Jön Orhan Pamuk!

Óriási örömmel és lelkesedéssel tölt el a hír, hogy a 2017-es Könyvfesztivál díszvendége a Nobel-díjas Orhan Pamuk, török író lesz! 

Forrás.

Bár már rettentő rég olvastam Pamuktól, annak idején teljesen beleszerettem az írásaiba. A fehér kastély illetve Az új élet nagy kedvenceim lettek, és Pamuk bekerült a nagyon-szeretem-írók kis piksziskéjébe. Iszonyatosan büszke voltam, amikor Nobelt kapott 2006-ban, nagyon jólesően töltött el a tudat, hogy én már előtte is kinéztem és kihalásztam őt magamnak. A Pamuk-olvasások azóta megszakadtak, de számos könyve itt várakozik a polcon, például A nevem Piros, a kétkötetes Hó, a Furcsaság a fejemben, vagy az Isztambul. De egy újraolvasás is jólesne azt hiszem. 

Most, hogy jön, egy dedikálást, egy kézfogást, és néhány elrebegett méltató szót sem szeretnék kihagyni, nagy élmény lenne (lesz!). :) 

Georges Simenon: Maigret csapdát állít

A Maigret és az egyes számú zsilipen kívül augusztusban jött még ki, szintén az Agave Simenon sorozatában a Maigret csapdát állít című kötet is. Ez kakukktojás, mert nem most jelenik meg először magyarul, mint a sorozat többi része. Ugyanezen a címen már megjelent korábban is, az új kiadvány apropója az, hogy elkészült belőle a film, amiben Rowan Atkinson játssza a híres felügyelőt, és aminek nagy részét Magyarországon forgatták. Nemrégiben leadták a tv-ben is, de akkor bevallom inkább csak fél szemmel néztem, tudtam ugyanis, hogy el is szeretném olvasni hamarosan.

A könyv borítóján maga Atkinson van, Maigret-ként természetesen. Szerintem egyáltalán nem üt el filmes borítóként ez a sorozat többi darabjától, abszolút beillik a sorba, és a színei is nagyon harmonikusak. 

A történetbe jólesően merültem bele, a már megszokott maigret-i nyomozás következett, de ezúttal egy rendkívül merész trükk is szerepet kap, csapdát állítanak a keresett sorozatgyilkos elfogásához... (tiszta Gyilkos elmék :)) A sajtó nagyszabású megtévesztése egy, az arcát eltakaró ember felvonultatásával és órákon át tartó zárt ajtók mögötti kihallgatásával talán meghozza a várt eredményt, és a gyilkos sértett hiúságában talán újra lecsap... De ezúttal nem lesz könnyű dolga, mert óriási csapatot mozgósít a rendőrség városszerte. 

A csapda pedig működik! Bár először úgy tűnik minden, ami Maigret kezébe kerül, csak egyetlen gomb és egy cérnaszál, ám mégis, a mi derék felügyelőnk néhány kupica kökénypálinka és pár korsó sör elfogyasztása után összerakni látszik a képet. Ekkor azonban ismét váratlan fordulat történik... 

 Régebbi borítók. 

Szerintem remekül felépített regény lett, klasszikus vonalakat követ, fordulatai bár lehet, hogy valamelyest kiszámíthatóak, mégsem válnak unalmassá. Imádtam azt, hogy a zsilipes könyv után most Maigret ismét "nyugalomban lehet", nincs mellette végig egy nagyon erőteljesen negatív szereplő, aki lehúzná, gondolkodhat, autózhat, sörözhet egyedül, vagy a már jól ismert kollégáival, Janvier-vel, Lucas-val, Lapointe-nel. Tetszett a sajtó embereinek szerepeltetése is, kíváncsiságuk, a csalira harapás... és hát persze Madame Maigret is előkerült. :) Ez a szegény asszony, mindig együttérzőn gondolok rá, hogy mennyit várja haza a férjét, aki unos-untalan csak hazatelefonál, hogy most nem megy mégse, vagy ha haza is tér, hát nem felhívják megint, hogy azonnal menjen vissza?! Szeretem kettejük kapcsolatát. Mindig megsajnálom őket, hogy milyen keveset vannak együtt, az ügyek miatt nem jutnak el nyaralni sem, aztán mindig fejbe kell kólintani magam: ehhem, ők csak regényhősök... :) 

Jelenet a filmből.

Értékelés: 10/9

Kiadja az Agave. Rendeljétek meg >ITT<! Csak 1710 Ft. :) 

Beszéljünk a szexről!

Forrás.

A Témázás ehavi témája a TABUTÉMA? - a felvilágosítókönyvektől a mamipornókig, vagyis igazán merészek és pikánsak leszünk (vagy nem), és körüljárjuk a szex témakörét a könyvekben. 

Az a helyzet, hogy az erotikus irodalmat, és a manapság divatos mamipornókat nem kedvelem, és nem is nagyon olvasok olyan könyveket, amikben szexkapcsolat, de akár csak a sima romantikus összejövünk - nem jövünk össze áll a középpontban. Engem ez a vonalvezetés untat, és ebben nagy szerepe van annak is, hogy a könyvekben megírt szex az esetek többségében egész egyszerűen esetlen lesz. Én olvasóként izgalmat, szenvedélyt és fülledtséget várnék az ilyen jelenetektől, és azt is, hogy ne legyen öncélú. Ne csak egy epizód, egy közbeiktatott jelenet legyen, mert ahogy mondtam, nekem az nem elég történetnek, hogy összejövünk és szexelünk. A szexualitás legyen része a szereplők közti dinamikának, valamerre mozdítsa el a kapcsolatukat, az egymáshoz való viszonyukat, alakítson valamit a cselekményen. Legyenek benne érzelmek, és legyen értelme, hogy ott van az a jelenet a könyvben, ne csak úgy lógjon a levegőben, csak hogy a szerző is kipipálhassa, na a füstölgő puskacső is megvan, mehetünk tovább.

Forrás.

A szexjelenetek sutaságát a nyelvezet is befolyásolja. Igaz, ami igaz, olvastam már angolul is nevetnivalóan gyenge és béna szexjelenetet - A szürke ötven árnyalatát felütöttem egyszer a könyvesboltban, és persze, hogy jó érzékkel Ana szüzességének elvesztésénél... Jaj anyám, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek rajta -, mégis magyarul lehet talán a legrettenetesebb szövegekkel találkozni... A magyar nyelv nem alkalmatlan arra, hogy szexisre vegyük a figurát, lehetne izgalmasan írni intim jelenetet, valahogy mégis egy technikai jellegű leírás benyomását kelti sok ilyen szöveg, annyira tele van szakszavakkal. Mert vannak szakszavaink, meg vannak csúnya szavaink, ééés ennyi. Nem mindegy, ugye, hogy kúrjál meg rendesen vagy fuck me in earnest...

Az az igazi vörösen lobbanó szenvedély, amit egy ilyen jelenettől várna az ember elég kevés könyvben köszön vissza. Lehet, hogy unalmas már a Moninggal való példálózásom, de ő az, aki tényleg tud jól írni ebben a témában, gondolok itt akár a Mac és V'lane közti izzásra, vagy a Mac és Barrons közti, itt-ott már-már harcba forduló szenvedélyre. A köztük lévő intim jeleneteknek már az elejétől fogva ráadásul komoly hatása van a cselekményre is - a kitörölt emlékek és a visszatérők... aki olvasta, tudja mire célzok. :) (Nima drágám, csókszi! :))
Mellesleg lehet némi humort is csempészni a témába, Moningnak ez is megy.

Forrás.

Az egyik vesszőparipám, hogy a szex mennyire jelen van a szépirodalomban is. avagy mennyire álszentek is a kardigános könyvek néha. Teljesen más a stílus persze és a kontextus is az ilyen könyvekben - viszont nem jelenti azt, hogy ne jelenhetne meg itt is az öncélúság, vagy furcsaságok, szemöldökemelős jelenetek. Szegény Jókai Annáról amíg élek a zacskók és a hímvessző archoz szorítása fog eszembe jutni - jajj! De a Problemszki szálloda, ami egyébként elég aktuális menekültügyi problémákra tér ki, szintén tocsogott a testnedvekben, és a "kandírozott pinában", ami (sajnos) nem egy rockegyüttes neve (Bill, eszembe jutsz!) :D Ó és hát a Selyemben is van orális szex, mit tagadjuk. Rendkívül szofisztikáltan persze.

A perverzió már kifejezetten zavar, van ami már egyszerűen túl sok. Egyszer még Neil Gaiman is kiakasztott, annyi sok perverz novellája volt a Tükör és füst című kötetében. Nem kéne minden novellába belerakni egy faszt, csak hogy ott ácsorogjon. 

Az agyam valahogy a bloodlust és a sexlust tárgykörét se tudja egymáshoz közel hozni, így eléggé undorodom a vámpíros kéjelgéstől, főleg a vérszívásban lelt örömtől, brrr. Kivétel volt a True Blood, aminek az első részét olvastam (eddig), és ott azért emlékeim szerint volt jó szex (a temetőben juj!), de annyira nem izgultak a vérszívásra (vagy csak halványulnak az emlékeim). 

De olvastam ennél kinkybbet is, pl. a Tizenegyezer vesszőt, amiből szerencsére nem sokra emlékszem, csak arra, hogy jesszusúristen, mi volt ez?! És aztán mint az atomcsapás jött a The Teratologist, amiben válogatott undorítóságok és aberrációk vannak, brr. Ennek ellenére volt azért története is, és emiatt azért volt értelme elolvasni - a Tizenegyezer vesszőről azt hiszem ezt nem lehet elmondani. 

A ma népszerű szürke és társai, meg az azok után született dominás, bilincselős és ki tudja még milyen könyvek helyett én ajánlom olvassatok inkább Emmanuelle-t, abban legalább szexi szex van, és valljuk be, most akkor a körítésért kell az a szexkönyv, vagy a szexért? 

Azt hiszem aki soha semmi szexes könyvet nem olvas, még az is találkozott szexes könyvvel, ha máskor nem, hát gyerekként valamelyik felvilágosító jellegű olvasmányában. Elég sok ilyen könyvet adnak ki, és szerintem van létjogosultságuk is, persze nem beszélgetés nélkül, de akkor is jó, ha van valami, amit egyedül is lapozhat a gyerek, és tájékozódhat. Persze manapság már két kattintás a neten a legkeményebb pornó is, szóval nem tudom álomvilágban élek-e, ha most a Peti, Ida és Picurit és A sehány éves kislányt emlegetem. :) Nekem ezek a könyvek voltak meg. Aztán később kaptam egy három részes, három korosztálynak szóló A férfi és a nő című könyvsorozatot. Teljes megdöbbenéssel fogadtam, amikor a szüleim megvették ezeket, mert azt hittem nekik lesz. :D :D :D Ezek emlékeim szerint jó kis könyvek voltak, mindenfélét elmeséltek, rajzos és képes verzióban is. Egy jó része persze rém ijesztőnek tűnt, de hát nem véletlen kell felnőni ezekhez a dolgokhoz. :)

Mindenesetre én abszolút pártolom a könyves segítséget a felvilágosításban, és bizonyára lehet manapság is találni jókat, vagy ha nem, hát elő kell kotorni azt a Peti, Ida és Picurit. :) 

Csatlakozni most is lehet bátran, senki ne pironkodjon! Lehet jönni saját poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben! Ha posztot írtok, akkor szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is! 

A többiek szexis-szexes posztjai: 

Nima, Zenka, Zakkant

Utóvéd (később csatlakozók): 

Bea, Nita,

És most megyek Nimához, remélem rakott a posztba bőven kiltes, avagy akár kilt nélküli pasikat is! :D ...

Forrás.

Rachel Joyce: The Unlikely Pilgrimage of Harold Fry

Harold, Harold, nem könnyítetted meg a dolgom...

Harold Fry elindul feladni egy levelet régi kollágájának és barátjának, Queenie Hennessy-nek, aki rákbeteg és egy hospice-házban haldoklik... Harold azonban elhagyja az első, majd a második postaládát is, és megfogalmazódik benne egy elhatározás: ő bizony elgyalogol Queenie-hez Berwick-upon-Tweedbe és Queenie meg kell hogy várja, Queenie élni fog! Harold átgyalogol fél Nagy-Britannián, sok-sok furabogár emberrel hozza össze a sors, sőt, egy időre a média is felkapja, és követőkre is akad, de a végén ismét egyedül róhatja a kilométereket. Az érdekesebb szál talán mégis közben Maureen, Harold otthon maradt felesége, és az a sok minden, amit a múltról, a kapcsolatról, közös életükről és a fiukról megtudhatunk...

Nem akarok sokat írni erről a regényről, mert annyira nagyon nem tudott magával ragadni és beszippantani, hogy ékes szóvirágokat csaljon elő belőlem. Nem tudom igazából egy középszerűnél jobbra értékelni, és ami dicséretre méltó, azt is leginkább a végével érdemelte ki. Meg kell hagyni, tényleg nagyon szép és megható történet, vannak benne megfontolandó dolgok és egyszerű, mégis zseniális gondolatok a megbánásról, szeretetről, az élet rövidségéről, gyászról és vezeklésről. De úgy örültem volna, ha ezt a könyvet mondjuk Fredrik Backman írja inkább... csak ez járt a fejemben (olyannyira, hogy bele is kezdtem Backman Britt-Marie-jába, ahogy Harolddal elbúcsúztunk egymástól, mert elkezdett hiányozni az a jó stílus...) Joyce stílusa nem tetszett igazán, száraz volt kicsit, és sajnos vagy 150 oldalt masszívan untam is, amiért eléggé tudok haragudni, és félre is akartam tenni emiatt a könyvet.

Amikor pedig a zarándokok csatlakoztak Haroldhoz, és lelassították, meg csupa felesleges hívsággal voltak elfoglalva és Harold nem volt képes nemet mondani, na akkor kifejezetten frusztált az egész.

Értékelés: 10/5,5 Vannak benne remek gondolatok, de valahogy szebben kellett volna megágyazni nekik. Ne az utolsó két fejezetben legyen csak jó egy könyv. Hiába szól vezeklésről, zarándoklatról, ettől még nem kéne olyan monotonul kattognia végig, mint egy metronómnak. És jó lett volna némi humort is belecsempészni.

Térkép Harold útjáról:

U.i.1.: A történet folytatása a The Love Song of Miss Queenie Hennessy. Még nem döntöttem el, de lehet, hogy mégis benevezek rá... Queenie életében maradtak azért még homályos foltok. Na, majd meglátjuk. 

U.i.2.: Erről a könyvről mindig a yachting shoes fog eszembe jutni, amiben Harold gyalogolt. Na meg a sebek és sebtapaszok tömkelege. :D

Georges Simenon: Maigret és az egyes számú zsilip

Nem múlhat el az augusztus Simenon megjelenés nélkül, és szerencsére idén is kijutott belőlük kettő erre a hónapra. :) Ezek közül elsőként a Maigret és az egyes számú zsilipet vettem kézbe. 

Fülszöveg: "Két férfit halásznak ki a Szajnából: az öreg tengerész Gassint, aki véletlenül esett a vízbe, mivel szokás szerint részeg volt, és egy gazdag kereskedőt, Émile Ducrau-t, akire késsel támadtak rá a parton, de ő váltig állítja, hogy nem ismerte fel a tettest. Másnap a sebesült a helyszínre küldött Maigret segítségét kéri a támadó felkutatásához. Maigret hamar megkedveli a keménykötésű, nyers modorú férfit, és elhatározza, hogy utánajár az ügynek.

Amikor Ducrau fiát holtan találják egy levéllel, amelyben bevallja, hogy ő támadt rá apjára, a felügyelő érzi, hogy másfelé kell keresnie az igazságot. Szokás szerint alaposan bejárja a helyszínt a nyomozás során, és Lucas segítségével próbálja kibogozni az ügy szálait az uszályok kikötőjének zárt világában."

Uszályok, hajóvonták, zsilipek, a kőtörő szüntelen hangjai a kikötőben, ahol egy éjszaka épp egyszerre kezd fuldokolni két ember... Az egyiknek szúrt sebe van, de nem emlékszik, hogyan és miért támadták meg, a másik csak simán részeg. Gassin és Ducrau ügyét persze Maigret kapja, aki épp a nyugdíjazása előtt áll, ez lesz az utolsó ügye. A munka vége olyan közel került, hogy csak annyit kell mondania: szerda. Addig és nem tovább. Meg tudja vajon oldani addig a bűntényt? A késszúráson kívül persze hamarosan akad még néhány akasztott hulla is, és zavaros családi viszonyok, eltitkolt gyerekek... 

Történetben ez egy kicsit gyengébb Maigret volt, de hangulatában erős: fojtó és zavaros, az ember úgy érzi közben, hogy ha nyel egyet hangosan, a szereplők hirtelen felé fordulva rámerednek majd a könyvlapokról. 

Ducrau számomra nagyon ellenszenves és idegesítő szereplő volt, és sajnos ő kapta a legtöbb teret. Nem tetszett a sok elsinkofált részlet, és az sem, hogy Maigret alig volt magában, egyedül. Valahogy hiányoztak a szokásos gondolkodós körei, mintha kicsit ki lettem volna zárva a fejéből - pedig máskor is ki vagyok, hiszen leginkább csak magában ötöl-hatol, mégis más volt most a helyzet. Ebből a szempontból rendhagyó Maigret, de nagyon feszült hangulatú, ami már inkább feszengő néha. 

A végén minden mozaik darabka a helyére kerül és egy szürreális vacsorajelenet, majd egy még szürreálisabb utolsó "séta" a zsilipek mellett pontot tesz az i-re. 

Értékelés: 10/6,5 Talán jobbat érdemelne, ebben a kicsit alacsonyabb pontszámban ugyanis benne van a saját kis Ducrau irányában érzett ellenszenvem és frusztráltságom is. Egy picit hasonlított a hangulat a Maigret és a flamand lányra, de annak jobban szerettem a cselekményét. 

Kiadja az Agave. Vedd meg >ITT<! 

A Maigret csapdát állítot olvasom már, és rájöttem, hogy még 5 másik pótlandó Simenonom van az Agavésok közül, amikre nagyon kíváncsi vagyok. :) 

Poszt-turkáló: Testünk nyelve

Forrás.

Nem olyan nagyon régen olvastam a hazugságok felismeréséről szóló Verj át ha tudsz! című könyvet, és ennek kapcsán eszembe jutott Allan és Barbara Pease testbeszédről szóló könyve, amit 2010-ben olvastam, és ami témájában-felépítésében hasonló volt, csak persze nem a hazugságokra volt kihegyezve, hanem mindenféle más árulkodó jelekre, gondolok itt akár udvarlási apróságokra, kézfogások jelentésére, gondolatainkról árulkodó kar- és lábpozicíókra. A poszt a freeblog fekete lyukában elveszett, ám most a poszt-turkáló rovat keretein belül visszahozom. :) 

Az eredeti bejegyzés 2010. 02. 28-án íródott. 

Testünk nyelve

Allan és Barbara Pease: The Definitive Book of Body Language című könyvével véletlenül találkoztam és bekönyörögte magát a kosaramba. Magyarul A testbeszéd enciklopédiája címen jelent meg.

A könyv 19 fejezeten keresztül kalauzol minket a test mozdulatainak néma, de sokatmondó világában. Az alapok elmagyarázás után a kézmozdulatok, kézfogások típusait mutatja be és részletezi jelentésüket, majd ugyanez következik a mosolygással, nevetéssel, a kar és láb, illetve a szem (és nem utolsósorban a pupillák :)) árulkodó jeleivel kapcsolatban. A különböző kultúrákban eltérő jelentéssel bíró kézjelekről is képet kaphatunk a kulturális különbségek fejezet segítségével. Ezen túl fejezetek szólnak az udvarlási gesztusokról, a perszonális terek nagyságáról, irodai elrendezésekből és magasságkülönbségekből adódó lehetséges feszültségekről, valamint a leggyakoribb együttesen használt gesztuscsoportokról. A könyv végén egy teszt segítségével meggyőződhet az ember arról, hogy hasznosított valamit a 400 oldalas okításból. :)

Az egész könyv telis-tele van képekkel - részben egyszerű rajzokkal, részben pedig hírességek fotóival. Főként politikusok köszönnek vissza az oldalakról, így többször találkoztam Bush-sal, Tony Blair-rel, Hitlerrel, Marilyn Monroe és Kylie Minogue is többször feltűnnek. :) Természetesen a témából fakadóan ez a sok kép szükségszerűen kellett is, különben az ember belebolondulna a sok szövegbe (mert tanulmányszerű az egész), és persze így roppant egyszerű mindent elképzelni, és azonosítani a saját életünkben is előforduló hasonló szituációkkal és testhelyzetekkel.

Alapjában véve a könyv nagyon hasznos, és rengeteget tanít, hozzáteszem, jól is csinálja, mert azon kaptam magam, hogy tényleg hasznosítani próbáltam amiket leírt. De ennélfogva nem egy könnyű olvasmány olyan szempontból, hogy nem annyira jó nagy falatokban behabzsolni - legalábbis szerintem, hanem csak szép lassan, hagyni feldolgozódni, mert ha átfut rajta az ember, akkor nem sok marad meg.

A legjobb fejezet szerintem az udvarlással kapcsolatos, nemek közötti különbségekre rávilágító volt, amiben ecsetelték a hölgyek kifinomult csábítási-jelzési eszköztárát, majd a férfiakét viszonylag gyorsan elintézték, hogy ne számítsunk ilyen részletekre náluk - és valóban: utána kb. három gesztus felsorolásával véget is ért a dolog, amiknek persze nagyrészt az ágyék hangsúlyozása volt a lényege az öv markolászásával, az övbe dugott hüvelykujjakkal, kulcscsomó lengetésével a nevezett hely előtt. :)

"When it comes to courtship rituals, most men are as effective as someone standing in a river trying to catch fish by hitting them on the head with a big stick."

A bevezetőt kicsit untam, és a könyv során nekem túl sok volt az üzleti szituációkra vonatkozó tanács, utalás, és a konkrétan irodai viselkedés, iroda elrendezése stb. Az egészet túl az üzleti életre hegyezték ki, ami persze nem baj, itt lehet talán a legjobban taktikázni a testbeszéddel, de kellene több hétköznapi szituáció is.

Több helyen előjönnek a történeti-történelmi és evolúciós biológiai magyarázatok és utalások, ami nagyon tetszett. Például a római korból ered az a kézfogás, amikor a két fél a csuklónál szorítja meg egymás kezét, összekulcsolva magukat, mintha esküt tennének. A titok emögött pedig nem más, mint hogy egymás ruhaujjába rejtett fegyvert, kést kerestek. :)

Jó volt az is, hogy sok kísérletről számoltak be konferenciákon, előadásokon gyűjtött adatok alapján, és különféle állatkísérletekkel is színesítették a beszámolót. Nagyon tetszett a madarak tollazatával kapcsolatos megfigyelés, amikor is befestették a nem-domináns madarat domináns színűre, a dominánsak mégis széttépték, mert testbeszéde ugyanolyan gyengeséget mutatott, mint a festés előtt. Ha azonban tesztoszteront is fecskendeztek az állatba és az az új tollazatával együtt magabiztosabb járással, és egészében magabiztosabb fellépéssel állt elő, a korábbi dominánsak meghunyászkodtak előtte.

Az emberi kísérleteknél a legjobban a kulturális különbségekről írt rész tetszett, hogy hogyan is variálódik az ember személyes terének nagysága, és hogy igyekszik ezt védeni. Japánok és amerikaiak az eltérő méretű perszonális tér miatt tárgyaláskor, beszélgetéskor kész táncot lejtenek: a japán mindig közelít, az amerikai távolodik. Mindez (állítólag) felgyorsított videofelvételen úgy néz ki, mintha keringőznének, és a japán vezetne. :)

Forrás.

A könyv végén a teszt képeket mutat, amin meghatározott számú gesztust kell felismerni,és ezeket összeszámolva értékelhetjük, mennyire voltunk szemfülesek. Nekem nem igazán tetszett ez a rész, mert több mint 100 dolgot kell számolgatni összesen, és az ember elveszti a lelkesedését, meg a számolásban is megzavarodik ha nincs épp nála toll. Plusz néha olyanokra is ki akart lyukadni amire inkább csak következtetni lehetne a kép alapján, de nem igazán látványos.

Régebben a testbeszédet is a tenyérjóslás és álmoskönyv féle tudományok közé soroltam, de rájöttem, hogy sokkal több alapja van az egésznek és akár nagyon jól hasznosítható néhány élethelyzetben. Ami külön örömet okozott, hogy a leírt információk alapján rájöttem, hogy éveken át anélkül, hogy igazán tudtam volna róla, milyen jó testbeszéd stratégiákat folytattam vizsgahelyzetekben. :D

Forrás.

A könyv utolsó oldalai feltették a kérdést, ami bennem is megfogalmazódott, hogy vajon nem zavaró-e ha az ember nagyon beleássa magát az ilyesmibe, és folyton figyelni kezdi mások mozdulatait, meg a sajátját is persze, de végül a könyv is oda lyukadt ki ahova gondolatban én: hogy egyrészt nem mindig használja ezt az ember úgy, hogy teljesen totálisan végiggondolja, másrészt az agyunk eleve képes a testbeszéd értelmezésére (a nőké sokkal jobban mint a férfiaké), és csak egy kis pluszfigyelem kell néha. Ha pedig előre készülünk állásinterjúra saját testbeszédünk átgondolásával abból csak profitálhatunk. És az sem utolsó szempont hogy az ok-okozati összefüggés révén, ha bizonyos tartalmat sugárzó testhelyzetet veszel fel, olyan testbeszédet használsz, el is kezded magad úgy érezni, ahogy azt mutatni próbáltad. Tehát még saját magát is becsaphatja az ember, és nyitottabbá válhat mondjuk egy beszélgetés során. :)

Meg kell még jegyeznem, hogy a könyv külsőleg nagyon szép (a legfelső lila borítójú birtokosa vagyok, élőben szépen csillognak az arany részei :)), és bár papírkötésű, a cím- és hátlap kicsit keményebb papír, így jól bírta nagyon a gyűrődést, pedig sokszor vittem táskában, buszon. :)

A szerzők. Forrás.

A szerzőpárnak sok könyve jelent már meg magyarul is. Kíváncsi vagyok azokra amelyek a nemek közötti különbségeket ecsetelik, pl.: Why Men Lie and Women Cry, Why Men Don't Listen and Women Can't Read Maps, Why Men Don't Have a Clue and Women Always Need More Shoes. :D 

A The Definitive Book of Body Language ahogy véletlenül észrevettem ma, teljes terjedelmében megtalálható online, a fotókkal és rajzos illusztációkkal együtt.

Értékelés: Sokat gondolkodtam rajta mennyit érdemel... Végül egy 10/8-ra lyukadtam ki, mert hasznosnak, jónak találom, de fájlalom a business-orientáltságot, és voltak számomra unalmasabb fejezetek is. mindenesetre azt hiszem jó befektetést csináltam a könyv megvételével, biztos vagyok benne, hogy időről időre forgatni fogom, és használni az információit.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Már 2010-ben is ugyanaz zavart az ilyen típusú könyvekben úgy látszik: a business-orientáltság. :) Az üzleti életre hegyezik ki a mintahelyzeteket, pedig sok más szituációban is használható, és hát nem mindenki folytat feszt tárgyalásokat egy irodában. Na sebaj. 

Meglepődtem magamon, hogy vajon miért írtam, vagy miért gondoltam azt, hogy a testbeszéd elemzése az álmoskönyv és tenyérjóslás kategória... :D Néha ezért is jó régebbi posztokat olvasni, az ember rácsodálkozhat önmagára is. 

A könyvet újra elő akarom venni, ha másért nem, kicsit nézegetni, tényleg egy nagyon szuper testbeszéd összefoglaló, ami rengeteg szituációra, gesztusra kitér. 

Poszt-turkáló: Nóra

Forrás.

Régen volt már poszt-turkáló rovat, de most épp nincs befejezett könyvem, csak sok megkezdett, így hát beillesztek egy régebbi, 2010-es olvasásról szóló bejegyzést, méghozzá Henrik Ibsentől a Nórát. Igaz ugyan, hogy valakinek valami nagyon mást ígértem meg, hogy hamarosan átmentek a freeblog elveszett posztjai közül... Ami késik nem múlik. ;)

A Nóra nagyon jó élmény volt, ez a kis csúnya barna füzetke, amitől nem vártam semmit, egyszerűségében volt nagyszerű. Az eredeti poszt 2010. 02. 09-én íródott. 

Henrik Ibsen: Nóra

Ritkán fogok klasszikust a kezembe, mivel a tanulmányaimhoz se tartozik hozzá, hogy kötelezőim legyenek, és mivel mindig úgy vagyok vele, nekem nem kell ez a komolykodás. :) Hogy Nóra mégis hogy talált rám, egészében a véletlen műve. Egyszerűen itt volt a polcon. Igaz, hátul, de akkor is. Nem tudom hogy került ide, vagy hogy nem került innen el az eddigi polcpakolások során. Vékony is volt, szimpatikus is volt, gondoltam nem lesz belőle baj, ha fogyasztok megint egy kis echte szépirodalmat. Főleg az Ahern-féle tingli-tangli (Cecelia Ahern Thanks for the Memories) után esett jól a kicsit komolyabb hangvétel, meg hogy nincs szanaszét húzva a történet, hanem röviden-tömören, de velősen és ami még fontosabb, jól van megírva.

A Nóra egy polgári család néhány napjának története. Torvald az ügyvéd, Nóra a feleség, három gyerek, dada. Nóra a mű elején tipikus pénzköltő libaként tűnik fel - legalábbis nekem ez volt a benyomásom. Butuska, csacska, felszínes. Torvald becézgeti, szeretgeti - vagy csak "táncoltatja"? A képbe hamarosan betoppannak Lindéné, egy régi barátnője Nórának, Krogstad egy kétes ügyleteiről elhíresült másik ügyvéd, és Rank doktor, a család barátja. Plusz egy szoba itt-ott egy asztalkával, székekkel, jópár ajtóval - ahol igen nagy a mozgás. És ennyi elég is, semmi cicoma, semmi mellébeszélés, csak a dráma. 

A bonyodalom abból adódik, hogy Nóra annak idején pénzt szerzett, hogy beteg férjével elutazzanak Olaszországba, éghajlatváltozás miatt. A férj úgy tudja a pénz Nóra apjától volt. Igazából azonban Nóra Krogstaddal paktált le annak idején, és bizony befeketítette picit a kezét. Mit is keres most Krogstad náluk? Mi lesz, ha kiderül a mocskos ügylet? Torvald hogy fog reagálni?

A történet végén a csavar igazán meglepett. Jó volt mindenféle előismeret nélkül leülni ezzel a könyvvel, végigélvezni, és még a fordulatról se sejteni semmit. Élveztem Nóra kibontakozását, a machinációkat, az egész cselekményt, és hogy teljesen színházi előadásként láttam magam előtt.

Ahogy olvastam róla, az eredeti cím Babaház, ami tényleg találó, de én a magam részéről ki vagyok békülve a Nórával is. Szeretem ha ilyen egyszerűen odavágják elém a címet. :)

Kedvenc idézet:

"– Igen, látja, vannak emberek, akiket a legjobban szeretünk, és mások, akikkel a legszívesebben vagyunk együtt."

Ibsen a Wikin: ITT.

Értékelés: 10/10 Rövid, komolyságában is könnyen emészthető, érthető, meglepő, egyszerű és nagyszerű.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A cselekmény már megfakult nagyon, de a hangulat megmaradt bennem. És a váratlan öröm is, hogy egy ilyen kis rejtőzködő kincsre bukkantam a polcunkon.
Ti hogy álltok Ibsennel? :)

Very Good Lives

J.K. Rowling: Very Good Lives

Nagyot néztem, amikor megláttam ezt a könyvet, cirka egy éve, mert azt hittem, lemaradtam egy újabb Rowling regény érkezéséről, de nem erről volt szó. Ez a kis könyvecske egy avatási beszéd szövege teljes egészében, amelyet a mi Rowling anyánk mondott a Harvardon, 2008-ban. 

A beszéd videón is megtekinthető, például >itt<, vagy >itt< a szöveggel együtt. Hogy miért jó papíralapon kiadni-megvenni-elolvasni egy 20 perces szöveget, ami az interneten amúgy is elérhető? Azért, mert igazán odatették magukat a kiadványt készítők: igényes, minden szövegrészhez odaillő rajzokkal illusztrált kötet született, igazán öröm lapozgatni. A fehér alapon piros betűs védőborító alatt piros alapon fekete diplomasityakok vannak. :) Persze a belbecs is értékelendő, egy ilyen inspiráló, empatikus, okos, mégis humoros beszédet élvezet magaménak tudni nagy kedvencemtől kemény kötésben is, nem csak egy kattintható videó formájában. 

Jó beszédet mondani piszok nehéz. Akinek valaha kellett már írnia és előadnia bármi beszédet a nagyközönség előtt, és nem döntött úgy, hogy beéri a közhelycsattogtatással, az tudja ezt. Úgy beszélni, hogy az nem csak hogy ne legyen unalmas - ez önmagában kevés -, de megérintse a hallgatóságot, valamiféle katarzist hozzon magával a végére, és nyomokat hagyjon, még ha azok nem is mondatok, vagy szavak, hanem csak impressziók, nagyon-nagyon nehéz. Szerencsém volt egy remek szónokhoz életemben - sajnos már nem él -, akinek a beszédein csüngött mindenki, és akit emiatt nagyon szerettem. Rowling is kiválóan beszél, és nagyon szépen építette fel a végzős harvardi diákok számára szánt beszédét. 

Forrás.

Külön szeretném kiemelni az alcímet - The Fringe Benefits of Failure and the Importance of Imagination -, ami a szöveg két alappillérét, és így fő üzenetét emeli ki, és így hathatósan tesz azért, hogy később is beugorjon majd Rowling szavainak sava-borsa. 

Rowling nem követte el azt a hibát, hogy általánosságokban beszélt volna. Magából, saját életéből, saját kudarcaiból, sikereiből építkezett a beszédben, mégsem csak róla szólt. Nem követte el azt a hibát, hogy a sorsáról prédikáljon - csak mesélt, csak beszúrt tényeket és gondolatokat saját döntéseiről, félelmeiről, érzéseiről. Nem követte el azt a hibát sem, hogy túlságosan rápörögjön a nagy mű, a Harry Potter sikerére. Néhány utalásban, és mondanom sem kell, stratégiailag jó pontokon szőtte csak bele a varázslatot a mondókájába. Nincs túlterhelve idézetekkel, bölcseletekkel, zárószava, és így az "útravaló" pedig nemesen egyszerű lett: "I wish you all very good lives." 

Rowling egy rendkívüli nő, ez ismét bebizonyosodott. Vagy inkább egyszerűen csak újból megerősítést nyert. :) 

Forrás.

Szó-tár a beszédhez: 

- commencement address: avatási beszéd

- extol: magasztal, dicsőít

- quixotic: donkihótei (jujjjdecsúnyaezígy!!!), fantasztikus, fellegekben járó

- quirk: csípős megjegyzés 

- anvil: üllő

- vocational: szak-, szakmai

- entail: maga után von, vele jár

- caprice: szeszély

- attain: elér, elnyer

- adversity: balsors, csapás, viszontagság

- vicissitude: baj, viszontagság, forgandóság

- temerity: vakmerőség

- humbling: megalázó, megszégyenítő 

- collude: összejátszik, lepaktál

Tapicskolás és bratyizás - csalódtam Csernusban

Csernus Imre - Pampuryk Péter: Felnőtt húsleves

Istenem, de jó, hogy vége, hogy nincs több lap - ez volt az első gondolatom, de már a közepétől gyorsolvasva próbáltam pörgetni, keresve a velejét, az értelmesebb részeit, és azt, ahol a szokásos Csernust kaphatom, kicsit mindig más nézőpontból, mindig valami kis új apróságra rávilágítva... De csalódnom kellett. Csalódott vagyok, hogy ezt könyvként kiadta a kezéből, és csalódott vagyok az emberben is egy kicsit, mert amit magáról mesélt az sem volt ebben a pár fejezetben szimpatikus. Tönkrement a kapcsolata, amiben nem látta pont azokat a tipikus hibákat, amiről osztja az észt? És úgy mellékesen félrekefélt? :D Hát ez nem esett jól, csúnya karcolásokat ejtett a róla kialakult idealizált képen, ami a fejemben élt, szóval ezt a könyvet igyekszem majd nagyon gyorsan elfelejteni. Emberből van persze, meg hibázik, meg tanul a hibáiból, oké, de mégis úgy éreztem, ezt kár volt kiteregetnie, főleg ennyire röviden és pőrén. 

A könyv az Élet- és ételérzések alcímet kapta, és emiatt egy jó kis gasztro-utazásra is számítottam. Nos, néhol valóban csorgott a nyálam, de mégis elég haszontalannak éreztem ezt az egész koncepciót, sőt hibásnak. Ti élvezitek azt, amikor valaki beszélgetés közben elmond full egy-egy receptet? Engem ki lehet vele kergetni a világból... Teljes oldalnyi receptek is be vannak szúrkodva, amiket megvallom őszintén az első három után úgy ugrottam át, mint a sicc. Most konfitálásról akarok én olvasni, vagy imádott dokim pszichologizálásáról? Utóbbiról akartam volna, de ebből vajmi kevés volt sajnos. 

Nagy hibája a könyvnek ez az irtózatos lusta, lapos, végtelenül unalmas egymással bratyizás, amit előadnak itt ezek a férfiemberek... Meggárgyulok a beceneveiktől is, irritál ez az egész Pampi, Csuti, brrr, nem tudom, de kiráz a hideg tőle. Párbeszédes forma, ami szinte mintha tényleg szerkesztetlenül került volna bele, úgy, ahogy egy-egy borozgatás, evés-ivás közben dumáltak. Most őszintén, mindannyiunkban lenne annyi önkritika szerintem: egy baráti beszélgetés minden sorának papírra vetett kivonata ugyan ki a kutyának lehet érdekes ilyen részletességgel? Még azoknak sem, akik a beszélgetés résztvevői voltak. Ezt átélni jó csak, megélni, abban a pillanatban.

Arról nem is beszélve, hogy én eddig azt hittem, nem idegesít a dőlt betűs szöveg, de rájöttem, ha egy, vagy netalántán két egész oldalnyit, illetve hosszú bekezdésnyi részeket kell dőlt betűsen olvasnom, azt nagyon nem komálom. Amikor nem Csernus beszél, vagy nem recept van, akkor mind dőlt betűs... -.-'

Az elején még elkezdtem jelölgetni benne, aláhúzogattam részeket, de az első 30-40 oldal után már szinte semmit nem találtam benne, ami erre lett volna érdemes. És azokat a szamárfülezett részeket nincs is kedvem kiírni sem, a könyv többi része ugyanis elrontotta a szájízem. Tapicskolás volt ez a langyos húslevesben. Becsületből fejeztem be, meg mert várólista csökkentős volt... 

Most egy darabig szerintem nem olvasok Csernust, utána majd gyógyítom sebeimet valamelyik remélhetőleg jobban sikerült könyvével (A nő - Csajsziknak, A férfi - Srácoknak).

10/3

Elválasztott címek

Eddig azt hittem, csak a felkiáltójeles címek idegesítenek valamiért a könyveken - furcsán hat számomra, ha egy felszólítás a cím -, de a friss trendeknek köszönhetően rájöttem, hogy van valami, ami sokkal rosszabb ennél is, nevezetesen az elválasztott címek a borítókon. Miért jó ez? Töredezett és csúnya lesz tőle a szöveg, szétesik, pedig jók a színek, a tipográfia... 

Ti mit szóltok az elválasztáshoz a borítón? 

Jonas Jonasson: The Girl Who Saved the King of Sweden

Jonas Jonassonnal 3 éve ismerkedtem meg, és menthetetlenül beleszerettem a 20. század történelmén átívelő százéves emberes történetébe. Azóta kacagtam már Gyilkos-Anders képtelenségein is, és most végre sorra kerítettem a "köztes" kötetet is. :) 

A könyv magyarul Az analfabéta, aki tudott számolni címet kapta (és egy ismételten csak szörnyű borítót, de legalább passzol a többi közé - szerencsére nekem angolul van meg), ami meg kell hagyni szerintem sokkal jobban illik hozzá, mint a királymegmentős verzió, mert akkora királymegmentésről azért nincs szó. De lehetett volna akár Az atombombán ülő lány is. Jelzem a címben levő "lány" nem ijesztett el az olvasástól, lévén, hogy nem thrillerről van szó, és hogy Jonas Jonassonban volt azért már bizodalmam. :) 

A százévest nem érte utol, ötleteiből valóban merítkezett, felépítése, vonalvezetése néhol hasonló volt, humorában, fordulataiban viszont inkább Gyilkos-Anderses volt. Szóval kicsit ilyen is, kicsit olyan is, de a története nem volt olyan erős, mint az előbbié, a humora nem volt olyan gyilkos (haha), mint az utóbbié. Valahol középen parkol, és sajnos emiatt felejthetőbb is, úgy érzem.

A főhőse Nombeko Mayeki, az analfabéta, akinek valóban zseniális matematikai tudása van elmaradott körülményei ellenére, és aki a latrináknál kezd Dél-Afrikában, aztán a Pelindaba központba kerül, végül pedig Svédországba, mindezt úgy, hogy igazából hivatalosan nem is létezik. Ó, és szert tesz egy atombombára is, ami hogy, hogy nem, feleslegben volt (mondom én, ő tud számolni, mások nem). 

Megismerkedik Holger Eggyel és Holger Kettővel, a mindig dühös Celestine-nel, Kína és Svédország vezető politikusaival, és egy grófnővel is, aki talán igazából nem is grófnő. Nyomokban előfordulnak még hamisított vázák, kínai testvérek, lopott rendszámtáblák, fogak helyén eldugott gyémántok, véletlenül elsülő pisztolyok, óó, és combokba állított ollók is! Egy pirinyót rejtőjenősen hangzik így ömlesztve. :)

"The difference between stupidity and genius is that genius has its limits."

Amint az látszik ebből a rögtönzött összeállításból, egy jó nagy sületlenség az egész, persze abszolút humorosan és jó stílusban előadva. Sok szerencsétlenkedés egy rakáson, nem létező emberek és nem létező atombomba problematikája, valamint fejetlenség minden mennyiségben. :) A rákészülést elég hosszúnak éreztem, a könyv maga is kicsit túlnyújtott, de a történetben is azért sok év-évtized telik el, mire egyről a kettőre jutnak. 

Hektikus és vicces, mégis a végére egy kicsit kifulladt. 

10/8

Érdekes szavak, kifejezések: 

opine - gyanít, vél, gondol, véleményt nyilvánít

joist - gerenda, födémgerenda, kötőgerenda

halibut - lepényhal
lie fallow - ugaron hagy, parlagon fekszik, parlagon hagy

Ez volt idén a 8. várólistacsökkentős könyv, amit elolvastam. :) 

Török bonbon

Ez a három török könyvecske a Napkút Kiadó standjánál rabolta el a szívem, rögtön ahogy elkezdtem nézelődni az idei Könyvhéten. Mivel menten beléjük szerettem, én is elraboltam őket magamnak, otthonra. Sokáig nem halogattam az ismerkedést, mindet beterveztem most őszre, és gyorsan el is olvastam őket. 

Aytül Akal: Léggömbök a magasban

Aytül Akal nagyon érti és érzi a gyerekek világát. Remélem több művét is megismerhetjük majd magyarul. A történetek kedvesek, szívhez szólóak, néhol tanulságosak is, de nem erőltetetten.

Barátság, testvéri szeretet, szülőkkel való konfliktusok és megoldásuk, nagyszülők és a fejlődő technológia egyaránt előkerülnek témaként ezekben a rövidke kis fejezetekben.

Az illusztrációk zseniálisan jók, illenek a kötet hangulatához. Még az oldalszámok is apró lufikban csücsülnek. :)
Kedves, hangulatos kötet.

10/10

Solmaz Kâmuran: A szerelem fogságában

Ez a könyvecske teljesen más jellegű volt, komolyabb és komorabb is. Szürreális képzelgések szürreális képekre festve. Érdekes élmény volt, de sokszor abszurd, elvont. Reménytelen, beteljesületlen szerelmek sora ez a könyv. Három történet van benne, az elsőben egy narancs és egy férfi, a másodikban egy légy és egy nő, a harmadikban pedig egy férfi és egy nő szerelme kerül a középpontba, vagy sokkal inkább talán az egymás iránti vágyódásuk, aminek foglyai.
Nem annyira nyerte el a tetszésemet, mint vártam, komorsága rám telepedett, egy picit mást vártam tőle. Illusztrációit nagyon szeretem, Nevin Hirik munkáját dicsérik.

10/7,5

Gülsevin Kiral: Ellopják Isztambult!

Ez volt az első könyvecske, amin megakadt a szemem a standnál, mégis végül ez lett a legnagyobb csalódás. 8-10 éves fiúcskáknak ajánlom esetleg. Elég kidolgozatlan, felületes, hiteltelen történet. Ellopnak benne egy kupolát, egy hidat, egy tornyot és még csak meg se tudjuk, hogy ez a képtelenség mégis hogy történt, vagy hogy a visszaszerzésük hogy zajlik. Erőltetetten próbálja tanítani a világ földrajzát, de nevetségessé válik vele. Szánkba rág néhány rettenetesen alapvető információt egy-egy országról vagy városról, és akkor ott áll a felnőtt nyomozó is az állát vakargatva, hogy hmmm, vajon mi lehet ez a hely, ahol gondolával közlekednek... -.-' Fel akarja hívni a történelem szeretetére, a város ismeretére, műemlékvédelemre a figyelmet, de kissé didaktikusan teszi ezt.

A nyomozás maga nevetséges, a vége pedig végképp összecsapott.
A design viszont remek, imádom a borítóját, és a fejezetcímeknél vannak itt is apró illusztrációk. :)

10/4