Márciusi zárás

Avagy: lássuk mivel gyarapodott a könyvtáram márciusban.

Két részre tudom bontani ehavi garázdálkodásomat. Az első az Alexandrában történt, ahonnan négy könyvet zsákmányoltam: 

David Nicholls: One Day - nemrég adták a tévében a filmadaptációt, és bár csak részleteket láttam belőle, nem egészben, de tudom, hogy kell nekem ez a szép, egy életen átívelő szerelmes történet.

Dr. Csernus Imre, Kígyós Éva, Popper Péter: Titok, elhallgatás, őszinteség - egy újabb mesterkurzusos könyv, amiben a Doki is szerepel, meg ráadásként Popper Péter, akiről nemrég derült ki számomra a Szeretők című könyv kapcsán, hogy szeretem olvasni amit ír. 

Dr. Csernus Imre, Mohás Lívia, Popper Péter: Egészséges egyén-beteg társadalom? - és mégegy :D

Ray Bradbury: We'll Always Have Paris - sokat hallottam már a nevét, és novellákhoz támadt kedvem. 

A másik adag a Bookdepositoryról származik, 10%-os kuponos kedvességgel. :) 

Irene M. Pepperberg: Alex and Me - egy igazán érdekenek ígérkező könyv egy nagyon okos papagájról; ember és állat kapcsolatáról, állati intelligenciáról. 

Gail Carriger: Etiquette and Espionage - igenigenigen! :) Gail Carriger újabb sorozatának első része, ami szintén steampunkos, iskolában játszódik, és nagyon gyorsan sorra fogom keríteni. :) 

Jaycee Dugard: A Stolen Life - ezt a Room miatt vettem meg, ezúttal igaz történetet olvashatunk egy bezárt életről, memoár formájában. 

Mons Kallentoft: A Midwinter Sacrifice - magyarul is most jelent meg Véres tél címen. Kell már olvasnom valami jó kis vérfagylaló skandináv krimit :) Persze mire eljutotok ide is... és ezt is bizonyára jobb lenne télen olvasni (bár amilyen időjárásokat produkált a március...)

Egy ajándékkötetet is kaptam, méghozzá Csengától, amolyan korai húsvéti ajándéknak aposztrofálva :)) A könyv nem más mint Alessandro D'Aveniától a Fehér, mint a tej, piros, mint a vér. Érdekelt már egy ideje, és kívánságlistás is volt. Nagyon köszönöm itt is mégegyszer. :)

A pályaudvari olcsón árult könyveknek nem tudva ellenállni 990-ért pedig beszereztem Carrie Ryan-től a Kezek és fogak erdejét is az utolsó márciusi napokban. Nem sokat tudok róla, meglátjuk szeretni fogom-e én is. Mindenesetre a címe jó ;) 

Ennyi volna. 2013-ban eddig ebben a hónapban jön ki legmagasabbra a mérleg: 10 könyv, 4 teljes áron, 4 10% kedvezménnyel vásárolva (de ugye a bookdepo eleve olcsóbb minden másnál), 1 eleve nagyon olcsón véve, és egy ajándék. 6 angol nyelvű és 4 magyar. :) 

Pi élete a vásznon

Sikerült! Annyi év halogatás után sikerült úgy eljutnom a könyv elolvasásához, hogy még éppen játszák a filmváltozatot is a moziban. Persze 3D-ben néztük, hiszen ezt úgy érdemes. 

Hmm, lássuk csak. Pi élete a vásznon. Kicsit megvagdalva, kicsit kiszínezve, de alapjaiban ugyanaz a csodálatos és egyedülálló történet, ami megmozgatja a gondolataidat. Azt ígéri hinni fogsz tőle istenben, de nem muszáj ehhez a képhez ragaszkodni, és nem is kell a vallásos vonulatra nehezedni, csak engedni, hogy átjárjon ez a furcsa élettörténet. 

A Pi-t alakító színészek fantasztikusak voltak. Különösen az idősebb Pi-t játszó Irrfan Khan hatalmas szemeivel, művészfrizurájával, félmosolyával. 

Amikor elkezdődött a film, a kezdeti képváltások és vágások nem tetszettek, de utána már jónak éreztem így a mesélést, csak meg kellett szokni. A történetből nyilvánvalóan kimaradt egy-két dolog, kicsit hiányoltam az állatkerti részeket - vagy csak nekem volt kevés, lehetséges, és a három vallási vezetőt az állatkerti találkozás  jelenetében, bár erről tudtam, hogy hiába számítok rá. 

Az, hogy egy csipet szerelmi szálat tettek a filmbe, nem zavart, de különösebben nem is változtatott semmin. Ez a sztori ugyebár, nem erről szól. 

Irrfan Khan, mint Pi Patel

Nem tudok róla összefüggően írni azt hiszem, csak csaponganak a gondolataim. Találhatnék benne apró kifogásolnivalókat, például, hogy kimaradtak a teknősök és teknőspáncélok, és hogy nem is borult a kétszersült az óceánba, de ezek mind olyan kis semmiségek, hogy nem bánom, mert az egész filmélményt együtt csak úgy tudom jellemezni: tökéletes az adaptáció. 

Richard Parker... És az összes állat - hihetetlenül élők voltak. Bizonyisten, nem tudom megmondani, melyik jelenetekben voltak animálva és melyik pillanatban nem. Egy-egy árulkodó momentumon túl semmi olyan, ami a szokásos balga módon súlytalanná tenné az animálandó állatot (ld. dinoszauruszok a filmeken, akik mintha pillesúllyal repkednének félig a föld fölött...). Modern, hibátlan trükkök. 

Nem vitték túlzásba a 3D kihasználását, és ennek örültem. Repkedtek itt-ott állatok, dolgok, szépek voltak a térbeli helyzetmegoldások, de nem kellett mindenhol a 3D hatást "figyelni", "észlelni", ha értitek mire gondolok. 

Tetszett, hogy Richard Parkert is megviselte a hánykolódás - bundája elvesztette a fényét, szemei nem csillogtak úgy, lesoványodott. Realisztikus volt.

A hajótöréskor görcsben volt a gyomrom, olyan hatásosra sikerült. Mint a Titanic elsüllyedése, vagy a Számkivetett c. film szörnyű képei a repülő lezuhanásakor, és a tengerben vergődésről... Ez pedig nagy elismerés tőlem, hiszen a másik két említett film nagy kedvencem. Tapintható volt a vihar, a félelem, a feszültség.

!!! SPOILER !!!

Kicsit megijedtem, amikor a mentőcsónakos jelenetnél hirtelen ott volt a szakács, és féltem, hogy már az elején ellövik a poént, de ez szerencsére csak jelzésértékű volt, azok számára, akik már ismerik a története(ke)t. A szakács eltűnik és már esik is a csónakba a zebra. Szürreális képek jöttek, amik elvarázsoltak teljesen. 

A film végén, amikor Pi mesél a japánoknak, nem tudtam hirtelen, mi lenne jobb, ha a narrálása közben mutatnák is mindezt a szereplőkkel, vagy nem, de végül úgy döntöttem így volt jobb. Így adták meg ugyanazt a lehetőséget, hogy mi dönthessünk, ugyanabban a formában, ahogy a könyvben. Nincs kép, csak a mesélés.

Amikor ezután visszatérnek Pi-hez és az újságíróhoz, volt egy perc, amíg azt hittem rosszul zárják majd, nem jó, nem stimmel. Amikor Pi elkezd sírni és az újságíró azt mondja nem tudja mit mondjon. 

De szerencsére tökéletesen helyrebillent minden. Megkérdezte Pi, amit kellett, megkapta a választ, és jött a várt "Így van ez Istennel is."... Majd a belepillantás a japánok jelentésébe. És megérkezik a család. 

Hogy is volt? Mert "ennek a történetnek a vége jó."

Nem tudok mást mondani rá. Tökéletesen sikerültek ezek a kulcsjelenetek. Néhány mondattal fordítottak egyet mindenen - Yann Martelé persze az érdem. 

!!! SPOILER VÉGE !!!

A moszatsziget fantasztikus volt. Imádtam nézni. Ha csak ezt mutatták volna egy fél óráig még, akkor is imádtam volna. Zöld, zöld és zöld, manguszták, halak, tavak... A csábító paradicsom képe, a magába rejtett horrorral persze. 

Örülök, hogy a humor is picit helyet kaphatott, megvolt az elejének az a derűs hangulata, ami a könyv első felét is jellemezte. A táncóra, a családi vacsora, amikor Pi bejelenti hogy megkeresztelkedik... :) Néhány mosolyra fakasztó pillanat. Nem mintha maga az összkép tragikus lenne, szó sincs róla. 

Összességében méltó lett a könyvhöz a film is, ajánlom mindenkinek, annak is, aki nem olvasta, de készüljön egy igazán felkavaró élményre. Ang Lee remek munkát végzett. 

A Zemberrel néztük meg, és neki is nagyon tetszett. Amikor beszélgettünk róla, nem árultam el persze a csavart, hadd élje meg ő is. Majd a legvégén végre elmondhattam neki, hogy az a kis megjegyzése, amit már a könyvnél is említettem: "ilyen nincs", milyen hatással is volt rám... :) 

Bejegyzésem a könyvről: >itt<.
A filmről az imdb-n: >itt<.
Rottenen: >itt<. 

Chris Howard: Gyökértelen

Képzelj egy el világot, ahol nincsenek már fák, nincsenek növények. A sötétség és a sáskajárás elpusztított mindent a földön, s csak egyetlen dolog terem meg, egy génkezelt kukoricafaj, ami ellenáll a sáskák pusztításának is. A GenTech szuperhatalom szuperkaját gyárt belőle, üzemanyagot, és persze mindent ők uralnak. Lila azonosítószámaik minden egyes kukoricacsövön ott virítanak. Tavasszal utazni sem lehet a sáskák veszélye miatt, akik bármi szerves anyagot felfalnak, ha pedig nincs sáskaveszély, vadorzók, kalózok, rabszolgakereskedők nehezítik a boldogulást. Mindenütt por, mocsok, szennyezés és homokviharok, amitől elkérgesedik az ember tüdeje.
Ebben a világban találkozunk Banyannal, a 17 éves faépítő mesterrel. Bizony, faépítő. A gazdagok vissza próbálják idézni a letűnt időket, és jópénzért hulladékból, fémekből, abroncsokból fákat, erdőket építtetnek maguknak. Rézlevelek, LED-izzók, és máris akár őszi-tavaszi színbe is lehet öltöztetni a műerdőt. Az utolsó fák is kihaltak. A Tajtékzó hatalmas, vad vizein nem lehet átjutni, mégis vannak, akik az Ígéret földjéről, és Sionról suttognak. Amikor Banyan kezébe akad egy Polaroid kép, rajta igazi fákkal, és a fákhoz kötözve nem mással, mint elveszettnek hitt apjával, elindul az igazi kaland, és Banyanban feltámad a remény.

Furgonnal, porfelhőben, kalózok, aratógépek és sáskák veszélyei közt, vajon megtalálják-e a Föld még mindig létező, utolsó fáit, és vajon mi köze az egészhez Banyan édesapjának?

A szerző, Chris Howard

A disztópia egyre virágzóbb műfaj, bizonyára részben azért, mert mindenkit aggasztanak tudat alatt azok a tetteink, amikkel veszélyeztetjük az élőhelyünket, és pusztítunk mindent magunk körül. Chris Howard elbeszélése is egy borzasztó verziót tár elénk. Semmi növényzet, pusztulás, korrupció és pusztítás. Génkezelt élelmiszer, mutáns állatok, elvadult emberek. És ami még ezután következik... Nem tartom ifjúságinak ezt a regényt, bár kétségtelenül sok fiatal olvasót fog vonzani. Durva képet tár elénk, és nem fukarkodik a káromkodásokban sem. Nem sajnálja a szerző a szereplőket sem, és igen sok erőszakos halálnem fordul elő, mondhatni fröcsög a vér néhány gyomorforgató jelenetben. Akár horrorfilmet is forgathatnának belőle a megfelelő részekre kihegyezve.

Elsőre furcsának, abszurdnak tűnt a szemétből, acélból, fémhulladékból és gumikból épített fák és erdők képe, de megtetszett az ötlet, és egy utána már szerettem elképzelni ezeket az alkotásokat, ahogy Banyan összedrótozza, kikalapálja, egybeszögeli a részeket, és hipp-hopp, egy illuzorikus erdőt teremt. Valami olyat, ami nekünk most oly természetes, ott pedig valóban csak a kiváltságos gazdag réteg luxuscikkévé vált.

Színes kukoricaszemek - messze járunk-e a felvázolt jövőképtől?

Szerelmi szál is van a történetben, amit kicsit furcsálltam, mert nem éreztem egymáshoz illőnek az összehozott  párost, és nem éreztem igazán szükségét sem annak, hogy legyenek itt bimbózó érzelmek a nagy káosz közepette. Na de, mint azt tudjuk, én nem vagyok nagy rajongója a szerelmes részeknek a más témájú regényekben, ez már csak így van. :)

A multicég, a Gentech hatalma érzékletesen van leírva, az ügynökeik lila öltözetük ellenére félelmetesek (a Mátrix ügynökeit juttatták eszembe), siklóik modernek, ők aztán semmiben nem szenvednek hiányt, a kukorica génmanipulálása és az ebből főzött üzemanyag - a dzsúsz - révén uralkodnak az összes többi ember fölött, akiknek csak morzsák jutnak, és akik nem tudják eladni se az árut egy kis saját haszon reményében, a cég megjelölései miatt. Valahol sejtettem, hogy különféle további kísérleteket is végeznek, hiszen, aki a kukoricát szeretné génmanipulálni, és sikerül is neki, miért állna meg itt?
De amire fény derült a kísérletekből, azt álmomban se gondoltam volna. Auschwitzi körülményekre hajazó jelenetek, egy halom ember, és a jobb cél, a nagyobb célok reményében való áldozatok...
Chris Howard morbid, de kétségtelenül remek vizuális fantáziával van megáldva. A fúzió ötlete... pazar - persze szörnyűségében. Ennél többet nem mondok róla, hogy ne lőjem le, mi is zajlik a zárt ajtók mögött, és a "gyümölcsöskertekben".

A szereplők közül jó ideig Hinát szerettem legjobban, megfogott a titokzatossága, és a rejtélyes tetoválás a testén. Vártam a találkozást Banyan apjával is. Crow modora kissé idegesítő volt. Alfát nem találtam valami nagy egyéniségnek és nem is igazán fogott meg, csak egy átlagos lázadozónak láttam, akinek korán fel kellett nőnie ehhez a szerephez és azt a tipikus módon követi is. Zee szimpatikusabb volt. A szereplők néha túlkommunikálták magukat - gondolok itt a sok haveromozásra, csórikám, stb. - ez amolyan elsőkönyves hiba szerintem, ahogy az is, hogy nehezére esik a szerzőnek zökkenőmentesen felvezetni a finálét. Kicsit totyogunk itt, kicsit ott előtte.
Ettől eltekintve, nekem tetszett a szerkezete, és izgalmas történetet mondott el, egy olyan jövőben, ami akár el is jöhet valamikor, ha csak részleteiben is. És ez azért valljuk be, borzasztó. De gondoljunk csak bele. Nem ismerjük-e már a géntérképet? Nem az őssejt-alapú, úgymond "növesszünk mindenből újat" gyógymódok felé haladunk-e? Nem találkozunk-e már most is génkezelt élelmiszerekkel? Óriásparadicsomok. Kocka alakú dinnyék... Hány lépésre vagyunk egy-egy olyan jellegű kísérlettől, mint amit a könyvben felvázolnak?
A könyv folytatásos, a vége ennek megfelelően tartalmaz elvarratlan szálakat, és kicsit egy új sztori kezdete is.

Értékelés: 10/7,5 Eredeti ötlet egy disztópiába oltva, fiatal, pimasz főhősökkel, és a mai küszöbértéknek megfelelő izgalommal, pörgéssel, erőszakkal. Érdekes ellentétben áll ezzel, hogy a hangsúlyt mégis mennyire a törékeny, aprócska természeti csodákra helyezi: fák, levelek, tiszta levegő, gyümölcstermés. Érdemes elolvasni és elgondolkodni rajta - mellesleg pedig lehet közben drukkolni a főhősnek egy mozgalmas kalandban.


Chris Howard könyve a Könyvfesztiválra jelenik meg, a magyar borítóterv még nem végleges, fenn az eredetit láthatjátok.
Az előolvasás lehetőségét nagyon köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

Végzetes dominó

Fülszöveg: "A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat."

Cat, Kitten, Pet, Love

Jeaniene Frost: Halfway to the Grave

Night Huntress 1. 

Aki szereti, fordítson gyorsan hátat, mert nekem nem igazán sikerült megkedvelnem. Nem győzött meg. Sem a sztori, sem a karakterek. 

Catherine Crowfield édesanyját megerőszakolta egy vámpír annak idején, így Cat tulajdonképpen félvámpírként született, amire nem is volt még talán példa. Részint anyai nyomásra, részint pedig saját indíttatásból azóta is gyilkolja a vámpírokat éjjelente, hogy így álljon bosszút. Egész addig, amíg bele nem botlik Bonesba, és véletlenül a meggyilkolása helyett bele nem szeret. Bones vámpír, de ő maga is vámpírokat öl, persze sokkal kevésbé random módon. Mit fog anyuci szólni ehhez? És mit kezdenek a helyi vagány vámpír maffiával, Henessey-ékkel, akiket állítólag Bones már 11 éve üldöz (ahhoz képest kb. az első este egy bárban összeakadnak, minő véletlen), és most Cat segítségével el akar kapni, és végleg kitörölni az élők és a holtak sorából is. 

Ennyi. 

Gúny nélkül a rövid leírást sem sikerült megtenni. A történet középszerű, fordulat nincs, vagy nem tetszik, nem szerettem a szereplőit, és nem érdekelt a sorsuk sem. Nagyrészt mérsékelten untam a könyvet, és a végét se éreztem pörgősnek, elröpült pár kés, egy-két nyakat kitörnek stb. Ehh. És túl sok volt a szenvedélyesnek beállított szex. Beállított, mert ez inkább vicces volt, meg túl öncélú, és csak leírás volt, nem történetszövés. A "gyere érezni akarlak magamban..." jellegű megnyilvánulásoktól én csak szemforgatni tudok, azt hiszem ezért nem olvasok dugós vámpíros könyveket (pl Ward és társai). Amikor jött a vérszívás is, meg hogy az milyen jó, hát hányinger. A bloodlust és a sexlust nekem nem jön össze egy helyre, és nem is fog. 

Bonesnak a hangoskönyvben nagyon erős akcentusa volt, amit megkedveltem, őt viszont nem annyira. Az elején, amikor még nem tudtam ki ő, mi ő, alig vártam, hogy na, ölje már meg Cat őt is valahogy. :) A becézgetései eleinte idegesítettek, főleg a "Pet". A szerelmi vallomás meg korai is volt, és olyan semmilyen. Nem lehetett átérezni, hogy ezek most mit esznek egymáson, vagy hogy egyáltalán vannak köztük érzelmek. Attól meg hogy rózsaszínt sírnak a vámpírok, hát ütlegelem a fejem a falba, főleg, hogy jópárszor ellágyult Bones is... Ja, még egy ráadás: a vámpírok szeme zölden világít. WTF?
Humor majdnem zéró. Kétszer volt hogy majdnem elmosolyodtam.

Értékelés: 10/3,5 Nekem ez ennyi volt, felejthető, közepesen semmilyen, vámpíros-szexelős paranormál románc. Ilyenben sokkal jobban szerettem Patricia Briggset.

Nem folytatom ezt a sorozatot. 

Magyarul Félúton a sírhoz címen jelent meg.

Tündeföldétől, a pukedliken át, egészen a cyberpunkig

Híres vagyok arról, hogy csak ritkán és random módon írok az új megjelenésekről, ráadásul elég össze-visszaságban, mert sok minden kezd el érdekelni a piacra kerülő "friss húsból", de végső soron nem sokhoz jutok el még azon frissiben, és vannak, amiktől hamar eltántorít néhány első vélemény. :) Ráadásul általában aközvetlenül az eredeti megjelenéseket figyelem, nem a fordításokat, vagy a magyar újdonságokat.

Mivel megint hörcsögmódon 6 könyvet olvasok egyszerre, és emiatt mindegyikkel lassabban haladok, mint kéne, nincs újabb könyves poszt egyenlőre, ezért gondoltam csinálok megint egy összeállítást az adventihez hasonlóan, ami nagyon népszerű volt a kattintások alapján. :) 

Induljon a könyvmustra!

Nem mindig egyezik az ízlésem a mainstreammel, de Dan Brown, mint bestseller író nálam bejött, és imádtam annak idején a Da Vinci kódot, az Angyalok és démonokat és A megtévesztés fokát. 

Májusban jelenik meg a szerzőnek egy újabb könyve, az Inferno, és bár még Az elveszett jelképpel is el vagyok maradva (The Lost Symbol), biztosan el szeretném majd olvasni ezt az újabb Robert Langdonos részt is.

Fülszöveg: "Dan Brown's new novel, Inferno, features renowned Harvard symbologist Robert Langdon and is set in the heart of Europe, where Langdon is drawn into a harrowing world centred around one of history's most enduring and mysterious literary masterpieces.

As Dan Brown comments: „Although I studied Dante's Inferno as a student, it wasn't until recently, while researching in Florence, that I came to appreciate the enduring influence of Dante's work on the modern world. With this new novel, I am excited to take readers on a journey deep into this mysterious realm.a landscape of codes, symbols, and more than a few secret passageways.” 

Másodikként, szintén egy olyan szerző újdonsága, akivel el vagyok maradva, de nagy bizodalmam van benne. Tavaly nagyon nészerű volt Catherynne M. Valente könyve a Marija Morevna és a Halhatatlan, ami nekem is várólistán és polcon csücsül. A könyv sikere után jön magyarul is a Fairyland a szerzőtől, az első rész címe: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet.

Az eredeti angol cím: The Girl Who Circumnavigated Fairyland in a Ship of Her Own Making

Fülszöveg: "Twelve-year-old September lives in Omaha, and used to have an ordinary life, until her father went to war and her mother went to work. One day, September is met at her kitchen window by a Green Wind (taking the form of a gentleman in a green jacket), who invites her on an adventure, implying that her help is needed in Fairyland. The new Marquess is unpredictable and fickle, and also not much older than September. Only September can retrieve a talisman the Marquess wants from the enchanted woods, and if she doesn't . . . then the Marquess will make life impossible for the inhabitants of Fairyland. September is already making new friends, including a book-loving Wyvern and a mysterious boy named Saturday."

A Fairyland sorozat második kötete: The Girl Who Fell Beneath Fairyland and Led the Revels There már megjelent, a harmadik: The Girl Who Soared Over Fairyland and Cut the Moon in Two pedig 2013. októberében jelenik meg. Már a címek megbabonázóak szerintem. :) 

Sorozatfolytatásról Gail Carriger háza táján is van hír. A Finishing School első kötete, az Etiquette and Espionage után (amiről >itt< adtam hírt), érkezik a második rész Courtsies and Conspiracies címen. Megjelenés: 2013. november. Amint lecsökkentem egy-két könyvvel az aktuális olvasmányaimat, olvashattok majd posztot az első részről nálam. :) 

Az Agavénál is akad pár érdekes új megjelenés, pl. James Forrester Megszentelt árulás című könyve, ami a 16. századi Angliában játszódó történelmi thriller. A borító kissé ijesztő, de illik a hangulathoz, történethez. :) Megjelenés április 18-án.

Fülszöveg: "London, 1563. Angliában nyugtalanság uralkodik, katolikus összeesküvések szerveződnek a fiatal Erzsébet királynő ellen szerte az országban. Egy késő éjjelen William Harley Clarenceux-t váratlanul meglátogatja régi barátja és katolikus hittársa, Henry Machyn, aki ráveszi a vonakodó heroldot, hogy rejtse el a hosszú éveken át írt krónikáját. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a könyv valami sötét titkot rejt, amely veszélyt hozhat rá, de ennek mértékét felbecsülni sem képes, amíg szembe nem találja magát Francis Walsinghammel és könyörtelen megbízottjával, Richard Crackenthorpe-pal, akik bármit megtennének annak

érdekében, hogy megszerezzék a krónikát. Clarenceux-nak az élete függ attól, hogy kiderítse, milyen titkot rejt a krónika, és kik alkotják az ennek őrzésére alapított titkos társaságot. Az egyre veszélyesebbé váló nyomozása során egyetlen társa Machyn felesége, Rebecca, akivel állandó életveszély közepette próbálják kibogozni a rejtély szálait, miközben Walsingham emberei folyamatosan a sarkukban vannak. Clarenceux pedig fokozatosan kezd ráébredni, hogy a tulajdonukban lévő krónikában rejlő titok az egész országot romlásba döntheti."

Egy másik gyöngyszem az Agavétól Ian M. Banks új könyve a Félemmetes Géjpezet. Nem, nem őrültem meg, a könyv igen különleges, eredeti címe Feersum Endjinn, és a könyv egy része fonetikus angollul íródott, aminek visszaadása magyarul igen nehéz feladat lehetett, hiszen a magyar egyébként is fonetikus nyelv.  Megjelenés április 4-én. 

Fülszöveg: "Sessine gróf halni készül, ezúttal utoljára. 

Gadfium, a tudós, különös üzenetet kap a Vándorkövek völgyéből, amire már évek óta várt. 

Mindeközben pedig Latra, a látó, egy elveszett hangya után kutat, egyre mélyebbre merülve a kód káoszában. 

Aztán egy csapásra minden megváltozik. 

Sűrűsödik a naprendszerben terjeszkedő köd, s bár még pislákol némi fény Serehfa falai fölött, a katasztrófa megállíthatatlanul közeledik. Tudja ezt a király, tudják a tanácsnokai is, mégis folytatják a mérnökök ellen vívott, esztelen háborújukat. 

A kód titokzatos teremtményei tisztában vannak a helyzet súlyosságával, és mindent egy lapra tesznek fel: követet küldenek az emberek világába."

Neil Gaiman utoljára 2008-ban adott ki regényt, kis lemaradással épp most olvasom, a The Graveyard Bookról van szó. :) Most, 2013 júniusában végre újjal rukkol elő, amelyre szintén az Agave csapott le. A könyv címe The Ocean at the End of the Lane, és magyar megjelenését (Óceán az út végén) is a nemzetközi megjelenéshez igazítják, nem sokkal a Könyvhét után lesz várható. 

A könyvhöz máris elkeltek a megfilmesítési jogai is és megtalálták a rendezőt is. A Tom Hanks tulajdonában lévő Playtone Pictures fog felelni a munkálatokért (ők dolgoznak egy ideje az Amerikai istenek televíziós sorozatán is), a rendező pedig Joe Wright lesz, aki nemrég az Oscar-díjas Anna Kareninát rendezte. 

A könyv fülszövege: "The Ocean At The End of the Lane is a novel about memory and magic and survival, about the power of stories and the darkness inside each of us.

It began for our narrator forty years ago when he was seven: the lodger stole the family's car and committed suicide in it, stirring up ancient powers best left undisturbed. Creatures from beyond the world are on the loose, and it will take everything our narrator has just to stay alive: there is primal horror here, and a menace unleashed – within his family, and from the forces that have gathered to destroy it.

His only defense is three women, on a ramshackle farm at the end of the lane. The youngest of them claims that her duckpond is an ocean. The oldest can remember the Big Bang.

The Ocean at the End of the Lane is a fable that reshapes modern fantasy: moving, terrifying and elegiac – as pure as a dream, as delicate as a butterfly's wing, as dangerous as a knife in the dark."

Egy magyar megjelenés, amiről nem tudom eldönteni még, érdekel-e, Rupáner-Gallé Margó újabb füzetkéje, Kicsi Betti a nagyvárosban címmel. 

A sorozat első része a Lányok a kastélyból-ról >itt< írtam, nem győzött meg, de reménykedve, hogy jobb, izgalmasabb lesz a sztori, beszereztem a második és harmadik részeket is (Nászajándék Salzburgból, Malom a tóparton), és máris itt a negyedik. Nem hagy nyugodni, hogy ezt lehetett volna akár egyben is kiadni, és akkor hirtelen nem is tűnne olyan olcsónak a 120 oldalankénti 1150 Ft. 

Az Ad Astráról már tulajdonképpen azóta akarok írni, mióta feltűntek a magyar könyvpiacon, de sose jött össze, és kicsit szégyellem is már magam, hogy minden könyvükre ácsingózom, de még egyiket se olvastam el (mentségemre szokgál, Valentét, Beukest vettem közülük :)) 

Az Ad Astráról azt kell tudni, hogy bármilyen új könyvvel rukkolnak elő, az valami egészen fantasztikus, és érdekfeszítő, legyenek bár a témák is nagyon különbözőek. A legújabb köteteik között szerepel Lauren Beukes Moxyland című könyve, és Greg Egantől a Diaszpóra. Előbbi cyberpunk környezetben játszódó thriller, utóbbiban elmemagból növesztett semleges nemű polgárok népesítik be a Földet.

A Diaszpóra fülszövege: "Íme, az árva! Olyan világba született, amely nem is valódi. Digitális lény, akit elmemagból növesztettek, semleges nemű, virtuális polgár szondák, műholdak és szerverek végtelen hálózatában, mely átszövi az egész Naprendszert a külső bolygóktól a Nap háborgó felszínéig. A XXI. századi Introdus óta az emberiség drasztikus változásokat eszközölt önmagán. A legtöbben a halhatatlanságot választották, csatlakoztak a poliszokhoz, tudatos szoftverekké váltak. Mások a gleiznerlét mellett döntöttek: eldobható, felújítható robottestekbe költözve nem vesztették el a kapcsolatot az erők és a súrlódás fizikai világával. Sokan közülük végleg elhagyták a Naprendszert fúziós meghajtású űrhajóikkal. És vannak, akik a végsőkig kitartanak. Ők a Föld sarában és dzsungeleiben hátramaradt húsvérek: egyesek álommajmokká sorvadtak, mások a tengerben lubickolnak vagy a levegőben repdesnek, a statikusok és a hídverők pedig élhető emberi sorsot próbálnak kovácsolni maguknak. A polgárok gondtalan nyugalmának azonban egy csapásra vége szakad, amikor egy nem várt katasztrófa éri a húsvéreket, mely arra enged következtetni, hogy a poliszok jövőjét a természet törvényeinek fittyet hányó, bizarr asztrofizikai folyamatok fenyegetik. Így hát az árva polgárok és húsvér menekültek egy csoportjával karöltve nyomába ered a tudásnak, amely egyedül szavatolhatja a biztonságukat..."

A Moxyland fülszövege: "Vágod, mi folyik a világban? Azt hiszed, tudod, kié a valódi hatalom? Rohadtul fogalmad sincs róla. A Moxyland véresen hiteles thriller a technológiai fejlődésről és az általa felemésztett szabadságról. Beukes Fokvárosának sokszínű világában underground mozgalmárok csapnak össze génmódosított harci kutyákkal, és feltörekvő celebek adják el reklámfelületnek a testüket nanotechnológiai designerdrogokért cserébe.

Kendra, egy művészeti iskoláról kibukott fotós kísérleti marketingprogramra jelentkezik; Lerato, az ambiciózus programozó titkon át akar igazolni a multicégtől, amelynek dolgozik; Tendeka, a forrófejű aktivista egyre veszedelmesebb akciókat szervez, és Toby, a sármos blogger rájön, hogy a videojátékok, amikkel pénzért játszik, sokkal több mindent rejtenek, mint amit a látszat mutat...
Négy fiatal története fonódik össze egy olyan világban, ahol a virtuális identitás legalább olyan fontos, mint a valódi. A lekapcsolás a rendszerről rosszabb a börtönnél is, valakinek mégis szembe kell szállnia a Kormányzat Rt-vel - kerül, amibe kerül."

Részlet a regényből >itt<. 

Jó hír, hogy Lauren Beukesnek májusban ismét egy újabb könyve jelenik meg eredetiben: The Shining Girls. 

Most hirtelenjében ennyi :) Mazsolázgassatok! 

Láttátok-e már?

... ugyan néhány hetes már a hír, de láttátok-e már, hogy a Harry Potter első kötete új talárt kapott? 

A Scholastic átöltözteti a sorozat részeit, méghozzá az első kötet megjelenésének 15. évfordulója alkalmából. Az illusztrátor Kazu Kibuishi. Nekem nagyon tetszik, hangulatos - bár az eddigi kiadásokat is nagyon szerettem -, kíváncsian várom a többi kötet borítóterveit is.

Bengáli tigris a ponyva alatt

Yann Martel: Pi élete

"Amilyen gyorsan haladsz, ha hindu templomba mégy csütörtökön, mecsetbe pénteken, zsinagógába szombaton és keresztény templomba vasárnap, már csak három új vallásra kell áttérned, és szabadnapos leszel egész életedben."

Nem vagyok benne biztos, hogy lehet erről a könyvről logikus, összefüggő mondatokban beszélni. Még mindig csaponganak a gondolataim kicsit.

Pi élete ismét egy olyan könyv a polcomról, ami rettentő régóta várt rám - még a 2004-es első kiadás van meg, amit áttetsző füzetborítóba is becsomagoltam akkoriban - , és szinte már hiányozni fog az érzés, hogy ahogy rápillantok, elfogjon az érzés, hogy olvasni akarom, meg akarom ismerni. Már ismerem, és sosem fogom elfelejteni. Vigyázat, terjengős leszek.

A főszereplő Piscine Molitor Patel, aki egy francia uszodáról kapta a nevét, és akit emiatt csúfolnak is az iskolában. Egész addig amíg ki nem találja magának „végtelen” becenevét: Pi = 3,14.

Gyerekkora egyfelől az állatok körül forog, Pi a szüleivel és a testvérével Indiában, Pondicherryben él ugyanis, tulajdonképpen egy állatkertben.. Amikor a vállalkozás már nem elég jövedelmező, és politikai változások is történnek, a család Kanadába akar költözni. A Cimcum nevű teherhajóval indulnak útnak, és megy velük a rakomány egy részeként az állatsereglet is, mert legtöbbjüket amerikaiak vették meg. A Cimcum azonban rejtélyes oknál fogva elsüllyed, és Pi egy mentőcsónakban találja magát, méghozzá nem egyedül, hanem egy bengáli tigris, egy foltos hiéna, egy zebra és egy orángután társaságában. Hogy lesz képes túlélni Pi ezt a lehetetlen helyzetet és nem csak napokon, de heteken, hónapokon át…?

"Nem tudtam volna elviselni, hogy egy újabb francia anyanyelvű bruhaházni kezdjen a nevem hallatán, ezért amikor a férfi a vonal másik végén megkérdezte, azt feleltem: vagyok, aki vagyok. Fél óra múlva megérkezett két pizza „Vadiok Akivadiok” névre."

Jelenet a filmből.

Bemásolhattam volna a fülszöveget is, körülbelül ennyit mond el, de ez tipikusan az a regény, aminek hiába árulja el a cselekmény egy jó részét a leírás, mégsem tudsz semmit igazán, amíg el nem olvasod.

Akiktől hallottam róla, mind dicsérték, és a nemrégiben elkészült filmadaptáció arra sarkallt, hogy olvassam már el én is. Tavaly nyáron már volt egy találkozásunk, belemélyedtem, tetszett, de félbemaradt, ki tudja miért. A hajótörésig nem jutottam el, de az állatkert, a vallásfilozófiai részei mind kellemes emlékként maradtak meg bennem. Másodjára olvasva ez a rész érdekes módon nehezen ment, nem kötött le annyira, pedig az emlékeim már halványak voltak róla. Az impressziók máshogy csapódtak le, és féltem, csalódni fogok.

Érdekes, hogy bár tudtam nagyjából, hogy mi fog történni, hiszen a film is, a könyv is közismert arról, hogy röviden összefoglalható úgy: egy fiú és egy tigris a csónakban. Az agyam mégsem volt képes kettőt meg kettőt összeadni, és csak a hajótöréskor jöttem rá, te jó ég, nem is költöznek Kanadába, hanem odavesznek. És hogy innen a tigris is, akit mellesleg egy rosszul kitöltött adatlap miatt Richard Parkernek hívnak.

"Lábam között, a pad alatt megpillantottam Richard Parker fejét. Óriási volt. Kábult érzékeim olyan nagynak látták, mint a Jupiter bolygót. Mancsai akkorák voltak, mint az Encyclopaedia Britannica kötetei."

A hajótörés után és miután a csónakban is rendeződnek kissé a viszonyok, azon gondolkodtam, hogy ugyan mi fog még történni ennyi oldalon át. Nem kellett volna aggódnom. Yann Martel igazi mesélő, nem kell neki ehhez sok kellék. És ha belegondolunk, mi volna mégis bőségesebb kelléktár az egész óceánnál? Halak, teknősök, cápák, viharok, vagy épp csendes magány, a víz- és élelemkészlet folyamatos problémája, esők, és szárazság, vízgyűjtők, villámlás, és persze: a remény.

Pi az egyik legbátrabb, legtalpraesettebb hős az irodalomban. Hol van hozzá képest Robinson Crusoe?

Az oldalak csak fogytak, és fogytak. Nagyon olvasmányos.

"Az úszástanulás, amely idővel úszóedzéssé vált, gyötrelmes volt, de a mind könnyebb karcsapások, a növekvő sebesség fokozatosan mélységes, hipnotikus gyönyörűséget szereztek, s a víz olvadt ólomból folyékony fénnyé változott." 

Tudtam, hogy lesz egy „csavar” a könyvben, hallottam már róla, és vártam is. Sőt, gondolkodtam is rajta, sosem bírom ki, hogy ne próbáljak találgatni. Megfordult a fejemben több variáció is, de nagyjából ugyanarra a sémára. Azt gondoltam Richard Parkerről ki fog derülni, hogy ő Isten egy megtestesülése, aki vigyázott Pi-re a kaland során. Nem így történt. Yann Martel ennél sokkal nagyobbat rejtegetett a tarsolyában.

A könyv végét elég szerencsétlen helyzetekben, autózás közben, majd itthon, de nem teljes nyugalomban tudtam olvasni, és ezért történhetett meg, hogy fogtam, és átfutottam a csavaron. Vége lett, és bennem volt egy mardosás, de nem került helyre. Aztán a Zembernek mondtam, hogy nézzük meg a filmet is, és csak felvázoltam, hogy miről szól, hogy gondolja el, hogy hajótörés, és ennyiszer ennyi méteres mentőcsónak (férfinak más részeket kell ugyebár hangsúlyozni...), és egy kifejlett bengáli tigris, szolárdesztillálók, vészkészlet, több hónap… Mire ő csak annyit mondott: ilyen nincs.

Ott rezonált bennem amit mondott. Fogtam a könyvet, és újra lapozgattam, beleolvastam, forgattam. Kérdezte mit csinálok, már befejeztem, nem (hiszen egész nap szinte a könyvhöz voltam ragadva)? Én meg csak egy szót tudtam kinyögni: újraértékelem.

A súlya az egésznek elért hozzám, és nem hagyott nyugodni. Nem szájbarágósan, remek etológiai és könnyedén elmagyarázott vallásfilozófiai részek közé rejtve egy monumentális történet.

"– … ha vallásos akarsz lenni, akkor vagy hindunak, vagy kereszténynek, vagy muszlimnak kell lenned… 

– Nem értem, miért ne lehetnék egyszerre mind a három. Mamadzsinak két útlevele van. Indiai és francia. Miért ne lehetnék én hindu,keresztény és muszlim? 

– Az más Franciaország és India földi országok. 

– Hány ország van fenn az égben? 

– Egy. Erről van szó. Egy ország, egy útlevél. 

– Egy ország az égben? 

– Igen, vagy egy se. Ez is egy lehetőség, tudod. Amire rákaptál az mind szörnyen ódivatú. 

– Ha csak egy ország van az égben, akkor nem érvényes-e ott minden útlevél?"

!!!SPOILER!!!

"Szóval egy másik történetet akarnak?"

Értelmezések. Lehetőségek. Mi akarsz elhinni, mit választasz, melyik történet a jobb?

Érdekes, hogy megfordult a fejemben valahol a könyv közepe táján, hogy mennyivel jobban járt Pi, hogy nem volt ott az a 31 másik ember a csónakban, hogy mennyivel jobban járt, hogy egy sem volt, és hogy még az is mennyivel jobb lehetőség volt, hogy egy tigris, nem egy másik ember, illetve egy tigris, nem a teljes magány…

„Az állatos jobb” ugye? Sokkal nehezebb lett volna (?) emberekkel a csónakban.

Kell-e vajon választani a két történet közül?

„aki túlzásba viszi az ésszerűséget, az a világegyetemet is kiönti a fürdővízzel.”

Melyik történetet akarod hinni? Ez egy nagyon komoly kérdés, de talán nem szabad túlgondolkodni, csak be kell fogadni ezt az egészet. És örülni, hogy nem hagy nyugodni, hogy birizgál, a lényege, hogy megmozgasson. Ilyen egy jó könyv. Jó érzés, ha nem hagy békén, amikor befejezem. Eddig ennyire csak a Beszélnünk kell Kevinről mozgatott meg, bár az is másként.

Lehet, hogy a kérdésre nem is létezik válasz. Lehet dönteni, de nem muszáj. Eldönthetjük, de azt is eldönthetjük, akarunk-e dönteni. 

A mesében szeretnék hinni, főleg, hogy ez egy könyv és kerek egész volt így nekem. De a reálisan gondolkodó énem tudja, hogy „ilyen nincs”. Olyan viszont van, hogy négy túlélő megöli egymást, kannibalizmus, emberi gonoszság stb. Mert az ember a legveszélyesebb állat az állatkertben, az elején megmondták…

Szeretném hinni a mesét, de a másik lehetőség nélkül nem lenne ennyi gondolatunk az egészről, és csak egy középszerű könyv lenne. Mindig úgy marad meg nekem, ahogy Richard Parkerrel megismertem, nem tudom sztornózni, behelyettesíteni, csak el tudom fogadni, hogy van más magyarázat.

 "Így van ez istennel is."

A vak jelenet és a moszatsziget kicsit kilógnak a sorból, és aki akarja, annak megingatjhatják a hitét, ugyanakkor, igaz, hogy a véletlen elképesztő dolgokat tud produkálni, és hogy attól még, hogy valamit nem láttunk azelőtt, létezhet. Miért ne lehetne savas kémhatása egy önálló, önellátó ökoszisztémának? A moszatsziget csodálatos, nem mindennapi oázis-motívum volt. De a könyv egész jelképrendszere fantasztikus. Kifejezetten tetszett a párhuzam a paradicsommal, tiltott gyümölccsel. A fogas jelenet rémülete  morbid volt, tapintható. Nagyon jól volt ott leírva, hogy a horror csak a moziban hangos, az igazi az valami néma, belső dolog, ami borzasztóbb egy megijedésnél.

!!!SPOILER VÉGE!!!

"A kereszténység rohanó vallás. Vegyük csak a hét nap alatt teremtett világot. Még szimbolikus szinten is őrjöngve végzett teremtés."

Jó taktika volt, hogy Martel hagyott mindenkit a megnyugtató bizonyosságban ringatózni a keretes történettel, Pivel a jelenben, a jelenetekkel az íróval. Tudod, hogy megmenekül. Nem számítasz rá, hogy igazán meg fog tudni lepni.

Reméltem, hogy Martel nem követi el azt a hibát, hogy házicicust csinál egy bengáli tigrisből. És szerencsére nem is történt így. Pi félélme csökkent ugyan, de mindig vadállat és embergyerek maradtak. Nem kuporogtak, aludtak együtt, megérinteni is csak egyszer érintette a bundáját, és ami a legfőbb, a végén, tudjátok... SPOILER (kifehérített szövegrész!) hogy nem fordul vissza. Nem ember, hogy búcsúzkodjon, hanem állat. Az maradt végig. SPOILER VÉGE. Pi szelidítgette ugyan Richard Parkert, de nem szelidítette meg, és ez így van rendjén.

Moziplakátok.

"A természet hátborzongató előadást tud rendezni. A színpad óriási, a világítás drámai, megszámolhatatlanul sok a statiszta, és a különleges effektusok költségvetése korlátlan."

A fordítás két ember keze munkája, 2/3-áig Szász Imre, onnan Gy. Horváth László fordította. Nem akartam ilyen apróságokra felfigyelni, de jobb volt az első rész. A fordítóváltás után Pi néhány mondata túlságosan informálissá vált, furcsa szavak voltak mint pl. toronylott, viaszkozatlan, és amiért nagyon haragudtam, a „sajna” többszöri szerepeltetése. Nagyon kilógott stilisztikailag.

Kritikai pontként említhetném még a hajós, tutajépítős részeket, amik ugyan aprólékosan voltak, de néhol nekem követhetetlenek. Mondjuk leginkább csak legyintettem, tudtam, hogy Pi-re bízhatom, mit hogy, hányszor, és milyen irányban csomóz meg, engem más érdekelt.

De ezek a pontok teljesen irrelevánasak az egész élményt nézve.

Értékelés: 10/10 Nem tudom lepontozni. Annak idején Kevinnél is megbántam, hogy ott a dühöm miatt lejjebb értékeltem. Egyedülálló történet állatokkal, emberről, ami a bőröd alá mászik.

A film előzetese angolul és magyarul. 

A trailerben elhangzó Coldplay: Paradise dal nekem már teljesen összefonódik az élménnyel.

Ennyit írtam, és annyi de annyi mindent tudnék róla mondani, még mindig... 

Írásom a filmadaptációról: >ITT<

Szeretők

Bácskai Júlia, C. Molnár Emma, Mester Dóra, Popper Péter: Szeretők - A titkos viszonyok lélektana

Elég rosszul indult a kötet, majdnem el is ment tőle a kedvem, de szerencsére nem adtam fel, és végső soron érdekes élményt nyújtott és elgondolkodtatott. Az eleje pocsék, javaslom mindenkinek, hogy azt vagy gyorsan olvassa, és felejtse el az emlékét, vagy egyáltalán el se olvassa Bácskai Júlia írását. Sablon sablon hátán, és mint egy rosszul szerkesztett szakdolgozat. Teljes összefüggéstelenség és közhelyhalmaz a szeretőkről, különféle mondatokról amik a megcsaló és a megcsalatott száját hagyhatják el... Csoportosítások, de igazából nem mond semmit. A szerelmi háromszög alternatívákon nevetnem kellett - el lehet ezeket mondani a felesleges családnevezések nélkül is, de egyébként is, sokkal több verzió is lehetséges, és valahogy ennél is csak az az érzés támadt bennem, jó, és most mondj valami újat!

Ezért nehéz egy olyan kötetet értékelni, amit többen írtak. 

C. Molnár Emma és Mester Dóra írásaira már jellemzőbb volt a nemcsak látható, de érezhető kohézió is, és kevesebb szóban, de többet mondtak. Kettejüknek hasonló volt a stílusa is. 

Előbbinél tetszett a szabadabb gondolkodás, és az, hogy a szeretők fogalmát az egymást szerető, egymással szeretkező emberekre vonatkoztatta, és nem csak pejoratív értelmében használta a kifejezést.

Viszont sajnos nem sok mindenben gondolkodtattak el. 

Popper Péter írásánál elkövettem azt a hibát, hogy hátralapoztam és elolvastam először az utolsó mondatait. Fel is háborodtam, elég megbocsátóan ír a megcsalásról ugyanis, sőt, buzdít arra, hogy az emberek igenis titkolják el titkos légyottjaikat, ha azoknak nem volt súlyuk, nem kell őket bevallani, mert a kapcsolat és együttélés szempontjából nincs jelentőségük. Vérlázító? Először én is azt gondoltam, de ahogy az elejéről a végéig elolvastam Popper írását - nem is írását, meséjét, mert a hölgyekhez képest ő igazán tudott színesen, érdekesen mesélni a témáról - egész más színezetet kaptak az utolsó sorok, és ez bizony egy jó érvelés, vagy egy jó tanulmány ismérve, ha el tud gondolkodtatni olyan módon, hogy megnyílj más alternatívák felé is, akkor is ha van egy megfogalmazott véleményed. 

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy fogtam és feladtam monogám nézeteimet Popper bácsi szavaira, vagy hogy mosolyogva legyintenék ha a párom azzal jönne haza, hogy megcsalt valakivel, majd megkérdezném, és mi legyen a vacsora? Csupán érdekes, és érdemes is néha górcső alá venni, hogy a társadalmilag elfogadott dolgok hova skatulyáznak mindenkit, és megpróbálni nem fekete-fehérben látni mindent. 

Érdekes volt például az elrendezett házasságok tartósságáról olvasni, ennek miértjét fejtegetni, egy indiai beszámoló erről, hogy vajon miért is lehet "ártalmas", ha a szerelem csúcsán köttetik a házasság. A csúcsról csak a lefele van, nemde? Vagy milyen érdekes volt belegondolni, mennyiféle kapcsolati viszonyrendszer van már manapság, van aki direkt szingli akar maradni, gyereket is egyedül vállal, vannak olyan nyitott kapcsolatok is, ahol együtt élnek kvázi házasként az emberek, de szexuális viszonyt csakis a parteren kívüli más emberekkel folytatnak. Elgondolkodtató az a fejtegetés is, hogy vajon nem relatív-e, hogy mostanra rosszak, rosszabbak lettek a házasságok. Nagyon is jó támpont, hogy rövidebb volt az élettartam régen, és emiatt a házasságok bizony nem fél évszázadra szóltak, hanem volt hogy csak 10-15 évre, mert mondjuk egy 40 éves ember már idősnek számított, nem voltak csodaszerek, voltak ellenben járványok, gyermekágyi láz, és bizony, utána újranősülés is, csak ugye a statisztikába nem rondított bele a válás - pardon, a halál rondított bele inkább. 

Ha emellé hozzávesszük a felgyorsult világot, és azt is amit Popper még ír, hogy ha valakinek 26-28 éves koráig (mondjuk egy átlagos kor a megállapodásra) volt jópár beleszerelmesedése és kapcsolata, az egyszercsak nem fog soha többet ilyet érezni, hogy most megtetszik neki valaki? 

Plusz a harmadik - nem, nem a szerető hanem az őszintétleség, és tényleg magunk kavarjuk magunk alatt a belőlünk főzött húslevest. 

Azért meg kell jegyeznem, ez a Popper egy nagy kujon lehet/ett. :) 

És azt is, hogy bár helyenként elkap a pszichológia iránti érdeklődés, a nagy részét még mindig maszlagnak érzem, ebben a könyvben is csak pár gondolat volt, amit érdemesnek tartottam továbbgondolásra, értelmezésre, egyáltalán, felemlítésre. Nálam a pszichológia még mindig = Csernussal, és ami nem hasonló ahhoz, azt óhatatlanul is egy nagy blablára fordítja az agyam. 

Értékelés: 

Bácskai Júlia 10/1

C.Molnár Emma 10/6

Mester Dóra 10/ 6 és btw, szeretném tudni, hogy mit jelent az hogy ő "szexoktató" is :D

Popper Péter 10/9,5

Összességében 10/5,5 És ezt csak sima átlagolással hoztam ki a fentiekből. Akit érdekel a téma, olvassa el, de koncentráljon a Popperre inkább, abban van a legtöbb mondanivaló - szerintem. 

A könyv külsőre 10-es, a Jaffa betalált ezekkel az apró, kézikönyvszerű, festményes, igényes kiadásokkal.