is lehetnének (drogbáró rab, korrupt őr, szerelmi viszonyok stb.), mégsem azok...
Mintha bele akart volna csempészni valami nagyon különlegeset a szerző - és a kísértet, álomjárás stb. az is lehetne -, mégis totál lapos marad.

Nem tudom nyilván teljes egészében értékelni a könyvet, de folytatni sem akartam semmiképp. Nem láttam értelmét a szenvedésnek, ahogy megfogadtam: nem hagyom, hogy a közepes, nem igazán tetsző, vagy egyenesen vacak regények elvegyék az időt a jóktól. Kicsit belenéztem a végébe, és nem bánom, hogy nem hagytam kifutást neki. Nem tetszik az sem. A kisfiúval (Alex) kapcsolatban nem tudom pontosan mi derült ki, annyit már nem volt türelmem olvasni belőle. 

Nagy csalódás az előző élmény után, és sajnálom, hogy így alakult. 

Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?

Ilonák könyve. Azt hiszem így fogom emlegetni ezt a regényt, ami szokatlanul megkapó volt. Szavai, mondatai gyönyörűek, líraiak. A rengetek ismétlés ad neki egy belső taktust, egy lüktetést, és amikor egynémely mondat elkezdődik, az ember már fújja kívülről a befejezését is. Itt-ott egész bekezdések köszönnek vissza. Az események, kapcsolatok, szerelmek, halálok egymásra rímelnek, egymás csaknem pontos lenyomatai. Mert a történelem megismétli önmagát...

Bár sodort magával, azért meg kell mondjam, nekem már kissé sok volt néha az ismétlések száma - főleg a végtelen számú "kesernyés, mégis édes" illat -, és a rengeteg azonosság mellett nem mindig tudtam követni ezt a sokszereplős családregényt. Sokan voltak, túl sok egyforma névvel, és gyakran nehezen követhető, hogy mi hogyan fonódik össze. Közben pedig mégis tudtam, hogy helyén van minden motívum abban a szoros fonatban, és vitt, sodort magával. Epizodikus volt, sorstörténetei novellafüzér-szerűen követik egymást, mégis teljesen egybetartozó minden részlete. Zavarossága a Katalin utcára emlékeztetett, a monoton visszatérő részletek pedig Baricco írásaira.

Tetszett, mert elringatóan szépen van megírva, csodálatos a körkörössége, az egymásba visszatérése, a szimbólumrendszere. De sosem volt még dolgom ilyen "furcsa" könyvvel, aminek nem is a cselekményét kell szomjazni, hanem a következő szép körmondatát. (?!) 

A Liszi becenevet a szívembe zártam. ♥

A továbbiakban beszéljenek helyettem az idézetek: 

"Ha valaminek nevet adunk, akkor az meg is születik."

"Tudhatja valaki is azt, hogy mi a boldogság? Csak az, aki kívül van rajta."

"Álmunkban valaki felemel bennünket, és addig forgat, amíg minden rossz ki nem potyog belőlünk."

"Liszi úgy érezte, hogy a tárgyak, amelyek egymás közelébe kerülnek, nem csak a szagukat ragasztják egymásra, de, legalábbis ami az ennivalókat illeti, összevegyítik ízeiket is. 

Például, mondta Anyának, a kenyeresláda íze benne van minden szelet kenyérben, ez ellen nem lehet tenni, a deszkák, a kockás kenyereskendő, de még a sarkokat erősítő szögek acéljának az íze is érződik rajta, és még csak azt se mondja, hogy ez rossz, csak hogy ott van az az íz, meg ott van mindenben a többi íz is, hogyan lehet ezt nem észrevenni."

"Ha a szívnek olyan sok kamrája van, akkor miért nincsen legalább egy ablaka."

"Körbefordult az idő, sorakoztak a napok, mint a jégcsapok."

"Mennyi por kell ahhoz, hogy mindent, ami valaha fontosnak hatott, a felismerhetetlenségig belepje az észrevétlen szitáló idő."

"Hiszen van úgy, hogy a lélek kiröppen a testből, elenyészik, mintha soha nem is lett volna, de a test azért még tovább él, lélegzik, mozog, teszi a dolgát, mert az akarat helyett a zakatoló idő mozgatja már."

"Nem jó, ha az ember sokat van egyedül, mert észre sem veszi, de összerakódik benne a bánat."

"Nem is aludni jó, de továbbaludni a legjobb. Tudni, hogy álmodik az ember, és álmodni tovább."

"Hiszen a múlt, az elsüllyedt idő s az előttünk járó emberek hol lennének máshol, itt laknak bennünk és közöttünk. Az elmúlt napokból és az elenyészett emberekből tapad össze a föld, a kövek csontjai, az elfutó felhők az órák, az ember nem csak a jövőjét képzeli maga elé, újra és újra, de megálmodja a múltat is, a földet, amin jár, a vizet, amibe megmeríti az arcát, a felhőket, ahová feldobálja a szavait. Óvatosan lépkedj, az álmaimon jársz."

10/8