Az én könyves birodalmam - most megmutatjuk a polcainkat!

Saját képek, kattintásra megnőnek.
A szívemhez közel álló könyvek kis válogatása. ♥

Kukucskálni mindenki szeret... A könyvszerető emberek előtt pedig nem ismeretlen az a sóvár és kíváncsi sasolás, amivel bárkinek a könyvespolcait szemügyre vesszük egy-egy látogatás alkalmával valakinek az otthonában... még ha nem is illik talán, azért valljuk be, fél szemmel gyorsan körbefutjuk, mi is van a polcon, adandó alkalommal, vagy épp nyíltan, a polc előtt ácsingózva, nézelődve. 

Persze most ez nem annyira aktuális a járványban, de a virtuális térben továbbra is meg tudjuk mutogatni egymásnak a polcainkat, és hogy mit hogyan rendezünk el rajtuk. ;) A vloggerek bookshelf tour-jaihoz hasonló témát szavaztunk meg a Témázunkban erre a hónapra, ami Könyvespolc túra - mutasd a polcod, megmondom, ki vagy! címen fut. Szabados Ági is pont elindított egy ilyen sorozatot youtube-on - bár az épp aktuális ötletünket nem ő inspirálta -, ahol pl. Grecsó Krisztián polcait nézhettük meg. Mi nem vagyunk nagy író-celebek, de ha bekukkantanátok pár blogger otthonába, és könyvei közé, akkor tartsatok velünk! ;)

Döntés, felelősség, gyávaság... - játszmák, függőség, boldogság?

Baktay Miklós, Baktay Zelka, Csernus Imre, Kalo Jenő, Popper Péter: Boldogtalan kapcsolatok

Ismét egy kis pszichológia, a Mesterkurzus/Nyitott Akadémia kötetei közül. Annak idején talán még Csernus neve miatt vettem meg, most már biztos sokkal inkább Popperért tenném - és a tetszési indexem is ezt igazolta a könyvön belüli írásokkal kapcsolatban. :)

Vegyes kötet, ahogy az általában lenni szokott, sokféle megközelítéssel, és most hozta a papírformát: Csernus változatlanul érdekelt belőle, de persze önismétlő, Popper szokás szerint pazar, és a legjobb, legbölcsebb gondolatokat, legelgondolkodtatóbb sorokat ő hozza, a többiek meg felejtősek...

Kalo a játszmák és függőségek vonallal nem mondott hülyeséget, de Csernus-utánzónak hatott, az asztrológiai blablával aztán viszont teljesen elvette a kedvem... Ami tetszett Kalo szövegében, az a kölcsönös megbecsülésről, kölcsönös szeretetről írt rész volt. "Áldozat" nem értelmezhető, ha szeretetről van szó. Kompromisszum lehet, de azt szeretetből tegyük, ne legyen áldozat, mert akkor lemondásról szól. 

A Baktay házaspár úgy alapból, ahogy van, egyszerűen taszító számomra. A Baktay-féle kiemelések extrán zavaróan is voltak, és belemagyarázásnak érződik minden... Még akkor is, ha van alap mögötte, élvezhetetlen, amit előadás címén kreálnak belőle. Nekem ez nem pszichológia, amit ők nyomnak, hanem valamiféle okosságnak tetsző burokba bugyolált áltudományosodás, amivel nem lyukadnak ki sehova, nem adnak át nekem semmit. Kiráz az ilyesmitől a hideg is, és pont ezek miatt a megnyilvánulások és furcsaságok miatt könyveltem el sokáig a pszichológiát egy nagy humbugnak, és féligazságokkal teli erőltetettségnek.

Popper szövege is már ismerős volt egyébként, sokszor hozza elő ugyanazokat a példázatokat, sztorikat, és már sokat is olvastam tőle, de ő valahogy jobban szedi össze a témához a dolgokat, és nem azt érzem, mint Csernusnál, aki a saját begyakorolt mondókáját erőszakolja bele minden témába, hanem ő sokkal inkább gyúrja, formálja, válogatja az adott témához az addigi tapasztalatait, és szelektál - ismétel is, de mindig kiválasztja a leginkább a tárgyhoz tartozó dolgokat.

Nagyon érdekes gondolatmenetek vannak a házasságokról, a válások okairól, az együttmaradás okairól rossz kapcsolatoknál, különféle kultúrkörökből merítve, a régmúlttal is összevetve a mai állapotokat... A boldogságról, és arról, hogy lehet-e a boldogságot akarni? Lehet-e lelkiállapotokat akarni? Tartósan fenntartani? Erőltetni? A szimpátiát és antipátiát, vagy egyéb érzelmeket sem lehet előre elhatározni és "akarni". Boldognak lenni pedig nem lehet huzamosan, de nem is kell... Csak valamiért ez elvárás lett az agyunkban. A boldogság rendszerint pillanatnyi, a boldogság hiánya pedig nem egyenlő a boldogtalansággal, csak egy hétköznapi állapot örömökkel, bánatokkal, ne adj isten még unalommal is, és ez tök normális. A boldogtalanság, az már valami más, szenvedés, kín. A boldogságot hajszolni pedig egyenes út lehet a boldogtalansághoz... Ezek Popper szavai mind, csak nem akartam teljes oldalakat kimásolni idézetben (huhh amennyit bejelölnék, idéznék belőle, itt állna a szöveg egészében...), így megpróbáltam összegezni. :) 

És még egy mondat a végére, ami nagyon tetszett tőle ebben a kötetben: 

"(...) nem az az emberi viselkedés mozgatója, hogy az ember milyen helyzetben van, hanem az, hogy hogyan éli meg a helyzetet."

Ezt szerintem hajlamosak vagyunk elfelejteni, nagyon sokszor... Ezt már nem Popper mondja, hanem én, hogy bizony sok bántás, piszkálás, rossz érvelés, és félrement reakció kerekedik abból, hogy ismerni vélünk egy helyzetet, tanácsot adunk egy szituációban, de a másiknak abból semmi haszna, mert ő egész máshogy éli meg azt, amiben van, mint ahogy mi éltük, vagy élnénk át a dolgot. 

Jól pozícionáltan megint a könyv végén volt a Popper-előadás, és nyilvánvalóan kedvem támadt tőle még több Poppert olvasni!... :) 

A Kulcslyuk Kiadónál most jött ki tőle újra a Felnőttnek lenni..., új kiadásban  - fix beszerzés lesz -, illetve idei friss zsákmányom a másik válogatás kötete, a Hogyan választunk magunknak sorsot? 

Vanessa Diffenbaugh: The Language of Flowers

Újfent egy régóta a polcon porosodó könyvet vettem elő, és persze ez is az idei várólista csökkentős játékba volt beütemezve. ;) Vanessa Diffenbaugh regénye magyarul is megjelent A virágok nyelve címen, és nálam már 2014 óta várt olvasásra.

Nem tudtam, mire is számítsak ettől a könyvtől, de egy igazán kellemes, és szokatlan sztorit kaptam, amiben a nehéz természetű, antiszociális, sok szempontból sérült árva, Victoria Jones próbál boldogulni az életben. A történet két idősíkon bontakozik ki; egyrészt a múlt eseményeit ismerjük meg, amikor Victoria nevelőszülőről nevelőszülőre járva végre úgy tűnik jó helyre kerül, Elizabeth-hez, aki szeretettel bánik vele, még akkor is, amikor Victoria undok, dühös és kiállhatatlan... És a jelenben, amikor is Victoriát az utcán találjuk, egy parkban húzza meg magát, hajléktalan, és munkát próbál találni valahogy. Mi történhetett, hogy a boldog, állandó otthon és az adoptálás helyett ilyen bizonytalan, gyökértelen létbe fordult át a sorsa? A múltban történt események lassan kikristályosodnak, és persze azt is megtudjuk, hogy Elizabeth tanította meg Victoriának a virágok nyelvét, hogy melyik virág milyen jelentéstartalmat hordoz, és hogy kell velük bánni. Amikor Victoria, nagykorúvá válásakor utcára kerül, a parkban kezd növényeket ültetni, és virágboltba próbál bejutni dolgozni, mert ez az egyetlen dolog ami vonzza, amihez ért. Renata, az egyik közeli virágbolt tulaja meglátja benne a tehetséget, és felveszi Victoriát eleinte csak alkalmi munkára, hétvégente kisegíteni, majd virágot kötni is. A virágpiacon hamarosan feltűnik egy ismerős arc, aki összeköti a múltat a jelennel, Grant, aki szintén beszéli a virágok nyelvét... 

A boldoguláson, és a virágok nyelvének érdekességein kívül nem maradhat ki a romantikus szál, és a múlt titkainak felgöngyölítése sem, ezek váltakoznak a fejezetekben. 

 

Tetszett a könyv, voltak benne nem várt dolgok, de talán pont ezektől a fordulatoktól volt emberi. Kicsit sötétebb hangulatú, de egyben reményteli is. Emlékeztetett Sarah Addison Allenre, és Erin Kellyre az írás, és a hangulat. 

A főszereplő nehezen kedvelhető, nagyon "tüskés", vad, de sokat változik, fejlődik, szembenéz a hibáival, próbál a sérülésein és a nehézségeken felülkerekedni. Talán mondhatjuk, hogy meg is szelídül kicsit. Ő a jég hátán is megél tipikus esete, de a szerzőnek sikerül olyan forgatókönyvet írnia, aminél még egy ilyen szilárd, túlélő embertípus is meginog. Nem ítélkeztem felette, csak figyeltem, érdeklődéssel, és néha aggódással, mi történik majd vele, és a körülötte levőkkel. 

És hogy miről szól ez a könyv igazán, az emberi sorsok alakulásán, hétköznapi drámákon kívül? Szeretetről, megbékélésről, önzésről és önzetlenségről, önfeladásról, anyaságról, arról, hogy meg lehet-e tanulni tartozni valahová, valakihez... és persze a virágok kísérik végig az utat. :) 

Nagyon szép a kiadás maga is, a borító is, illetve a könyvön belül az egyes nagyobb részeket elválasztó lapok is tele vannak virágok ikonképeivel - Victoria ugyanis fotókból kártya-sorozatot állít össze, amik ismertetik a virágokat, és a hozzájuk tartozó jelentést. Erről hátul van egy jegyzék is. 

 

Sheila Heti: Változások könyve - félbehagyás

Tavaly csak egyetlenegy félbehagyás jutott az évre, de általában ennél több, 2-3 fordul elő ahogy visszanéztem. Idénre viszonylag hamar meglett az első, pár napja félbehagytam ugyanis Sheila Heti Változások könyve című regényét. Regényét? Nem is tudom az-e igazából? Talán valami filozofikus esszének kéne inkább hívni? 

Nem vagyok Szabados Ági, hogy a 100. oldalig próbálkozzak feltétlen, ha valami nem egészen klappol, de azért általában tovább szoktam húzni, mert ugye hátha... Most nem bírtam, 30 oldalnál feladtam, és egyértelműen elkaszálom, mert ebből az élményből semmi jó nem sülne ki. 

A Változások könyve, ahogy a sokatmondó borítóból az ki is derül, az anyaság témája körül forog, eredeti címe Motherhood egyébként, és azt a dilemmát járja körül benne a főszereplő, hogy akar-e gyereket, vagy nem. A vicc az, hogy nem is a téma zavart, nem amiatt hagytam félbe, mert esetleg ez most tőlem távol áll, hogy ezen dilemmázzak, vagy hogy be tudjam fogadni az enyémtől ellenétes gondolatokat. Nem... Sokkal inkább a gondolatisága, a stílusa, és a szerkezete az, ami eltántorított. 

A magának feltett kismillió kérdésre a szereplő a Yi-king módszerrel keresi a választ, vagyis érméket dobál fel... És ezt teljesen szó szerint kell érteni. Van egy raklapnyi kérdés, amire aztán igen/nem válaszok jönnek - a leírás szerint tényleg az alapján, hogy valódi érméket dobált fel a szerző is a könyv írása közben, és azok eredményét közölte. Ez az egész teljesen szürreális, és hát mit ne mondjak, nem csak túl "spirituális" (?) vagy elvont, hanem egész egyszerűen ostobaság is... Sajnálom, de én bárkit hülyének fogok nézni, aki nekem ilyen dolgokkal jön, vagy ilyen dolgokban hisz, nincs elnéző bólogató tekintetem ehhez, még a barátaim számára se lenne, ott is kicsúszna belőlem egy, aha, te nem vagy normális! 

Van egy-egy fél oldal sima szöveg, aztán hülye kérdésekre kapott random válaszok érmefeldobással... és aztán még több hülye kérdés. A könyvbe belelapozva találtam fényképeket is, amiket szintén nem tudok hova tenni, pl. egy kést rakosgat ide-oda a nő, és kérdezgeti az érméket, hogy hol lenne jobb helye a késnek... *aki ismeri az arckifejezéseimet, tudja, milyen arcot vágok most ehhez...*

Ékes példája ez a könyv egyrészt a rétegirodalomnak, másrészt pedig a brutálisan köldöknézegetős, magasröptű és sznobkodó, filozofikus "szépirodalomnak", amire rá lehet mondani hogy te ezt értetted, vagy élvezted - és aztán lesz, aki elhiszi majd neked. Na, én nem. 

Visszaverődések viharában - paprikás poszt

Rettentő régen volt már paprikás poszt az oldalon, de most azt hiszem nem vagyok képes arra, hogy higgadt hangnemben mondjak kritikát A tükörjáró sorozat befejező részéről, a Visszaverődések viharában című kötetről. 

Mivel sorozatrész, óvatosan haladjon tovább, aki még nem olvasta a megelőző részeket, de erre az epizódra vonatkozóan sem tudom kihagyni ilyenkor a be-becsúszó spoilereket, szóval: 

FIGYELEM!!! FELPAPRIKÁZOTT POSZT és spoilerek! Én szóltam!

Nem csak csalódást okozott, de mérhetetlenül fel is dühített ez a könyv, ami egész egyszerűen szólva valami kriminálisan szar. 

Isabel Wolff: A Vintage Affair

Még 2014-ben vettem ezt a könyvet kemény 180 Ft-ért (!!!), mert valószínűleg elírták egy nullával az árát a webshopban, szóval bőven kávéáron aluli volt. Persze szokásomhoz híven rengeteget várattam, most került sorra végre, a várólista csökkentésbe való beválogatás segítségével. ;)

Magyarul is megjelent, Mesés ruhák kalandjai címen, ugyanezzel a bohón vidám borítóval, és elég jó véleménnyel volt róla mindenki, de még így is meglepett, hogy milyen remek kis történet, mennyire az a fajta kellemes kötet, ami miatt szeretem ezt a műfajt, címkézzék bár chick-litnek, vagy "női irodalomnak", vagy bármi egyébnek. Pont azokat az ilyen jellegű könyveket kedvelem, amik túllépnek az előbb említett műfaji kereteken, a kötelező elemeken, kliséken, és nem csak valami olyasmit akarnak nekem bemutatni, ahol az a-ból b-be jutás kulcsa a szerelem, és alig van más, ami értékelhető, vagy figyelemre méltó lenne bennük; legyen szó akár történetszálról, akár mellékszereplőról. A Vintage Affair messze felülmúlja a romantikus sztori kategóriát. Van története, nem is akármilyen, van benne dráma, történelem, divat, el lehet benne mélyedni, érdekesek, és sokfélék a problémafelvetései, és mindezt mégis egy színes, bájos, könnyed köntösbe tudja bújtatni, egy vintage ruhabolttal, és kis szerelmi szállal, ami fontos, de mégsem annyira hangsúlyos, hogy a hátán vigye az eseményeket. 

A főszereplő Phoebe Swift, aki Village Vintage néven ruhaüzletet nyit, és akinek múltja, titkai, sérelmei lassan sejlenek fel az oldalakon. Mi történt a barátnőjével, Emmával? Miért szakított vőlegényével, Guy-jal? Min vívódik magában állandóan? A dolog akkor kezd árnyalódni, és igazán kibontakozni, amikor Mrs. Bell, akitől Phoebe vintage ruhákat vásárol fel, mesélni kezd, egy kék kabátról... A kék kabát pedig nagyon messzire vezet minket vissza, egész a második világháborúig. A regény egyik leghangsúlyosabb része a Mrs. Bell-lel folytatott beszélgetés, a holokauszt téma - bevallom erre egyáltalán nem számítottam... -, illetve azok a nem várt párhuzamok, amiket Phoebe életével lehetett vonni. Barátság, ígéretek, megbánás, vezeklés... A két nőt összekötik ugyanazok az érzések, bár történetük merőben más. Mégis, segítséget, vigaszt tudnak nyújtani egymásnak, és talán le tudják tenni a terhet, amit cipeltek. 

A komolyabb témán kívül pedig rengeteg másik szálat is nyomon követhetünk. Betoppan a két pasi, Miles és Dan, egyikük mögött egy problémás kamaszlány, másikuk mögött egy újságcég-biznisz, és betoppannak a vevők is, akik nem csak próbálnak, fizetnek, és távoznak, hanem sokszor szintén elképesztő történeteket hoznak magukkal. :) Phoebe elvált szüleinek életébe is bepillanthatunk: az apja új életet kezdett egy nála sokkal fiatalabb nővel, és most újra kisgyermekes apa lett belőle, az anyja pedig mániákusan menekülne az öregedés elől, és folyton különféle szépészeti kezelésekbe készül beleugrani. 

Sokrétű regény, rengeteg témával, jól kibontogatva, mindenből pont elég jut, és semmiből sem túl sok. Még a szerelmi háromszög is szuperül sikerült, pedig én nagyon utálom az ilyeneket a könyvekben, de felüdülés volt, hogy a pasik érdekesek voltak, nem szimplán jóképűek, és az elején kicsit bajban is voltam, hogy majd mi alapján dől el, hova húz a szív?... Szerencsére más témák, kérdések is belefonódtak a szerelmi szál részekbe is, ami kellőképp érdekessé tette a vívódást, randikat, és nem billent a nyálromantika felé a mérleg, hanem giccs, és túltolás nélkül, életszerű és szívmelengető tudott maradni. 

Oh, és ami még nagyon fontos, azon kívül, hogy gördülékeny, jó stílusú a sztori, hogy humoros is tudott lenni! Nem emlékszem mikor volt utoljára, hogy úgy igazán elkapott valamin a nevetés egy könyvben, de most majdnem könnyesre röhögtem magam a medium-os poénon*, olyan jól sikerült elhelyezni, és előadni. :"D

Phoebe remek karakter, mert esendő, emberi, mégis erős, és jó volt kicsit fogni a kezét, aztán pedig útjára engedni az utolsó lapon. 

Isabel Wolff tud írni, szívesen olvasnék még tőle. ♥ Liane Moriarty volt hasonló élmény nekem, neki is nagyon kedvelem az írásait. 

* kb.: So you're a medium. A medium? No, I'm not a medium. I'm a laaarge! :D

Ernest Cline: Ready Player Two

Egy ideje már itt áll piszkozatban ez a bejegyzés, Ernest Cline Ready Player Two című könyvét ugyanis még február végén fejeztem be. 

Az első részt 2015-ben ismertem meg, és nagyon-nagyon szerettem, kellemes kis geekség volt, sci-fi, disztópia és kalandregény műfaji elegye, pergő cselekménnyel, sok popkulturális utalással, amikhez azonban nem kellett mélyreható tudás, lehetett sodródni az árral, és ráismerni közben sok mindenre, ami nosztalgikus érzéseket keltett.

 

A könyvből készült Spielberg film aztán 2018-ban került a mozikba, és sok kritika érte, de nekem hatalmas élmény volt - mondjuk bizonyára köze volt hozzá annak is, hogy a könyv pontos cselekményéről megfakultak addigra az emlékek, és a változtatások nem zavartak annyira. 

Kicsit hezitáltam, hogy újraolvassam-e az első részt, mielőtt belevágok a folytatásba, lévén, hogy már 3 éve se voltak meg a pontos események, de aztán felülkerekedett a kalandvágy és a kíváncsiság, és belevetettem magam a második kötet eseményeibe. Szerencsére hamar felderengett minden és mindenki, és annyira nem is volt szükség a régi cselekményszálakra. 

James Halliday univerzuma az Easter Egg keresés után is tartogat még meglepetéseket... Wade, vagyis Parzival (Z) mindössze néhány nappal a verseny megnyerése után olyasmire lel, ami gyökeresen megváltoztatja az Oasist, és a felhasználói élményeket. Kiderül, hogy Halliday kifejlesztett egy olyan eszközt, amellyel nem csak részt venni lehet a virtuális valóságban, de mind az öt érzéküket is tudják használni a felhasználók, valamint mindenki fel is töltheti az átélt, valós élményeit, hogy aztán mások is érezhessék ugyanazt, mint ők. Az ONI (Oasis Neural Interface) rendkívüli tapasztalásokat tartogat, azonban addiktív, és túlzásba víve synaptic overload syndrome-hoz, agykárosodáshoz, vagy akár halálhoz is vezethet... Talán nem véletlen, hogy Halliday nem szabadította rá a világra eme nagyszerű találmányát? Wade azonban úgy dönt, Art3mis minden heves ellenkezésének dacára, hogy közkinccsé teszi az ONI-t az Oasis felhasználók közt. 

Az ONI lenyűgöző lehetőségein túl Wade-re egy újabb rejtvény is várt, egy új küldetés, a "Shard Riddle", amiben hét "szilánkot" kell összegyűjtenie, hogy egy versike szerint ismét összeálljon a "szirén lelke". A megoldás természetesen ismét csak Halliday, Ogden Morrow és Kira múltjában rejlik, és bár két évig nagy a csend a játék körül - annak ellenére, hogy Wade rengeteg pénzt ajánl a nyomravezetőnek - , hamarosan felbolydul az egész Oasis, és mindenki az ONI foglyaként találja magát egy mesterséges intelligenciának "köszönhetően"... 

Az eleje és a vége tetszett igazán a történetnek, de azért sajnos vannak nagyon gyenge és kifejezetten rosszul sikerült részei is, amik lehúzzák. Az eleje nagyon érdekes, ahogy bevezet az ONI rejtelmeibe, és lehetőségeibe, valamint az új feladványba, bár talán túlságosan monológszerű is, mintha gyorsan le akarta volna darálni Cline a lényeget a megértéshez. Nincsenek interakciók, párbeszédek, csak úgy elmeséli a narrátor, hogy mi hogy is működik. 

Ami igazán rémes volt, az kétségtelenül a Prince- es kaland, ami eleve szörnyen hosszúra van nyújtva, de valahogy még hosszabbnak is érződik, és totálisan érdektelen bárkinek, aki nem nagy Prince rajongó...

Pont az volt a nagy előnye az RPO-nak, hogy nem kellett hozzá igazán nagyon mélyen geeknek lenni, a triviák viszonylag közismertek voltak, nem bonyolódott bele egyes popkult elemekbe, és ehhez főleg nem igényelt nagyobb háttérismereteket. Most viszont ezt elszúrta - legjobban Prince-szel, de néhány másik elem is picit sok lehetett annak, aki nem ismeri. Nem sikerült balanszírozni a közismertebb popkult határán. (Én annyit tudok Prince-ről, hogy tudom hogy néz ki, és hogy Purple rain, purple rain... )

A végén viszont pazarul elkanyarította a szálakat, és eléggé tetszetős befejezés lett belőle, még ha picit túlságosan "szép" is talán. Remek az alapötlet az ONI headsetekkel és a digitalizációval, de persze mindennek baromi sok hátulütője lehet/lenne, ha megvalósulna, rengeteg visszaéléssel. Egyelőre nem tudnám így elképzelni a világot, pedig valamelyest erre haladunk, és talán tényleg valósággá válik... 

Összességében tetszett, de hibái miatt elmarad az első résztől. 

Alig várom viszont, hogy láthassam filmen, ott talán majd helyén kezelik Prince-t is. :D

Tavaszi tervek 2021

Saját képek.

Pár napig tologattam itt a könyveket, amiket el szeretnék olvasni tavasszal, aztán fogtam, bezuttyantottam a fotelbe, és voilá, ez a hevenyészett kupac lett a legjobb. ;) 

Igyekeztem ismét nem túltervezni az évszakot, összesen 10 könyv került a tervlistára, amit persze akár fel is rúghatok. ;) Remélem ennél a 10 könyvnél többet is el fogok olvasni, de őket szemeltem most ki, szem előtt tartva, hogy minél több várólista csökkentős is legyen köztük. 

Íme a tavaszi terveim: 

A megkezdett olvasmányok:

✓Christelle Dabos: Visszaverődések viharában - 30%

✓ Isabel Wolff: A Vintage Affair - 20%, vcs.

✓Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez - 50%, lassan haladtam eddig, kicsit tömény egyben. 

A további, tervbe vett könyvek:

✓Daniel Höra: Betolakodók - egy érdekes vcs-könyv, amit Heloise miatt szereztem be :) 

✓Georges Simenon: Maigret az iskolában - újabb Maigret kötet, idén ez lehet majd az első, és mellesleg vcs is

x Sheila Heti: Változások könyve - félbehagyva... aktuális, és régóta a radaromon van, meg szeretném végre ismerni

✓J.K. Rowling: Az Ickabog - karácsonyra kaptam, azt hittem már a télen sorra kerül, de csak tolódik... Nem akarom tovább halogatni. ;) 

✓Vanessa Diffenbaugh: The Language of Flowers - vcs, egy régebbi angol, random beszerzésem, remélem tetszeni fog

✓ Baktay Miklós, Baktay Zelka, Csernus Imre, Kalo Jenő, Popper Péter: Boldogtalan kapcsolatok - a pszicho könyvek közül egy kimaradt, szintén a vcs-ről került ide ő is

✓Antoine Laurain: Az elnök kalapja  - a szerző másik könyve, A piros notesz a kedvencemmé vált tavaly, próbálok nem ilyen elvárásokkal nekimenni ennek a történetnek, de azért nagyon várom. Vcs is, ha már... :D 

Tíz könyv tehát, elég vegyes válogatás, talán mind sorra is kerülhet, nagy kedvem van olvasni őket egytől-egyig. :) 

A tervlista állást itt is vezetni fogom: 9/10 + 1 félbehagyás  ✓ :) Teljesítettnek minősítem! :D

És ti, mit fogtok olvasni idén tavasszal?