Veres Attila: Odakint sötétebb

Veres Attila könyvéről nem könnyű írni, annyira különleges, annyira dicsérni-való, és közben mégis annyira bizarrul furcsa, és pszichedelikus élményt nyújtó regény. Egyszerre kavarog bennem olvasás után a sok ismerős magyar-retró, és a valóban Vandermeer-re hajazó szürrealizmus; a szétcsúszó, álomszerű képtelenségek. De próbáljuk formába önteni az egészet, és kezdjük az elején: 

Magyarországon 1983-ban furcsa új faj jelenik meg a fákon, és megjelenésükkel egy időben a baglyok eltűnnek. A csápos, amolyan pók és polip hibrid lényeket cellofoidáknak nevezik el, és természetesen ostoba módon nyakló nélkül kezdik üldözni és vadászni. Számuk olyannyira megcsappan, hogy már csak néhány kis telep, vagy farm létezik, ahol gondozzák őket. Ezen telepek egyikére, egy isten háta mögötti faluba érkezik Gábor is, a főszereplőnk, hogy beálljon cellofoidákat etetni, meg trágyát lapátolni alóluk. A cellofoidák maguk választották ki őt a vére és az álmai alapján... 

A lényeket nem lehet lefotózni, lefilmezni és az "eseményterületnek" nevezett névtelen megye határain kívülre - és így az országhatáron kívülre sem - vinni. Magyar kuriózum... Az esztelen vadászatot követően persze a védelmükre keltek többen, és kiderült, van is miért megóvni és jól tartani őket, az emésztőváladékuk ugyanis gyógyító erejű. A kristálytej nagyon értékes, és Gáborék minden nap fejik az állatokat érte.

Amellett, hogy a cellofoidák milyen aranyos, ártalmatlannak tűnő, bújós lények, valami különös rettegés is övezi őket, megmagyarázhatatlan álmok, az éjfekete szemek lebilincselő hatásai, olyan zsigeri változások, amiknek nincs értelmes oka. 

A fejezetek elején idézetek vannak újságokból, tévé-műsorokból, fiktív könyvekből, a nyolcvanas évektől kezdődően, és ez az áldokumentarista elem mutatja be, hogyan is zajlott a lények megjelenése, fogadtatása, üldözése, és egyáltalán a megítélésük. Személyes kedvencem Sigourney Weaver Oscar-beszéde egy cellofoidás film kapcsán, de megjelenik Torgyán József is, a Tankcsapda, vagy egy részlet a Szeszélyes évszakokból. Ezek a kis beszúrt elemek hitelesítik a történteket, és megfestik a hátteret ehhez az alternatív valósághoz, méghozzá szépen és észrevétlenül, hogy Veres Attila közben nyugodtan fejest ugorhasson Gáborral a történetmesélésbe. A cikkek, riportok, részletek és beszédek hamisítatlanul magyarok, és ez az egész magyar valóság olyan rettenetesen valódi, hogy szinte fáj hogy mondjuk pont emiatt esélytelen a világhírre a történet. Ezek a "magyarságok", jellegzetességek csakis nekünk fognak igazán rezonálni, és teszik ezt úgy, hogy közben nem egy szörnyű 3D matyóminta ugrik ki a könyvből, nincs túltolva, csak kellemesen ismerős, hazai, és nosztalgikus. A misztikus, néha álom és valóság határán egyensúlyozó regény minden bizarr ötletességét egy szilárd magyar valóságba ültette, ami, akár be akarjuk ezt vallani, akár nem, nagyon a sajátunk. 

A karakterek összességében elég semmirekellő alakok, de nem papírmasék. Szabolcs rengeteget szív, de egyébként rendes figura, kedveltem őt, és örültem, hogy Gábor őmellé kerül a telepen. Gábor gondolataiból elég sokat kapunk, hisz az ő fejében vagyunk, és néha kicsit túl sok is volt az exén (Ritán) való rágódása, vagy épp az apakomplexusa, de azt legalább nem lehet mondani, hogy egy egysíkú karakter lenne. Szerintem sokat fejlődött. 

Szabolccsal kapcsolatban még meg kell említenem a szuper bakelit lemez gyűjteményét, nagyon tetszett ez a furcsa, kiadatlan, hibás és ritka lemezekből álló kincsestár. 

Forrás.

Az eseményterület annak ellenére, hogy milyen különleges dolog számára ad otthont, nem lett százezreket vonzó látványosság, de jönnek szép számmal a turisták, akik egy hippis, mágikus hangulatot adnak a már eleve misztikus erdőhöz. Bulik, spanglik, egy furcsa zenekar próbáinak visszhangja, akiket nem lát soha senki... A megmagyarázhatatlan és furcsa történések gyakran egy legyintést sem érdemelnek, annyira megszokott a szokatlan, a nem-normális, a napi "hidegrázás"... Az elmebeteg dolgok sorában undorító, ijesztő és horrorisztikus dolgok is helyet kapnak egyaránt, és Veres Attila nem fukarkodott ezek adagolásával. Folyamatosan történik valami nem-mindennapi. Talán az első néhány cellofoida etetős és trágyalapátolós napon kívül nincs is több, a szokott mederben folydogáló rész. Vörös húscafatok egy feltört tojásban, csecsemőket evő apák történetei, pókokról szóló álmok, könyvek, amikben összekeveredtek a szavak, egy végeérhetetlen kártyajáték, ami állítólag a cellofoidák megjelenésének estéjén kezdődött, és azóta sem maradt abba... ... Aztán ott van még Robin rejtélye, aki Gábor előtt dolgozott a telepen, felmondott, majd öngyilkosságot követett el... Ha mindezek után pedig még azt mondom, ez csupán a jéghegy csúcsa, elhiszitek? 

A könyv kétharmada folyik abban az egységes, mesélős stílusban, ami nekem nagyon tetszett, az említett doku-idézetekkel a fejezetek elején. Ez a rész  gördülékeny, izgalmas, félelmetes, és kíváncsivá tesz. Aztán történik egy perspektívaváltás, és onnan kicsit olyan, mintha valaki teljesen más írta volna a második részt, ami egybefolyik, nincs semmi tagoltság, nincsenek fejezetek, elveszik az addigi szerkezet - persze okkal. A regény egy különös metafizikai síkra kerül, és valami sokkal nagyobb egész részeként láthatjuk az eddigieket. Számomra ez az elrugaszkodottság éles váltás volt, de látom a miértjét, és elismerem jól lett elkanyarítva (bár kissé sok volt az erőszak és az undorító részletek itt is). A szürrealitás teljes mértékben uralja a könyv harmadik harmadát, és az addigiakhoz nekem nem teljesen passzolt. Nem sikerült teljesen jól elmosni a határokat a kétféle történetmesélés közt.

A szerző, Veres Attila.

Kritikaként fogalmaznám még meg, hogy azért van néhány elvarratlan szál, pl. a füles fa, Rita (?), a baglyok, és végső soron a halottak lemezének sem lett sok jelentősége. A néhány következetlenség, és ismétlődés ellenére azonban azt kell hogy mondjam Veres Attila nem hibázik. Zseniális regényt rakott össze, szerintem egyedülálló a magyar könyvek közt és a zsánerben is. Nyomasztós, sötét, titkokkal teli, rendkívül misztikus, weird underground horror sci-fi fantasy... (?) :D Ami nem megy át kommerszbe (valami egészen másba megy át). 

A borító is remek, nagyon passzol, és örülök, hogy a csápok azért nem maradhattak le róla. ;) 

Értékelés: 10/8,5-9  Tőlem a szürreális, elrugaszkodott részek idegenek voltak, de ettől függetlenül egy nagyon jól megírt regényről van szó, ami telis-tele van a tudatalattinkból merítkező iszonyattal. Igazi magyar csemege a fantasy, a sci-fi és a horror kedvelőinek egyaránt.

Amúgy meg kérek egy cellofoidát! Ha nem lehet igazi, akkor legalább egy plüsst. ;) (Kedves Agave, gyártsatok ilyet! :D )

A könyvet kiadja az Agave Könyvek.
Rendeld meg >ITT<.

Olvass bele >ITT<.