Katherine Neville: The Eight

Ez a könyv biztos hogy több, mint másfél évtizede állt a polcomon, mert nem is találom nyomát, hogy vajon mikor vehettem, márpedig a beszerzéseimet igencsak régóta dokumentálom. Katherine Neville könyvének témája és borítója, azt hiszem azzal fogott meg, hogy milyen rejtélyesnek ígérkezett. Talán akkortájt voltam belebonyolódva Dan Brownkönyveibe is, és valami hasonszőrűt kerestem? Nem emlékszem pontosan.

Az, hogy a sakk és egy különleges sakk-készlet áll a középpontjában, nem volt még akkoriban különösebb hívószó számomra. Később megszerettem Zweig Sakknovelláját, majd teljesen és totálisan belepistultam a sakkba a Queen's Gambit (Vezércsel) révén, és talán emiatt is volt, hogy túlélte a különféle selejtezéseket és várólista tisztítgatásokat Neville regénye. Felcsigázott, hogy ismét egy sakkos történet vár rám. 

A sztori két szálon és két idősíkon játszódik, az 1700-as évek végén-1800-as évek elején, és az 1970-es években. A múltban először apácákkal találkozunk, zárdai környezet, titkok és cselszövés sejlik fel, tombol a francia forradalom, és szép lassan egyre többet megtudunk a Charlemagne-hoz (Nagy Károly) köthető Montglane Service-ről, ami egy nagyon értékes, kódot is rejtő sakk-készlet. 

A modern időben pedig megismerjük Cat Velist, aki rendkívüli sebességgel gabalyodik bele egyszerre a sakkba, egy algériai kiküldetésbe, műkincskereskedőkbe, és persze magába a Montglane Service-be. 

A zárda apácái voltak a készlet őrzői, azonban amikor a vezetőjük, az apátnő feloszlatja a zárdát,a készletet szétosztja és az egyes figurákkal útjára bocsátotja a zárda apácáit, hogy szórják szét a nagyvilágban a bábukat. 

Magyarul a Gabo adta ki
2007-ben.

Nyilvánvalóan Algériában is rejtőznek sakkbábuk, Catherine pedig hamarosan közelebb kerül a több évszázados titok megfejtéséhez, mint gondolta volna. 

Solarin és a sakkjátszmák nagy kedvenceim voltak. Az eleje nagyon tetszett, mind az apácás részek kezdetben (ráadásul a hangoskönyvben tényleg jó kis francia akcentussal jelenítették meg Mireille-éket), mind pedig az a feszült sakkjátszma, ami nem várt módon ért véget... 

Utána leült a történet, és persze várakoztam, és szívtam magamba az információkat a bábukról és Charlmagne-ról, a francia forradalomról és egyebekről, de sokáig nem sok minden történt. Önmagában persze a lassú építkezés nem baj, de nem mindig volt olvasmányos. Az írásmód kissé sótlan, stílustalan.
A következő igazán kalandosabb epizód Cat és Lily sivatagi túrája volt, de menekülésük túl egyszerűen oldódik meg, elég hihetetlen. A végjátékban egy fordulattól azért pottyant egy nagyot az állam, de mit ér mindez, ha közben az azt megelőző 739 oldalt nem tudtam igazán élvezni, nem különösebben vágytam felé nyúlni, folytatni? A maga csaknem 740 oldalával igencsak terjedelmes ez a regény, elfért volna benne több fast-paced, izgalmas rész is, és valahogy az volt bennem, Dan Brown ezt sokkal jobban megírta volna. 

Katherine Neville regénye egyébként nagyon régi, 1988-as megjelenésű, az előfutára volt leginkább a későbbi hasonló történeteknek, amikben vegyül egymással a misztikum, a történelem és a szimbólumok világa. 2008-ban íródott hozzá egy folytatás is, The Fire címen. 

Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája

Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája

Nemrég jó nagyot koppantam a Macskabár című könyvvel, most mégis bizalmat szavaztam egy másik macskás könyvnek, és milyen jól tettem.

Ugyan a történet egy kicsit szerencsétlenkedve indult el, még valahogy bárgyúnak is éreztem a legelején, mintha az író nem találta volna a hangját a macska-nézőpontban. A kezdeti döcögés ellenére folytattam, és annyira örülök, hogy kitartottam, mert lassan egy csodaszép élettörténetté formálódott, megható, megindító, még nagyon sokáig velem fog maradni. ♥ Szatoru fokozatosan nagyon a szívemhez nőtt, bekerül az idei új kedvenc karaktereim közé is.

Szatoru egy napon találkozik egy kóbor macskával, és később úgy alakul, hogy be is fogadja magához, amikor a macska balesetet szenved, és ápolásra szorul. Így lesz a megmentőből természetesen gazdi. A cica a Nana nevet kapja, ami a hetes számot jelenti japánul, mivel a farka hetes alakban görbül. Egy napon aztán Szatoru útnak indul Nanával. Felkeresi régi barátait, hogy hátha valaki be tudná fogadni a macskát, mert, mint mondja, nála nem maradhat... Az utazás során feldereng rengeteg emlék, élmény, Szatoru iskoláséveitől kezdve. Egész életére rálátást nyerünk, és ahogy összeköthetjük a miérteket és hogyanokat, szép lassan megértjük, milyen fájdalmasan nehéz élet jutott Szatorunak, és ő ebből mégis hogy kovácsolt mindig valami szépet és jót. Pozitivitása a ma jellemző toxikus - mindenáron -  pozitivitástól mentesen, egyszerűen az életörömöt hirdeti, és hogy lehet boldognak lenni azzal, amid van, azzal ami jutott. 

A macska-narráció a könyv előrehaladtával egyre gördülékenyebbé, természetesebbé és ismerősebbé válik. Nana pedig igazi macskás macska. Öntörvényűsége mögött megvillan az a fajta ragaszkodás és szenvedélyes szeretet, amit csak azok ismernek, akiket szeretett már macska úgy viszont, ahogy a kutyások állítása szerint macska nem is tud. 

Szatoru és Koszuke gyerekkori története felért egy Ferrante-féle Nápolyi regényekkel, csak tömörítve. 

Szatoru és Noriko karakterében is elképesztő mélységeket, rétegeket mutatott meg a szerző, de a mellékszereplők - akik mind fontos szerepet töltöttek be Szatoru élettörténetében -, is kidolgozottak voltak, nem papírmasé alakok. Rövidsége ellenére is bőven meg volt töltve tartalommal ez a történet, és igazán szépen van megírva. Nem erőszakosan visz magával, nem forszírozza a jelentéstartamát egy-egy dolognak, csak mesél, és mesél. Pont olyan szerényen és szelíd derűvel mond el, és mutat be mindent, ahogyan Szatoru elfogadja sorsa alakulását. És a múlt meséjével eléri, hogy belegabalyodj a jelenébe, és féltsd a jövőjét a szereplőinek. 

Nem mellesleg annyira szemet és szívet gyönyörködtetően írt Hokkaidóról és a Fudzsiról Arikawa, hogy szerintem én még talán nem is olvastam ennyire megbabonázó tájleírást soha senki másnál. 

Mindezzel még erősebb érzelmi töltetet tudott adni a képzeletbeli emlékeknek. 

Különleges, érzelmekkel teli könyv boldogságról, barátságról, életről és elmúlásról. Imádtam a japán stílust, a csodaszép helyek leírását, a szimbolikus rétegeket, a lírai hangvételt. Szomorú, de felemelő. ♥

Saját kép.

Május, megújulás

Saját képek.

Elszaladt a május, és gyakorlatilag minden évszak felvonult, naponként váltakozva. Könyves szempontból nagyon izgalmas volt a hónap, 27 könyvet "fejeztem be", de ez csalóka, mert most regisztráltam be tömbösítve az idei eddigi meseolvasásokat is. Bár az is igaz, hogy tetemes részét a meséknek tényleg ebben a hónapban olvastuk a fiammal, ugyanis beírattam a könyvtárba. ♥ A 27 könyvből csak 4 volt könyv-könyv. Ezek közül 1 volt várólista csökkentős olvasmány, a Vadvirág. 

A legjobb olvasmány Az utazó macska krónikája volt. Erről még nem írtam. 

A mesekönyvek közül voltak olyanok, amiket csak én olvastam, és végül a fiamnak nem fogom inkább, és volt egy csomó, amit csak a könyvtárban olvastunk el. Jó lesz ez: nem kell megvenni minden sorozat minden egyes részét, meg az összes létező járműves könyvet. :D 

Kicsit lejjebb adtam a maximalizmusomból, és a kifejtős, hosszú posztokat sutba dobva inkább egyben írtam a mostanában olvasott könyveimről. Ilyen könyvbonbonokat szerintem máskor is fogok hozni, mert szívesen írok mindenről pár sort, és így legalább semmi sem marad ki. Viszont emiatt a zanzásítás miatt kevés lett most is a bejegyzések száma, 2 poszt került ki májusban is. 

A hónap hozott egy jó nagy adag könyveladást is, sikerült megszabadulnom összesen 21 db kinőtt, duplum, vagy olyan gyerekkönyvtől, amit nem olvasunk szívesen, illetve volt az eladások közt egy regény és 2 receptkönyv is. 

Ami pedig a zsákmányt illeti, most aztán van mit bevallanom abból is. :) Pedig ez még nem is a könyvhét hónapja! 7 könyvvel lettem gazdagabb, ezek közül kettőt (első kettő a listában) magamnak vettem, a többit pedig ajándékba kaptam. 

Íme a lajstrom: 

- Angela Murinai: Anya szív

- Rácz Zsuzsa: Kovácsné kivan

- Popper Péter: Szerelemről józan nappalon

- Miki Brammer: Minden, amit megbántam

- Isida Só: Macskát receptre

- Donatella Di Pietrantonio: Törékeny kor

- Máté Gábor: Szétszórt elmék 

Gyönyörű kupac, jobbnál jobb olvasnivalók. ♥ Már csak több idő kéne hozzá! :D Legszívesebben mindet azonnal olvasnám, de látva, hogy évekkel korábbi beszerzések is mennyire állnak, és várnak csak, tudom, hogy milyen csigatempóban tudom fogyasztani a könyvespolcaim tartalmát. 

A hónapban a két legjobb könyves dolog közül az egyik a már említett könyvtári beiratkozás, könyvtárazás volt a kisfiammal. Nagyon tetszett neki a sok könyv, és soká olvasgattunk, böngésztünk, és persze kölcsönöztünk is. Ez egy olyan anya-fia program, amit én is teljes lelkesedéssel tudok élvezni. És hát valahol ott van bennem a VÉGRE, mert négy évet azért várni kellett erre, hogy megérjen rá, de vééééégre most már lehet ezt is csinálni. 

A másik izgalmas újdonság, és az is egy nagy VÉGRE, hogy használatba vettem az új Kindle-ömet, amit még tavaly kaptam, és mindig csak hevert, hogy jó, majd valamikor... Ebből a valamikorból most lett most. Nagyon tetszik a háttérvilágítás, és a tényleg csodaszép ez a signature edition. A doomscrollingot is könnyebben le tudom így váltani olvasásra. :) 

A kis tervlistát még nem pipálgatom, majd a következő hónapban talán, júniusra pedig az a kívánságom csak, hogy eljuthassak a könyvhétre, és tudjak találkozni ott néhány kedves barátommal is. :)