Toll, tüll, szipka és egy Sidecar

Sophie Kinsella: Twenties Girl

Fülszövegolvasás nélkül legjobb belevágni egy könyvbe, mert így igazi meglepetésként érhetett, hogy ebben valódi szellem van! Már ha vannak valódi szellemek. :)

Lara Lington, akinek neve hallatára az emberek megkérdik, "Lington? Csak nincs köze a Lington Caféhoz?" és mellesleg de igen, nagybátyja Bill alapította a híres kávé nagyhatalmat, szóval Lara nem sokkal azután, hogy Josh nevű barátja kirakta a szűrét, temetésen kell, hogy részt vegyen. Na ne gondoljunk rosszra, "csak" Lara dédnagynénikéje, Sadie Lancaster távozott az élők sorából, akit a família szinte számon se tartott, nem látogatott az idősek otthonában, és tulajdonképpen nem is ismert. Meg különben is, 105 éves volt... Kit érdelt már, nemde?...
Akkor hol vannak a virágok, a koszorúk? Miért csak néhány ember jelenik meg a temetésen, s azok se tudnak még csak egy aprócska részlettel sem szolgálni Sadie életéről, életviteléről? És hol van a nyaklánca? Ezek után nem csoda ha az ember lánya holtában is megmérgesedik, és szellemként előbukkanva követeli a figyelmet, a virágokat, és persze a titokzatos szitakötős nyakláncát, ami nélkül nem nyugodhat. 

Micsoda pech Lara számára, hogy csak ő hallja és látja a szellemet, aki 20-as évekbeli énjeként jelenik meg,  retro-ruhákban, toll fejdísszel, vastag vörös rúzzsal... Nem kevés kellemetlen és komikus jelenet következik ezután és Lara élete fenekestül felfordul... Sadie hol keresztbetesz, hol besegít, és talán néha azzal is segít, ha keresztbetesz? Hol a határa a szellemmel való "barátságnak"? Mi lesz a nyaklánccal, és vajon miért olyan különleges? 

A szokásos Kinsellát kapjuk a regénytől - habkönnyű, humoros, helyzetkomikummal teli, van benne amerikai pasas, csomóan szupergazdagok, van némi kis tanulságféle is, de nem az az egetrengető, szívdobogtató dolog. Összességében rosszabb volt az eddigi Kinselláknál, amiket olvastam (Remember Me?, Can You Keep a Secret?). Most, hogy ilyen hamar olvastam ismét a szerzőtől, elkerülhetetlenül feltűntek a sablonjai, és hogy mennyire azonos karakterekkel dolgozik. Lara akár lehetett volna Emma is (meg kellett keresnem, mi volt a neve... jajj) a másik könyvéből, tökugyanolyan volt a két főszereplője. Aztán van itt is ugyanúgy jónak, rendesnek, főnyereménynek vélt pasika, csak az egyikben Emma dobja, itt meg Larát dobja a pasi. És minő meglepetés, jön a gazdag, jóképű, kicsit visszahúzódó amerikai akcentusú amerikai hapek (amott Jack volt, imitt Ed Harrison, aki persze félrehallás révén Ed Harris lett számomra :D), akinek conveniently van egy kis titka, de nem olyan halálos persze. Egy szó mint száz, karakterileg ne várjunk sokat egy ilyen könyvtől. Spicing up things itt van Sadie szelleme, ami nem volt rossz ötlet, és a megvalósítás is jó, bár néha tényleg kicsit túlzásokba esett a szerző, és nem szerettem, ahogy Sadie üvöltözik a többi, őt csak halványan érzékelő ember fülébe, hogy érvényesítse az akaratát. Meg a sok táncolásért való nyavalygása sem tetszett. Végső soron persze jól összemelegedtek Larával, aki értékeli is a kapcsolatot, meg az ebből származó sok-sok jó dolgot, ami az ő malmára hajtotta a vizet: új pasit, családi élet rendeződését, vállalkozás sikerét, ésatöbbi, hát ki ne örülne ennek, még ha le is kell paktálni pár hétre egy szellemmel. :)

“When I was your age, if a boy behaved badly, one simply scored his name out from one's dance card."

Humor akad, de kicsit akadozik is. 

Érzelgősség van, kicsit túlfolyik néhol. Nem kéne olyan világmegváltóra venni a figurát, és akkor bejön a kevesebb néha több elve.  

A legrosszabb benne, hogy túlírt az egész könyv. Már azt hittem vége, amikor még mindig van vagy 60 oldal, amiben már nem sok minden történik, jobb lett volna frappánsan lezárni. Egy ilyen könnyed, szellemes sztorit nem szabad nagyregénynek megírni. A búcsúzkodás is erőltetett volt, és sok. 

Azt bírtam, ahogy a nyaklánc hátterére fény derült, és a festmény révén Sadie mégis érezhette, volt értelme az életének, és nyomot is hagyott, de itt is jöttek a túlzások utána Billel, az adományokkal, az egész lejáratókampánnyal, a nagy beszéddel együtt. 

Forrás

“Darling, when things go wrong in life, this is what you do. You life your chin, put on a ravishing smile, mix yourself a little cocktail--and out you go!” 

Értékelés: 10/6 Kinsellák közül a másikakat olvassátok inkább. Ez egy átlag chick-lit egy szellemmel, és sok 20-as évekbeli ruhával megspékelve, kicsit hosszúra nyújtva.
Egy kis jazzhez, charlestonhoz, szipkázáshoz és Sidecar koktélhoz azért meghozza az ember kedvét. Tollas fejdíszekhez kevésbé. :)

A könyv magyarul is megjelent Segítség, kísértet! címen.