2025. július 15., kedd

Durrell és a véznaujjú makik

Saját kép.
Gerald Durrell: A véznajjú maki meg én


Nemsokára napra pontosan 25 éve lesz, hogy az első Durrellemet a kezembe vettem - A halak jelleme című kötet volt az, amit aztán számtalan másik követett, és én teljesen belebolondultam Gerry bácsi állati és emberi csudabogaraiba, korfui családi kalandjaiba, és kameruni expedícióiba. Nem is tudom miért, és hol akadt el a folyamat, bizonyára belebolondultam másba is közben, pl. Agatha Christie-be, de annyi baj legyen, ha már ilyen remek bolondulásaim voltak. ;) 
Szó mi szó, bár többször is megfogadtam már, hogy visszatérek az állatos és természettudományos témákhoz, amit ilyen regényes és humoros formában kiváltképp jó fogyasztani, sokáig mégsem sikerült. Mindig emlegettem, mindig benne volt a terveimben, mégsem jutottam el sem a híresebb kötetek újraolvasásáig, sem az életmű folytatásáig. 2015-ben (az is már 10 éve volt!) voltak kisebb próbálkozásaim, amikor is megtetszettek a Szacsvay-féle rövídített, Durrell-válogatások, és néhány hangoskönyvet meghallgattam ezek közül. 2017-ben pedig megnéztem két évadot a méltán népszerű, The Durrells című sorozatból.

Most, 2025 nyarán végre eljött az idő, hogy újra rendesen Durrellt olvassak, és nagyon örülök, hogy visszakacsintottam Gerry bácsira, még ha sajnos sikerült is kifognom a folytatáshoz a legeslegutolsó kötetét. 

2025. július 10., csütörtök

Sophie Kinsella: The Undomestic Goddess

Visszakerestem, hogy mikor is olvastam utoljára Kinsellát, és megdöbbentem: 2017-ben, egy akkori, friss megjelenést olvastam tőle, és visszaolvasgatva, volt azért pár csalódás. Viszont most egy régebbi darabot vettem elő tőle, és úgy tűnik a korábbi írásai jobban bejönnek nekem (pl. a Can You Keep a Secret?-et és a Remember Me?-t is nagyon kedveltem, és ezek is a 2000-es évek elején íródtak még, ahogy a The Undomestic Goddess
Botrányosan csúf borítóval 2007-ben megjelent a Kelly Kiadónál magyarul is ez a kötet, Kétbalkezes istennő címen (ld. lejjebb).

Ez a regény is csekélyke 15 évet várt, amióta megvettem magamnak, de most végre beválogattam a vcs-be, és megismerkedtem vele. Nagyon örülök, hogy nem szabadultam meg ettől a régebbi zsákmánytól a korábbi kisebb-nagyobb csalódások okán, és újra bizalmat szavaztam Kinsellának, ugyanis egy roppant szórakoztató chick-litet olvashattam.

A sztoriban Samantha Sweeting sikeres és elfoglalt ügyvédnő (bár sokkal inkább űzött vad), épp az előléptetése küszöbén áll, sőt meg is kapja azt, amikor is kiderül, óriásit hibázott, ami egy nagy ügyfélnek most sokmillióba fáj. Samantha zavarában egyszerűen buszra száll és kiköt a semmi közepén, becsenget egy házba, a Geiger házaspárhoz, akik pedig azt hiszik, az új házvezetőnő jelentkezik náluk munkára. Micsoda szituáció! A félreértésből persze bonyodalom lesz, ahogy Samantha tényleg beleáll a szerepbe. A londoni sztárügyvéd kötényt köt, wc-t pucol, és ezüstöt fényesít... Ha értene is bármi ilyesmihez, az sokat segítene, de még egy tojást sem tud megfőzni, a mosógép beindításáról ne is beszéljünk! Így aztán először csak botladozásain nevethetünk, és szurkolhatunk, hogy megússzon egy-egy nehezebb próbatételt valahogy. A szerencse eleinte mellette áll, azonban a kertész, Nathaniel előtt hamar lebukik, hogy mégsem egy világhíres séf tanítványa, és fikarcnyit sem ért még a vasaláshoz sem... De ez talán nem is olyan nagy baj, Nathanielben ugyanis szövetségesre lel.
Hamarosan vendég is érkezik Geigerékhez, Melissa, az unokahúg, aki ráadásul épp ügyvédnek tanul, és a Carter Spinkhez szeretne majd menni dolgozni, pont ahonnan Samanthát kirúgták... Különféle kacagtató, keserédes, vagy épp kemény helyzet után Samanthát hamarosan utoléri, ami elől elmenekült, de talán valahogy ki tudja gabalyítani az életét. Vagy átfordítani? ;)



A magyar verzió...
Ah, tényleg roppant szórakoztató volt, nagyon élveztem olvasni a kis kalamajkákat a háztartással, az érdekes megoldásokat, amihez Samantha folyamodott (ételrendelés, bérvasaltatás :D), és már kezdettől tetszett a kapcsolatuk a kertésszel, éreztem a kémiát. A szerelmi szál nem volt túl nyálas, és talán egyedül a kis huzavona nem tetszett annyira a könyv vége felé, inkább jobb lett volna talán egy megingást csinálni csak, nem kettőt. Valószínűleg nem volt könnyű Kinsellának jól elvarrni a végét, és talán úgy gondolta kell egy plusz csavar?
Nyilván volt néhány kissé hihetetlen rész, pl. ha hétvégente tanulgatott főzni, és háztartást vezetni, akkor hogy prezentált egy-egy étel megtanulása után egy-egy egész heti menüt? Közben pedig még az összes egyéb háztartási munkával is tudott zsonglőrködni hirtelen? Illetve a londoni út során is voltak olyan apróságok, amiknek valószínűleg máshogy kellett volna történni, de annyira nem volt azért zavaró. 

“There’s no such thing as ruining your life. Life’s a pretty resilient thing, it turns out.”

Az üzenete jó volt a könyvnek, a lassításról, lelassulásról, hogy biztosan a karrier-e minden, és mi értelme a rohanásnak, állandó rendelkezésre állásnak, és a másoknak való megfelelésnek? Egyik kedvenc részem volt, amikor Samantha szembesül azzal, hogy milyen is az, amikor van szabadideje, és azt sem tudja mit kezdjen vele. A vánszorgó percek, a céltalan lazítás, az előtte elnyúló munkamentes hétvége - teljesen ismeretlen dolgok számára. A csodás vidék már csak bónusz az egészben, és tényleg én is úgy éreztem, ellazulok a történések közepette. 
Micsoda önámítás volt, amikor Samantha elhitte, vagy elhitette magával egy pillanatra is, hogy egyensúlyban tudná tartani a régi és az új életét... A corporate elvárások bizony fojtogatóak, a nap percre pontosan beosztva, a túlóra állandó, és egyáltalán nem biztos, hogy megéri feladni ezért mindent... Annak azért örültem, hogy Kettermanban volt némi hajlandóság meghallgatni Samanthát, és megmutatta az emberibb oldalát is, egy villanásra. 
Guy nekem borzasztóan ellenszenves volt már kezdettől, reméltem, hogy a szerző sem teszi majd esetleg vonzóbbá valamivel, nehogy Sam elkezdjen vágyakozni rá, és egy bolond szerelmi háromszög alakuljon ki. 

Összességében humoros és üdítő nyári olvasmány volt, könnyed, de nem butyuta, igazi agykikapcs. Ajánlom!

2025. július 8., kedd

Félévzárás 2025

Forrás.
Már hosszú évek óta egy régebbi book tag, vagyis irányított kérdéssor alapján szoktam félévzárást írni valamikor július-augusztusban, ahogy sikerül. Ez a tag a kicsit szerencsétlen Mid-Year Book Freak Out Tag nevet viselte korábban. 

Idén is leültem hát végignézni, miket is olvastam eddig 2025-ben, ezek közül mik voltak a legjobbak (akár az év végi top5-be is esélyesek), vagy épp a legnagyobb csalódások. Igaz, elég csekély a termés, sajnos a mesekönyvek olvasása uralja a terepet, és kis kevés maradék időmben az év első felében mindössze 17 könyv-könyvet fogyasztottam csak el. Szerencsére azonban nem volt ez olyan rossz merítés, ezek között is voltak igazán kiemelkedőek, és olyanok, amik meg tudtak lepni. 
Nézzük hát, miket válogattam most be az egyes kategóriákhoz: 

2025. július 5., szombat

Mesés június

Saját képek.
Több szempontból is mesés volt a június:

- rengeteg meseolvasás akadt, az ebben a hónapban befejezett 13 könyvből csak egyetlen egy darab volt "könyv-könyv", Katherine Neville The Eight című regénye. 

- ismét eljutottunk a fiammal együtt a gyermekkönyvtárba egy kis böngészésre, olvasgatásra, válogatásra. Természetesen ez is hozzájárult a mesekönyv-túlsúlyhoz. :) 

- mesés az is, hogy mennyi könyvemtől szabadultam az eladnivalóim közül: 29 könyvvel lett karcsúbb a könyvtáram, amikre már nem volt szükségem. Van, amit csak továbbadtam, van, amit cseréltem másra, és egy csomó, amiket viszonylag olcsón eladtam. :)

- eljutottam a Könyvhétre és tudtam találkozni kedves bloggerina barátnőimmel is Ezúttal pénteken mentem ki, és koradélutánig tudtam maradni. Szerencsére, az elején főleg, még nem volt nagy tömeg. Az instámon van néhány kép, amiket ott lőttem. :) 

- nem vásároltam a Könyvhéten, nagyon megfontolt voltam, és csak néhány, a fiamnak kinézett könyvet rendeltem meg utána való nap a Book24-ről, mert még mindig náluk a legjobb az akció ilyenkor. Magamnak csak néhány szép könyvjelzőt választottam, igaz, ebből is túl sok van itthon, de talán ez jobban elfér, mint ugyanennyi új könyv. ;) 

Azért természetesen akadt néhány beszerzés ebben a hónapban is. A következő könyvek kerültek a polcra: 

- Szabó Magda: Füveskönyv - ajándékba kaptam 
- Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére - használt könyves vásárról (kellett belőle egy saját, magyar nyelvű példány is, csak angolul hallgattam audioban).
- Gerald Durrell: Hogyan lőjünk amatőr természetbúvárt? - szintén használt könyves vásárról. :) 

A blogra júniusban 3 poszt került ki, és most végre sikerült egyesével írni könyvajánlókat is. :) 

Anettal beültünk az Edison&Jupiterbe és feltöltekeztünk a Könyvhéten való mászkáláshoz. :)
Az étlapok egyébként itt régi könyvekbe vannak beragasztva. 

A május közepén blogra vetett kis tervlistám a következőképp alakult: 

✓ befejezni a folyamatban levő könyveimet (The Eight, Az utazó macska krónikája)
 folytatni a vcs-könyvek sorát
x választani valami random olvasmányt!
Forrás.
x priorizálni az olvasást, főleg a telefonnyomkodás helyett
x Simenont is olvasni ♥

Sajnos a spontán választás, és Simenon még nem jöttek össze, és a reelek csábításának sem mindig tudok ellenállni, de azért olvasok, és a vcs-sek közül is már a 10-11. könyveket olvasom, szóval van rá esély, hogy még a nyár végéig teljesítsem a kihívást. :) 

Terveim a nyár további részére

- Simenooooon! :) Több kötet is! 
- hamarosan befejezni a megkezdetteket (Kinsella, Durrell, Murinai)
- posztokat is írni róluk belátható időn belül (bonbon/külön is oké :))
- spontán, random olvasmányok választása (legalább 1-2)
- nyilván még mindig az olvasás priorizálása, főleg az esti órákban 


Jó nyarat, és sok jó nyári olvasmányt mindenkinek! 


2025. július 3., csütörtök

16 éves lett a blog!

Nagy örömmel jelentem be, hogy TIZENHAT ÉVES LETT A PUPILLA OLVAS a mai napon! Eljött a sweet sixteen is! :D 2009.07.03-án vágtam bele a blogolásba, miután Lobo Olvasónaplója annyira megihletett, és bizony azóta sem hagytam abba. Csak a helyszín változott a freeblogról a bloggerre. Bár sajnos kevesebb időm jut az olvasmányaimról, és egyéb könyves dolgokról írni, azért még mindig itt vagyok, és próbálok kiszakítani néhány kis szeletkét az életemből az írásra is. 

Forrás.

Nem mellesleg pedig, az, hogy azon a bizonyos júliusi napon leültem a számítógép elé, és elkezdtem mesélni az olvasmányélményeimről, elképesztően sok új kalandot és igaz barátságot hozott az életembe, ami a legeslegjobb hozadéka az egésznek!

A hagyományokhoz híven rögzítem a statisztikát, mert ez máshol nem marad meg: ezzel a poszttal együtt jelenleg 1.377 bejegyzés található a blogon, több mint 10.000 komment, és 118 feliratkozott olvasó van. A látogatottsági számláló pedig számomra elképesztő: 826.300-on áll. :))

Köszönöm az elmúlt 16 évet veletek! Továbbra is nagy szeretettel látlak benneteket a kis könyves zugomban, nézzetek be, kommenteljetek, böngésszetek, ajánljatok jó könyveket! :) 


Boldog 16. születésnapot, blog! :)

2025. június 27., péntek

Katherine Neville: The Eight

Ez a könyv biztos hogy több, mint másfél évtizede állt a polcomon, mert nem is találom nyomát, hogy vajon mikor vehettem, márpedig a beszerzéseimet igencsak régóta dokumentálom. Katherine Neville könyvének témája és borítója, azt hiszem azzal fogott meg, hogy milyen rejtélyesnek ígérkezett. Talán akkortájt voltam belebonyolódva Dan Brownkönyveibe is, és valami hasonszőrűt kerestem? Nem emlékszem pontosan.

Az, hogy a sakk és egy különleges sakk-készlet áll a középpontjában, nem volt még akkoriban különösebb hívószó számomra. Később megszerettem Zweig Sakknovelláját, majd teljesen és totálisan belepistultam a sakkba a Queen's Gambit (Vezércsel) révén, és talán emiatt is volt, hogy túlélte a különféle selejtezéseket és várólista tisztítgatásokat Neville regénye. Felcsigázott, hogy ismét egy sakkos történet vár rám. 

A sztori két szálon és két idősíkon játszódik, az 1700-as évek végén-1800-as évek elején, és az 1970-es években. A múltban először apácákkal találkozunk, zárdai környezet, titkok és cselszövés sejlik fel, tombol a francia forradalom, és szép lassan egyre többet megtudunk a Charlemagne-hoz (Nagy Károly) köthető Montglane Service-ről, ami egy nagyon értékes, kódot is rejtő sakk-készlet. 
A modern időben pedig megismerjük Cat Velist, aki rendkívüli sebességgel gabalyodik bele egyszerre a sakkba, egy algériai kiküldetésbe, műkincskereskedőkbe, és persze magába a Montglane Service-be. 
A zárda apácái voltak a készlet őrzői, azonban amikor a vezetőjük, az apátnő feloszlatja a zárdát,a készletet szétosztja és az egyes figurákkal útjára bocsátotja a zárda apácáit, hogy szórják szét a nagyvilágban a bábukat. 
Magyarul a Gabo adta ki
2007-ben.
Nyilvánvalóan Algériában is rejtőznek sakkbábuk, Catherine pedig hamarosan közelebb kerül a több évszázados titok megfejtéséhez, mint gondolta volna. 

Solarin és a sakkjátszmák nagy kedvenceim voltak. Az eleje nagyon tetszett, mind az apácás részek kezdetben (ráadásul a hangoskönyvben tényleg jó kis francia akcentussal jelenítették meg Mireille-éket), mind pedig az a feszült sakkjátszma, ami nem várt módon ért véget... 
Utána leült a történet, és persze várakoztam, és szívtam magamba az információkat a bábukról és Charlmagne-ról, a francia forradalomról és egyebekről, de sokáig nem sok minden történt. Önmagában persze a lassú építkezés nem baj, de nem mindig volt olvasmányos. Az írásmód kissé sótlan, stílustalan.
A következő igazán kalandosabb epizód Cat és Lily sivatagi túrája volt, de menekülésük túl egyszerűen oldódik meg, elég hihetetlen. A végjátékban egy fordulattól azért pottyant egy nagyot az állam, de mit ér mindez, ha közben az azt megelőző 739 oldalt nem tudtam igazán élvezni, nem különösebben vágytam felé nyúlni, folytatni? A maga csaknem 740 oldalával igencsak terjedelmes ez a regény, elfért volna benne több fast-paced, izgalmas rész is, és valahogy az volt bennem, Dan Brown ezt sokkal jobban megírta volna. 

Katherine Neville regénye egyébként nagyon régi, 1988-as megjelenésű, az előfutára volt leginkább a későbbi hasonló történeteknek, amikben vegyül egymással a misztikum, a történelem és a szimbólumok világa. 2008-ban íródott hozzá egy folytatás is, The Fire címen. 



2025. június 21., szombat

Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája

Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája


Nemrég jó nagyot koppantam a Macskabár című könyvvel, most mégis bizalmat szavaztam egy másik macskás könyvnek, és milyen jól tettem.

Ugyan a történet egy kicsit szerencsétlenkedve indult el, még valahogy bárgyúnak is éreztem a legelején, mintha az író nem találta volna a hangját a macska-nézőpontban. A kezdeti döcögés ellenére folytattam, és annyira örülök, hogy kitartottam, mert lassan egy csodaszép élettörténetté formálódott, megható, megindító, még nagyon sokáig velem fog maradni. ♥ Szatoru fokozatosan nagyon a szívemhez nőtt, bekerül az idei új kedvenc karaktereim közé is.

Szatoru egy napon találkozik egy kóbor macskával, és később úgy alakul, hogy be is fogadja magához, amikor a macska balesetet szenved, és ápolásra szorul. Így lesz a megmentőből természetesen gazdi. A cica a Nana nevet kapja, ami a hetes számot jelenti japánul, mivel a farka hetes alakban görbül. Egy napon aztán Szatoru útnak indul Nanával. Felkeresi régi barátait, hogy hátha valaki be tudná fogadni a macskát, mert, mint mondja, nála nem maradhat... Az utazás során feldereng rengeteg emlék, élmény, Szatoru iskoláséveitől kezdve. Egész életére rálátást nyerünk, és ahogy összeköthetjük a miérteket és hogyanokat, szép lassan megértjük, milyen fájdalmasan nehéz élet jutott Szatorunak, és ő ebből mégis hogy kovácsolt mindig valami szépet és jót. Pozitivitása a ma jellemző toxikus - mindenáron -  pozitivitástól mentesen, egyszerűen az életörömöt hirdeti, és hogy lehet boldognak lenni azzal, amid van, azzal ami jutott. 

A macska-narráció a könyv előrehaladtával egyre gördülékenyebbé, természetesebbé és ismerősebbé válik. Nana pedig igazi macskás macska. Öntörvényűsége mögött megvillan az a fajta ragaszkodás és szenvedélyes szeretet, amit csak azok ismernek, akiket szeretett már macska úgy viszont, ahogy a kutyások állítása szerint macska nem is tud. 

Szatoru és Koszuke gyerekkori története felért egy Ferrante-féle Nápolyi regényekkel, csak tömörítve. 
Szatoru és Noriko karakterében is elképesztő mélységeket, rétegeket mutatott meg a szerző, de a mellékszereplők - akik mind fontos szerepet töltöttek be Szatoru élettörténetében -, is kidolgozottak voltak, nem papírmasé alakok. Rövidsége ellenére is bőven meg volt töltve tartalommal ez a történet, és igazán szépen van megírva. Nem erőszakosan visz magával, nem forszírozza a jelentéstartamát egy-egy dolognak, csak mesél, és mesél. Pont olyan szerényen és szelíd derűvel mond el, és mutat be mindent, ahogyan Szatoru elfogadja sorsa alakulását. És a múlt meséjével eléri, hogy belegabalyodj a jelenébe, és féltsd a jövőjét a szereplőinek. 
Nem mellesleg annyira szemet és szívet gyönyörködtetően írt Hokkaidóról és a Fudzsiról Arikawa, hogy szerintem én még talán nem is olvastam ennyire megbabonázó tájleírást soha senki másnál. 
Mindezzel még erősebb érzelmi töltetet tudott adni a képzeletbeli emlékeknek. 

Különleges, érzelmekkel teli könyv boldogságról, barátságról, életről és elmúlásról. Imádtam a japán stílust, a csodaszép helyek leírását, a szimbolikus rétegeket, a lírai hangvételt. Szomorú, de felemelő. ♥

Saját kép.


2025. június 8., vasárnap

Május, megújulás

Saját képek.
Elszaladt a május, és gyakorlatilag minden évszak felvonult, naponként váltakozva. Könyves szempontból nagyon izgalmas volt a hónap, 27 könyvet "fejeztem be", de ez csalóka, mert most regisztráltam be tömbösítve az idei eddigi meseolvasásokat is. Bár az is igaz, hogy tetemes részét a meséknek tényleg ebben a hónapban olvastuk a fiammal, ugyanis beírattam a könyvtárba. A 27 könyvből csak 4 volt könyv-könyv. Ezek közül 1 volt várólista csökkentős olvasmány, a Vadvirág
A legjobb olvasmány Az utazó macska krónikája volt. Erről még nem írtam. 
A mesekönyvek közül voltak olyanok, amiket csak én olvastam, és végül a fiamnak nem fogom inkább, és volt egy csomó, amit csak a könyvtárban olvastunk el. Jó lesz ez: nem kell megvenni minden sorozat minden egyes részét, meg az összes létező járműves könyvet. :D 

Kicsit lejjebb adtam a maximalizmusomból, és a kifejtős, hosszú posztokat sutba dobva inkább egyben írtam a mostanában olvasott könyveimről. Ilyen könyvbonbonokat szerintem máskor is fogok hozni, mert szívesen írok mindenről pár sort, és így legalább semmi sem marad ki. Viszont emiatt a zanzásítás miatt kevés lett most is a bejegyzések száma, 2 poszt került ki májusban is. 

A hónap hozott egy jó nagy adag könyveladást is, sikerült megszabadulnom összesen 21 db kinőtt, duplum, vagy olyan gyerekkönyvtől, amit nem olvasunk szívesen, illetve volt az eladások közt egy regény és 2 receptkönyv is. 

Ami pedig a zsákmányt illeti, most aztán van mit bevallanom abból is. :) Pedig ez még nem is a könyvhét hónapja! 7 könyvvel lettem gazdagabb, ezek közül kettőt (első kettő a listában) magamnak vettem, a többit pedig ajándékba kaptam. 

Íme a lajstrom

- Angela Murinai: Anya szív
- Rácz Zsuzsa: Kovácsné kivan
- Popper Péter: Szerelemről józan nappalon
- Miki Brammer: Minden, amit megbántam
- Isida Só: Macskát receptre
- Donatella Di Pietrantonio: Törékeny kor
- Máté Gábor: Szétszórt elmék 



Gyönyörű kupac, jobbnál jobb olvasnivalók. ♥ Már csak több idő kéne hozzá! :D Legszívesebben mindet azonnal olvasnám, de látva, hogy évekkel korábbi beszerzések is mennyire állnak, és várnak csak, tudom, hogy milyen csigatempóban tudom fogyasztani a könyvespolcaim tartalmát. 

A hónapban a két legjobb könyves dolog közül az egyik a már említett könyvtári beiratkozás, könyvtárazás volt a kisfiammal. Nagyon tetszett neki a sok könyv, és soká olvasgattunk, böngésztünk, és persze kölcsönöztünk is. Ez egy olyan anya-fia program, amit én is teljes lelkesedéssel tudok élvezni. És hát valahol ott van bennem a VÉGRE, mert négy évet azért várni kellett erre, hogy megérjen rá, de vééééégre most már lehet ezt is csinálni. 
A másik izgalmas újdonság, és az is egy nagy VÉGRE, hogy használatba vettem az új Kindle-ömet, amit még tavaly kaptam, és mindig csak hevert, hogy jó, majd valamikor... Ebből a valamikorból most lett most. Nagyon tetszik a háttérvilágítás, és a tényleg csodaszép ez a signature edition. A doomscrollingot is könnyebben le tudom így váltani olvasásra. :) 

A kis tervlistát még nem pipálgatom, majd a következő hónapban talán, júniusra pedig az a kívánságom csak, hogy eljuthassak a könyvhétre, és tudjak találkozni ott néhány kedves barátommal is. :) 


2025. május 19., hétfő

Áprilisi káosz

Saját képek.
Az áprilisom teljes egészében egy felfordulás volt. Alig jutott idő bármi értelmesre, mert annyi minden történt, és annyi teendő+programpont kellett teljesüljön. Nem is tudom, mikor volt ennyire sűrű minden nap, és hét utoljára, mint most. Az olvasás érthető módon háttérbe szorult.

Áprilisban könyves szempontból szinte mindenből kettő volt: 2 könyvet fejeztem be (ld. a képen), 2 könyvet adtam el, 2 posztot írtam. :) Végülis ahhoz képest nem is annyira rossz. ;)
Beszerzésem viszont csak 1 volt, Debbie Tung Book Love című kötete, amiről - és az összes többiről is - már írtam egy kis zanzában

Most, hogy picit "behoztam" magam  mindenféle egyébbel, több kedvem is van újra megpróbálni priorizálni az olvasást, meglátjuk mi lesz belőle. ;) 

A nem túl lelkes előző tervlistám így alakult: 
 posztolni a Sing You Home-ról
x sorozatokat nézni (Kamaszkor, Minden kémia)
 priorizálni az olvasást
 folytatni a vcs-s könyvek sorát

A sorozatokhoz csak nem jutunk vissza... Annyira sajnálok egy egész órát eltölteni filmnézéssel az egyébként is alig létező estéből, meg ez a Kamaszkor sorozat elég nehéz témájú is. Lehet, hogy valami mással kéne próbálkozni. 
A vcs-vel már egészen jól állok, a 9. könyvet kezdtem el a listáról, szeretnék nyár végéig végezni a 12-vel. :)

Most ismét hó közepe-vége van, mire a záráshoz eljutottam, szóval nem is annyira májusra biggyesztem ide a tervlistát, inkább csak az elkövetkező időszakra:

- befejezni a folyamatban levő könyveimet (The Eight, Az utazó macska krónikája)
- folytatni a vcs-könyvek sorát
- választani valami random olvasmányt! 
- priorizálni az olvasást, főleg a telefonnyomkodás helyett
- Simenont is olvasni ♥


Forrás.


2025. május 16., péntek

Könyvbonbonok

Mivel olvasni azért sikerült kicsit mostanában, de az írás nagyon nem megy, főleg nem összeszedett, rendes gondolatokkal, és a megszokott alapossággal megírt posztokkal, így aztán úgy döntöttem mindent összevegyítek, és legalább pár gondolatomat idevetem a mostanában olvasott könyveimről. :) 

Nagyon vegyes lesz a felhozatal! 
Kollázs a borítókból.


Jodi Picoult: Sing You Home 

Well, well, mostanában elkerülnek a jó Picoult sztorik; ez sem jött be. Max és Zoe gyerekvállalási projektje kudarcba fullad, és egy fájdalmas veszteség után el is válnak. Zoe hamarosan új párra talál Vanessa személyében, és úgy döntenek gyereket akarnak. Erre mi sem lehet jobb megoldás ugyeee, mint a Zoe és Max maradék megtermékenyített embriói (agyrém)... Elindul a harc, és a per az embriókért, és az egészbe bevonódik az egyház is, aminek Max nemrég lett a tagja. Zoe és Vanessa maguknak, Max pedig meddőséggel küzdő bátyjának és annak feleségének szeretné megszerezni az embriókat. 
SPOILERes!
Jesszus, nem is tudom hogy ez az egész hogy válthatott a történet alapjává? Jodi ennél sokkal alaposabb és átgondoltabb szokott lenni. Annyira ingatag lábakon áll az egész, HISZEN egyértelmű, hogy erről kellett hogy szülessen egy  megállapodás a váláskor, de még ha ott nem is, a klinikának kell legyen egy protokoll, hogy mi a teendő, ha a felek elválnak időközben. És persze ez így is van, de a könyvnek kb. a 90%-ánál bukik ez csak ki, a tárgyaláson, amikor a klinika egyik dolgozója tanúskodik, és megemlíti hogy hát a szerződés... és mindenki néz nagy bociszemekkel, hogy naháááát, VAN szerződés? Persze hogy van, amiben rögzítve is lett, hogy válás esetén az embriókat meg kell semmisíteni, és nem lesz senkié. Tádámm. Ez járt-e a fejemben a konfliktus kezdete óta? Igen! És hát teljesen hihetetlen és hiteltelen, hogy korábban nem került ez szóba, hogy a bíró ne gondolt volna rá, ne kérdezett volna rá, ne kérette volna be anyagnak mint minden más dokumentumot... Szóval a semmin ment a rugózás, mert különben nem lehetett volna könyvet írni belőle a megfelelő hívószavakkal (leszbikus pár, pro-life, pro-choice, vallás stb). Csalódás, mert ennél tényleg sokkal összetettebbek, összeszedettebbek szoktak lenni a Picoult-könyvek, és dilemmázósabbak is. Itt semmi dilemma nem volt, bennem végig csak az motoszkált, ez már senkit nem illet, illetve hogy amúgy is egyértelmű, hogy nem a szentfazekaknak kell adni, ha már valakinek..., hanem Zoe-éknak. 
Rant vége, túl sok időt töltöttem el vele, és sajnos semmit sem adott a könyv. A zeneterápia amúgy érdekes volt, ezzel foglalkozik Zoe, ugyanakkor szerintem egyáltalán nem illett ez ehhez a labilis nőhöz. Vanessa is borzasztó labilis, és egyébként neki se való a gyerek. :D Not so happy ending? 



Mark Seal: Vadvirág - Egy rendkívüli élet és megrázó gyilkosság igaz története Kenyában

Következő áldozatom merőben más volt; egy dokumentumregény. Ritkán olvasok ilyesmit, de ez a kötet már régóta érdekelt, igaz, a fejemben teljesen félrepozícionáltam... Valamiért azt hittem, hogy a borítón lévő elefánt miatt központibb szerepet kapnak az elefántok, és regényesebb mesélést vártam. Ezekkel az elvárásokkal az elején nehezebb volt belelendülni a száraz, amerikai újságcikk stílusú könyvbe. Joan és Alan Root élete azonban végül érdekesebbnek bizonyult, mint hogy bármi elronthassa. Pedig senki se igyekezett igazán ezzel a könyvvel... se a szerző, akinek tényleg semmi stílusa nincs, se a szerkesztő, aki a nagy összevisszaságot kissé rendezgethette volna még, se a fordító, vagy a magyar kiadás egyéb résztvevői, akik hagyták, hogy ez a csodás élettörténet ilyen nemtörődöm módon jelenjen meg, telis-tele helyesírási hibákkal és elütésekkel, figyelmetlenségekkel...
Ettől eltekintve - és ritka, hogy én ennyire szemet hunyjak ezek felett az ordas nagy hibák felett -, a könyv nagyon érdekes, az életút abszolút megkapó, és bár eleinte szkeptikus voltam, nagyon megszerettem útközben. ♥
Sok-sok érdekességet megtudtam Kenyáról is,  a kikuyukról, az állatvilágról, a virágtermesztéről, és a Naivasha-tóról... Joan és Alan remek páros lehettek együtt, mondjuk valószínűleg teljesen kattantak is, csak egyformán, de amikor Alan megpattant a házasságból, huhh, hát elküldtem volna még melegebb éghajlatra. Mi az, hogy ő maradna akkor a másik nővel, amíg az meg nem hal (beteg volt), aztán majd visszajön? :D WTF Alan? :D  Azt hittem a könyv Alan távozása után majd ellaposodik kissé, de épp ellenkezőleg, én a második felét, amikor csak Joanről és a tóról hallottunk, sokkal jobban élveztem. 

Borzasztó, ami Joannel történt, és az is, hogy ez nem egyedi eset. De még tragikusabb, ami a természettel történik, nem csak Kenyában, és nem csak a Naivasha-tónál. Vannak még Rootékhoz hasonló természetbolondok, természetbarátok, természetvédők? Olyanok, akik tudnak is harcolni valamiért?

Karen Marie Moning: The House at Watch Hill

Új Moning sorozat, nagyon megörültem neki, erre nagyot koppantam! Moninggal?! Moninggal! 
Boszorkányság, rejtélyes halálesetek, egy eldugott városka, titokzatos, ódon ház és birtok mint örökség, wow, micsoda egyveleg lehetett volna! Ennyi potenciált veszni hagyni… Ha nem tudtam volna, hogy ez egy Moning, sosem gondolnám, hogy ez egy Moning. Elnyújtott, borzasztóan önismétlő, alig történik valami az egész kötetben. Persze, tudom, hogy ez egy bevezető rész, amiben karaktereket kell bemutatni, világot építeni, de minden annyira kezdetleges marad. A főszereplő, Zo (igen, csak Zo) pedig elképesztően sokat nyavalyog a fejében, és ugyanazokat a köröket futja le újra és újra. Szerintem nem érdemes a folytatásra a sorozat, semmi kedvem belebonyolódni a többi részbe. Nagyon érződik egyébként, hogy Moning a saját anyját gyászolja ebben a könyvben, a saját gyászfeldolgozását próbálta kiírni magából.
Igazából sajnos több szót nem is érdemel az egész.  



 
John Marrs: Keep It In The Family 

Úgy gondoltam, egy régóta az Audible könyvtáramban várakozó, feszült és izgi John Marrs-szal nem lőhetek mellé! És hát dehogynem, egy kissé mégiscsak sikerült. Ez most csalódás, pedig nagyon izgalmasnak ígérkezett, de végül túlcsavarta Marrs, és annyi gonoszságot passzírozott bele… Abnormális család, rengeteg titkolózás, de a lehető legsötétebb fajtájú titkokkal. 
Óhatatlanul akadtak következetlenségek is, valamint egy-egy ponton hihetetlen, hogy mégis hogy nem derített fényt a rendőrség, a nyomozások stb. több összefüggésre. John Marrs csavarjai, aztán a csavar utáni utolsó csavar is mindig pofon szokott csapni, ehhez képest itt most eléggé képben voltam mindennel, és nem tudott sok meglepetést okozni. 
Beteg sztori: rémségek a padláson, a bőröndökben, de legfőképpen a lelkekben... Most egy darabig szerintem nem olvasok tőle. 

Debbie Tung: Book Love

Majdnem lemaradt ez a szuper kis kötet a végéről, pedig Debbie Tung könyve nemrég szerzett néhány igazán vidám és önfeledt percet számomra. Többeknek ismerősek lehetnek a rajzai, amiket most egy kötetbe gyűjtött. A képregényeket meg-megtöri egy-egy egész oldalas, kidolgozottabb rajz is a könyvben, ezeken nagyon szerettem legeltetni a szemem. 
Mi könyvmolyok igazán magunkra ismerhetünk abszolút minden részletében, minden képkockájában. Örülök, hogy beruháztam rá és a polcomon tudhatom. 


Nos, remélem tetszett ez a zanza. Konklúzió: nem kell ráfeszülni a posztokra, meg mindent alaposan leírni a könyvről, ezentúl inkább többször hozok kis rövidített véleményeket is, ha úgy adódik. ;) Másik konklúzió: több esélyt kellene adnom a nonfictionöknek, és visszatérni a természettel és állatvilággal foglalkozó könyvekhez (Durrell, Attenborough, Wohlleben, here I come - hopefully). :)) Oh, és persze a régi jó Moningokat is kéne újrázni. ;) 

2025. április 19., szombat

Február-márciusi összevont zárás 2025

Ez még a februári zsákmány. :)
Nem tudom végülis kíváncsi-e bárki még a februáromra, mindenesetre, ha már leülök megírni utólag a zárást, idecsapom azt is, mert nagyon kimaradt, lemaradt, elmaradt. A csodálatosan induló január után egy mélyrepülés lett minden, már ami a szabadidős elfoglaltságokat illeti. Valószínűleg teljesen hiú ábrándokat kergetek, hogy valaha is lesz ennél több időm magamra, másokra, vagy írásra meg olvasásra. Kb. három hétig tartott megírni ezt a három mondatot is. Hurrá, hurrá, nézzünk inkább táblázatokat, meg hogy mit olvastam, mielőtt kardomba dőlök. 

Februárban sajnos csak 1 könyvet fejeztem be, az Everyone on This Train is a Suspectet, ami viszont nagyon tetszett.  4 bejegyzés került ki a blogra, ezek egy része még a januárban olvasott könyvekről szólt. 
3 könyvemtől szabadultam meg, amiket Vinteden és Molyon sikerült eladni. 
2 új beszerzésem volt, a csodálatos Lessons in Chemistry, és a nem kevésbé csodás The Running Grave, ezúttal a Libristóról rendeltem meg őket, és a megfelelő méretek és borítók érkeztek. :) 

Kattintásra megnő!


Márciusban kicsit tevékenyebb voltam hobbi-szinten, bár bejegyzésből ugyanúgy csak 4 került ki. Könyvet nem vásároltam, eladni viszont annál többet sikerült, szám szerint 16-ot. Ezek nagy része duplum, illetve nem is olvasott, vagy már kinőtt lapozók mesekönyvek, amiket bababörzén adtam el, a többit pedig Vinteden. 
A hónapban 4 könyvet fejeztem be, és ebből 3 a vcs-listáról került ki, szóval igen jól haladtam a kihívással. :) A Macskabár volt a hónap legborzasztóbb könyve, még paprikás poszt is lett belőle, és rögtön el is adtam. A többi olvasmányom viszont mind rendben volt, még ha nem is voltak kiemelkedőek. A legjobb talán a Burning Bright volt, bár lassú folyású könyv, kevés cselekménnyel, mégis nagyon kellemes volt. De élveztem a soron következő Finlay epizódot is. 

A januári zárásban voltak ilyen kis cukin optimista februári tervek, hogy: 

✓ - befejezem a megkezdett könyveket (Stevenson, Ferrante) (félig sikerült)
✓ - és posztolok is róluk (szintén félig!)
 megcsinálom a képes színes-szagos Linn Skåber duplaposztot
x folytatom a vcs-apasztást legalább 1, de inkább 2 vcs könyv befejezésével
✓ befejezem a Strike IBH sori nézést (eddig 2 részt láttunk)
x és lehetőség szerint posztolok is róla!
x priorizálom az olvasást, a sok egyéb teendő ellenére / mellett, mert ez tölt fel
x priorizálom az olvasást a doomscrolling helyett is
x esti olvasások visszavezetése

Mondhatjuk félsikernek is, így ránézésre, de sajnos pont az utolsó pontokkal nem sikerült zöldágra vergődni, az estéket, meg mindenféle lyukat ugyanúgy kitölt a doomscrolling, nehezen veszem rá magam az olvasásra, és nagyon kevés az időm is rá, amiben rávehetem magam. Az agyam helyén valami légüres tér van állandóan. 
A Strike sorit megnéztük a férjemmel, de még csak nem is emlékeztem rá, hogy írni is akartam róla, és sajnos az a gyanúm, nem tudnék már mit... Nagyon tetszett az adaptáció, de ez is csak azt mutatja mennyire Szenilla vagyok, a férjem szerint ugyanis borzasztóan eltér a könyvtől, és ezek engem is szoktak zavarni. Az IBH mondjuk nem a kedvenc Strike részem, és csak egyszer hallgattam eddig audioban, szóval ezért lehet, hogy sok mindenre nem emlékszem belőle. 
A Minden kémiából készült sorozatot meg szeretnénk nézni, de egész márciusra is csak egyetlen rész Kamaszkor jutott, szóval nem tudom mikor jutunk el ebben is bármeddig. Azóta a férjem is meghallgatta a könyvet. :)  

Nem sok értelme van idebiggyesztenem tervlistát, főleg nem áprilisra, hiszen annak is mindjárt paff, vége. 

De amit mostanában szeretnék: 
- posztolni a Sing You Home-ról
- sorozatokat nézni (Kamaszkor, Minden kémia)
- priorizálni az olvasást
- folytatni a vcs-s könyvek sorát

Meglátjuk mi jön össze ezekből legközelebbre. :) 


2025. április 14., hétfő

ÚJRA Témázunk! Kivel mi történt?

Forrás.
Hello, Szia, Mizu? - avagy mi történt velünk, mióta nem témáztunk...

Igen! Nem csal a szemetek, valóban itt vagyunk újra, és ki tudja még milyen mértékű lelkesedéssel, de belecsapunk újra a Témázásba, ezúttal megint Zenka vezetésével! Ha mondanom kellett volna valami dátumot, biztos a covid előttre nyúlok vissza, hogy mikor is témáztunk utoljára, de nem is volt olyan régen... még 2022-ben is írtunk körbeposztokat, aztán Dóri is leadta a stafétát, és mivel kicsi volt a részvételi arány és a motiváltság (motiválhatóság) is, szünetre mentünk. Szinte hihetetlen, de a legeslegelső témázós poszt 2014. júliusi volt. Rettentő hosszan kitartottunk a havi rendszeresség mellett.

Na de most nem a nosztalgiázás a téma, vagy talán csak részben az. Mi történt amióta nem témáztunk?

Én egész röviden fogok erre válaszolni, mert ha hosszan tenném, lehet nem lennék annyira, hogy is mondjam csak..., vállalható?  
Nekem kurvára nincs időm semmire, még mindig, és nagyon szenvedek ettől. De foggal-körömmel küzdök, hogy az olvasás és a blogolás szerves része maradjon az életemnek.

Remélem a kísérleti témázás kör jól sikerül, a többiek pozitívabb vibe-okat hoznak majd, és hogy újabb posztsorozatok következhetnek! Mindenképp azon leszek, hogy én is fenn maradjak valahogy a víz felszínén, és tudjak írni - mint ahogy a sima posztokra, és persze az olvasásra szánt időt is tűzzel-vassal próbálom kikaparni magamnak. 

A többiek "mi történt velünk"-je: 


Utóvéd, avagy később csatlakozók: 

2025. március 29., szombat

Elle Cosimano: Finlay Donovan Digs Her Own Grave

Már meg is érkezett az új Finlay Donovan kötet, és mivel  nyáron olvastam (hallgattam) az előzőt, úgy döntöttem, hogy nem újrázok a folytatás előtt. Egyébként is találtam egy jó kis >recap< oldalt az eddigi összes Finlay-hez, amit nektek is ajánlok, ha felfrissítenétek az emlékezeteteket folytatás előtt. Természetesen spoileresek az összefoglalók, szóval csak óvatosan az előreolvasgatással! :)

Az emlékeim persze megint egy kicsit megkoptak az előző kötetről, pedig a végén igencsak merész dolgok történtek. A recap elolvasása és ahogy Elle Cosimano visszavezet a szereplői közé, azonban elegendőnek bizonyult újraolvasás nélkül is, hogy hamar bele tudjak helyezkedni Fin és Vero következő kalandjába. Ezúttal Mrs. Haggerty is központi szerepet kap, sőt be is költözik Finlay-hez egy időre, és persze ott vannak a gyerekek, Delia és Zach, apró-cseprő ügyei, meg Stephen és Nick.. Még Julian is felbukkan újra! 

Sajnos ezt csak SPOILER felirattal tudom idebiggyeszteni, de IMÁDTAM Mrs. Haggerty-t, hát belevaló egy nőci ez a vén tyúk, meg kell hagyni, és végre valaki foglalkozott is érdemben Finlay gyerekeivel, mert Finlay meg Vero gyakorlatilag csak ide-oda furikázza és pattintja őket, meg kb kibontanak nekik valami zacskós kaját és lerakják őket a tv elé... Na Mrs Haggerty megoldja az otthoni oktatástól kezdve a szobatisztaságig Finlay minden problémáját, és rendbe kapja kissé a gyerekeket. Amúgy örülnék, ha már tényleg elhagyná a narratíva a diaper bageket és a hasonlókat, szóval Zach szobatisztulása valódi hipp-hipp hurrá. :D  Mrs. Haggerty rulez! És akkor még az egyéb, könyvklub mögé bújtatott titkairól nem is beszéltünk! ;) SPOILER VÉGE! 

Élveztem ezt az epizódot is, hozza a megszokott humort és helyzetkomikumot, de lassabban építkezik, kicsit átvezetésnek érződik, valahogy kevesebb benne a dráma, és könnyebben megoldódik minden. Nem kellett úgy igazán izgulni a szereplőkért úgy érzem, még a hűtőládás etapban sem aggódtam igazán. Egy kicsit az az érzésem támadt olvasás közben, hogy ez egy töltelékkötet, és az ilyesmi inkább a második részekre szokott jellemző lenni. Ennek ellenére azért abszolút megérte elolvasni, nagyon kellemesen érzem magam Finlay-ékkel mindig, és érdekel a szereplők sorsa. Azt viszont lehet érezni, hogy a főgonoszos szálat mivel lezárták, nehezebb innen tovább indulni. Persze most is több minden maradt elvarratlanul, és cliffhanger a vége, ahogy azt már megszokhattuk. :) 
Kevesebb dolog történik, a regény feléig úgy éreztem szinte alig valami, de azért közben Cosimano szépen alakította a karakterek közti dinamikát is, ami szintén fontos rész. Legjobban az tetszett, ahogy Finlay és Nick kapcsolata fejlődik. 

Szórakoztató, kellemes Finlay Donovan, még ha kicsit takaréklángon égő epizód is. 

Várom a következő részt! 


2025. március 27., csütörtök

Burning Bright

Nem szeretem a cirkuszt, cirkuszi történeteket, és a lovakat sem, Tracy Chevalier-t viszont igen, úgyhogy mindenképp el szerettem volna olvasni a Burning Bright-ot, ami már ezer éve ült a polcomon. Szerencsére bármilyen "hátrányból" indult is, nagyon jó élmény lett. 

Annak idején tejesen elvarázsolt Chevalier Leány gyöngy fülbevalóval című regénye; magával ragadott Hollandia, a 17. század, és Vermeer festészete is. Csodálatos regény, hatására több hasonló olvasmányt is választottam még magamnak akkortájt (A jácintkék ruhás lány, Tulipánláz), és persze Chevalier életművét is szerettem volna folytatni. 

A Burning Brightot kerek 15 éve vettem meg, szóval nem kapkodtam el a dolgot. Mégse bánom, hogy pont most került a kezembe, mert nagyon szükségem volt erre a lassú folyású, szép történetre. Klasszikusan "jó" olvasmány lett belőle, ami nem kiemelkedő ugyan, de tényleg nagyon kellemes volt olvasni. 

2025. március 17., hétfő

Sólyom Anna: Macskabár

Az idei eddigi sikerszéria után nem sokat váratott magára végül az első nagy csalódás. Sólyom Anna Macskabár című könyvére már a megjelenéskor felfigyeltem, de kicsit valahogy ferde szemmel is néztem rá, kételkedtem benne, biztos jó-e. Úgy alakult, hogy nem sokkal később két kedves barátnőmtől is megkaptam ajándékba a kötetet, de arra nem számítottam, hogy ennyire nem jön majd be. Sok dicsérő értékelést olvasni róla, hogy mennyire szívmelengető, és egy kis "lélekbonbon" könyv, háááááát kedveseim, ha engem kérdeztek: hagyjuk már abba az ennyire egyértelműen színvonaltalan dolgok felmagasztalását... 

FIGYELEM! Mérsékelten FELPAPRIKÁZOTT POSZT! Én szóltam! 

Sólyom Anna Barcelonában él, ez az első regénye, és spanyol nyelven íródott, Neko Café az eredeti cím. Furcsa, hogy nem saját maga ültette át magyarra, hanem fordító, de igazán nem ezen múlt... 

A kötet főszereplője Nagore egy szakítás után visszaköltözik Barcelonába. Anyagi körülményei nem valami rózsásak, és állása sincs éppen. Egy régi barátnője beprotezsálja egy most nyíló macskás kávézóba felszolgálónak, a bökkenő csak az, hogy Nagore nem szereti a macskákat, sőt, ailurofóbiája van... Yumi, a kávézó vezetője és Nagore gondoskodnak a hét macskáról a kávézóban, fogadják a vendégeket, betartatják a szabályokat, és közben megpróbálnak gazdát keresni a cicáknak. 

Egyszerű storyline, és jó is lehetne, mondjuk ha valaki olyan írta volna meg mint Kavagucsi Tosikadzu, de sajnos nem így történt. Rendkívül bárgyú. Ritkán, nagyon ritkán érzem azt, hogy ugyan, ilyet bárki tud írni, mert tudom, hogy nehéz írni, bármilyen történetet is, mégis ez ténylegesen azon a szinten ragad le, amit még az esti mesének kitalált történeteimmel is megütök. Együgyű párbeszédeitől a falat kapartam, egyszerű megoldásai hiteltelenek, tele van következetlenségekkel, és fárasztó, sőt egyenesen kínos az egész, ahelyett, hogy valami melegséget adna. Kidolgozatlan, mesterkélt, vázlatos, coelhoi bölcselkedésekkel meghintett nyál ez, semmi más. Macskaszőrrel. 
Én kifejezetten macskás típus vagyok, és szeretek mindenféle macskákkal kapcsolatos dolgot, de ebben a könyvben még a macskákat sem tudtam kedvelni, egyszerű rideg szobrok, kellékek voltak, személyiség nélküliek, hiába próbált rájuk aggatni a szerző néhány tulajdonságot, semmit se tudtam érezni irántuk. 

Ami tetszett:
- aranyosak a macskarajzok a fejezetek elején, de sajnos ahogy feljebb írtam, semmi érzet nem társul ezekhez a macskákhoz. 
- az ikigai fogalma, de ezért a japánokat illeti az elismerés, senki mást.
"– Mi az az ikigai? – kérdezte Nagore kíváncsian.
– Japán szó. Azt jelenti: „ami életben tart”. Amiért szívesen felkelsz reggelente és amiért továbbmész. Olykor „életszenvedélynek” vagy „életcélnak” fordítják."

De legalább gyorsan el lehet olvasni, hiszen van benne vagy 50, vagy még több üres oldal, és a végén is csak néhány egymondatos, vagy inkább egybites macskabölcselet. Persze csettintésre meg is oldódik minden. LÉGY ÖNMAGAD!!! :D

Olvassatok mást!
A kis paprika is paprika, most ennyi jutott, többet amúgy sem érdemel. 

2025. március 15., szombat

Elena Ferrante: Tékozló szeretet

Rég olvastam már Ferrantétól, és úgy gondoltam 2025-ben mindenképp szeretném folytatni az életművét. A Tékozló szeretet került sorra először, és bár nem az én könyvem lett, nem bánom, hogy megismerkedtem vele.

Kétségtelenül nagyon erőteljes írás. Naturális, furcsa, szuggesztív. Nyomasztó hangulata teljesen hatalmába kerített, és hiába nem tudtam együtt rezonálni a szereplőkkel és a történésekkel, mégis fogva tartott. Csak a jó írások képesek erre.

A Tékozló szeretetben Delia visszatér Nápolyba, édesanyja, Amalia temetésére. Lépten-nyomon titkokba botlik, és a múlt árnyai kísérik útját, miközben próbálja összerakni anyja utolsó napjait. Egy különös énkereső lázálom ez a pár nap, amikor is ráébred, mennyire hasonlóak voltak ők ketten az anyjával. A jelen képeibe belevegyülnek a régmúlt árnyai is, keveredik az elbeszélésben a képzelet és a valóság - persze azért elválasztható módon, de mégis teljesen egymásba folynak a különféle képek. 
Kíméletlen őszinteséggel ír Ferrante erről a bonyolult és intenzív anya-lánya kapcsolatról, mélyen boncolgatja a köteléket köztük, és közben minden mégis főként Deliáról szól.

Jó volt visszatérni Nápolyba, Elena és Lila jutottak eszembe, felidéződött a nyelvjárás és az irodalmi nyelv különbözősége, a telep, és néhány konkrét jelenet is visszaköszönt, pl a lépcsőházban való kergetőzés, a dohos pince, ahova a babák beestek... Éreztem, ugyanabba a Nápolyba csöppenhetek vissza. 

Elképesztő, ahogy Ferrante hangulatot tud teremteni, még ha az éppen vészterhes, fojtogató is; de pont ez a csodás benne, hogy néhány mondat elolvasásának hatására egyszer csak te is kellemetlenül érzed magad benne. Szókimondó, erőteljes, érzékletes, de csapongó is ez az írás, és nem könnyű olvasni, hiába rövidke.

Ferranre olyan érzékletesen írt az anya és lány közt lévő "tartózkodó és őszintétlen" kapcsolatról, és elképesztően jól érzékeltette azt a kettősséget, hogy Delia mennyire aggódott anyjáért, és közben mennyire utált aggódni is érte, és amint már nem kellett aggódni érte, a háta közepére sem kívánta pl. azt, ahogy "rendet rakott" nála. Diszfunkcionális család volt az egész, na nem mintha Casertáéké nem lett volna az, csak másként. Delia a húgaitól is teljesen eltávolodott, és ezt is remekül írja le, pedig csak 2-3 mondat szól erről az egész könyvben, mégis rögtön teljesen érthető, hogy hogy is történt, és hogy növekedett köztük egyre a kölcsönös idegenség érzése.

Ahogy írtam feljebb, nem az én Ferrantém, mégis Ferrantésan szép. Kétségtelenül eddig ez a legkevésbé tetsző kötetem tőle, nem igazán tudok belőle semmit magammal vinni.  

Apróság talán, de nagy kár, hogy a kék borítóra piros kosztümös alak került, holott a kötet nagyon fontos része Amalia kék kosztümje, ami egész életében hű volt hozzá. 

2025. február 27., csütörtök

Benjamin Stevenson: Everyone on This Train is a Suspect

Tavalyelőtt novemberben mindenki Benjamin Stevensont olvasott, és hogy, hogy nem, én is elolvastam az Everyone in My Family Has Killed Someone-t. Pedig nem voltam benne biztos, hogy nekem való. Bár néha kicsit zavarosnak éreztem, végül nagyon megkedveltem a narrátort, és az olvasóhoz kiszólogatós stílusát is. Nem volt kérdés, hogy folytatni fogom a sorozatot. A második Ernest Cunningham sztori, az Everyone on This Train is a Suspect sem okozott csalódást, sőt, felülmúlta az első részt! Nekem jobban tetszett mind a helyszín, mind a körítés, mind a szereplőgárda. Na és nem utolsósorban a bűntény is.

Gyilkosság(ok) egy vonaton, ki hallott már ilyet? Hát ugye, nyilván: MINDENKI! De ez nem AZ a sztori. ;) 

Ernestet 5 másik szerzővel együtt meghívják egy krimiíró fesztiválra (grammar nazik majd utánanéznek, mégis hogy kellene tagolni és írni ezt a szót), amit a híres, Ausztráliát átszelő vonaton, a Ghanon és annak útvonalán rendeznek meg. Ernest épp nagyon küzd, hogy első könyvének sikere után új ötlettel rukkoljon elő (vagyis inkább egész konkrétan: egy kész könyvvel), azonban nem könnyű a helyzete, hiszen előzőleg csak azt írta le, ami körülötte történt... Számíthat vajon valami ötleadó történésre a vonatúton?  ;) 
Amikor az utasok szembesülnek azzal, hogy gyilkosság történt, hirtelen mindenki nyomozóvá avanzsál. Hiszen végülis itt egytől-egyig az összes szerző szakértője annak, hogyan kell bűntényt kitalálni... valamint megúszni is! 

A forró Ausztrália a saját Orient Expresszével, és a könyvipari kulisszák mögé történő bepillantás remek koncepció, és emellé még remek karaktereket is kapunk a különböző írók személyében. A könyvszerető emberek egyébként is nagyon szeretik a könyves témákat, és itt aztán végképp tobzódni lehet ebben. Szerzők egymás közti beszélgetései, irigykedései, acsargásai, a kiadói háttér, és az ügynökök titkai, a határidők szorítása, egy-egy Goodreads-értékelés fájó mivolta mind-mind olyan dolgok, amik adnak egy jellegzetes színt a könyvnek, és az olvasó nagyon bennfentesnek érezheti magát a könyves körökben. Izgalmas és fordulatos sztori gyilkossággal, gyanúsítgatásokkal, múltbéli titkokkal, szerelmi szállal, és mindez Ernest által előrevetítve, lebontva előre, hogy melyik etap mikor következik majd be, priceless. Ezúttal tudtam mire számítsak a narrátorunkról - mármint technikában, a klisékkel, a krimiírás szabályaival kapcsolatban, de a többi minden meglepetés volt. Pajtizós stílusa szerintem jó irányba finomodott, és a különféle formabontó eszközök, amikkel tereli, de mégis félrevezeti a gyanútlan olvasót, változatlanul működnek. Ezúttal azt is megkapjuk, számszerűsítve, hogy hányszor hangzik el a gyilkos neve a kötetben. :D Sőt, Ernest mindig update-elte is a számokat. :D Hogy meg tudtam-e fejteni? Ugyan dehogy! :D

Kedvenc részeim

- a lánykérés!!! Hát meghalok tőle, mennyire Ernestesen szúrta el!

„In terms of dud proposals, accusing your girlfriend of murder partway through has got to be an all-time clanger.”


- ez az idézet: "Whyatt did a borderline-offensive sign of the cross that was so wobbly Jesus would need a chiropractor."

- Andy, és a kapcsolódás a másik bűnténnyel, szuper volt!

“Silence is a tap left running: it fills and fills until it overflows and becomes insurmountable.”

Humoros, mozgalmas, és egyedi, abszolút bevonódtam a történetbe, nem éreztem nagyon zavarosnak sem (az előzőben nekem nagyon egyformák voltak a szereplők, és sokszor elvesztettem a fonalat), de kellően bonyolult volt ahhoz, hogy jó kriminek ítéltessen. :) És nem csak szórakoztató krimi, de egyben egy intelligens játék is a műfajjal (állítólag úgy hívják ezt, hogy meta-krimi?), valamint főhajtás a krimi klasszikusai, Agatha Christie és Sir Arthur Conan Doyle előtt is. 

Továbbra is vevő vagyok/leszek Benjamin Stevenson sajátos, szarkasztikus stílusára, és idén az ünnepi időszakban elolvasom a karácsonyi könyvét is! :) 
De a legjobb: olyan aranyhal vagyok, már nem is emlékszem minden csavarra, biztos, hogy újraolvasva is ugyanúgy fogom élvezni. ;)

“It’s not the writing that tells the story, it’s the reading. Words on a page aren’t a legacy until they’re read.”