A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jodi Picoult. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jodi Picoult. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. május 16., péntek

Könyvbonbonok

Mivel olvasni azért sikerült kicsit mostanában, de az írás nagyon nem megy, főleg nem összeszedett, rendes gondolatokkal, és a megszokott alapossággal megírt posztokkal, így aztán úgy döntöttem mindent összevegyítek, és legalább pár gondolatomat idevetem a mostanában olvasott könyveimről. :) 

Nagyon vegyes lesz a felhozatal! 
Kollázs a borítókból.


Jodi Picoult: Sing You Home 

Well, well, mostanában elkerülnek a jó Picoult sztorik; ez sem jött be. Max és Zoe gyerekvállalási projektje kudarcba fullad, és egy fájdalmas veszteség után el is válnak. Zoe hamarosan új párra talál Vanessa személyében, és úgy döntenek gyereket akarnak. Erre mi sem lehet jobb megoldás ugyeee, mint a Zoe és Max maradék megtermékenyített embriói (agyrém)... Elindul a harc, és a per az embriókért, és az egészbe bevonódik az egyház is, aminek Max nemrég lett a tagja. Zoe és Vanessa maguknak, Max pedig meddőséggel küzdő bátyjának és annak feleségének szeretné megszerezni az embriókat. 
SPOILERes!
Jesszus, nem is tudom hogy ez az egész hogy válthatott a történet alapjává? Jodi ennél sokkal alaposabb és átgondoltabb szokott lenni. Annyira ingatag lábakon áll az egész, HISZEN egyértelmű, hogy erről kellett hogy szülessen egy  megállapodás a váláskor, de még ha ott nem is, a klinikának kell legyen egy protokoll, hogy mi a teendő, ha a felek elválnak időközben. És persze ez így is van, de a könyvnek kb. a 90%-ánál bukik ez csak ki, a tárgyaláson, amikor a klinika egyik dolgozója tanúskodik, és megemlíti hogy hát a szerződés... és mindenki néz nagy bociszemekkel, hogy naháááát, VAN szerződés? Persze hogy van, amiben rögzítve is lett, hogy válás esetén az embriókat meg kell semmisíteni, és nem lesz senkié. Tádámm. Ez járt-e a fejemben a konfliktus kezdete óta? Igen! És hát teljesen hihetetlen és hiteltelen, hogy korábban nem került ez szóba, hogy a bíró ne gondolt volna rá, ne kérdezett volna rá, ne kérette volna be anyagnak mint minden más dokumentumot... Szóval a semmin ment a rugózás, mert különben nem lehetett volna könyvet írni belőle a megfelelő hívószavakkal (leszbikus pár, pro-life, pro-choice, vallás stb). Csalódás, mert ennél tényleg sokkal összetettebbek, összeszedettebbek szoktak lenni a Picoult-könyvek, és dilemmázósabbak is. Itt semmi dilemma nem volt, bennem végig csak az motoszkált, ez már senkit nem illet, illetve hogy amúgy is egyértelmű, hogy nem a szentfazekaknak kell adni, ha már valakinek..., hanem Zoe-éknak. 
Rant vége, túl sok időt töltöttem el vele, és sajnos semmit sem adott a könyv. A zeneterápia amúgy érdekes volt, ezzel foglalkozik Zoe, ugyanakkor szerintem egyáltalán nem illett ez ehhez a labilis nőhöz. Vanessa is borzasztó labilis, és egyébként neki se való a gyerek. :D Not so happy ending? 



Mark Seal: Vadvirág - Egy rendkívüli élet és megrázó gyilkosság igaz története Kenyában

Következő áldozatom merőben más volt; egy dokumentumregény. Ritkán olvasok ilyesmit, de ez a kötet már régóta érdekelt, igaz, a fejemben teljesen félrepozícionáltam... Valamiért azt hittem, hogy a borítón lévő elefánt miatt központibb szerepet kapnak az elefántok, és regényesebb mesélést vártam. Ezekkel az elvárásokkal az elején nehezebb volt belelendülni a száraz, amerikai újságcikk stílusú könyvbe. Joan és Alan Root élete azonban végül érdekesebbnek bizonyult, mint hogy bármi elronthassa. Pedig senki se igyekezett igazán ezzel a könyvvel... se a szerző, akinek tényleg semmi stílusa nincs, se a szerkesztő, aki a nagy összevisszaságot kissé rendezgethette volna még, se a fordító, vagy a magyar kiadás egyéb résztvevői, akik hagyták, hogy ez a csodás élettörténet ilyen nemtörődöm módon jelenjen meg, telis-tele helyesírási hibákkal és elütésekkel, figyelmetlenségekkel...
Ettől eltekintve - és ritka, hogy én ennyire szemet hunyjak ezek felett az ordas nagy hibák felett -, a könyv nagyon érdekes, az életút abszolút megkapó, és bár eleinte szkeptikus voltam, nagyon megszerettem útközben. ♥
Sok-sok érdekességet megtudtam Kenyáról is,  a kikuyukról, az állatvilágról, a virágtermesztéről, és a Naivasha-tóról... Joan és Alan remek páros lehettek együtt, mondjuk valószínűleg teljesen kattantak is, csak egyformán, de amikor Alan megpattant a házasságból, huhh, hát elküldtem volna még melegebb éghajlatra. Mi az, hogy ő maradna akkor a másik nővel, amíg az meg nem hal (beteg volt), aztán majd visszajön? :D WTF Alan? :D  Azt hittem a könyv Alan távozása után majd ellaposodik kissé, de épp ellenkezőleg, én a második felét, amikor csak Joanről és a tóról hallottunk, sokkal jobban élveztem. 

Borzasztó, ami Joannel történt, és az is, hogy ez nem egyedi eset. De még tragikusabb, ami a természettel történik, nem csak Kenyában, és nem csak a Naivasha-tónál. Vannak még Rootékhoz hasonló természetbolondok, természetbarátok, természetvédők? Olyanok, akik tudnak is harcolni valamiért?

Karen Marie Moning: The House at Watch Hill

Új Moning sorozat, nagyon megörültem neki, erre nagyot koppantam! Moninggal?! Moninggal! 
Boszorkányság, rejtélyes halálesetek, egy eldugott városka, titokzatos, ódon ház és birtok mint örökség, wow, micsoda egyveleg lehetett volna! Ennyi potenciált veszni hagyni… Ha nem tudtam volna, hogy ez egy Moning, sosem gondolnám, hogy ez egy Moning. Elnyújtott, borzasztóan önismétlő, alig történik valami az egész kötetben. Persze, tudom, hogy ez egy bevezető rész, amiben karaktereket kell bemutatni, világot építeni, de minden annyira kezdetleges marad. A főszereplő, Zo (igen, csak Zo) pedig elképesztően sokat nyavalyog a fejében, és ugyanazokat a köröket futja le újra és újra. Szerintem nem érdemes a folytatásra a sorozat, semmi kedvem belebonyolódni a többi részbe. Nagyon érződik egyébként, hogy Moning a saját anyját gyászolja ebben a könyvben, a saját gyászfeldolgozását próbálta kiírni magából.
Igazából sajnos több szót nem is érdemel az egész.  



 
John Marrs: Keep It In The Family 

Úgy gondoltam, egy régóta az Audible könyvtáramban várakozó, feszült és izgi John Marrs-szal nem lőhetek mellé! És hát dehogynem, egy kissé mégiscsak sikerült. Ez most csalódás, pedig nagyon izgalmasnak ígérkezett, de végül túlcsavarta Marrs, és annyi gonoszságot passzírozott bele… Abnormális család, rengeteg titkolózás, de a lehető legsötétebb fajtájú titkokkal. 
Óhatatlanul akadtak következetlenségek is, valamint egy-egy ponton hihetetlen, hogy mégis hogy nem derített fényt a rendőrség, a nyomozások stb. több összefüggésre. John Marrs csavarjai, aztán a csavar utáni utolsó csavar is mindig pofon szokott csapni, ehhez képest itt most eléggé képben voltam mindennel, és nem tudott sok meglepetést okozni. 
Beteg sztori: rémségek a padláson, a bőröndökben, de legfőképpen a lelkekben... Most egy darabig szerintem nem olvasok tőle. 

Debbie Tung: Book Love

Majdnem lemaradt ez a szuper kis kötet a végéről, pedig Debbie Tung könyve nemrég szerzett néhány igazán vidám és önfeledt percet számomra. Többeknek ismerősek lehetnek a rajzai, amiket most egy kötetbe gyűjtött. A képregényeket meg-megtöri egy-egy egész oldalas, kidolgozottabb rajz is a könyvben, ezeken nagyon szerettem legeltetni a szemem. 
Mi könyvmolyok igazán magunkra ismerhetünk abszolút minden részletében, minden képkockájában. Örülök, hogy beruháztam rá és a polcomon tudhatom. 


Nos, remélem tetszett ez a zanza. Konklúzió: nem kell ráfeszülni a posztokra, meg mindent alaposan leírni a könyvről, ezentúl inkább többször hozok kis rövidített véleményeket is, ha úgy adódik. ;) Másik konklúzió: több esélyt kellene adnom a nonfictionöknek, és visszatérni a természettel és állatvilággal foglalkozó könyvekhez (Durrell, Attenborough, Wohlleben, here I come - hopefully). :)) Oh, és persze a régi jó Moningokat is kéne újrázni. ;) 

2024. február 9., péntek

Jodi Picoult: Harvesting the Heart

Az elmúlt években általában egy-két Picoult jutott egy évre, úgyhogy mondhatjuk, hogy most korán teljesítettem az "adagot", és valóban, lehet, hogy nem is olvasok már tőle idén. Lassan haladok az életművel, és nem is mindegyik fog meg ugyanúgy, de ez végülis nem meglepő, nem lehet mindenki Rowling. :D

A Harvesting the Heart című regényt már piszkosul régóta tologattam magam előtt, több vcs-listát is megjárt, és már 2013 óta ült a polcomon... (és még hány ilyen van, jaj!) Most végre sikerült elolvasni, ám az érdekes témafelvetés ellenére nem igazán ütött nagyot. Ez egy korai, 1993-as Picoult, amiben nincs szenzáció és tárgyalás sem, van viszont nyál, egy csomó hiba és lovak... Na meg hol volt a szokásos dilemma? Nem nehéz innentől kitalálni, hogy ez (sem) az én könyvem volt. Túl kritikus vagyok  mostanában, vagy tényleg ennyire nehezen találnak rám a jó történetek? 

2023. október 6., péntek

Jodi Picoult: The Book of Two Ways

Life asked death, „Why do people love me but hate you?”

Death responded, „Because you are a beautiful lie and I am a painful truth.”

-Unknown

Jodi Picoult annyi mindent akart, és tudott belepakolni ebbe a regényébe, hogy az majd szétpattan a széleken. Egyiptológia, ásatások, régészet, rivalizálás, párhuzamos világok, kvantumfizika, egy szerelmi háromszög, a "mi lett volna ha?" örök kérdésköre, sorstörténetek, és az ezekből vonható párhuzamok, féltékenység, művészet, kételyek, kövér tinédzserkor, valamint egy számomra eddig ismeretlen foglalkozás: a haláldúla. Aki ezt a mondatot elolvassa, szerintem őszintén nem tudja ezek után, miről is szól ez a könyv (vagy hát miről nem?!), és ebben az sem segít, hogy a fülszöveg némileg félrevezető, egy csavar miatt, amit nem árulhat el, ezért inkább hazudik róla. 

A történetben Dawn Edelsteinnel, a haláldúlával akkor találkozunk, amikor épp túlél egy repülőszerencsétlenséget, és a katasztrófa pillanatában ráébred, nem is a jelenlegi férje jutott eszébe, hanem korábbi szerelme, Wyatt Armstrong, akivel együtt régészkedtek korábban, egy "másik" életben... Ez a kezdő jelenetsor csak nagysokára kerül helyére aztán a könyvben, és közben persze megismerjük az egyiptomos múlt (és jelen) részleteit is, Briant és Meretet, akik Dawn kvantumfizikus férje és a lánya, Wint, akit Dawn kísér haldoklása során, Wyattet, és persze Dawnt magát, még jobban. 

“There are five things we need to say to people we love before they die…: I forgive you. Please forgive me. Thank you. I love you. Goodbye.”

Nagyon sok információ van ebben a könyvben, és valahogy mégis kicsit vontatott  volt sokáig. Az
egyiptológiás, sírfeltárásos, hieroglifák jelentésével kapcsolatos fejezetek csak úgy zúdítják az  olvasóra a tudásanyagot, de valahogy mégse annyira érdekesek. Vagy csak engem nem villanyozott fel annyira ennek a Dzsehutinahtnak a sírja. Nem tudtam annyira átérezni a felfedezés jelentőségét.

“Ancient Egyptians believed that the first and most necessary ingredient in the universe was chaos. It could sweep you away, but it was also the place from which all things start anew.”

A szerelmi háromszögeket sem szeretem, és mégis azt kell mondjam, nem zavart annyira ez a helyzet, inkább kíváncsivá tett. És bár látom a hibáit a könyvnek - pl. hogy mi a frászért ment el se szó se beszéd Dawn annak idején -, mégis úgy csuktam be (az appot, mert audiobook volt), hogy végső soron tetszett. Kikapcsolt, elég eseménydús, és változatos volt a cselekménye, és nem volt rossz, ahogy összeértek a szálak. Vannak megható részei, és vannak elgondolkodtató részei is. 
Az időbeli csavaron kívül tetszett benne a másik fordulat is, bár számíthattam volna rá, mégis meglepetésként ért. 

“Did you ever wonder who you would have been, if you hadn’t become who you are?”

A haláldúla foglalkozás pedig, akármilyen hülyén hangzik is, nos, szükség lenne rá, és jó volna, ha nem azt a furcsállkodást váltaná ki az emberekből, mint belőlem is az elején. Az pedig kifejezetten tetszett, hogy az egyiptomi halálkultúrával hogyan hozta ezt az egészet összefüggésbe Jodi Picoult. 
Azt hiszem a történet hézagait számomra most kitöltötte az, hogy látom, mennyi munkája volt benne a szerzőnek, és hogy érezni, hogy szerette írni. 

Mindemellett, sajnos, már most kezdem elfelejteni, hogy is volt, mi is volt a vége?... Szóval maradandónak nem maradandó. 

A különféle külföldi borítók szerintem szuperek, a magyar viszont szerintem nem sikerült valami jól. 




2021. január 14., csütörtök

Jodi Picoult: Vanishing Acts - Elrabolt az apám

Mostanában évi kettő Picoult-fogyasztással igyekeztem csökkenteni a polcnyi mennyiségű felhalmozott olvasatlanjaim számát a szerzőtől, és év végén pont egy olyanra esett a választásom, ami talán az egyik legrégebben várakozó, mert nem is találtam meg, hogy mikor vettem... A Vanishing Acts egy picit régebbi könyve a szerzőnek, első megjelenése 2005 volt. 

A főszereplő Delia Hopkins, aki kutyájával, Gretával nyomkövetéssel keres meg eltűnt embereket (search-and-rescue). Megözvegyült édesapjával, Andrew-val New Hampshire-ben élnek, és Delia az esküvőjére készül Eric-kel, akivel már gyerekkoruk óta jóbarátok is, és van egy kislányuk, Sophie. A gyerekkori barátság harmadik "kereke" pedig Fitz, aki újságíró. 

Delia - és persze az összes körülötte lévő személy - élete akkor fordul fel fenekestül, amikor egy furcsa emlékkép nyomán Fitz elkezd kutakodni, és kiderül: Deliát elrabolta az apja gyerekkorában, és személyazonosságukat megváltoztatva, új életet kezdett vele. Azon kívül, hogy a hír megrázó, és hogy ez azt is jelenti, Delia édeanyja nem halt meg, sajnos súlyosabb következményekkel is szembe kell néznie az apának. Andrew Hopkins börtönbe kerül, és ráadásul átszállítják Arizonába, a 28 évvel ezelőtt elkövetett bűntett helyszínére... 

A szokásos tárgyalótermi drámán kívül szép lassan megismerjük Andrew motivációit, Delia lelkivilágát, a baráti hármas rejtett érzéseit, és még az indián kultúrába is betekintést nyerünk kicsit. 

Nem akarok túl szigorú lenni a könyvvel, mert alapvetően tetszett, de azért vannak hibái, és igazából nem lesz nagyon maradandó azt hiszem. Sokszor unalmas volt, vontatott, kissé túl van nyújtva - a börtönben történtek nem voltak igazán érdekesek, és nem adtak sokat a cselekményhez - epizodikus volt az ott történtek elmesélése. A magánéleti szál nem csigázott fel különösebben, ahogy az indián asszonyos rész sem. 

A fordulatokat viszont nem találtam ki, pedig voltak elejtett részletek, amikből ki lehetett volna következtetni, de mégsem tudtam, hogy keverednek majd ki az ügyből. A tárgyalás izgalmas volt, és jót tett a kötetnek, hogy nem volt kifejezetten szenzációhajhász témája, inkább a hétköznapibb nyomvonalon maradt. Fontos benne az énkeresés, önazonosság, gyökerek témája, de a barátság, az anyaság, az alkoholizmus is terítékre kerül. Picoult a kedvelt és bevált eszközeit használja, de lineárisabb a sztori, nincsenek nagy mellékvágányok, és az egyszerűsítés igazából nem vált hátrányára a történetnek. 

Jó volt olvasni, érdekelt, hogy mi lesz Andrew sorsa, és hogyan áll össze a kép a hajdani "gyerekrablásról". Valamiért egyébként azt hittem, egy konkrét "gyerekrablásról" lesz szó, mármint hogy egy idegen visz el egy idegen gyereket magával, de mint a magyar címből rögtön látszik, igazából a saját apa viszi el a saját gyerekét az anyja elől, tehát a vérségi kapcsolat megvan, csak a szituáció szorult kibogozásra, és a miértek. Az angol cím sokkal szerencsésebb, és többrétegű egyébként, jobban tetszik.  
A végével elégedett voltam, szerintem jól elkanyarították, bár azért az zavaró volt, hogy nincs az üggyel ennyire közvetlen kapcsolatban álló Eric kiiktatva (ez így nem járja, szerintem nem képviselhetné Andrew-t...), illetve megint azok a marhaságok, amiket nem tudok elhinni, nevezetesen, hogy nehogymár ez igaz legyen, hogy a kliens nem mondja el az ügyvédjének az igazat, és utána találnak ki valami védelmet (igen, akár hazugságokat is), merthogy juujj, ne mondd nekem ezt, mert ha tudom, akkor nem mondhatom az ellenkezőjét a bíróságon. Wtf. Életszerűtlen. Sokkal életszerűbb volt a begyakorolt kérdezz-felelek, de persze tudni lehetett, hogy valaki valamit nagyon elhallgat, ami pedig akár perdöntő lehetne, csak idejében napvilágra kell kerülnie... 

A szereplők annyira nem nőttek a szívemhez, a sztorit kedveltem, de nem olyan kiemelkedő Picoult. 

Idénre még be van tervezve a szerzőtől a Harvesting the Heart, ami magyarul Szívverés címmel jelent meg. 


2020. augusztus 31., hétfő

Jodi Picoult: A Spark of Light

Egy újabb Picoult, és ezúttal talán tényleg valami, amire rá lehet sütni, hogy ez most "más" a szerzőtől, nem ugyanazt a bejáratott útvonalat követi.

A történet - ez már a fülszövegből is kiderül - egy abortuszklinikán játszódik, ahol valaki lövöldözni kezd és túszokat ejt.
A narráció érdekessége, hogy a túszdráma órái visszafelé játszódnak le, és a végkifejletből jutunk majd el a kezdetekig, és tudunk meg többet a szereplőkről: túszokról, túsztárgyalóról, és túszejtőről egyaránt.
A dolog pikantériája, hogy a túsztárgyaló, Hugh McElroy az ügy bonyolítása közben ébred rá, lánya, Wren is a klinikán van, nagynénjével együtt. Természetesen ilyen esetben az adott személy nem folytathatná a tárgyalást, de Hugh mégsem hajlandó kiengedni a kezéből a dolgokat, amikor már kapcsolatot tudott teremteni a lövöldözővel...

Egy icipicit unalmasnak találtam, hogy nem sok új jött elő a történet visszafelé való hosszas gombolyítása közben. Pont ezért nem gondoltam, hogy meg fog tudni lepni, és hogy pont a végére szeretem meg, mégis ez történt...
A fordított történetmesélés úgy tűnt, elvesz szinte minden meglepetést a sztoriból, és hogy nem érhet már semmi az újdonság erejével, de aztán csak jött két "csapás", és az egyik igazán áll-leejtős volt... Emiatt elhomályosul, hogy milyen hosszadalmas végigmenni visszafelé az időben az elejéig, és hogy mennyire nem sok minden történik azért - kicsit lineáris a történet ebből a szempontból, még ha az időrend fordított is, nincsenek igazán mellékszálak. Persze túszdrámáról van szó, ez nem egy olyan történet, ami sok csalinkázást enged a dráma fősodrától, de érdekes módon mégsem maga a túszdráma az, ami a legjobban van megírva. Nem a közös rettegés, a kiszabadulás módja adja a gerincét a sztorinak, thriller-szerűen, hanem a karakterek történetei, a pro-life vs. pro-choice "háború", a döntések, a dilemmák, a személyes drámák.
Picoult-tól szokatlanul pedig mindez tárgyalótermi szál nélkül zajlik.

A végén van egy plusz rész arról, milyen, és mennyi kutatómunkát végzett Picoult a témában, és hogy még konkrét abortuszokat is végignézett. Elismerésre méltó, ahogy beleássa magát bármibe, és személyes kapcsolatok révén tapasztalatokat is gyűjt, interjúkat is készít. Még ha végső soron lektűrt is ír belőle, mindig ott van az alapos munka, a tanulmányozás mögötte, hogy miről és hogyan írjon az adott témákban.



A kötet magyarul Életszikra címen jelent meg. 

2020. március 28., szombat

Zanzaposzt - röviden néhány márciusi könyvről

Gondoltam összerántom már az elmaradásaimat, és amiről nem akarok nagyon hosszan tárgyalni, arról csak egy kis szöszt írok, zanzaposztban. 


Jodi Picoult: Handle with Care

Már idejét sem tudom, mióta várt ez a kötet olvasásra... Most végre kipipáltam, és azt gondolom, semmivel sem rosszabb a többi Picoult-nál. 
A sztorit több narrátor meséli, akik mind Willowról, és a körülötte zajló eseményekről beszélnek. Willow súlyos betegséggel jött a világra, osteogenesis imperfectája van, amit köznyelven üvegcsontúságnak szoktak hívni. Rendkívül törékenyek a csontjai, akár magától is eltörhet valamije, nem csak ha elesik, vagy megüti magát. A család Disney Worldbe tett kirándulása fordulatot - törést... szó szerint is - hoz az életükbe, és mivel otthon felejtik a papírt, ami bizonyítja Willow betegségét, gyerekbántalmazással gyanúsítják őket. Sean, a férj az incidenst követően dühödten perelni akar. Az ügyvédekhez ellátogatva két dolog derül ki: amit Sean hajtana, azzal nem mennek semmire, lehet alapja azonban valami másnak, ami eddig meg sem fordult a fejükben... Charlotte fejébe rögtön szöget üt a dolog: mi van, ha korábban lehetett volna tudni Willow betegségéről a magzati korban? Hibás-e az orvosa, szülésznője, aki egyben a legjobb barátnője évek óta... ? Charlotte a pénzösszeg reményében, ami fedezné Willow számára a speciális felszereléseket, orvosi költségeket, és a családja számára biztosítaná a jövőt, harcba száll, és perre viszi a dolgot, szétrobbantva ezzel a barátságukat Piperrel. Fontos szerepet, elbeszélői szemszöget kap még Amelia, Charlotte előző házasságából származó lánya. 

Nem tartom A nővérem húga (My Sister's Keeper) koppintásnak a könyvet, ahogy azt néhány értékelésben láttam. Azon túl, hogy van ebben is egy testvérpár, akik közül az egyik beteg, és hogy van benne a szokásos per és tárgyalás, ami minden Picoult-ban megvan, nem vehetőek azért egy kalap alá. Na de az is igaz, hogy A nővérem húga  máig az egyik kedvenc Picoult-m, és zokogtam a végén. Ennek a vége nem hatott meg, nem kavart fel. Talán megkérgesedtem, meg hát nagyon másról is van szó, mint a másikban... A végével abszolút meg tudtam békélni.

!!!SPOILER!!! 

Szerintem mindenkinek jobb volt így... Csak azt nem értettem, a csekket minek temették el vele... Hát ha mást nem, OI alapítványnak is oda lehetett volna adni, meg van egy másik lányod is, helló, akinek szintén van jövője! Nagyon mérges voltam Charlotte-ra végig egyébként, nem tudtam azonosulni a motivációjával, és hogy ezt az egész pereskedést hogy tudja végigvinni; kegyetlen volt, törtető és önző. Willow-t nem vette figyelembe, bármennyire is az ő javát akarta.

 !SPOILER VÉGE! 


Egyébként végig lekötött, guilty pleasure olvasmány, ami visz magával. A hibáit aztán csak a végén mérlegeled: hogy hát persze, erőltetett a konfliktus, a per, minden. Ki van facsarva, nincsenek igazán jó bizonyítékok, nem valami nagy szám a csavar a tárgyaláson, nem tudod sajnálni ezt a hülye anya-karaktert, a mellékszál is gyengusz. Az eleje is nevetséges, nem hiszem, hogy feltétlen kellene a papír arról, hogy Willow üvegcsontú, vagy hogy más módon, adatok lekérdezésével ne lehetett volna ezt pillanatok alatt bizonyítani, minek kellett volna konkrétan a kezelőorvosát elérni hétvégén telefonon... 
Mégse volt rossz, érdemes volt elolvasni, és az üvegcsontúság mellett sok-sok mást is érint: házassági problémák, evészavarok, örökbefogadás kérdésköre. Szóval fontos témák, de kicsit pongyolán. 


F. Várkonyi Zsuzsa – Szendi Gábor – Bagdy Emőke – Popper Péter: Mindennapi játszmáink

Vegyes kötet, aminek az érdekességét az adja, hogy másként kezeli mind a négy előadő és előadás a játszmákat. Másként mutatják be, más jelzőket aggatnak rájuk, másként definiálják őket, és valahogy mindben van igazság. Mert persze, kódoltak a viselkedésformák, és persze néha szükségesek a játszmák, de valóban rosszak is, mert hazugságon és manipuláción alapulhatnak. Az összképből mindenki kiválogathatja magának, mit gondol a mindennapi életünket átszövő játszmázásokról.

Popper előadása benne van a Lélekrágcsálók című kötetben is, de most is újraolvastam egészében, és érdekes, hogy a többi előadás kontextusában más színezetet kapott, mint önmagában - más részleteire figyeltem fel jobban, más mondatai emelkedtek ki a többi közül a nagy képet tekintve.
Bagdy Emőke felütése is nagyon tetszett, kezdetben úgy tűnt kicsit popperpéteresen fog mesélni, de aztán átment "szakemberbe", és szerintem túl sok szakkifejezést használt. Valamint, mintha nem fejezné be minden gondolatát. Ez élőben lehet, hogy elsikkad, de írott formában jobban észrevevődik.



Stéphane Garnier: Macskabölcsesség

Agykikapcsolónak tökéletes ilyen zaklatott időkben, persze elsősorban macskásoknak. Az egyes fejezetek macskatulajdonságokat vesznek sorra, és megpróbálják könnyed és felszínes pszichologizálással megmutatni, hogyan építhetjük be ezeket a saját életünkbe. Hogyan legyünk függetlenek, őszinték, állhatatosak, nyugodtak, figyelmesek, mint a macskánk. :) Nem egy világmegváltó könyv, és néha elcsattint pár közhelyet persze, de azért kellemesen kikapcsoló volt, és le lehet vele lassulni kicsit; a macskás életmóddal ugyanis tulajdonképpen a slow életmódot hirdeti. Szerettem a közbevetett "a macska egy napja" részeket, meg a macskás idézeteket is.
A végén letesztelhetjük az MQ-nkat is, hogy mennyire vagyunk macskák a tulajdonságainkban. ;)


Az első kettő kötetet a várólista csökkentős listáról olvastam el egyébként, a Macskabölcsességet pedig a tavaszi tervek közül. :) 

2020. február 16., vasárnap

Új megjelenések és a Rowlingverzum legfrissebb hírei

Novemberben hoztam utoljára posztot a közelgő, vagy friss megjelenésekről, könyves-filmes hírekről, ami elég régen volt... De igaz, ami igaz, a január-február mindig kissé uborkaszezon a könyvpiacon a karácsonyra megjelentetett sok-sok könyv után. Most azonban elkezdtek már szivárogni a hírek erről-arról, amik a közeljövőben érkeznek. 

Lássuk mik azok, amik felkeltették a figyelmemet mostanában: 

A montázst a canva.com-on készítettem.

2019. november 16., szombat

Jodi Picoult: Lone Wolf

Apró illusztrációk is vannak ebben a kiadásban.
Régi adósságom volt már ez a Picoult-kötet, amibe valamikor tavaly (?) bele is kaptam, de félretettem. Most újra elővettem, és némileg az állatos témához való visszatérés jegyében, elolvastam.

Luke Warren és a lánya, Cara autóbalesetet szenvednek, amiből a lány egy komolyabb vállsérüléssel keveredik ki, az apa viszont agysérülést szenved, és kómába esik. Luke a farkasok szakértője, aki egyszer két évre ott is hagyta a családját, hogy egy falkával éljen együtt a vadonban. Házassága feleségével Georgie-val, visszatérése után elromlott és elváltak (no big surprise there). A nő új férje, Joe ügyvéd, és ikreik születtek. 
Luke és Georgie nagyobbik gyermeke, Edward 6 évvel ezelőtt, egy vitát követően Thaiföldre költözött. A baleset hírére persze ő is hazaérkezik, és nem kis teher hárul rá, ő ugyanis az, akinek döntenie kéne, mi legyen az apjával, lekapcsolják-e a gépekről... Cara pár hónap híján még nincs 18 éves, de foggal-körömmel próbál küzdeni azért, hogy édesapját életben tartsák, a felépülés reményében, és hogy minderről ő hozhasson döntést, ne a bátyja. A két  ellentétes álláspont egymásnak feszülését, a testvérek marakodását nézhetjük végig ebben a regényben a döntés joga felett, illetve visszatekintések révén Luke-ról és farkasairól is kapunk információkat. 

Namármost, nem leszek kesztyűs Picoult-val, akármennyire kedvelem is egynéhány regényét. A Magányos  farkas egyértelműen a gyengébbek közül való. Összecsapottnak, emellett mégis túlírtnak tartom, és sajnos pont az hiányzik belőle, ami a gerincét szokta adni a köteteinek: a dilemma. Szerintem ez nem is volt itt igazi döntési helyzet... Kerek perec megmondták, hogy nem épül fel, innentől kezdve az egészből csak mindenféle műbalhét lehet kerekíteni. Ez persze meg is történik, így jutunk el ismét a Picoult-kötetek következő kötelező eleméhez, a tárgyaláshoz. Pedig ezek a tárgyalótermi jelenetek mindig jók szoktak lenni, de valahogy ez is felszínes maradt. Túl sok volt a kapcsolódás is, ami szerintem nem is lenne engedélyezett... Könyörgöm, Edwardot Joe védi egy ügyben, ahol a másik oldalon a nevelt lánya van? Lehet ilyet egyáltalán? Meg még előtte a Boyle fazonnak a testvére volt az arrébb taszajtott nővérke? Ehh. Az első "ügyet" le is söprik az asztalról, vihar a biliben az egész, főleg, hogy Boyle tudta, Cara hamisan tanúzott... 
Nem voltak mellékszereplők sem, vagy csak villanásokra, pedig egészen jó sztorit szokott köréjük is szőni a szerző. Helen Bedd halotthalvány volt, és számomra cseppet sem volt a humor forrása a neve (nem is értem, miért rugóztak ezen). Zirkonia Notch pedig egész egyszerűen nevetséges, és egy közhelyhalmaz volt. 


Forrás.
A csalódásom azonban akkor érte el a magasfokát, amikor utánaolvastam kicsit a farkasoknak. Merthogy a könyvben legalább a farkasos részek érdekesek és autentikusak voltak - gondoltam. Aztán kiderült, hogy azok, akik igazán értenek ehhez a témához, kiakadtak Picoult-ra a temérdek kitaláció és pontatlanság miatt, amikkel a falkát jellemezte. Például semmi olyan előre elrendezett táplálékmegosztás nincs a falka rangsora szerint, amit Picoult részletezve leírt. És természetesen az alfa nőstény nem tudhatja előre hány kölyke lesz, és azok milyen neműek...
Picoult egy Shaun Ellis nevű férfival konzultált, aki együtt élt vad és fogságban tartott farkasokkal is (és könyvet jelentetett meg erről), de aki ugyanakkor se nem tudós, se nem szakember a témában... A könyv innentől kezdve még lejjebb csúszott nálam. 

Se hitelesség, se jó sztori, se egyedi hangok... Az írásmód gördülékeny, de a szereplők unalmasak, és a felvázolt szituáció nem vált ki kérdéseket. Az útközben kiderülő "nagy titkok" sem tudták megfűszerezni utólag a sótlan előkészítést. 

Összességében, szerintem, ha Picoult-t akartok olvasni, ne ezt olvassátok.


Érdekes szavak, kifejezések:
- SOL: shit outta luck (szebben: strictly out of luck)

2019. június 8., szombat

Jodi Picoult: Salem Falls

Úgy emlékeztem, hogy már vagy 5 éve nem olvastam Jodi Picoult könyvet, de kiderült, hogy ez nem igaz, 2017-es olvasás volt ugyanis a Small Great Things, ami akkor jött ki magyarul is, Apró csodák címen. Az a kötet egy kicsit alulmúlta a várakozásaimat, mert bár rendkívül fontos és érzékeny témához nyúlt - mint mindig -, mégis átlagos maradt, és túl lineáris. Nem volt elég és eléggé kidolgozott mellékszereplő sem, akik pedig nagyon érdekesek szoktak lenni a szerzőnél. A Salem Falls egy régebbi, 2001-es regény, most jelent meg nemrég magyarul is, mint 'Ítélet'. Jó választásnak bizonyult az előző Picoult után, mert az akkor kifogásolt dolgok ebben a történetben pont a helyükön voltak számomra. Nem átlagos kötet, a felépítés izgalmas, a szálak sokfelé futottak, ennek megfelelően a mellékszereplők is nagyon kidolgozottak és fontosak voltak mind.

2017. július 21., péntek

Jodi Picoult: Shine

Már korábban is beharangoztam egyszer, aztán mégis én magam feledkeztem el róla teljesen, hogy Jodi Picoult legújabb regényéhez, a Small Great Thingshez (Apró csodák) tartozik egy előzménynovella is, Shine címen. Úgy döntöttem a könyv elolvasása után is bepótolom ezt a novellát.

Az ilyen kis adalékok jólesnek ugye, amikor szeretjük az adott szerzőt/világot/szereplőket, amikor meg annyira nem érdeklődünk, akkor mást sem látunk benne mint bőrlehúzást és egy nagyon divatos trendet: spin-offot és előzmény- vagy folytatásnovellát mindenhez!... Na de nem a jelenségről akarok beszélni most, hanem erről a nyúlfarknyi írásról. 

A Shine e-könyvként érhető el, én 345 Ft-ért vettem meg Amazonról, nekem az pont jó a Kindle-re. Cirka 40 oldalacska a sztori, és Ruth és Rachel (később Adisa) gyerekkorába visz minket vissza. Ms. Mina, Christina és Mama is szerepelnek persze. Ruth ekkor kerül be az előkelő iskolába Christinával együtt, és megpróbál(na) beilleszkedni. Sok apró döccenő akad, főként természetesen a bőrszín miatt. Ő az egyetlen fekete az iskolában... Christinával mindig remekül eljátszottak, a kislány azonban benn a suliban kicsit máshogy viselkedik vele, és inkább régi barátaihoz húz, akik bizony nem mind csípik Ruth jelenlétét. Ruth pedig életében először kegyes hazugságokat mond Mamának: igen, jó a suli, igen, rengeteg új barátja van... 

Az egyik kedvencem a történetben a tanítónéni volt, Ms. Thomas. Ő sem volt mentes az előítéletektől, és gyakran óvatoskodott, mégis tetszett, hogy szeretettel, megértéssel fordult Ruth felé, és próbálta őt bevonni mindenbe. Még egy kis titkot is rábíz! A Shine cím is ezzel kapcsolatos. 

Értékelés: 10/6 Az Apró csodák néhány szereplőjének bevezetésére, megismertetésére szolgál ez a kis írás. Nem mondom, hogy nem érdemes elolvasni, de igazán sokat nem ad hozzá a nagy egészhez, és nem marad le semmiről, aki kihagyja. 
Nyelvgyakorláshoz viszont kiváló lehet! Aki nem meri Picoult könyveit eredetiben olvasni, az bátran vágjon bele egy ilyen kisebb szösszenetbe, ahol ráadásul ismerősek lesznek a szereplők. A végén benne van az Apró csodák első fejezete is, teasernek. 

Érdekes szavak, kifejezések:

- darn: stoppolni (zoknit), foltozni

Forrás.

2017. július 15., szombat

Jodi Picoult: Small Great Things - Apró csodák

"Not everything that is faced can be changed. But nothing can be changed until it is faced."
James Baldwin


Ezzel a felütéssel indul a Small Great Things, ami sokféle címkét kapott: az eddigi legjobb Picoult, a legmerészebb Picoult, ami a gyakran szélsőséges indulatokat kiváltó témával, a rasszizmus kérdéskörével foglalkozik. 
Én pedig kerek-perce megmondom már a poszt elején, ez közel nincs olyan jó, mint a szerintem legjobb Picoult könyvek. A nyomába sem ér sajnos A nővérem húgának (My Sister's Keeper) és a Csodalánynak (Keeping Faith), amik az eddigi mérce tetőpontját képezik, ha a szerzőről és könyveiről áradozom.

Ennek ellenére a Small Great Things is egy nagyon fontos könyv, és mondanivalója is akad bőven. Hogy miért is tetszett viszont kevésbé, mit vártam volna még, mik a kifogásaim, elmondom lejjebb részletesebben. 
Ahogy azt is, miért ajánlom mégis olvasásra és továbbgondolásra a könyvet. 

2017. június 16., péntek

Főként krimis hírek

A nagy könyves eseményeken túl és után is van azért élet és megjelenések, meg persze egyéb hírek is, amikből összegyűjtöttem most egy csokorra valót. Ezek a filmes-könyves történések engem is érdekelnek, főleg, mert nagy részüknek köze van egyik kedvenc műfajomhoz, a krimihez. :) 

Két Agatha Christie-s újságom is van, az egyik az, hogy a Helikon Kiadó elkezdett egy új AC-sorozatot kiadni, és nagyon jól néznek ki a kiadványok! Íme az első címek közülük: 





A Poirot-regények alapszíne a kék, a Miss Marple regényeké valószínűleg padlizsán lesz, és külön színt kapnak Tommy és Tuppence-ék is (várhatóan narancs) meg a többi, nem alájuk sorolható krimi is (zöld-arany). :) A könyvek gerincén lesz sorozatjelölő piktogram is. (forrás)

A másik pedig nem más, mint az új Murder on the Orient Express film, amiről korábban is írtam már. Igazán parádés a szereposztása, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, Willem Dafoe, Johnny Depp, Penélope Cruz és Kenneth Branagh fognak benne brillírozni, utóbbi Poirot felügyelőt alakítja, és a film rendezője is egyben.

Íme a trailer:


Szerintem remek lett, bár Poirot-t nagyon nehéz elfogadni ha nem David Suchet alakítja, annyira egybeforrt a színésszel a karaktere... Az a bajusz pedig már-már túlságosan is komikus. 
Viszont nekem kifejezetten tetszik a modern dalbetét az előzetes végén! :D Kövezzetek meg, de kirívóságában mégis valahogy illik hozzá. :)

Ha már ennyire a krimi vonalon vagyunk, még egy számomra kedves krimis hír: jön a következő Maigret kötet az Agavénál, a Maigret emlékiratai, ezzel a csodás borítóval és felcsigázó fülszöveggel: 

"Hogyan ismerkedett meg Madame Maigret az éhkoppot nyelő Maigret közrendőrrel? Kik voltak a „szöges zoknisok”? Mit keresett Maigret az erkölcsrendészeten? Hogyan adta kölcsön Simenon a lakását a regényhősének? 
Ezekre és még sok tucat más kérdésre kaphatnak választ a megrögzött Maigret-rajongók éppen úgy, mint azok, akiknek ez a rendhagyó könyv lesz az első kalauzuk a pipázó párizsi főfelügyelő világában. 
Rendhagyó, mert ezúttal nem Simenon beszéli el hőse újabb kalandját, hanem Maigret ragadja magához a szót, s ha már így esett, nem restelli retusálni, kiegészíteni, alkalmasint kétségbe vonni Simenon róla alkotott képét. 

Maigret emlékiratainak olvastán fel kell tennünk a kérdést: Simenon találta ki Maigret főfelügyelőt, vagy Maigret Simenont?"


És az utolsó hírmorzsa, a kakukktojás, ami nem krimi: az Athenaeumnál június 22-én jelenik meg Jodi Picoult új könyve az Apró csodák (Small Great Things), én ezt angolul fogom olvasni majd. Ahogy azt már megszokhattuk, ismét nagyon merészen nyúlt a szerző egy igen nehéz témához.

Fülszöveg: "Ruth ​Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában. Engedelmeskedjen a főnöke utasításának, vagy avatkozzon közbe? Ruth habozik megkezdeni az újraélesztést, s ennek eredményeként emberöléssel vádolják. Kennedy McQuarrie közvédő vállalja az ügyét, de már a legelején váratlan tanáccsal szolgál: ragaszkodik ahhoz, hogy faji kérdések szóba sem kerülhetnek a bíróságon. Ruth, aki értetlenül áll a döntés előtt, próbálja folytatni az életét – már csak kamasz fia érdekében is –, miközben az ügye egyre nagyobb port kavar. Miután megkezdődik a tárgyalás, Ruthnak és Kennedynek ki kell vívnia egymás bizalmát, ám eközben mindketten szembesülnek azzal, hogy talán alapvetően elhibázott minden, amit a másikról – s önmagukról – tudni véltek. 
Jodi Picoult végtelen alázattal, empátiával és alapossággal közelít kiváltság, előítélet és igazság kérdéséhez, s nekünk, olvasóknak sem kínál egyszerű, könnyen emészthető tanulságokat. Az Apró csodák egy rendkívüli író csúcsteljesítménye."



Nos, kinek mi tetszik az egyvelegből? Várjátok az új Orient Expressz filmet? 

2017. január 17., kedd

Új könyvek, új filmek

Bár a január-február kicsit ubiszezon, azért lesz néhány jó kis megjelenés, ami engem is érdekel, és érkeznek adaptációk is. 


Kicsi, elfogult, Maigret-szegült szívem persze hogy a Georges Simenon megjelenést veszi előre, bár most ez nem Maigret felügyelős, hanem egy roman durt hoz a szerzőtől az Agave. A vonat 2017. január 24-én jelenik meg. 

"Marcel Féron átlagos életet él a ritkán lakott Ardennek kis falvainak egyikében egészen 1940. május 10-ig, amikor német tankok lépik át a belga határt. A férfinak a környezetéhez hasonlóan el kell hagynia az otthonát – a dél felé menekülő lakosság nagy része tehervagonokba zsúfolódik –, hogy szembenézzen azzal a „sorssal”, amelyre titokban mindig is várt. A zűrzavarban elszakad a családjától, és megismerkedik a fekete ruhás, szomorú Annával. Viszonyt kezd vele, de ekkor még nem sejti sem a nő hátterét, sem a vele való kapcsolat veszélyeit. Mégis vonzza a helyzet, amelyben úgy érzi, valódibb életet él, mint azelőtt.

A vonat új megközelítéssel, váratlan végkifejlettel járja körül Simenon egyik visszatérő témáját, a látszólag teljes életet élő mintapolgár vágyát egy igazabb létezés iránt."

Az Athenaeum megjelenései közül az új Picoult-ra kaptam fel a fejem, a Magányos farkasra. Én angolul gyűjtöm és olvasom Jodi Picoult életművét, szóval nem annyira vártam ezt a megjelenést, de ha már jön, akkor előre fogom venni a saját kis Lone Wolf példányomat, és hamarosan hozok róla posztot. :) Nem kétlem, hogy ez is egy jó Picoult lesz. :)

"Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból. 
Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre.

A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival. 
Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy olyan időben, amit hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…"

Megjelenés: 2017. február 24. 

A külföldi megjelenéseket böngészve bukkantam rá Sarah Andersen új kis könyvecskéjére, a Big Mushy Happy Lumpra. 
Tavaly nagyon tetszett az Adulthood is a Myth (Felnőni kiábrándító címen magyarul is megjelent), és szívesen lapozgatnám Sarah új képregénysorait is, amikkel olyan nagyon könnyű azonosulni. :) Megjelenés: 2017. március 7. 


Aztán már itt van Karen Marie Moning utolsó Fever kötete, a Feversong is! Ennek örömére újrázom a Burned-öt és a Feverbornt, hogy az elfeledett apró részletekkel is képben legyek (az első 6 kötetet már fejből tudom, őket most nem olvasom el újra :D ) Megjelenés: 2017. január 17. 



Filmes fronton leginkább a Dave Eggers A Kör című regényéből készült adaptáció birizgál, de lehet, hogy a megnézés előtt el szeretném olvasni azért inkább a könyvet - általában ezt a sorrendet követem. Emma Watson és Tom Hanks a nagy nevek ebben a filmben, bár Emmát nekem olyan fura látni más filmekben, annyira ráragadt a szememben a Hermione-szerep... Talán ha megnézem a filmet, lassan lehámlik. 


És talán ha megnézem utána az új A szépség és a szörnyeteget is, akkor végképp megszabadul a Hermione-skatulyától! :) Az előzetes elég ígéretes: 



Érdekesnek ígérkezik még a Diane Ackerman: The Zookeeper's Wife című könyvéből készül azonos című film is, amiben a Varsói állatkert tulajdonosai segítenek a zsidóknak a nácik elől menekülni, menedéket találni... 


És a végére itt van még az igaz történet alapján készült Oroszlán, főszereplője pedig nem más, mint  a Gettómilliomosból ismert Dev Patel (aki egész pofás lett azóta :D). De van még Rooney Mara és Nicole Kidman is a filmben, ha Dev nem lenne elég. :)  Az Oroszlán az azonos című könyv alapján készült, aminek szerzője Saroo Brierley. A könyvet az Athenaeum adja ki, megjelenés: 2017. február 6.
De itt most érdekes módon inkább a film érdekel jobban.




Ti miket vártok mostanság? :) Mi tetszik, mi érdekel benneteket ezek közül? 

2016. szeptember 6., kedd

Mostanság

Egy kicsit elraktam későbbre ezt a piszkozatot, amiben új megjelenéseket, híreket gyűjtöttem, mert nem volt elég "anyag", erre több se kellett a kiadóknak, azonnal záporozni kezdtek az újdonságok. Lássuk, nekem mi keltette fel a figyelmemet mostanság.

Forrás.