Októberi zárás

Saját képek.

Az ajtó előtt Harry Potternek kifaragott töklámpás világít (igen, villám alakú sebhely meg minden ;)), benn a kanapé sarkába befészkelődve pedig már a második Potter kötet újraolvasását is elkezdtem, szóval a meleg idő ellenére igazán őszi hangulatban mesélhetem el, hogy októberben 3 könyvvel gazdagodott a könyvtáram, és hogy egy szuper napot töltöttem el bloggerinákkal a Cosmopolitan Blogger Daysen. :) Ez utóbbi leginkább Szabados Ági előadása miatt érdekelt, de azért a "celebspottingot" is élveztem - még Hermione magyar hangját, Szabó Lucát is láttam. ;) Az október komótosan haladt előre, nem rohant el, és én is kicsit le tudtam lassulni. Talán ennek is köszönhető, hogy ezzel együtt 11 poszt született és hogy 7 könyvet is befejeztem a hónapban. Könyvértékeléseken kívül volt még izgalmas szerepjátékosdi, a sorozatvárólistám leporolása és lista a szerintem túlértékelt írókról is. 

Az olvasások közül a legjobban a Lethal White-ot vártam már, de ami a legjobban esett most, az holtversenyben két újraolvasás: A kis herceg és a Harry Potter első része voltak. Utóbbiról is fogok természetesen külön posztban is áradozni. ♥

A hónap csalódása a Rúnajelek volt Joanne Harristől, de sajnos koppantam Philip K. Dick-kel is kissé. 

Ahogy feljebb említettem, három könyv az októberi zsákmányom, íme: 

- Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

- Sarah Perry: Melmoth

- Almási Kitti: Irigység, kibeszélés, rosszindulat

Három, egymástól nagyon különböző könyv, de mindnek nagyon örülök.

A Cosmo eseményen repi noteszt és tollat is kaptunk. :) 

Novemberre ígérhetek egy kisebb - khm, vagy inkább nagyobb - csokornyi Harry Potter posztot, mert most, hogy végre belelendültem az újraolvasásba, biztosan meg sem állok az All was well-ig ;) Hogy még több HP-content legyen, érkezni fog a The Crimes of Grindelwald a mozikba, és a forgatókönyv is úton van felém, illetve természetesen nem hagyjuk ki most sem Zakkanttal a soron következő Harry Potter menüt a Könyvbárban, amit ezúttal A Tűz Serlegéből főznek. ;) Varázslatos november lesz! :D

Ezeken kívül el fogom olvasni hamarosan a Védtelen halandókat és Almási Kitti  könyvét is, és tervezek párat az őszi terves és a vcs-listáról is kipipálni. :) 

A többiek októbere: 

Nita, Dóri, Amadea, Heloise, Nikkincs

Robert Galbraith: Lethal White

“How often were you aware, while it happened, that you were living an hour that would change the course of your life forever?”

Strike és Robin visszatértek - és természetesen ismét együtt nyomoznak. :) A negyedik epizód igencsak érzelemdús lett, és meg kell hagyni, a bűntény is ebben a részben a legbonyolultabb, legszövevényesebb. Most sem kicsiben játszunk, miniszterek közt kell nyomozni, Robin még a Parlamentbe is beépül ál-gyakornokként, hogy megpróbálják felgöngyölíteni az először csak zsarolásnak tűnő ügyet. Az egészet azonban sokkal összetettebbé teszi egy évekkel ezelőtti, feltételezett gyermekgyilkosság, egy, a jelenben történt, öngyilkosságnak tűnő haláleset, egy vak sportminiszter és egy pár ló is... Szinte kibogozhatatlannak éreztem az egészet, annyi apró részlet volt, amik sehogy sem akartak összeilleni, de végül a mi Rowlingunk - khm, Galbraith-ünk - mégis sikeresen összerakta a képet egy briliáns és feszült jelenetben, ahol természetesen életveszélybe kerül a páros egyik tagja.

Rengeteg szereplő sorakozott fel a történetben, és emiatt már az elején úgy éreztem, igazán nagy segítség lett volna egy családfa, vagy egy régimódi felsorolás, mint a drámai művekben szokott lenni. A nagy Chiswell család beleértve az elhalálozott tagokat és mindenféle ex-nejeket, Jimmy, Billy és Flick, Geraint és Della Winn, Amir, Francesca és még jópáran egy elég kiterjedt gyanúsított-listát biztosítottak a nyomozáshoz. De akárkit is gyanúsítottam aktuálisan az elkövetéssel, csak a megérzés vezetett. Nem tudtam kitalálni a motivációt, és hogy ki lehet az elkövető, mert valahogy túl sok részlet hiányzott, amik csak később derültek ki. Hiába kaptunk néha egy-egy infómorzsát, a képet csak még szétesőbbnek éreztem ezektől. Pedig az elejtett apróságokra nagyon próbáltam figyelni - amiket csak megemlítenek, aztán hagynak lógni a levegőben... Persze izgalomban is tartott, hogy képtelen vagyok találgatni, olyannyira, hogy nem is vettem észre, hogy gyilkosság a könyv harmadáig nem is történik, addig nincs is hullánk,csak a korábbi események és a zsarolás körül forgunk.

“It was a glorious thing, to be given hope, when all had seemed lost.” 

A kötet erőssége szerintem igazán nem is a krimiszál most - legyen bár zseniálisan csavaros, több szálon futó és összetett -, hanem a főszereplők közti kapcsolat megváltozása. Mindenki sokkal inkább kimondja, vagy csak hagyja felszínre jutni az érzelmeit ebben a részben. Ha máshogy nem is, de a narrátoron keresztül is sokkal mélyebb betekintést nyerünk mind Strike, mind Robin lelkébe, és hogy mit éreznek egymással és önmagukkal kapcsolatban. A prológust ebből a szempontból (is) imádtam! Összességében is egy iszonyú erős része a könyvnek a prológus, és bár sosem kerestem Rowling krimijeiben a harrypotterességet, most ebben a részben mégis váratlanul rámköszönt, és jólesően megmelengetett. Nem akarom kielemezni, hogy vajon hogyan és miért, de annak az első előtti fejezetnek echte Harry Potter hangulata van, egyszerűen végigvonul rajta, a leírásokon, az érzelmeken, a karaktereken, mindenen! Imádtam! 

Ezt a kiadást várom...

Mattet persze gyűlöltem akkor is (és mindig is), és kissé haragudtam Robinra, de végső soron megértettem. Van, amikor az ember tud valamit, mégis időre van szüksége... Mindenféle spoiler nélkül erről még annyit merek mondani, hogy a mi Robinunknak azért jut még szép nagyjelenet ebben a könyvben, az esküvőn visszafojtott indulatok után! Nagyon szépen lett felépítve az egész Matt-Robin szál és a konfliktus. 

“I don’t mean Chiswell killing himself—”

“—it’s pronounced ‘Chizzle’—”

“—I mean you getting yourself into trouble for sneaking around the Houses of Parliament!”

“Don’t worry, Matt. I’ll make sure the police know you were against it. Wouldn’t want your promotion prospects compromised.”

Kedvenc részeim: 

- Prológus

- Strike a kórházban az unokaöccsével

- Robin versengése Barclay-val, meg egyáltalán, ahogy vágyik az elismerésre 

- Sírrablás!

- Robin elteszi a pezsgősdugót :))) 

- Ó és az sms - rájöttem. Mindkétszer. 

Forrás.

Amitől kissé indokolatlanul ugyan, de hülyét kaptam, hogy minden egyes fejezet előtt egy Henrik Ibsen: Rosmersholm idézet volt. Ezt a könyvet akár the Rosmersholm volume-nak is lehetne nevezni. Nem tudom miért, de már nagyon elegem volt belőle... Helyenként nem is éreztem helyénvalónak a kezdő idézetet. 

Összességében ez a kötet nem a kedvencem, ami magát a bűntényt illeti; ebben még mindig éllovasok a 2-3. kötet, holtversenyben. A szereplők közti viszonyrendszer alakulása, Strike és Robin érzelmei szempontjából viszont ez a rész adott eddig a legtöbbet, úgy érzem. :) 

Nem hiányzott belőle a dráma, a vérfagylalás, az intrika, de a humor sem.

Alig várom a folytatást! Egy kicsit tartalmazhat több Shankert (hiányoltam!) és Barclay-t is! ;) 

“Don’t be flippant, I’m serious—”“So am I,” said Robin, without heat. “I’m doing what I’ve got to do. I haven’t had a single panic attack for weeks. How’s your leg?”“Getting better. Doing my stretches. Watching my diet.”“You just ate half a potato field and most of a cow.”

Érdekes szavak, kifejezések:

- R&R: rest and recuperation / rest and relaxation

- Hang fire

- MOT test - gépjármű műszaki vizsga

- bailiwick: működési kör, működési terület, joghatósági kerület

- self-immolation: önfeláldozás

- lassitude: fáradtság, bágyadtság

- deference: hódolat, tiszteletadás

- petulant: szeszélyes, ingerlékeny

- kip: alszik, lefekszik aludni

- injunction: tiltó végzés, tiltó rendelkezés

- melée: csetepaté, zűrzavar

- marquee: sátor

- morass: láp, mocsár, posvány

- preclude: meggátol

- squalor: mocsok, szenny

- desist: eláll vlmitől

Kamera által homályosan

Az úgy volt... hogy gondoltam kipróbálom én is ezt a sokat emlegetett Philip K. Dick nevű szerzőt, mert nem járja, hogy semmit soha nem olvastam tőle, sőt, meglepődve kellett konstatálnom, már rég meg is halt szegény - azt hittem ugyanis, hogy olyan kortárs, aki jelenleg is alkot. A híres sci-fikből egy, az Agave által újra kiadott, egyébként 1977-est választottam, a Kamera által homályosant, méghozzá azért, mert a fülszövege megtetszett; amolyan titkosszolgálatos, rejtélyes könyvnek tűnt egy furcsa droggal a középpontban. A Csúcshatást (Alan Glynn: Limitless) juttatta eszembe elsőre, amit nem olvastam ugyan, de a filmet láttam többször is, és nagyon kedvelem. 

A Kamera által homályosan persze végül semmiben nem hasonlított a Csúcshatáshoz azon kívül, hogy valóban van benne egy drog, ami hatással van a főszereplőre. A H-anyagot mindenki használja, teríti, tenyérszám kapkodja be, és hosszútávú hatásaival látszólag nem törődnek. A világ tulajdonképpen mintha két részre oszlana: tele van drogossal és azokkal, akik ezekre a drogosokra vadásznak, hogy be tudják varrni őket akár a használatért is, de főként inkább felgöngyölíteni próbálják a dílerhálózatot, és eljutni az igazán nagykutyákhoz, hogy őket kapcsolják le. Csakhogy ehhez bizony be kell épülni, és bár meg lehetne elvileg játszani a drog használatát, mégis a legtöbb tégla maga is függővé válik, és súlyos károsodásokat szenved. A főszereplőnk, Bob Arctor is eléggé kikészül, miközben úgynevezett maszkafanderében, ami az egész testét egy kvázi beazonosíthatatlan, homályos folttá redukálja, folyamatosan jelent a központnak és feletteseinek mint Fred, a megfigyeljtéről, aki nem más mint... ő maga, Bob Arctor! Elmondása szerint is beépül Arctor baráti körébe, és a fejesek nem tudják ki ő a barátok közül, aztán időről időre elmegy a bekamerázott lakásból és visszanézi a holokamerák felvételeit önmagáról... A társalgások hol a meglepetés erejével érik, hol pedig be tudja fejezni a már azelőtt kimondott mondatait is, miközben egyre távolabb sodródik a valódi létezéstől, ahogy megcsalja a tér-, és időérzékelése is, és kezd kicsúszni a lába alól a talaj. 

A legérdekesebb részek ezek az önmegfigyelések voltak, és a váltások, amikor tudja és amikor nem tudja, hogy a megfigyelt alany tulajdonképpen önnön maga. 

A többi részben viszont elég sok a drogozás, szürreális és értelmet nélkülöző párbeszéd, hipnotikus, ijesztő jelenetek, amelyek nem is biztos, hogy megtörténnek. Egy igazi lecsúszott, surmó társaságról van szó, besúgókkal, egymás halálát akarókkal, kemény drogfüggőkkel, akik az őrület különböző szintjein lavíroznak a teljes összezuhanás előtt, és akik titokban akár maguk is lehetnek beépített emberek, vagy Fred/Bob Arctorok. 

Az elején nehezemre esett megkülönböztetni egymástól Barrist, Luckmant, Charles Frecket és Fredet is, aki ugye Arctor. Elég szerencsétlen megoldás volt, hogy ennyire hasonló nevű volt Freck és Fred, főleg az első néhány fejezetben totálisan összezavart, és összemosta őket az agyam. 

Dick elvont, szürreális, hallucináció-szerű és homályosan bizonytalan terepre navigált, ami megmondom őszintén nem egy kedvelt hely számomra. A züllött banda koszos lakásából és hervasztó drogügyleteiből mindig csak szabadulni vágytam. A szereplőkkel nem tudtam azonosulni és együttérezni, mert hát saját döntésük volt ez az egész züllés, ezt még maga Dick is megírja a könyv végén egy jegyzetben, sőt azt is, hogy nincs erkölcsi tanulság. Ezért pedig őszintén kár, mert reméltem, hogy valahova ki fog lyukadni Bob Arctor története és hogy talán gyümölcsözőek lesznek bizonyos erőfeszítései. 

A könyvet kiadja az Agave Könyvek. 

Rendeld meg >ITT<! 

Eredeti cím: A Scanner Darkly

Fülszöveg: "Kamerák felszerelve. Indulhat a megfigyelés. 

De ki figyel meg kicsodát?

Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak. A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert –, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz.

A rendőrök és a bűnözők mindig is szorosan függtek egymástól, de egyetlen regény sem dolgozta fel erőteljesebben ezt a perverz szimbiózist, mint Philip K. Dick 1977-ben született remekműve, amiből 2006-ban Richard Linklater kultikus filmet is forgatott Robert Downey Jr., Keanu Reeves és Woody Harrelson főszereplésével."

Fordítási kukacoskodás: "Tippelj, mire jöttem rá, kis híján a keményebb végén." ... the hard way? Ez a keményebb végén annyira magyartalan...

A 221. oldalon levő "gallyra megy" pedig fizikai fájdalmat okozott... Miért maradhatott ez így? Korábbi Agave könyvben is volt már ugyanez a hiba, integetek a szerkesztőknek/korrektoroknak még mindig hevesen: gajra!!! 

Nyitott és csukott óriáskígyókról - A kis herceg varázsa

Saját kép.

Antione de Saint-Exupéry: A kis herceg - avagy hogyan bocsátottam meg kedvenc idézetem átírását is. 

Számomra is annyira elképesztően hihetetlen, hogy muszáj írásban is rögzítenem itt: 22 év után olvastam újra A kis herceget... Az apropó pedig nem más, mint a Poket zsebkönyv verzió megjelenése, és az új fordítás, Dunajcsik Mátyás jóvoltából. Az illusztrált kötetecskét igazán gyorsan el lehet fogyasztani, egy napos délután is elég hozzá, én is kihasználtam az egyik utolsó ilyen ezen az őszön nemrég, és nem csak D-vitaminnal töltekeztem közben.

Annyi mindent előhozott a történet... A régi olvasásélmény megfakult már, és tényleg csak a nagyobb támpontokra emlékeztem belőle.
A külsőségekkel indítva: imádtam ezt a kiadást! Bár már a harmadik Poket, amit megvettem, de az első, amit el is olvastam. Annyira aranyos ebben a pici méretben és notesz-szerű formában! A papírminőség is szuper, olyan jó megfogni, és simogatni a szépséges rajzait. Tetszettek a néha-néha kiemelt félmondatok is, amik végiglebegnek az oldalakon.

Saját fotó.

A bölcsessége egyszerű ugyan, mégis nagyon igaz. A bolygók lakóinak segítségével bemutatott társadalomkritika és a felnőttlét prioritásainak felülvizsgálata, akik veszni hagyják a boldog pillanatokat és az igazán fontos dolgokat, ma is ugyanolyan aktuálisak, mint 22, vagy akár 75 évvel ezelőtt - akkor adták ki ugyanis először A kis herceget, 1943-ban.

Saját kép.

Egyszerű képekkel és szimbólumokkal dolgozik, és olyan dolgokat tanít, amiknek az igazságtartalma nem évül el, mert olyan alapvető és mélyen emberi dolgokról van szó - bizalom, barátság, magány, gondoskodás, de a nagy szavakon túl kisebb dolgok is, mint a rendszeresség, ahogy kitisztítja a vulkánjait a kis herceg, és rendben tart maga körül mindent apró bolygóján, nehogy aztán egyszer csak eluralkodjanak mindenen a majomkenyérfák. ;) Az alkoholista ember példáján keresztül a függőségről ad akkurátus képet, de persze az önimádó, a lámpagyújtogató és az üzletember is fontos üzeneteket közvetít. A rózsa készülődését, "öltözködését" olyan gyönyörűen írta le Exupéry...  Nem akarom agyonelemezni, mert úgy elvész a varázsa ezeknek az apró részleteknek. De bármely részét nézzük is, a bolygókat bemutatóst, a kis herceg és rózsa, vagy a kis herceg és a róka kapcsolatát fejtegetőt (amik talán nem is állnak távol annyira egymástól), rengeteg jelentésrétege van, és az ember a saját élethelyzetének megfelelőt olvashatja ki a sorok közül.

Hogy gyereknek való-e? Nem biztos, de én úgy látom igen-igen sokan olvastuk 8-10 évesen először életünkben, és valami mindenkinek megragadt belőle... Szóval olyan nagyon rossz csak nem lehet, még ha nem is mindent értettünk akkor belőle. 

A híres idézet mindig is az egyik kedvencem volt a könyvből, és szerencsére nem változtatott az új fordítás sokat rajta, így aztán megbocsátom, hogy kicsit megváltozott... de az én fejemben mindig úgy marad, ahogy először megszerettem, Rónay György fordításában: 

"– Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Ennek van a legszebb, legjobb ritmusa. Az összes változatot megnézhetitek ezen a wikipédia oldalon összeszedve. 

Nem írok összegző és pontozó értékelést hozzá... Olvassatok ti is kis herceget! ♥

Joanne Harris: Runemarks

Megjárt már vagy három vcs-listát, és igazi matuzsálem volt a várólistán a Rúnajelek, Joanne Harris fantasy sorozatának első része. Amikor ezt írta, még nem billegette oda az "M" betűt a két neve közé, ha fantasyről van szó (talán Ian M. Bankset utánozva). Szerintem bárki, aki olvassa és szereti Joanne Harris könyveit, egyetértene velem abban, hogy a változatossága, és az igényes írásmódja miatt szeretjük őt igazán, és ez azért furcsa, mert tulajdonképpen a Rúnajelekben is megvan mindez. Megint valami máshoz nyúl Harris, nem egy megszokott dolgot kapunk tőle; nagyon más ez az iromány bármely más történetéhez képest, és kétségtelenül igényes a szöveg, érezni mögötte Harrist. 

Mégis azt hiszem mindent elmond, hogy a könyvben leginkább a központozást szerettem. Igen, a központozást. Tele van szuperül elhelyezett közbevetésekkel, megfelelő helyen döntött betűkkel, ésatöbbi ésatöbbi. :D  

Nem nekem való ez a Ragnarök. A szótól is rosszul vagyok, rettenetes ahogy kinéz, és a könyvben végig Ragnarók-ként volt írva, igen, így, hosszú ó-val, ami egy anomália egy angol nyelvű könyvben. Brr.

De hogy a külsőségeken - mint központozás és ékezetes betűk - túllépjünk - közben ajánlom figyelmetekbe remek közbevetéseimet, amelyeket ezúttal Harris inspirált :D -, lássuk, hogy miért is nem lettünk jó barátok a könyvvel. 

Az eleje remekül indult: Maddy Smith, egy rúnajellel megvert/megáldott (?) lányzó egy kósza koboldot üldöz és kerít elő a pincéből. A varázslás persze tiltott, megvetendő, sőt üldözött dolog, kivéve ha kapóra jön ugye koboldtalanításhoz, és a rúnajelet viselőket kinézik a falubeliek maguk közül. Van bégető felekezet, szigorú, nagyratörő, prédikáló pap-fazon, rúnajel miatt legyilkolt malacka és ostoba falubeli fiatalok is,akik nem látnak tovább az orruknál. 

Maddy nagyon magányos ezek közt az emberek közt, egyetlen barátja van csak, a kívülálló One-Eye, a fél szemére vak, jóságos vándor, aki minden évben egyszer ellátogat felé, elszórakoztatja meséivel és tanítgatja a képességei használatára. 

A sztori eddig a pontig - talán olyan 60-70 oldal - mesélősen belefeledkezős volt és kellemes, aztán viszont egy elég nagy zűrzavar lett belőle, és ezért okolhatjuk akár Lokit, a Trickstert is - mert miért ne? Felnyitnak egy hegyet (?), alászáll Maddy és kiszabadít egy orákulumot - ami egy ronda, gőgös kőfej -, és aztán egy nagy menekülés, üldözés és üldöztetés lesz az egész hegyen-völgyön, sőt az álmok és a halál földjén át... Felébresztenek pár jégkockában konzervált régi istent, meg néhány hulla-istent is, akik testetlenül banzájoztak eddig valahol az alvilágban - vagy akárhogy is hívják magyarul Netherworldöt. Szóval akció, akció hátán. Minden túl képlékeny volt, a halált sem lehet komolyan venni benne, az istenségek finoman szólva is bugyutának tűnnek, kicsinyesnek, gyerekesnek. A kedvencem Idun volt köztük, és egyébként sokkal jobb lett volna, ha az istenek közti cívódásból több van a könyvben, az a két-három rövid etap nagyon kevéske volt a jóból! Igazából egyikükért se lett volna kár. De ugyanúgy kb. Maddy-t sem sajnáltam volna, ha beleesik egy katlanba, elragadja a világkígyó, vagy lejár az ideje az órán, elvágják az életfonalát, amíg az álmokban kalandozik, és egyéb válogatott marhaságok... Azon kívül hogy ő xy és hogy milyen rúnajele van, és mennyire elképesztően erős a varázslata, az ég világon semmit nem tudunk meg róla... Jelleme itt senkinek nincs - vagy legalábbis nem kerül kifejtésre, érted, 500 oldal nem elég erre -, még a legtöbb talán Helnek, a kétarcú, egylábú halálistenségnek (nem néztem utána, sajnos tényleg totál be vagyok oltva norse mythology ellen, nagyon nem érdekel a hátterük, és ezen a könyv mit sem változtatott - csak azért gugliztam rá erre az egész mondakörre, hogy saját szememmel lássam, ez nem csak valami cosplayes csoport agymenése, ennek tényleg háttere van... :D ). 

Szenvedősen, lassan lehetett olvasni, nem élveztem a rúnák közti evickélést, nem foglalkoztatott senkinek a sorsa, és nem értem, mégis mi teteje volt az egésznek. Ugyanúgy, mi teteje volt Ragnaröknek is? Nem lehet ezt a könyvet - meg ezt a mondavilágot - komolyan venni, mintha meg lenne hintve Lokival minden, olyan bolondság és átverés és csalfaság az egész. 

Az egész könyvet és az olvasás élményét csak azzal a szóval tudom jellemezni, hogy tedious volt, és ezt akkor is itthagyom angolul, ha le lehetne fordítani, mert sokkal jobban kifejezi milyen volt, mint ha leírom, hogy unalmas + fárasztó egyben. 

Biztos, hogy nem folytatom a sorozatot, hiába vettem meg már évekkel ezelőtt a Runelightot is. (Azóta van még 0,5 és 0,6-ik része is, jáj. :D ) Egyébként is, ez már túlságosan a tömény fantasy kategória, ami nekem már túl sok, kevéssé emészthető, élvezhetetlen, mocsaras. Nem tudok érdeklődést mímelni iránta. Az északi mitológiától meg az ég óvjon engem a továbbiakban - szóljatok ha bármi ilyen jellegűt akarnék a kezembe venni. Sőt, üssétek ki a kezemből Thor kalapácsával! :) 

10/3

Maszkabál

Forrás.

A Témázunkban ebben a hónapban egy taget, vagy akinek úgy jobban tetszik, irányított kérdéssort választottunk ki, amit Zenka állított össze. A Ki lennél? - helyzetgyakorlatok műfajokra kérdéssorban közismert irodalmi műfajokat sorolunk fel, a feladat pedig annyi, hogy helyezd el magad a környezetben és írj a történetedről. Nem kell persze konkrét karaktereket írni, csak eljátszani a gondolattal, az adott műfajban, az adott világban vajon milyen szereped lenne?
Íme az én verzióm:

Ki lennék ha…

1. Ki lennél, ha egy mesében szerepelnél? Boszi, ent, hercegnő vagy herceg? Bármilyen szereplőt írhatsz! Mi történne veled?

A mesék közt mindig nagyon elvarázsoltak az erdei állatokról szólók, szerettem a kidolgozott kis világukat, és sokszor próbáltam hasonlókat megrajzolni, vagy csak elképzelni én is. A Szutyejev-féle Vidám mesék gombája alá szívesen bújnék be az eső elől, vagy lennék egy süni vagy teknőc a Mesél az erdő köteteiben. :)
Boszorka is szívesen lennék, de nem olyan, aki egy eldugott erdei kunyhóban éldegél, hanem inkább a királyi vár egyik fontos méregkeverője, nagyrabecsült "füvesasszonya". Lehetőleg bibircsókok nélkül, inkább olyan Melisandre-osan szép - és intrikus - boszi. ;) 

Forrás.

2. Ki lennél egy fantasy regényben? Milyen szereplő lennél, milyen regényben?

A fantasy most kicsit a bögyömben van, mert annyira sajnos nem élvezem a Rúnajeleket, mint gondoltam, túl töménynek tűnik. Mindenesetre jobban szeretnék valami mellékalak lenni, egy érdekes sárkányfaj egy példánya, vagy egy thesztrál, valami ami tud repülni. Inkább biztonságosabb terepen maradnék, nem mennék nagyon harcközelbe - egy ork-ütközetben tuti én lennék az, aki először elesik, vagy pedig az ellenkező irányba rohan el, amikor mindenki megindul csatázni. ;)

3. Sci-fi. Robot lennél, űrhajós, vagy egy szereplő a gépteremben? Bármi lehetsz, kezdj el játszani!

Szívesen lennék egy vírusos-járványos sci-fiben a laboratóriumi kutató, aki rálel valami nagyon fontosra a mikroszkóp alatt. 

Forrás.

4. Ki lennél egy Jane Austen regényben? Szomorú hősnő, egy sznob vipera, lovászfiú, esetleg egy tiszt?

Először arra gondoltam, hogy Elizabeth Bennethez hasonló kisasszony lennék, de lehet, hogy jobb lenne egyszerű cselédlánynak lenni a történetben, aki minden pletykát kihallgat, és titokban összejön a lovászfiúval. :D

5. Ki lennél egy krimiben? Rafinált bűnöző vagy maga Sherlock Holmes? Milyen esetet derítenél fel?

Inkább nyomozó lennék, vagy talán a nyomozó partnere, mint Robin Cormoran Strike-nak. Elejtenék egy véletlenül meghallott apró részletet, és hopp, talán az jelentené a megoldását az egész bűnténynek. ;) Régimódi gyilkosságos történetekbe tudnám magam elhelyezni: amikor megkéselt hullát találnak a könyvtárszobában, vagy amikor ciánnal mérgeznek meg valakit.

Forrás.

6.Ki lennél egy kortárs történetben? Miről szólna a regény?

A kortárs történet fogalma olyan nagyon tágnak tűnik... Annyi mindent címkéznek annak. Rögtön kortárs magyarra asszociáltam, és inkább szépirodalmi jellegű regényre. Lehetnék mondjuk Kőrösi Zoltán családregényében a sok Lisziből az egyik. Vagy egy érdekes, bár külsőre átlagos sorsúnak tűnő lány Anna Gavalda kisregényeiből.
A regény magáról az életről szólna, annak minden kisebb és nagyobb tragédiájával együtt, ugyanakkor tele komikus pillanatokkal is, fékevesztett nevetéssel, bánattal, szerelemmel, fura szomszédokkal, családi drámákkal.

7. Miről készítenél dokumentumfilmet/dokuregényt?

Egy poszt-apokaliptikus világról, és arról, ki mit gondol, mivel lehetett volna megakadályozni a katasztrófát, mit csinálnának másként és most mihez kezdenek egy új eséllyel.

8.Ki lennél egy horrortörténetben/thrillerben?

Félős vagyok, szóval lehet, hogy inkább nekem kéne lenni a baltás gyilkosnak, csak hogy ne én legyek a menekülő fél. :D Mindenesetre engem nehéz lenne berántani a horrorok klasszikus, aláfestő zenés jeleneteibe, mert ha meglátok egy félig nyitott ajtót, aminek zárva kéne lenni, én nem bemegyek körülnézni, hanem elinalok. :)

9. Jöjjön most a történelem. Melyik történelmi korban lennél szereplő, és ki lennél ott?

Az ókori Rómában a hadúr írnoka szeretnék lenni.

Forrás.

10.Mutass egy képet magadról (illusztráció, rajz is lehet, nem kell fénykép), ami leginkább kifejezne téged, mint szereplőt az egyik általad kiválasztott sztoriban…

<-- Ő itt Chloé, fiatal újságíró lány, aki az interjúkat készítené a poszt-apokaliptikus világban játszódó dokuregényben, miután az emberiség egyharmada kipusztult.

10 + 1 

Az általad MOST olvasott regényben melyik szereplővel tudsz azonosulni, miközben olvasod ki vagy? ( Vagy egyáltalán bele szoktad élni magad egy-egy karakter szerepébe, vagy csak külső nézőpontból figyeled a történéseket? )

Pont emlegettem is feljebb Robin Ellacottot a legfrissebb Cormoran Strike regényből, amit most olvasok. Bár az túlzás, hogy vele teljesen tudok azonosulni, mert mérges vagyok rá, hogy a fatökű Matt mellett mennyire kitart... De magánnyomozói szerepköre nagyon tetszik.
Inkább külső szemlélőként nézem a regényeket, és színes-szagos filmként peregnek előttem a könyvlapokon elmeséltek. :)

Forrás.

Ehhez hasonló, csak szabadon ábrándozós témánk volt 2016. áprilisában a "Ha én regényhős lehetnék...", akkor valahogy ihletettebb voltam kigondolni részletesebb képeket is egy-egy elképzelt történethez. ;)

Most is lehet csatlakozni, töltsétek ki ti is a Ki lennél? taget, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben. ;) Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

És hogy a többiek kik lennének?

Zenka, Anaria, Abstractelf, Nima, Sister

Utóvéd (később csatlakozók):

Bea,

Egy halom őszi megjelenés

Forrás.

Természetesen nem ússzuk meg idén sem az őszi könyvdömpinget, jobbnál-jobb megjelenések érkeznek a kiadóktól. Ezekből összegyűjtöttem most egy adagot, amik engem is érdekelnek.

Ti megússzátok ezt a szezont elcsábulás nélkül?

Túlértékelt írók - az én listám

Forrás.

Vicky blogján láttam egy posztot a szerinte túlértékelt írókról, és megihletődtem, hogy én is írjak egy ilyen listát. :) 

1. Neil Gaiman

Elég vegyes vele a viszonyom. A Stardust (Csillagpor) idején úgy gondoltam, hogy örök kedvenc lesz, aztán olvastam tőle "elment" könyveket, és rájöttem, hogy elég túlértékelt szerző, és nagyon változó, hogy mit ad. Persze változatos is, ami pozitívum, mégsem érdekel már minden könyve; elment a kedvem az Amerikai istenektől és az Anansi fiúktól is. Novelláival állok leginkább hadilábon. Meséi aranyosak. Abszolút kedvencem tőle az Óceán az út végén. 

2. Sarah J Maas 

Csodálatos rajongás övezi, pedig elég satnyán és stílustalanul ír szegényke... Az Üvegtrón nagyon nem jött be... Rémesen színvonaltalannak éreztem. Az ACoTaR sorozatot is elolvastam, a második kötete sok mindenért kárpótolt, és azt tényleg szerettem, de összességében a képességeihez mérten úgy érzem érdemtelenül emelik piedesztálra a szerzőt.

3. John Green

Forrás.

A The Fault in Our Stars (Csillagainkban a hiba) engem jókor kapott el, de a Paper Towns (Papírvárosok) borzalmasan semmitmondó surmóság volt. A többi kötetének a fülszövege sem csábít, úgy tűnik eldurrantotta már a legnagyobbat a TFiOS-szel. 

4. Paulo Coelho

No. Just nooo. Mégis annyi háztartásban van egy egész polcnyi belőle... 

5. Lauren Beukes

Nem tudom felfogni mitől lett ő olyan népszerű. Már két könyvével is megpróbálkoztam, és egyik rosszabb, mint a másik. Kifforratlan, zavaros, és dögunalom, ahogy ír. 

Eszembe jutott még néhány név, de tőlük jórészt csak egy-egy könyvet olvastam. Megpróbáltam inkább olyan szerzőket felsorolni, akiknek legalább két könyvével is megismerkedtem, mielőtt rájuk sütöttem a túlértékeltség billogját. :) 

Várom a ti véleményeteket is, kik a túlértékelt szerzők szerintetek? 

Sorozat várólista - kérem a következőt!

Forrás.

Dóri márciusban írt egy posztot a sorozat várólistájáról, és eszembe jutott, hogy én is régen vettem már számba a befejezett és befejezendő sorozataimat, utoljára pont hogy az "elkaszáltakról" írtam, és bizony már az évösszegző posztnál ígérgettem egy sorozatokról szólót (most meg már mindjárt a következő évösszegzőnél tartunk...).

A tavalyi év igen sikeres volt sorozatolvasás szempontból, két komplett trilógiát is elolvastam ugyanis (ACoTaR, Papírmágus), illetve több trilógia 2-3. kötete is sorra került, mondhatjuk, hogy sok sorozatot "végeztem ki". Az elkezdettek közül viszont voltak olyanok, amiket nem folytatok. Sorozatokat olvasni jó is, meg rossz is: van mire várni, és van miért izgulni a függőben hagyott dolgok miatt, de elköteleződés is nekiállni valaminek, ami több kötetes. Ráadásul a mai tendenciát nézve, sokszor nem látni a végét a sorozatoknak, mert annyi részt írnak még hozzá, vagy kitalálnak valami spin-offot. Ez alapjáraton nem zavar, csak ha tényleg érezni, hogy profitorientált a folytatás. Csakhogy erre csak a puding próbájával lehet ugyebár rájönni, vagyis olvasni kell a következő köteteket is. Ki van ez találva!

De most inkább koncentráljunk arra, ami a poszt központi témája akart lenni, vagyis hogy mikből is áll az én sorozat várólistám, melyek azok a könyvsorozatok, amikre azt mondom, hogy még szeretném folytatni-befejezni, vagy akár újraolvasni.

On Sai: Calderon - Az első részt még 2014-ben olvastam, és meglepő volt számomra, milyen szórakoztató olvasmány, érdemes lenne folytatni, főleg, hogy meg is vettem a második kötetet még akkor frissiben. ;)

Lian Hearn: Az otoriak története - Igazi várólista matuzsálem nálam. Az első része, A fülemülepadló beszerezhetetlen hiánycikk lett. Már évek óta ráteszem a vcs-listákra, sőt, volt hogy egyenesen három kötetét is odabiggyesztettem, de eddig még sosem sikerült eljutni a kezdésig...
A szerzőtől érdekel a Sikanoko meséje sorozat is (de előbb már végre tényleg bele kéne kóstolnom, hogy is ír...).

Leiner Laura: Szent Johanna Gimi - Tudom, tudom, Nima majd csóválja a fejét, de továbbra is kíváncsi vagyok rá, és jók a megérzéseim. Nikkincs annyit emlegeti nekem, és olyan szeretettel idéz belőle. :))

Gaura Ágnes Boriverzuma - Megvettem-megkaptam a köteteket, várom a hangulatot hozzá, és a korábban említett érzést, hogy elköteleződjek pár részre.

M.C. Beaton Agatha Raisinje - Csak az első részt olvastam, azt imádtam, mindenképp folytatásra érdemes.

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak - Az első két részét olvastam valamikor, persze elölről kell kezdeni, de nem bánom, roppant szórakoztató olvasmány, és megvan ebben a szép díszdobozos kiadásban:

Helen Fielding: Bridget Jones - Még gimnáziumban kattantam rá Bridgetre, és nem értettem mit nyávog, hogy mennyi kiló, hiszen az én szememben az nem volt egy kövér súly, ami a naplójában szerepelt... (most ugyanúgy nyávogok és számolom a dekákat :D) Ja és nem értettem azt a szót, hogy "lejmol". :D Csak a harmadik rész várat magára, az is főleg amiatt, mert nem akarok Darcytlan BJ-részt, ez olyan szomorú...
A blogon a babás részről van poszt csak.

Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: Engelsfors-trilógia - Az utolsó rész, a Kulcs van még hátra. Roppant jó stílusú írás, és mindig izgalmas a történet, csak hát valljuk be, nehéz nekidurálni magunkat egy 900 oldalas féltéglának. Pláne nem cipeljük ugye sehova.

Joanne Harris Csokoládé trilógia - A harmadik rész már évek óta várja, hogy kézbe vegyem, de előbb mindenképp újrázni szeretném az első kettőt, amiknek az emléke már eléggé megfakult.

Joanne Harristől még a Gentlemen and Players "folytatásával" is adós vagyok magamnak, a Different Class-szal, bár ez talán szigorúan véve nem sorozat.

Jennifer Worth: Call the Midwife trilógia - Csak az első részt olvastam, de szeretném valamikor folytatni is, és belekukkantani a megfilmesítésbe is.

Jeff VanderMeer: Déli Végek trilógia - Az utolsó rész, a Fantomfény van csak vissza, sorra is szeretném keríteni valamikor, de ehhez is kell a ráhangolódás, VanderMeer ugyanis igazán "agyszennyező". :)

Joe Abercrombie Szilánkos tenger sorozat - A harmadik részbe beletört a bicskám egyszer idén, félretettem, de szeretném majd befejezni a trilógiát.

Elena Ferrante: Nápolyi regények sorozata - A legfrissebb tétel a listán, ami csak pár hónapja érdekel, és az első részét is csak nemrég kaptam meg.

Aztán még kommentár nélkül néhány sorozat, ami ott sustorog néha a fülembe:

Charlene Harris: True Blood (az első részt évekkel ezelőtt olvastam), Philippa Gregory könyvei, Janet Evanovich: Szingli fejvadász, Karen Marie Moning: Highlanderek, Sue Townsend: Adrian Mole, Patricia Briggs: Mercy Thompson, Stieg Larsson Millenium trilógiájának folytatásai David Lagercrantz tollából.

Három sorozat pedig, amik épp folyamatban vannak - úgy látszik sorozatolvasásban vagyok, csak fel sem tűnt eddig:

- Sylvain Neuvel Themis-akták: a harmadik részt, a Védtelen halandókat olvasom épp.
- Robert Galbraith Cormoran Strike-ja: a legfrissebb részt, a Lethal White-ot olvasom épp.
- Joanne Harristől a Runemarks, aminek megvan a második kötete is, a Runelight. Nagyon rég várt már olvasásra ez a kötet, de úgy érzem annyira nem nyűgöz le, mint vártam.

Nektek mik szerepelnek a "sorozat várólistátokon"? Mik azon a sorozatok, amiket el szeretnétek olvasni/be szeretnétek fejezni?

Forrás.

Matt Haig: Reasons to Stay Alive

Egyre több könyvet írnak a depresszióról, mentális betegségekről, és ezek jó része olyanok tollából születik, akik elszenvedői az adott betegségnek. Nem egy vidám téma, de hasznos lehet, és néha jólesik arról olvasni, hogy kerekednek felül mások a problémáikon.

Tavaly év végén olvastam hasonló témában Jenny Lawson könyvét, a Furiously Happy-t, és még én magam is csodálkoztam, mennyire tetszett, mennyire meg tudott ragadni, hogy élveztem ennek a tényleg vicces, és életvidám nőnek a sorait olvasni néha a kínok kínjáról, néha meg a fetrengve röhögésről. 

Matt Haig is depressziós, és öngyilkos akart lenni még huszonévesen. Ő máshogy járja körül a témát, kevésbé vicces, de mégis könnyed tud maradni. Erőteljes, és sokszor vannak nagyon remek, reményteli sorai, egészében mégis ha választanom kell én Jenny Lawsont érzem közelebb magamhoz, és belőle többet merítettem, bár éppenséggel más életszituációban is voltam akkor, mint most, ez is sokat számít.

A Reasons to Stay Alive-ba kicsit túlteng a felsorolás, mindenre hoz egy listát, amikben persze van igazság, de vannak elcsépelt gondolatai is. Néhány egyszerűen szép és életigenlő sora miatt azért megérte elolvasni. 

(Ez mondjuk pont nem ilyen, de tetszett:)

“Pain is a debt paid off with time.”

Magyarul is megjelent, a Park Kiadónál.

A felsorolásos részek emlékeztettek a szerző regényének, a The Humans-nek a végére, és néhol ugyanaz a fajta bölcsesség, az ottani földönkívüli világlátása köszönt vissza. Nem csoda, mert annak a regénynek a megírásával is megpróbálta feldolgozni a betegségét, problémáit, csak akkor egy a Földre érkező űrlényen keresztül mutatta be, milyen kívülállónak érezte magát. 

Remekül mutatja be, milyen is, amikor semmibe vesznek egy mentális betegséget a "cheer up" jellegű használhatatlan tanácsokkal. Összehasonlításként hoz egy csomó példát, amire nem mondunk marhaságokat, vagy amikért jobban sajnáljuk az illetőt, mint a depressziója miatt... Jól jellemzi a társadalom és a modern kor problémáit is, és hogy ezek hogyan akadályozzák - néha tényleg igen hatékonyan - a boldogságunkat.
A szorongásról szóló részek is értékesek bárkinek, aki tapasztalta már a felgyorsult világ mindenféle nyűgét - és hát ki ne tapasztalná folyamatosan a teljesítménykényszert, időhiányt, állandóan újratermelődő to-do-listeket.

Tovább nem fogom fejtegetni, ez tipikusan olyan könyvecske, amit magadnak kell olvasni, lapozgatható csak úgy random módon is, bármikor fel lehet ütni egy kis pozitív löketért. :) 

10/6,5

Liane Moriarty: Big Little Lies

Liane Moriarty az egyik nagy felfedezettem idén. A What Alice Forgot után rögtön tudtam, hogy a többi könyvét is el szeretném olvasni, tetszik a stílusa, ügyesen szövi a kapcsolatok szálait, és nem egykaptafa chick-litet ír. Szinte egyértelmű volt, hogy Big Little Lies-zal folytatom a sort, amiből az HBO sorozatot is készített. Sokan dicsérték már az adaptációt, de mindig úgy vagyok vele, előbb a könyv, ha lehet. Egyedül az zavart, hogy tudtam melyik nagyobb, ismertebb színésznők játszanak benne, és akarva-akaratlanul őket képzeltem el a szereplők helyébe - természetesen rosszul! ... Totálisan meg voltam győződve róla, hogy Madeline Nicole Kidman kell, hogy legyen, és nehéz volt másképp behelyettesíteni később... Na de hagyjuk a filmet, egyelőre a könyv legyen a porondon. ;)

A Big Little Lies - Hatalmas kis hazugságok egy intrikával, hazugságokkal, sanda pillantásokkal teli történet, ami Ausztráliában játszódik egy jó suliban, ahova a szegénytől a gazdagig bárki járathatja a gyerekét. A gyerekek még hagyján, de a szülői közösségbe beilleszkedni sem egyszerű. Jane a fiával, Ziggyvel költözik a környékre, és ezer szerencséje (?) hogy Madeline-be botlik az első, orientációs napon (mi ez magyarul vajon, eligazítás?). Madeline ugyanis egy kis szívesség miatt rögtön pártfogásába veszi Jane-t és barátnők lesznek. Párosukat Celeste egészíti ki, akinek jómódú férje miatt a bőre alatt is pénz van, de ezen felül irigyelhetjük azért is, mert csodaszép és mindig makulátlanul tökéletes a megjelenése.
A barátnők támogatása kell is, rögtön az első napon ugyanis egy kislányt bántanak, fojtogatnak, és ő Ziggyre bök, amikor mindenki előtt meg kell mutatnia a tettest... Ziggy márpedig ártatlannak vallja magát.
Ez az apró incidens vajon végül hogy vezet gyilkossághoz a fél évvel későbbi szülőknek rendezett beltözős bulin, ahol hemzsegnek az Audrey Hepburnök és Elvis Prestley-k? Ki az áldozat és ki lesz a gyilkosa? És legfőképp, mi a motiváció? Liane Moriarty rendkívül ügyesen mozgatja a szálakat, és bonyolítja a jelen és a múlt eseményeit úgy, hogy egyre feszültebb tempóban, egyre jobban gyanakodva mindenre és bárkire érkezzünk el a bálhoz, és végre kiderüljön, mi is történt...

A rendőrség mindenkit kihallgat, ezekből a vallomásokból vannak részletek közbevetve végig a könyvben, ahogy a 6 hónappal ezelőtt történtektől lassan eljutunk a mostig. Trükkös viszont, mert nem egyértelmű semmi, csupa jelentéktelen mellékszereplő szólal csak meg szinte, a főhősök kimaradnak, így aztán végig találgathatunk, mégis melyikőjük lesz az, aki halálát leli.

A palettát tarkítja a sok gyerek is: Celeste-nek ikerfiai vannak, Madeline-nek előző házasságából van egy nagylánya, Abigail, aki szörnyű korban van épp, és két kisebb gyereke, Fred és Chloé, a mostani férjétől, Edtől. A volt férj, Nathan, és annak új felesége Bonnie sem maradnak ki, lévén, hogy a lányuk Skye is pont most kezdi az iskolát... Bonnie a külsőre tökéletes anyuka mintapéldánya, aki harmóniában van a világgal és önmagával is - higgadt, sosem veszíti el a fejét, egészségesen eszik, sportol, jógát oktat, szociálisan rendkívül érzékeny... Madeline-nek nagyon fáj, amikor nagylánya úgy tűnik teljesen átpártol Bonnie-hoz, és még el is költözik hozzájuk... Persze mindenhol van valami kis titok, csak egy kicsit várni kell, hogy fellebbenjenek a függönyök, hogy belássunk a zárt ajtók mögé, mert magától senki nem fog ilyen szennyest kiteregetni... A klikkesedéstől, az online világ veszélyeitől és a netes trolloktól kezdve a családon belüli erőszakon át a megcsalásig mindenféle mocskot kipipálhatunk a listán, na persze szerencsére nem egyazon háztartásban... A családon belüli erőszak, erőszakoskodás, fizikai és verbális bántalmazás, és esetlegesen a hajlam genetikai öröklődése különösen fontos szerepet kap, ez áll a középpontban, szóval igen komoly téma a habkönnyűnek tűnő kezdés ellenére. Az egyéb fontos témák, mint az anyaság, a válás nehézségei, a barátság, a szerelem, az újrakezdés, kétségek, neheztelés, régi félelemek feldolgozása mind nagyon szépen ki vannak bontva a karakterek és a mellékszálak által.

Madeline nekem kicsit túl harsány volt, de igaz, ami igaz, jól megírt karakter, aki ellenségnek szörnyű, de barátnak csodálatos tud lenni, és tűzön-vízen át védi azokat, akik fontosak számára. Celeste a törékeny szépség, akinek az élete a külső szemlélő számára nevetségesen tökéletes - miközben talán az övé a legelfuseráltabb mind közül, pénz ide, vagy oda. Jane-ről csak lassan derül ki, miért olyan visszahúzódó és halkszavú, és hogy vajon miért nincs Ziggy apukája a képben, mi történt a múltban, és hogy kapcsolódik mindez a jelenbeli bűntényhez? Közben persze a bokarándulástól kezdve a dadával való szerelmi viszonyig, és az exek kellemetlen jelenlétéig minden van a könyvben, és már alig várjuk ki lesz az, aki elkövet valami végzeteset, és ki lesz az, aki ezt nem éli túl...
Akárki lehet...

Értékelés: 10/10 Egyáltalán nem számítottam arra, ami végül történt, tátott szájjal és megrökönyödve hagyott a megoldás, hiába is gondolkodtam rajta, eszembe sem jutott előtte... Nagyon más irányvonalon mozogtak a sejtéseim... Liane Moriarty bravúrosan vezetett félre itt, és vonta el a figyelmem amott, hogy egy igazán áll-leejtőset prezentáljon aztán a végén.
Tetszett a szerkezet, ahogy a jelen vallomástöredékei és múltból indított szál összeérnek. Gördülékeny volt és jó stílusú. Erősen top 5 gyanús idén!

A sorozatot is meg fogom nézni, egyelőre még csak az első részen vagyok túl, lesz külön filmes blogbejegyzés is. :)